Zalamegyei Ujság, 1939. január-március (22. évfolyam, 2-74. szám)

1939-01-31 / 25. szám

1936. január 31. Zalantegyei Újság 3. Betörtek a zalabesenyői jegyzői irodába. Megrongálták a werftheim-szekrényt, de semmit sem vittek el. be a Napsugár Leánykor mun­kájáról, utána Qimper Lajos dé­kán az egyesület müködéaéről adott számot. Csiszár Lajos a számvizsgáló bizottság jelentését, Farkas György pénztáros a költ­ségelőirányzatot terjesztette elő, Fodor Vilmos könyvtáros a könyv­tár forgalmáról tett jelentást, Feili Antal pedig a gazda jelentését mutatta be. A jelentéseket tudomásul vet­ték és a pénztárosnak a felment­vényt megad ák. Pehm József prelátus záróbeszédében ötömét fejezte ki a taglétszám emelkedésén, köszönetét mondott az egyesület vezetőségének, a tisztikarnak és a tagoknak lelki- ismeretes buzgalmáért és további munkára buzdította őket. Zenz Péter egyházi elnök pedig beje­lentette, hogy vitéz Tamásy litván dr. polgármester gyengélkedése miatt nem jelenhetett meg a gyű­lésen, de mihelyt teheti, látoga­tást tesz az egyesületben. Az ünnepélyes gyűlés a Hi­szekegy elmondásával fejező­dön be. HÍREK Róm. kát. és áj görög B. sz. Ján. Prot Virgilia Izr. S. S 11. Napkelte 7 óra 29 pere. Nyag- szik 16 óra 58 párékor ldö: Északkeleti-keleti izéi, sok helyen eső, a hegyeken hó. A hőmérséklet délen emelkedik, másutt alig változik. — Hóman Bálint ny. minisz­ter kéthetes pihenőre a balaton­füredi szanatóriumba érkezett. — Jubilál a nagykanizsai polgármester. Krátky István dr., Nagyanizsa város polgármestere most érkezett el közszolgálatának 25- i k évfordulójához. Ebből az alkalomból meleg ünneplésben részesítették a város tisztviselői és alkalmazottai, akiknek nevé­ben Hegyi Lajos dr. főjegyző mondott üdvözlő beszédet. Krátky polgármester válaszában a szo­ciális közigazgatás fontosságát hangoztatta. — Az új keszthelyi főszol­gabíró, Búzás Béla dr. meg­kezdte községeinek látogatását. Cserszeglomajon kijelentette, hogy igyekszik a község vízellátását mielőbb biztosítani. — Jegyzői képesítő vizsgák. A szombathelyi községi közigaz­gatási tanfrlyamon most tartották meg a vizsgákat. 123 tanfolyamot és 39 főiskolát végzett jegyzője- tölt vizsgázott. A tanfolyamot végzettek közül kitüntetéssel ké­pesítettek 9, jó eredménnyel 42, egyszerűen 48 jelöltet. 22 jelöltet javító vizsgára, egyet ismétlésre utasítottak. A főiskolai végzettsé­gűek közül jó eredmény- nyel végzett négy, egyszerűen 11 jelölt. 16 jelöltet javító vizs­gára, nyolcat ismétlésre utasítot­tak. A kitüntetéssel végzett jegy­zők: Angyal József, Antal Géza, Iványi Ernő, Németh László, Paksa István, Rössler István, vitéz Szirmai József. Takács Lsjos és Tóth Mihály A zalabesenyöi körjegyzői iro­dában a vasárnapi a virradó éj­szakán betörö járt, de próbálko­zása nem vezetett eredményre. Célja természetesen a Wertheim szekrény feltörése volt, ahol pénzt sejtett. A szekrénynek alsó fa résiénél próbált először szeren­csét és azt föl is nyitotta. Innen akart fölfelé haladni abban a föl­tevésben, hogy a felső vas-szek­rénynek az alja fából van. Pró­bált is ott furni-faragni, de a vaslappal nem birt. Azután a zárnak támadt, amit meg is ron­gált, de kinyilani nem tudta. Így azután fölhagyott az erőlködéssel és eltávozott anélkül, hogy vala­mit magával vihetett volna. A betörést vasárnap reggel vet­ték észre, amikor fűteni mentek az irodába. Megállapították, hogy a tettes betörte az ablakot és azon át hatolt be az irodába. Már a kezdetnél rosszul sikerült a dolog, mert kezét alaposan megsértette, amiről az ott talált vétcieppek tanúskodnak. A csend­őrség a nyomozási megindított*. ‘ÖRÖM AZ EMBER ELETE. , HA RENDES AZ EMESZTE'SE — Zalaegerszeg új képvi selőtestületének alakuló gyű­lését valószínűen szombaton dél­után 4 órára hivják össze. — A balatoni borpiecou a forgalom elcsendesült, de a gaz­dák nem is sietnek készleteik piacra dobásával. — Az értelmiségi munka- körű alkalmazottak bejelenté­sét az első zsidótörvény éneimében február 15 ig keit elvégerni. Ed­dig az időpontig az első bejelen- és óta történt változásokat kell törölni a XVi. számú sárg? la­pon az értelmiségi munkanélkü­liség ügyeinek kormánybiztosával (Budapest, V. Klotild-u*ca 10. c.). Nemleges jelentést ts a sárga la­pon keit közölni.. Lsgke yesebb a bejelentést ajánlottan mogtenni, hogy a bejelentés megtörténte igazolható legyen. A bejelentőla­pok a községi (városi) hatóság­nál kaphatók. stélyi ruhaanyagok Csipke szövetek polgári árakon R e s i 1 t ü 11 minden színben Brokát, tafet, fémszálu J szövetek nagy választékban Tekintse meg kirakatunkat! Schütz-Áruház CSIPKE > CSIPKE > VÁSÁR > MEGNYÍLT Pál és Indra cégűéi, Zalaegerszeg. — Nagyszabású farsangi előadás lesz február 12-én a Nőire Dame zárdában. Modern színfalak, kacagtató vígjáték és énekes, táncos, látványos opera előadás várja az érdeklődő kö­zönséget. — A tapolcai járásban Is bérleteket ajánlott fel Ester­házy herceg. Esterházy Pál her­ceg Gyulakeszi, Raposka és Hegymagas községek határában levő birtokainak egész mezőgaz­dasági területét kisbérietek cél­jaira ajánlotta fel. A gyulakeszi birtok 2.033 hold, s ebből 650 hold a szántó, 352 hold a rét, 1.023 hold [a legelő. Rrposka határában a birtok 320 hold, s ebből mindössze 2 hold a szántó, a többi rét és legelő. A herceg­ség 10 éves bérletet ajánlott fel és utána a földek a bérlők tulaj­donába mehetnek át. Az igény­lőkkel Szabó Gyula ny. kir. te­lepítési igazgató folytatja a tár­gyalásokat Az igénylés olyan nagy, hogy valóságos verseny indult meg a földekén. Értesülésünk sze­rint Esterházy herceg az ország minden részében nagy területeket ajánlott fel tulajdonul megszerez­hető kisbérieteknek, összesen mintegy 35 ezer hold a felaján­lott mezőgazdasági terület. — „Hattyú" jegyében indult meg a kedvezményes vászon árusítás Schütz nél. — Bucsuta községben, vár­megyénk egyik, nehezen megkö­zelíthető községében vasárnap este Szalay József bánokezent- györgyi köráüálorvos a vitami­nokról, Pörneczi József gazdasági tanácsos a vetőmagról tartott igen nagy érdeklődés meíieti vetítőké— pes előadást. — Meghívó. Láthatatlan Far­sangi Vacsorára szeretettel vár láthatatlan vendégeket farsang utolsó vasárnapján a Szociális Missziótársulat. A meghívókat rö­videsen szétküldik. Vennék egy 13 soros jó kaiban levő vetőgépet. Cim: a Kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom