Zalamegyei Ujság, 1939. április-június (22. évfolyam, 75-148. szám)
1939-06-04 / 128. szám
6 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939- június 4. i ' ■ i ,i — Egy ausztráliai ' katolikus államférfi pályafutása Mint már jelentettük, nagypénteken halt meg Sidneyben Ausztráila első katolikus miniszterelnöke, név szerint Lyons József. Az angol sajtó megemlékezése szerint vele a század egyik legjelentősebb katolikus államférfia veszett el. Lyons 1879-ben született, mint szegény ir bevándorlók gyermeke, tani lóké,p- zőt végzett és eredetileg állami tanító volt. Csa ládi életét példaként emlegették. 11 élő gyer- tneke volt,: 5 fiú és 6 lány. 1909>-ben választották meg először, mint a munkáspárt képviselőjét; 1914—16-ban már pénzügyminiszter volt, egyelőre még szükebb hazájában, Tasmania kormányában. így került érintkezésbe a szövetségi kormánnyal és 1929-ben póstaminiszter, majd 1931-ben az egységes párt megalapítása után Ausztrália miniszter- elnöke lelt. Neki köszönhető a pénzügyek rendezése, a közgazdasági élet megélénkitése és a szociális törvényhozás újjászervezései. ’Katolikus meggyőződését mint politikus sem titkolta el. Még ma is emlékezetes az a tavaly szeptemberi rádió beszéde, amelyben a béke ^érdekében imára hívta fel népét. Elválások az északi országokban. A skandináv államok híresek arról, hogy a házassági elválás bennük majdnem époly könnyű, mint Szovjetoroszországbam Elég hozzá a házastársak kölcsönös megegyezése s az állam hivatalnoka kimondja a válást. Most azonban kezdik bölcsen észrevenni azt, hogy ennek az evangéliumellenes intézménynek erekményekép a gyermekszületések száma is rohamosan csökken. Ugyanez volt különben Szovjetoroszországban is a következmény s akért még a Sátán oroszországi helytartói is szükségesnek látták, hogy a házassági elválások kezdeli roppant könnyűségét kissé megszorítsák. Hogy a házassági elválás törvényes megkönnyítése többi közt a gyermekszületések leszűkülésére vezet, tökéletesen érthető, hiszen ha a házasoknak eleve számolniok kell azzal, hogy egy szép napon valószínűleg szétmennek, igazán nehéz azt várni tőlük, hogy gyermekek világ- rahozalalával is tegyék majd jövő életüket és válási szabadságukat bonyolulttá. Márpedig ha az elválás könnyen megy, számolni kell vele, hogy gyakran be is következik; hiszen minden házasságban vannak kritikus időpontok, amikor a felhevült élettárs egyszerűen kivágja: akkor hát váljunk el! S amikor csodálatosan túlsegitené őket a kritikus ponton a tudat, hogy nem lehet, ki kell békülni, együtt kell szépen maradni, már a gyermekek miatt is. Jellemző egyébként, hogy ezekben az északi, nem katolikus országokban az evangélium törvénye már annyira nem számit, hogy figyelembe sem veszik! A családok őrzője, a nő s a gyermek legszentebb éle^- jogainak védője megint csak egyedül és kizárólag a katolikus Egyház. Az egyetlen, amely a házasság egységének és szilárdságának védelmében nem ismer kibúvót. A miniszterelnök nem ment Csurgóra. Teleki miniszterelnök programmjában változás állott be. Ma nem utazott le Csurgóra, hanem a fővárosban maradt. A délelőtt folyamán fontos szociálpolitikai tanácskozásokat folytatott Künder Antal kereskedelmi miniszterrel és Surányi-Unger államtitkárral. A jövő hét egyébként nyugalmasnák ígérkezik. A minisztériumokban dolgoznak ä benyújtandó törvényjavaslatokonRovartox ciánoz tesit garanciával. Budapest, Szondy-utca 15. — Telefon 316-186. ü®2t Kedden nyílik a mozi! Talán meg soha nem előzött meg ilyen nagy érdeklődés mozi premiert, mint Deanna Durbin az egész világ kedvencének teljesen új vígjátékénak »Három kis angyal«- nak az első előadását, amely egyúttal kivételesen értékes nyári szezonnak indulását jelenti. A mozi a mai naptól megkezdi a megnyitó jegyeinek árusítását, a rendes színházi pénztárnál. Másolat a 2497—939. v. adóhivatali számhoz. A zalaegerszegi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 675—tk. 1939. sz. ' Árverési hirdetmény kivonat. ’Kir Kincstár (képv. a zalaegerszegi m .kir. pénzügyigazgatóság) száma 34.228—1938. vgg- rehaj tatónak Dóczi József és neje László Rozália végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1910 P. 40 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Zalaegerszeg városban fekvő, s a zalaegerszegi 59,. sz. betétben A. I. 1—5 sor 1204, 1206, 1207, 1208 és 1209 hrsz. alatt felvett bellelki kertre, gr. Apponyi u. 47/ c. számú házra, — továbbá az u. a. utca 47—d számú házra, továbbá két beltelki kertre összesen 3000 P- kikiáltási árban elrendelte. — Az árverést 1939■ évi június hó 19. napján délelőtt 11 órakor a telekkönyvi hatóság helyiségében Várkör u. 2. sz. 21. sz. ajtó fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanokat a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 °/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kicSGölgyeR Nyári selyemnadrágok 96 f. és 110-es árakban <&ál és csínéra cégnél. egészíteni. Zalaegerszeg, ‘1939. évi február hó 17. napján. Noszlopy sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Oszlányi sk. tkvvezető. A másolat hiteléül : Augusztiny A. s .1;. Y. kiadó h. 1939—272. vght. Árverési hirdetmény. Dr. Szentimrey Lajos ügyvéd által képviselt Vasárugyár r. t. lakos javára 218 P. töke és több követelés és járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1939. évi P. K. 11.508. sz. végzésével elrendelt kielégítési vég- rehajlá.-» folytán végrehajtást szenvedőtől 1939. évi április hó 24-én lefoglalt 610 P. becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak az 1908 évi XLI. te. 20. §-a alapján a megnevezeti, továbbá a foglalási jkönyvböl ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre. In a kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igény kereset folyamatba nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Zalaegerszegen, Kazinczy-- lér 5. sz. leendő megtartására határidőül 1939■ évi június hó 9. napjának délelőtti fél 10 órája. tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt táka- réktüzhelyek, bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni még akkor is, ha a végrehajtató a helyszínen nem jelenne meg, ha csak elllen- kező kívánságot — írásban — nem nyilvánít! Azon ingóságokra ,amelyeknek a kikiáltási tási ára 1000 pengőn felül van, az 5610—931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egylized-. részét bánatpénzül leteszik. Zalaegerszeg, .1939. évi május hó 17-én. Dénesi István kir. j bírósági végrehaajtó. — o — Csal« ti.Y napig! Kirándulásra vásároljon elsőrendű kedvezményes áron I kg. 4-88 P. SÉBflETlf LÁSZLÓ csemege üzletében. EiZ