Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)

1939-09-21 / 217. szám

XXII. évfolyam 217. Hám. iWIWMB i fillér 1939. szeptember 21. CiSlŐPtök. Felelős szerkesztő : Her boIy Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■■■ , ■■■Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 1‘50 pengő, negyed* évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Hitler beszéde Danzigban. Hiller vezér és kancellár kedden délután Danzigban nagy beszédet mondott, amelyben először arról szólott, hogy a versaillesi szer­ződést paranccsal kényszert tették Németor­szágra. Danzig az akkori őrültségnek lett áldozata és a lengyel áliám ennek az oktalanságnak a terméke. Lengyelország maga nemzetiségi állam volt, azt alkották meg benne, amit bűnül róttak fel a régi osztrák államnak. Lengyelország so­hasem volt demokrácia, egészen vékony, tü­dővészes felsőosztály uralkodott saját népén is. A németek sorsa ebben az államban ször­nyű volt. Mindamellett megkísérelte, olyan szabályozást találjon, amely a legméltányo- sabb kiegyezéshez vezethetett volna. Ez azon­ban nem sikerült. A világnak egyetlen ha­talma sem tudta volna elviselni azt, hogy bi­rodalmának egy részét elválasszák tőle. A lengyeleket arra biztatták, hogy ha a maguk ellenállása nem lesz elég, mindig biztosak le­hetnek a többiek támogatása felől. Több hó­napos várakozás és mindig újabb ajánlatok után végre elhatározta, hogy azon a nyelven szól, amelyik nyelven a lengyelek azt hitték, beszélhetnek a németekkel. Anglia elutasította Mussolininak azt a köz­vetítő javaslatát is, amellyel Franciaország is egyetértett s amelyhez ő is hozzájárult volna, Anglia azonban elutasította azt. Moszkva, szeptember 20. A szovjet had- , vezetőség szeptember 19-i jelentése beszámol a szovjet csapatok előnyomulásáról. Eszer rint a szovjet csapatok minden vonalon el­érték a kitűzött célpontokat. Elfoglalták Vil- IpÉlts a Vilnától keletre elterülő 50 kilométet- rés szakaszt, ugyanígy a Bresztlitovszk kö­rüli helyeket mintegy 40 kilométeres kör­zetben. Többek között elfoglalták Sokai és Moszkva, szeptember 20. Anglia és Francia- ország utasították moszkvai nagyköveteiket, hogy tiltakozzanak Lengyelország megszál­lása ellen. Páris, szeptember 20. A Havas Iroda jelem tése szerint a nyugati harctéren nyugalom van, csak a tüzérség és a repülők tevékeny­kednek a Saartól keletre. lasztotla, mert abba mások beleuszL tották. Nem igaz, íiogy Németország meg akarja vagy meg akarta hódítani Ukrajnát. Beszélt arról, hogy Lengyelország a versaillesi szerző­désben megadott alakjában sohasem támad fel többé. Beszédét azzal fejezte be, hogy Danzig né­met volt és német is marad. Hiller beszéde nagy visszhangot vál­tott ki. New-Yorkban úgy látják, hogy a beszéd' a béke húrjait ütötte meg s legtöbb részletét a békülékenység szelleme hatotta át. Rómában nagy figyelmet szenteltek a ve­zér és kancellár kijelentéseinek. A Popolo di Roma szerint lehetséges, hogy nagy fordul­tatok következnek el. Ha nem a szenvedély, hanem a józan ész kerekedik felül, a meg­oldás nem várathat sokáig magára. Hitler újból hitet tett békeszándéka mellett. A hadjárat befejezése után észszerű határo­kat akarnak húzni Keleten. Az olasz nép mindenesetre lábhoz tett fegyverrel folytatja munkáját. >)MO((<( Brody községeket és a motorizált előőrsök Lemberg elővárosaiban vannak. Turka ga­líciai községnél a német és szovjet csapatok gépesített osztagai találkoztak. A két csapat­parancsnok egymás elé lépett, kezetfogtak, kölcsönösen jelentést tettek, majd a községtől pár száz kilométerre a kitűzött irányban kü- iön-külön tovább folytatták útjukat. — o — Varsó, szeptember 20. A védelmi parancs­nok jelentése szerint kicsit alábbhagytak a harcok Varsó körül. Délről támadást intéztek a város ellen, de visszavetették, keleten ki­sebb csatározások folynak. Varsó védelme szívósan dolgozik. Tokio, szeptember 20. Nisi-Nisi, a híres japán lap, foglalkozik a nyugati viszálynak Keletre való hatásával. Feltűnő tálalásban! közli, hogy az angol hajók eltűntek a keleti vizekről, végül megjegyzi: Erre eddig még nem volt példa. Franco római látogatása későbbre marad. Róma, szeptember 20. Korábban szó volt arról, hogy Franco szeptember folyamán el­látogat az olasz fővárosba. A rendkívüli hely­zetre való tekintettel azonban a programm- han változás áll be, amennyiben a spanyol1 államfő római látogatását későbbi időpontra halasztották. A gyorsaság döntötte el Lengyelország sorsát. ! ' ■ ' • 1 Róma, iszeptember 80. A Stefani Iroda diplomáciai levelezője a lengyel-német vi­szály tényezőiről ír. Megjegyzi, hogy a had­viselés főtényezője a gyorsaság volt. A pán­célos osztagok erősebbnek bizonyultak a lo­vasságnál. Megismétlődött az, ami a világhá­ború elején Moltke elgondolása volt, hogy egyszerre nagyobb erőket vetettek Iáiba. A motorizálás és a páncélozás új arcot adott a hadviselésnek, a légi erők pedig gyorsan és lendületes fölénnyel aknázták ki a lehetősét* gekét. Püspöki körlevél. Grősz József szombathelyi püspök most adta ki ezévi IX., mint megyéspüspök első körlevelét. Bevezetőül közli a püspök mer gyéspüspökké történt kineveztetését és azt, hogy ünnepélyes intronizációjának időpontját október elsejében állapította meg. Bejelenti egyben, hogy erre az alkalomra külön kör­levelet ad ki. A továbbiak során rendelkezik a főpásztor a Himnusz egységes előadása, az anyakönyvi kivonatok díj- és illetékmenr tessége, a tanítóválasztások elbírálása ügyé­ben. Szól az állami tanügyi hatóságoknak az iskolaszékekkel való levelezéséről, a katolikus iskolák állami felügyeletéről, ismerteti a Horthy Miklós Repülőalap gyűjtésének ered­ményét. A gyűjtés 151186 P-t eredményezett, amelyet rendelkezési helyére juttatott. Meg­jegyzi, hogy ebben az Összegben a Zala vár­megye területén működő legtöbb római ka­tolikus iskola gyűjtése nem szerepel, mert ezek adományaikat a kir. tanfelügyelőség út­ján küldték be. Rendelkezik a püspök az ele­mi iskola III. és IV. osztályában a be­széd- és értelemgyakorlat anyagát illetően új tanmenetek készítéséről, törzskönyvi adatok beszolgáltatásáról és más iskolai dolgokról. Megemlékezik a körlevél a papság ke­belében eszközölt változásokról, a Szent Imre Egyesület közgyűléséről. Közli, hogy az An- nunciata nővéreknek engedélyt adott arra, hogy a kőszegi Kelcz Adelffy fiúnevelő inté­zetbe letelepedhessenek és a házvezetést átve­gyék. Végül a Kalász es KÁLÓT ügyekben ad tájékoztatót. Ez a körlevél már »József püspök« aláírással jelent meg. Lengyelország a háborút azért vá­A szovjet és a német csapatok már találkoztak. Anglia és Franciaország tiltakoznak Lengyelország meg­szállása ellen. Folynak a harcok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom