Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)
1939-01-18 / 14. szám
2. Zaiamegyeí Újság Í939. január 18. jeszteUek, hogy az ő anyai nagyanyja zsidó, anyai nagyapja pedig félzsidó. Hire járt annak is, hogy a parlamentben „leleplezik" zsidó származását. Ezért telt meg a karzat annyira az utóbbi napokban. A miniszterelnök ezután mind apai, mind anyai ágon, a dédssülőkig pontosan kimutatta tiszta keresztény származását. Emlékezzünk! 1915. január 15. A m. kir. kassai 9. honvédgyalogezred a kárpáti hadjárat folyamán az osztrák-magyar arcvonaion a téli kárpáti csata ke-deléig, január 1 ■ tői 22 ig végrehajtott hadműveletekben az osztrák—magyar 4. hadseregnél a m. kir. (kassai) 39. hadosztály kötelékében vett részt. E napon az ezred kötelékéből a Brzezietől közvetlenül délre lévő erdöC8ke felé küldött kisebb járőr az erdőben egy ellenséges szakaszt észlelt. Hősi elhatározással és nagy zajjal a kis járőr az ellenséges szakaszt megiepetés- szerüleg megtámadta. Az áttekintésben korlátozott és a honvédek bátor fellépése állal megzavart ellenség lendetienüi menekül’, három orosz azonűan a kis járőr kezén maradt. 1915. január 20. A m. kir. (kassai) 39. honvéd hadosztály a kárpáti hadjárat folyamén az osztrák-magyar arcvonaínak a téli kárpáti csata kezdetéig január 1- iöl 22 ig végrehajtott hadműveleteiben az osztrák—magyar 4. hadsereg kötelékében vett részt. Húszadikára virradó éjjel a hadosztály csapatai vállalkozásokat hajtottak végre az ellenséges tábori Őrsök eilen. Heves tűz- és kézigránátharc közben az ellenséges tábori őrsöket visszavetették Luzna környékén a 385-ös keresztnél. Három ellenséges szakasz heves ellenállást fejteit ki. A honvédek ezt az ellenséget is megrohamozták s rövid harc után visszavetették. Es alkalommal a kiváló, bátor magatartást tanúsító honvédek 6 orosz foglyot ejtettek. 1915. január 21. A m. kir. kassai 9. honvédgyalogezred a kárpáti hadjárat folyamán az osztrák-magyar arcvonaion a téli kárpáti csata kezdetéig január 1- től 22-ig végrehajtott hadműveletekben az osztrák—magyar 4. hadseregnél a m. kir. (kassai) 29. hadosztály kötelékében vett részt. Ezen a napon a gyalogezred előretolt különítményének felváltására induló 9 század egy része Vass hadnagy parancsnoksága alatt Luzna felé nyomult előre. Útközben jelentést kapott arról, hogy a községben egy körüibeiü 70 oroszból álló osztag egy disznót zsákmányolt, azt leölte és az egyik ház udvarán sül és főz. Vass hadnagy elhatározta, hogy ezen az erősebb osztagon rajta fit és azt elfogja. A sötét ;ég leple alatt közelítették meg a helységei. Az ellenség azonban észrevette a honvédek közeledtét és heves tüzelés után menekül vissza. 1916. január 18. A m. kir. nagyszebeni 23. honvédgyalogezred az Orosco* eilen 19 6 első felében vivőit áliásharc idején a anuár 11 töl január 19-ig vivőit Dniester-menti védelmi harcokban az osztrák—magyar 7. hadseregnél a m. kir. kolozsvári 38. honvédhadosztály kötelékében harcolt. Ezen a napon az ellenség az ezred állásait váltakozva erős gránát, majd s apnel tűz alá vetle. A II. zászlóalj egyik előretolt iá- jori őrse, tekintettel az ellenséges támadás lehetőségére, fokozott éberséggel végezte feladatát, sőt ebben a tűzben előretolt ön- feiáldozóan és a szemben lévő 164. orosz gyalogezredhez és egy foglyot ejtett. Ennek adatai igen értékes felvilágosítást tartalmaztak a szemben lévő ellenséges seregfest hadrendi összetételére, anyagi viszonyaira és a várható támadásra. A Felvidéket ünnepük február másodikén a vármegye minden községében. Országos kezdeményezésre szép ünnepségeket rendeznek február másodikén Zala megye minden községében. Ezen a napon a helyi népművelési bizottságok ünne péiyeket rendeznek és ezeket kizáróan a nagy nemzeti örömnek, a Felvidék visszacsatolásának enielik. Az ünnepségek kéréséin az előadók ismerteti!! a községek lakosságával a Felvidéket, annak földrajzi, kulturális és gazdasági viszonyait, a Felvidék visszakerülésének történetét. Az ünnepséget a Felvidékről szóló szavalatok egészítik ki. A vármegyei népművelési bizottság minden helyi bizottságnak megküldött az ünnepségeknek mindenre kiterjedő vázlatát. Több év óta folyik a harc a papirkereskedelem érdekeltsége és a sokszorosító ipar között a pa~ pirkereskedők nyomdai munkavállalása kérdésében. Az iparügyi hatóságok már számos esetben hoztak marasztaló iíéislet a nyomdai munkát váiiaió és közvetítő kereskedőkkel szemben s ezek az ítéletek mindinkább kialakították azt a törvényes aiapon nyugvó joggyakorlatot, ameiy szerint a papirkereskedők ipari muikák böavetiiésével nem fog atkozhatnak. E tekintetben a papirkeres- | kedök még szerzett jogaikat sem 1 tudták megvédeni, noha ezek a jogok más szakmáknál — mint például a folókereakedőknél — biztosítva vannak. Most a Kihágást Tanács jogerős Ítélete véglegesen és elvileg megállapította, hogy könyv- és papirkereskedők mégnévjegyek előállítását, valamint levélpapírra és boritékra névkezdőbetük rányomását sem vállalhatják s ennek alapján marasztaló Ítéletet hozott. Nyomdászból közgazdász doktor lelt Mihalik Gusztáv. Pályafutását ! mint betűszedő kezdte. A fáradtságos napi munka után tanfolyamokat látogatott, igy fejleszlelte tovább rajzkészségét a Székesfővárosi Iparrajmkola esti tanfolyamán. Fáradhatatlanul dolgozod és tanult: kivételes szellemi ké pességé! a törhetetlen akaraterő csak fokozta és tanulmányaiban egyre előbbre juloll. Kivette ré szét a viiágháboruböl is, kitüntetést saerzdt és hadifogságban is volt. Szakmájában megbecsülést szerzett magának és a végzett tanulmányok alapján magasabb állást ért ei. Tanulmányainak jelenleg csúcspontjához ért a doktorátus megszerzésével, őszinte örömmel gratulálunk. Mihalik Gusztáv dr. pályafutását jelentőssé teszi szamunkra az a mtggondo lás, hogy mu1 ká* ifjú sóiból küzdötte fel magát a doktorátussal ékeeitettek közé épen most, amidőn annyi doktor képezi át magát gyakorlati szakmákra. Igaza van a költőnek: „Mi az erő? — Akarat; mely előbb vagy uióbb diadalt arat.“ Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem elhunyta alkalmából mélytéges fájdalmamat részvétükkel, virágok és koszorúk küldésével, valamint a (emelésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mor.dok hálás köszönetét. Tóth István cipészmester. HÍREK I ' g Róni. kát. és új görög Piroska Prot. Piroska Izr. Teb 27. Napkelte 7 óra 42 perc. Nyug- __________gszik 16 óra 39 perckor Id ő: Éénk, a hegyeken erős nyugati-délnyugati szél, sok helyen köd, több helyen eső. Az enyheség és olvadás tovább tart. — A papság utánpótlása Franciaországban. A franciaországi lekésikcdő papság s-áma az utolsó év. ijedek ben csökkent. 1900 ban 33.000 leikészttarioítak nyilván s ez a szám 1920 ban 30.000-re, 1925 ben pedig 21 000- re hanyatlott. J lenleg Franciaországban 12.000 plébánia van lelkész nélkül. A működő lelkészek munkája nagyon megnehezedett, mert egy-egy leütésinek sokszor négy-öt plébániát kell ellátnia. Szerencsére azonban, hogy az utóbbi években a fiatalság körében ismét benső Igény és érdeklődés mutatkozik a papi páiya iránt, amely a szemináriumok hallgatói számának növekedésében jelentkezik. A theológu- sok létszáma 1925 ben 650 volt, 1935-ben azonban 10.000. — Kereszt a vasvári üazda- körben. Vasárnap délután ünnepélyes keretek közölt helyezték el a keresztet a vasvári Gajdakör- ben. A szertartást P Janey Rá- faei plébános végez’e es beszédet mondott a kereszt jelentőségéről. Utána Kolbay Ödön polgári iskolai igazgató, a kör elnöke mondott beszédet. — A felvidéki filléres gyorsok. A vármegye kisgyüiése legutóbb többnapos filléres gyorsok vagy küiönvonatok indnásását kérte a Felvidékre a MÁV tói. A MÁV igazgatósága most közölte, hogy gondoskodás történik filléres gyorsok indításáról, de ezek csak egynaposak iessnek. Egyéb kedvezményű rendkívüli vonatokat az egyes rendezőségek rendelhetnek az IBUSz- irodák utján. — Halálozás. Kugier Sándor ny. körjegyző, törvényhatósági bizottsági tag, vasárnap elhunyt Nagykanizsán. Ma délután temették nagy részvét ménéit. — A munkácsi cseh orvtámadás alkalmával hősi haiáit halt Ecsedi-Csapó József százados, a térképészeti osztály parancsnokának holttestét sógora, Csécsí-Nugy László dr. zalaegerszegi államépitészeti hivatali főmérnök, a földből fölvétette és Szegedre szállíttatta. Ott temették el szombaton óriási gyászoló közönség részvételével. Abban a temetőben nyugszik a hősi halott édesatyja is, Ecsedi-Csapó Zoltán huszárkapitány, a’n végigharcolta a világháborút. — A Balaton áldozatai. Vasárnap délután a tihanyi révnél egy baiatonszőiiősi házaspár akart átkelni. A jégpáncél azonban gyenge volt es beszakadt alattuk. Az asszony holttestét csákányokkal ki tudták fogni, a férjét azonban nem. — „Hattyú“ jegyében indult meg a kedvezményes vászon árusitás Schütz nél. A papirkereskedők semmiféle nyomdai rendelést sem fogadhatnak ei.