Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)
1939-02-23 / 44. szám
giftTkesztöség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, teéohenyi-tér 4. = ■■—= Telefooszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak: egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szólal Teleki Pál kormányának bemutatkozása a képviselőházba n. Budapest, február 22. Ml délelőtt fél 10 órakor a képviselő- ház ülésének megnyitása előtt Darányi elnöknél pártközí értekezlet volt, amelyen abban állapodtak meg, hogy a kormányelnök beszéde feletti vitában vitéz Rátz Jenő és Korniss Gyula vesznek részt. A miniszterelnök először is arról beszélt, hogy többször kisértett már az a pillanat, hogy át kell vennie a kormány irányítását s most erre sor is került. Ügy érit, hogy nemcsak a kormányzó, hanem a nemzet jelentős részének bizalmát is bírja. Kéri, ne legyen ez a bizalom ingatag. 18 éve állt ezen a helyen, akkor árért, hogy a romokat eltakarítsa, azóta meg felelő tájékozódást szerzett belpolitikaiig s nagy tapasztalatok állanak mögötte. 18 éve utat vágott, most utat keli mutatnia. 18 évvel ezelőtt kicsit tájékozatlan volt a belpolitikánkat illetően, most már azonban meglehetősen ismeri a magyar társadalmat. Sok réteget megismert s nyugodtan mondhatja: nem ismer fent-et és lent-et. Azok, akik vezetésre kaplak megbízást, sióknak előre kell tekinteni, mert esek igy fakad jólét az egyes intézkedésekből. Magyarok vagyunk, életünket igy rendezzük be, ez kötelességünk. Történelmi visszapillantást tett az elmúlt évtizedekre, majd kijelentette, hogy egyáltalán nincs szándéka népszerűséget hajhászni. Már évekkel ezelőtt hi et tett a keresztény poüúka mellett, amikor Wolf Károllyal keresztény nemzeti ligát alakított. Rá kell mutatnia arra is, hogy az utóbbi időben sok radikális programmot doblak felszínre s ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznie, hogy a közvélemény nem az utca, hanem a keresztény magyar társadalom. Vannak sokan, akik szeretnek a zavarosban halászni, ezeket igyekeznek kiküszöbölni. Alkotmány- reform nem kell, ilyet nem ismer. Számos más reformra szükség van, ezeket Darányi és lm- rédy már bejelentették korábban. Ugyanazt a programmot vallja, ugyanaz a kormány, ugyanaz a párt intézi az ügyeket. A zsidójavaslat és földreform javaslat a Ház elé kerül. A zsidójavaslat fájdalmas processzus, de meg kell ezt a kérdést oldani. Egyénenként és gazdasá- gilag is nehéz ez a kérdés, ezt elismeri. Nem idegen mintára készült ez a javaslat, mert a nemzet mindig a saját lábán járt, A zsidókérdés megérett a cselekvésre, mert már Európa több részén megoldották, Magyarország sem térhet el ettől az úttól. Magyar- ország van a legrosszabb helyzetben, a zsidóság arányszáma túlságosan nagy, panaszuk nem lehet a zsidóknak, mert úgy bántak velük, mint a nyugati államokban. Lelkileg nem tudott a magyarsággal egyesülni a zsidóság s nem vetett gátat a keleti beözőnlésnek. Lehet beszélni arról, hogy a javaslat szigorú s enyhíteni kellene rajta, de lehet a szigorításról is beszélni. A földreformot meg kell oldani s ez is kormányfeladat. Az a cél, hogy magyarabb, biztosabb kézbe juttassák a földet. Nem tűrheti osztálygyülölet hirdetését. A miniszterelnök nagy beszédét lelkes szavakkal hallgatták és többször megtapsolták. Külpolitikai kérdésekről szólva, a miniszterelnök utalt arra, hogy a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzései: jogos követeié>einA volt Csehszlovákiában végrehajtott „batárrendezés* sok furcsaságot teremtelt, amelyek kö- sött a legfurcsább az, hogy a Prágától Husztig vezető vonat négy országon át halad. A vonat ugyanis egyideig Csehország területén fut, Böhmisch— Trütbau környékén Nagynémetor- szág területére ér, majd visszatér csehszlovák területre. Mährisch— Ostraunál a vágányok lengyel területre érnek, majd Szlovákia következik. Kassa is Csap, a A pápaválasztásra összejött bíborosok a konklávéban reggel misét hallgatnak, amelyen valamennyien megáldoznak. Mise után a Szentlélek segítségül hívásával kezdődik a választás. A választás a Sixtus kápolnában folyik le, amelynek falai mellett ál'anak a bíborosok trónszékéi, valamennyi lila kárpitokkal van bevonva, két békés utón rendezni kívánjuk. A magyar külpolitika elsősorban a tengelyhatalmakra kíván támaszkodni, ami egyik oszlopa a békének. Őszinte barátság fűz bennünket Németországhoz és Olaszországhoz > a legutóbbi eseményekkel Hitler és Mussolini beírták nevüket a magyar történelembe. Nagyon jó a viszonyunk Lengvelországgal is. Jugoszláviával, Romániával és Cseh-Szlovákiával kielégítő az ország viszonya. Örömmel hallosuk az új délszláv miniszterelnök !egu>óbbi nyilatkozásé», hogy Magyarországgal a legjobb viszonyban kíván élni. Remélhetően a kívánt eredmények már a közeljövőben megteremtődnek. Megelégedéssel hallottuk Gafencu román külügyminiszter nyilatkozatát is, amely szerint Románia a legmesszebbmenő kedvezményeket kívánja a kisebbségeknek nyújtani. Kezd megértés mutatkozni Cseh Szlovákiában is Magyarországgal szemben, de a cseh—szlovák—magyar kapcsolatokat még észszerűbbé kell tenni. Honvédelmünkről kijelentette a miniszterelnök, hogy mai katonai erőnket gyarapítani kell s ezt nagyban elősegíti majd a most megszavazott honvédelmi törvény. vasútvonal két fontos állomása, Magyarországon van és végül egy darabig még román területen is keli u azni, hogy végül is Kárpátalja fővárosába, Hujztra érkezheseék az ember. Kassa és Sátoraljaújhely között is teremtődött egy külön furcsaság. A vasu'vonai mellett fekvő egyetlen abaúji szinmagyar község, Nagyszalánc teljesen érthetetlenül Szlovákiában maradt egy darab vasúttal együtt. egyedül a bíboros dékán trónja zöld szinü. A Irónszékek felett leereszthető baldachin van, mert az új pápa megválasztása után ezeket leengedik és csak a megválasztott pápa trónja felett marad meg a baldachin. A bíborosok széke előtt kis asztalka. Rajta tinta, toll, gyertya és pecsét, a szavazóNégy országon át vezet az sít Prá gátál Husztig. A konklávéban. lap kitöltésére és lepecséte- lésére. A bíborosok maguk a gyásr miatt lila szinü muzeltában jelen- nők meg a választáson, amelynek három lehetséges módja van. A pápaválasztás első módja, amikor a bíborosok egyhangúan pápává kiálltának ki valakit, a második mód, amikor néhány i bíboros az egész kollégium megbízásából állapodik meg az új pipa személyére vonatkozóan. Végül a harmadik, ma általános módja a pápaválasztásnak a szavazáF, amely titkosan törénik. A szavazásnál a megválasztandónak a szavazatok kétharmad többségére van szüksége. Ez a szavazás úgy történik, hogy a szertartásmesterek minden bíborosnak kiosztanak szavazólapokat, amelyeken a szavazó megjelöli az általa megválasztandó névé», végül saját nevét is ráírja és jelszót is tesz a szavazólapra, ez utóbbi két részt azonban lepecsételi. Mielőtt a bíborosok a szavazólapok kitöltéséhez látnának, minden, a szent kollégiumon kívül állónak el kell hagynia a Sxtinát, amelynek ajtaját a legfiatalabb bíboros belülről bezárja. A bíborosok ekkor szavazat- szedőket választanak maguk közül, akik a szavazás technikai részét bonyolítják le. Ugyancsak válás.tanak bíborosokat, akik az esetleg cellájukban betegen fekvő bíborosok szavazatait elhozzák. Amikor a szavazó bíborosok a szavazólapot kitöltötték é3 a megfelelő helyen lepecsételték, ágy, hogy csak a javaslatba hozod név legyen látható, a szavazatszedők az oltár elölt egy asztalnál helyezkednek el és megkezdődik az egyenként való szavazás. A bíborosok sorjában lépnek az oltár elé, amelyen egy nagy kehely várja a szavazó cédulákat. A bíboros magasra emelt jobb kezében viszi az oltár elé szavazó céduláját, majd letérdelve a Szentlélek segítségét kéri és fennhangon a következő szavakat mondja: Esküaiöm Krisztus Urunkra, aki meg fog engem ítélni, bogy arra szavazok, akit Isten szerint megválasztandónak tartok. Ezek után a szavak után a bíboros föáll és szavazó céduláját még mindig jobb kezében magasra tartva a kelyhtt fedő kebely- tányérra teszi és annak segítségével a kehelybe sfliyeszti. Amikor a bíborosok, sorjában és egyenkint a lenti módon leadták szavazatukat, a azavaiatsze-