Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)

1939-08-24 / 194. szám

4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939- augusztus 24 Nagyobb mennyiségű szőlőt szállítunk külföldre. — MEGFOGADTA A TANÁCSOT. Fenyő Ferenc 19 éves balatonszentgyörgyi iparos Budapestre utaztában megismerkedett egy jól­öltözött fiatalemberrel. Beszélgetés közben Fe­nyő elmondta, hogy dolgozni akar a főváros­ban. Az előkelő utitárs megjegyezte: Minek: dolgozni, amikor munka nélkül is meg lehet élni. Fenyő a tanácsot meg is fogadta (s mindjárt az utitárson próbálta ki. Ellopta a tanácsadó bőröndjét. Fenyő a bőrönddel Pest­re ment. A Teleki-téren vállára vette a lopott jószágot, a rendőrnek feltűnt a »jaj de magas Fenyő« és igazoltatta, majd letartóztatta. A károsult még nem jelentkezett. í — Az Állami gépjáróművezetőképző (sof- főr) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, Vili., József-körút 6) 1939. szeptember 11-én este 5 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—12 óra között az igazgatósági irodában. HÖLGYEIM ! Több oldalról megnyilvánult kívánságnak teszek eleget, amikor intenziven foglalkozom az angol női szabósággal is. Nagy választékot tartok finom női télikabát-szöve- tekben, szőrmékben, valamint kosztüm- és felöltőszövetekben. Fővárosi munkások és elő­zékeny kiszolgálás várja a nagyérdemű hölgy­közönséget. TÓTH szabó — FOGYNAK A NYILASOK AZ INTER­NÁL ÓTÁBORBAN. A nagykanizsai internáló- táborból csaknem naponta kerülnek szabad­lábra a nyilasok. Hétfőn öt nyilast bocsá­tottak szabadon. A közel három és fél száz internáltból már csak 19 van szigorú rendőri őrizet alatt Néhány nap múlva ezek is sza­badlábra kerülnek. MAROCAIN IMPRIMÉ 1939-es divatminták kis hibával P. 2.20, hasonló kedvező vételek a Schütz nyári szezonvégi árositáson. Schütz Áruház Még javában folyik a gyümölcsértékesítés hatalmas munkája, s máris megállapítható, hogy az előkészítés és lebonyolítás rendkívül körültekintő munkáját az illetékes intézmé­nyek kiválóan végezték el. A gyümölcsértéke­sítés komoly feladatot jelentett különösen ak­kor, amikor megállapították, hogy kivitelre aránylag kevés áru alkalmas. A sok gyengébb minőségű áru természetszerűen erősen nyom­ta a piacot s az értékesítés csak a legnagyobb erőfeszítéssel volt lehetséges. Újabban a szilva, szőlő, és dinnye értéke­sítése van előtérben- A Külkereskedelmi Hi­vatal előzetes tárgyalása alapján sikerült Né­metországba nagyobb mennyiségű szőlő ki­vitelét biztosítani. Nagyobb mennyiségű szőlő elhelyezése van biztosítva Svájcba, Belgiumba Angliába és Lengyelországba. A szilva legkisebb termelői árát a Kül­kereskedelmi Hivatal már megáll apitolta. A földművelésügyi minisztérium az idén elhatá­rozta, hogy nagyobb mennyiségű szilvát fog intervenciós utón felvásárolni, hogy ezáltal a piac jelentékeny tételtől szabaduljon és a kis­termelők részére kedvezőbb értékesítési lehe­tőség nyíljon. y­SCHÜTZ ÁRUHÁZBAN MAROCAIN IMPRIMÉ, egyes ruhára szük­séges méretek SCHÜTZNÉD Van szerencsém az érdekelt közönség tudo­mására hozni, hogy »műhelyen Bethlen Gábor u. 5 sz. alatt megnyitottam Bundák rendelésre mérték után készülnek, alakításokat vállalok. Szives pártfogást kér: ifj. Laki Sándor szttesmester Felelős kiadó : GA AD ISTVÁN Kiadja: a >Zrinyi« nyomdaipar és Könyv- kereskedés R. T. Zalaegerszeg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom