Zalamegyei Ujság, 1939. április-június (22. évfolyam, 75-148. szám)

1939-06-13 / 134. szám

1939. június 13. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 Fényes ünnepség kereté­ben szentelték meg a söjtöri iparoskor zászlaját. olvasta fel. Ezután Hauser János dr. gazd. akad. igazgató a jutalmakat és pályadijakat oszlottá ki. Pályadijakat nyertek : Szent péteri Ödön a viszacsatolt Felvidék és Kárpátalja közgaz­dasági jelentősége, Bolla László az öntözés szerepe a növénytermesztésben, Grüner Ernő Ißt tehet a fiatal oki. gazda a higiénikus tej- kezelés érdekében, Vimola Károly A belső elválasztáséi mirigyek szerepe az állattenyész­tésben, Németh Béla pedig A szőlő mint gyü­mölcs c. dolgozatával. Könyvjutalmat Schmil- liár Manó, Sebestyén Pál, Voit Imre oki. gazdák, Terstvánszkv Györgv és Rendőr Lász­ló II. éves hallgatók kaptak. A távozó elnök búcsúszavai és az uj elnök üdvözlő beszéde után Hauser János dr. igaz­gató és Kolbai Károly tanárelnök zárószavai következtek. HÍREK — IDÖJÖSLÁS. Délnyugati, majd később keleti szél, változó felhőzet, helyenkint, főleg tt délutáni és esfi órákban záporeső és ziva-t tar. A hőmérséklet kissé csökken.- A KALOCSAI ÉRSEK FÜREDEN. Zi­chy Gyula gróf kalocsai érsek az elmúlt ked­den Balalonfüreden tartózkodott. Látogatást tett Babies Endre esperes-plébánosnál is.- MISE A JANKÁN. Jánkahegyközség szo­kásos miséjét folyó hó 18-án délelőtt 10 óra­kor tartják meg Jánkahegyen s tarra a híve­ket ezúton is meghívja Csiszár Lajos hegy­községi elnök.- A ZALAGYÖMÖRÖI TEMPLOMATYAT, a 88 éves Rúzsa Istvánt nagy kitüntetés érte. Huszár Gyula esperesplébános a Lateráni ér­demkereszttel ékesítette fel hűséges szolgála­taiért. A legmagasabb helyről érkezett el­ismerés nagy örömet keltett faluszerte.- A KESZTHELYI FRONTHARCOS FŐ­CSOPORT a lemondott Madi Kovács Ferenc tábornok, helyi elnök utódjául Szent Gály Jenő ny. alezredest választotta meg. Társ­elnök Gárdonyi Lajos dr. h. városbiró, e. e. főhadnagy, szerkesztő lett. Megválasztották a tisztikart is. (- THASSY KRISTÓF dr. országgyűlési képviselő minden kedden és pénteken d. e. 9— 1-ig a választópolgárok rendelkezésére áll a Deák-tér 5. szám alatti irodahelyiségben (volt választási iroda).- BEFEJEZŐDÖTT AZ ÉLETTANI TÁR­SASÁG VÁNDORGYŰLÉSE Keszthelyen. A vándorgyűlésen nem kevesebb, mint 97 érté­kesebbnél értékesebb tudományos búvárko­dást felölelő eredeti előadás hangzott el. A társaság megtekintette Héviz fürdőt is, ahol az igazgatóság látta vendégül a résztvevőket.- A TANÉVZÁRÁS A GIMNÁZIUMOK­BAN a kultuszminiszter új rendeleté értel­mében június 25-én lesz. Június 14-re esik az utolsó tanítási nap, 15—20 között lebonyo­lítják az összefoglalókat. A jövő iskolai évre szóló beiratásolcat az évzáró ünnepélyt kö­vető két hétköznapon tartják.- KILENCEN PÁLYÁZNAK a keszthelyi közs. elemi iskolánál megüresedett tanitói ál­lásra.- ZALAVÁRMEGYE MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA tavaszi rendes közgyűlését Za­laegerszegen a vármegyeháza nagytermében 1939. évi június hjó* 2(X-án (kedden) dét> lelőtt 10 órai kezdettél, tartja meg. Tárgy-i sorozat: Elnöki megnyitó, jegyzőkönyv vezető lés hilelesitő kiküldésé, a múlt közgyűlés jegy­zőkönyvének bemutatása, beszámoló a vár­megye gazdasági helyzetéről, jelentés a vá­rosi és járási bizottságok működéséről, mun­kásjutalmazás, índilványok.- KÉTFORDULÓS SAKKVERSENYT ren­dez a keszthelyi és tapolcai iparoskor. A ver­senyben két 10—15 tagú csapat méri össze erejét , : Söjtörön, Deák Ferenc szülőfalujában, nagy j ünnepség volt vasárnap. A söjtöri iparoskör ezen a napon tartotta zászlószenlelési és jubij- leumi ünnepélyéi. Reggel fél 6 órakor zenés ébresztő jelezte, hogy kezdetét veszi a söj­töri iparosok nagy napja. Kilenc óra tájt gyülekezés volt az Iparoskörben, ahol az ér­kező vendégeket fogadták. A vendégek között voltak Tarányi Ferenc dr. felsőházi tag és felesége, aki a zászlóanya1- ságot vállalta. Zalaegerszegről Brand Sán­dor dr. alispán, Pehm József pápai pre- látus, Thassy Kristóf dr. képviselő, Briglo- vics Károly dr. ny. főispán és Szalay Gyula dr. tisztifőügyész látogattak ki Söjtörre. A Baross Szövetség részéről Czobor Mátyás nv. polgármester, Indra János, Németh József és Tóth Gyula jelentek meg az ünnepségen, az ipartestülelet pedig Horváth István elnök, Klosovszky Ernő jegyző, Rákli Kálmán és Püsky Imre képviselték. Fél tizkor küldöttség hivta meg dr. Tará­nyi Ferencné zászlóanyát az ünnepség hely­színére. A templom mellett felállított díszsá­torban 10 órakor Pehm József pápai pre- látus mondott ünnepi szentmisét. Pehm pre- látus a mise után hatalmas beszéd keretében szentelte meg az iparoskör zászlaját. Az ün­nepélyen a Hiszekegy elénektése után Tóth Ferenc iparosköri elnök mondott megnyitó beszédet, majd az iparosdalárda az Ima a hősökről cf éneket énekelte el nagy tudással. — Székszorulásokwíl és az ezekkel járó fel­fúvódásnál. légzési zavaroknál, szívdobogás^, 'nál, szédülésnél és fülzúgásnál a belek mű­ködését egyi-két pohár természetes »Ferenc József« keserűviz csakhamar elrendezi, a gyo­moremésztést előmozdítja, a vérkeringést fel­frissíti s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Kérdezze meg orvosát. — BALESET. Stéfel Alajos nemesbüki plé­bános olyan szerencsétlenül esett el, hogy el­törött a jobb bokája. Beszállították a keszt­helyi kórházba. — MEGJELENTEK A SZŐLŐMOLYOK. Ta polcai jelentés szerint a javulóra fordult idő­járás meghozta a szőlők virágzását, de meg­jelentek a szőlőmolyok is. Félő, hogy megint nagyobb számban lépnek föl. különösen ész­lelhető ez a virágzó fürtöknél. Bár ma már többen védekeznek, a védekezés még sem egyöntető és nem rendszeres. DIVATOS új ihprimék 30 féle új színben érkeztek. SCHÜTZNÉL, Az ünnepi beszédet Horváth István iparles- tüleii elnök mondotta. Szép szavakkal ecsetel­te a zászló jelentőségét és a kézmű vési parosé ság nemzetmentő szerepét. Borda I-'erenc sikerült szavalata után Búza Jenő mondta el emlékbeszédét. Nagyszerű szónoki készséggel felépített, szebbnél-szebb fordulatokban gazdag: * szónoklata után a fővédnökök zászló szegének beverése követ­kezett. majd a zászlót átadták az iparoskör- nek. A záróbeszédet Nényey Pál körjegyző mondotta. Ezután diszmenet vitte a zászlót az iparoskor helyiségébe, ahol a zászlószegiek teverése folytatódott. A hősök emlékművénél Brand Sándor dr. alispán mondott beszédei és megkoszorúzta az emlékművet. Az ünnepély után lársasebéd volt az ipa­roskor helyiségében, ahol az első felköszöntőt Nényey Pál körjegyző mondta a kormányzó­ra. Pohárköszőnlőket mondottak m^g: Pör- neezi József gazd. tanácsos, Horvátit István ipartestületi elnök, Brand Sándor dr. alisjpán, Tóth Gyula és Czobor Mátyás ny. polgármesr tér. A zászlószentelési és jubileumi ünnepségen közel kétezer főnyi közönség vett részt. A megrendezésért Kondor Sándor zászlóbizott­sági elnök, Tóth Ferenc iparosköri elnök és Horváth Rudolf iparosköri jegyző minden dicséretet megérdemelnek. NŐI ÉS FÉRFI balonkabátok, esőköpenyek, esőernyők, botok, nagy' választékban Tóth szabónál. (::)- ELHANYAGOLTA A TOROKBAJÁT Szép Imre 29 éves cserszegtomaji legény. A napokban hirtelen fúladozni kezdett és mi­előtt orvosi segély érkezhetett volna, meghalt. — Vese- és cukorbetegeknél, köszvényben és csúzban szenvedőknél egy pohár termé­szetes »Ferenc Józsefe, keserűviz reggel éh­gyomorra véve, a beleket alaposan kitisz- jütja, a gyomor és a máj működését előmoz­dítja s az anyagcserét és az emésztést sok esetben lényegesen megjavítja. Kérdezze meg orvosát! KERTI ABROSZ 350 drb. szebbnél-szebb abroszból választhat P. 2.80-tól kezdve SCHÜTZNÉL, € Heti expresszHiró ‘Retikülök , . . . P 2‘40-től selyem combinék kis h. P 3’40-től bőrkesztyűk . P 3*20-tól övék, harisnyák mélyen leszállított árakon csak £>r. c Tolóycímre Zalaegerszeg, Telefon 84.

Next

/
Oldalképek
Tartalom