Zalamegyei Ujság, 1939. április-június (22. évfolyam, 75-148. szám)

1939-05-12 / 108. szám

2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939 május 12. Enyhülés az európai helyzetben ? A külpolitika hírei. Rövidujj u nyári ingekf szandalettek nagy választékban 4 Horváth Jenő divatáruüzletében (Plébánia- épület). A legújabb női és férfi divatárúcikkek nagy választékban. Olcsó áraki —40 fillérrel drágábban ért ékesíthetnek en­nek révén Brand Sándor dr. alispán az állalérlékesi- tési ügyre vonatkozóan annyit jegyzett meg, hogy annak érdekében meglesz mindent, amit csak tehet. Személyesen is gyakran utánanéz a dolgoknak. De az állattulajdonosok kísérjék nagy obb figyelemmel a vonatkozó rendelkezé­seket. A balatonvidéki útépítéseket illetően hangsúlyozza, hogy annak a vidéknek legna­gyobb része az idegenforgalomból él s az idegenforgalom Legalább annyi idegen valu­tát juttat az országnak, mint a gabonakivitel. Az útkaparói állásokat nem töltik be. Válaszolt vitéz Botos Gábor műszaki taná­csos is. Ezután az aüspáni jelentést tudomásul vet­ték A TÖBBI ÜGYBEN elfogadták a kisgyülés javaslatát. A vásári helypénz szabályozásának kérdésé­nél felszólalt Kovács Lajos ‘(Nemesapáli) és Zoltán Boldizsár. Utóbbi a nagykanizsai hely* pénz-sérelmeket tette szóvá, amire Brand al­ispán megjegyezte, hogy már számtalanszor hangoztatta, hogy ezt a kérdést rendezni kell. mert feérti a mezőgazdaság érdekeit. Ezirány- ban most is megteszi a szükséges lépéseket. Pethő Antal (Barabásszeg) szóval is meg­okolta indítványát, amelyet a zalaegerszegi- csonkahegyhát—szilvágy— magyarszombatfai tvh. útnak állami kezelésbe való átvétele ér­dekében tett. Kifejtette, hogy erre az útra nemcsak^,turisztikai szempontból, hanem a hadászat érdekében is szükség van Gallér vásznak, kék és piros színben. Fehér ruhával együtt moshatók. SCHÜTZNÉL, Az angol kabinet külügyi bizottsága átte­kintette az általános európai helyzetet s meg,- állapitotta, hogy a feszültség bizonyos te­kintetben enyhült. Az angol-román gazdasági egyezményt meg­kötötték. Az eredetileg tervezeti 5 millió fon­ton kívül még 3 millió póthitelt is kap Romá­nia, elsősorban nyersanyag szükségletének ki­elégítésére. A részletek megbeszélésére várják a román gazdasági küldöttséget az angol fő­városba. A román pénzügyminiszter Rómába indult, hogy az olasz pénzügyminiszterrel folytasson megbeszélést. Nápoly, május 11. Pál jugoszláv kormányzó herceg és kísérete, ma Nápolyba érkezett. Megjelent Nápolyban Viktor Emánueí császár és király is és a nápolyi öbölben rendezett; flottaparádét tekintette meg. A flotta felvo­nulása órákig lartolt s mély hálást gyakorolt a jugoszláv vendégekre. Egész Nápoly la­kossága ünnepelte a délszláv vendégeket. A házakat fellobogózták és az űtvonálakon ha­talmas tömeg állt és éljenezte Jugoszlávia kormányzóhercegét és Cincár-Markovics kül­ügyminisztert. A Párisi Figaro úgy tudja, hogy Jugoszlá­A polgármester az alábbi hirdetményt bo­csátotta ki: Közhírré teszem, hogy mindazok, akik az 1939- évi IV. t. c. 1. §-ának 1. bek. alapján zsidóknak tekintendők, a folyó hónapban meg­tartandó országgyűlési képviselőválasztásnál választójogukat csak az esetben gyakorolhat- jáák, ha nálam igazolják, hogy mind maguk és szülőik, amennyiben szülőik az 1867- évi december hó 31. napja után születtek, ezek­nek szülei is — Magyarország területén szü­lettek. A születési évet és születés helyét születési anyakönyvi kivonattal kell igazolni- A szüle­tési anyakönyvi kivonatban szülőkként feltün­tetett személyekre vonatkozó születési anya­könyvi kivonatok azonosságának igazolására be kell mutatni az illető szülők házassági anyakönyvi kivonatát is. Ha azonban a most említett anyakönyvi kivonatok beszerzése le­küzdhetetlen akadályba ütközik, az igazolás olyan közokiratokkal is történhetik, amelyek* bői a születési év és hely és a származási kapcsolat megállapítható­Az anyakönyvi kivonatok és esetleges más — előbb már említeti, az anyakönyvi kivo­natokat pótló — közokiratokat a hozzám be­adandó kérvényhez szóbeli kérelem esetén a felveendő jegyzőkönyvhöz eredeti és ezen­felül egyszerű másolati példányban is csa­tolni kell- Az eredeti példányokat a dön­téssel egyidejűleg kérelmezőnek vissza fogom adni. Amennyiben a törvény értelmében kérel­mezők választó jogosultságát megállapítom, er­ről nevezettek tőlem egy igazolványt kapnak, amelyet az 1938. évi XIX. t. c. 56. §. 2. beid értelmében kiállított szavazóigazolvánnyal egyetemben kell szavazáskor a szavazatszedő küldöttség elnökénél bemutatni- A szavazó­Szkmkia áttér a megye rendszerre. Az egész országot felosztják megyékre. A francia képviselőház ma délután ülésre ült össze. Az ülésen Daladier miniszterelnök ismerteti majd a külügyi helyzet vitája során a helyzetet. Lesznek az éjszakai órákban kül­ügyi interpellációk is. Bizonyos, hogy a kor­mány még nagyobb többséget kap a szavazás során, mint eddig. Kairói jelentés szerint 28 magyarországi zsidó kivándorló eltűnt Port Said kikötőjé­ből és semmi hír sincs róluk. Az a gyanú, hogy beiopóztak Palesztinába.-0­via már a közeljövőben csatlakozik a kom- munistaellenes egyezményhez. Arról is tudnak a lapok, hogy Jugoszlávia otthagy-ja a Bal­kán-szövetséget­Ciano gróf tegnap a római nagykövettel tár­gyalt, amiből arra következtetnek, hogy olasz- francia tanácskozásokra kerül sor. A sajtó tudnivéli, hogy- Magyarország és Jugoszlávia között a gazdasági kapcsolatok a "közeljövőben kiépülnek­Gőring porosz miniszterelnök Földközi-ten- geri utazását teljesen magánjellegűnek tart ják.-O­igazolvány a szavazási jogosultságot megálLa- pitó igazolvány- nélkül érvénytelen- Abban az esetben, ha a szavazási jogosult­ságot megállapító igazolványt nem találnám kiadhatönak, az érdekelt a Központi Választ­mány elnökétől kérheti az igazolvány kiadá­sát. Ezért célszerű, ha az ily irányú kérelmeket az érdekeltek hozzám legkésőbb f. hó 20-ig 20-ig benyújtják, illetőleg nálam szóval elő­terjesztik. A kérvény illetékmentes. Aki tehát a 4800—1939 M. E sz. rendelet 1. §-a alapján bejelentette, hogy őt a tör­vény értelmében zsidónak kell tekinteni, az csak akkor köteles választójogának gyakorlása végett a szavazatszedő küldöttség előtt meg­jelenni, ha a szavazási jogosultságát megál­lapító igazolványt részére kiadtam Az 194Ö- évre készülő országgyűlési képvi­selőválasztói névjegyzékkel kapcsolatban köz­löm, hogy mindazok, akik nálam bejelen­tették azon körülményt, hogy a törvény ér­telmében zsidóknak kell őket tekinteni, újabb bejelentéseket eszközölniök nem kell. Azok azonban, akik a kiigazítási eljárás során szám lálólapot töltöttek ki, amennyiben a törvény értelmében őket zsidóknak kell tekinteni, kö­telesek ezt a körülményt 1939. évi május hó 22—31-ike között nálam, a hivatalomban kap- " ható bejelentőlapon bejelenteni Az 1940. évre szóló országgyűlési képviselőr választói névjegyzékbe felvett és a törvény értelmében zsidónak tekintendő személyek vá­lasztójogosultságára vonatkozólag június hó első napjaiban fogom az érdekelteket hir­detmény utján tájékoztatni. NE MULASSZA EL tavaszi öltönyét, felöl­tőjét megrendelni, amig az újdonságokból nagy választék áll rendelkezésére. TÓTH szajbóüiáU, A jugoszláv régensherceg tanácskozásai. A zsidók országgyűlési képviselő­választói jogának rendezósa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom