Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-12-10 / 279. szám

IXI. övfolyim 270. saám. Ara 8 filléi* 1030. december 10. Szombat. Felelős szerkesztő: H erb o 1 y Ferenc. Ürakttztögég és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, íféchenyí tér 4. ........Telefonszám 12fc. POL ITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak: egy hónapra 1*50 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szériád m Nagy harcok után meg­választották a vármegye új föszolgabiráit. Egyhangúan üdvözölte a megyegyuléo a kormányt. A törvényhatósági bizottság mai rendes közgyűlése iránt eddig csak ritkán tapasztalt érdeklődés nyilvánult meg nemcsak a bi­zottsági tagok, hanem az egész vármegye közönségének körében, mert nem kevebb, mint négy fő­szolgabírói állásnak és ezeknek az állásoknak betöltése révén esetleg megüresedett állásoknak betöltése és a különböző bizott­ságoknak megalakítása is szere­pelt napirenden. Elnöki bejelentések. A Hitzekegy elmondása után vitéz Teleki Béía gróf főispán, elnök, elparentália Fábián Gábor és Söveg József elhalt bizottsági tagokat, akiknek emlékét jegyző­könyvben örökítik meg. Bejelen­tette azután, hogy a megürese­dett bizottsági tagsági helyekre az alispán a sorrendben követ­kező póttagokat hívta be. Beje­lentette továbbá, hogy Kiss József dr. és Zarubay Lóránt dr. szol- gabirákat tb. főszoigabirákká ne­vezte ki. Tájékoztatta eztán a fő­ispán a közgyűlést a közjóléti alapra és a Magyar a magyarért mozgalomra történt gyűjtések le­bonyolításáról és eddigi ered­ményeikről. A Magyar a magyarért mozgalomra a közjóléti alapból az alispán 35 ezer pengőt utalt át s igy eddig, bár a gyűjtést még nem zárták le, 53.198 06 P és 365 P értékű ruhanemű (Zaia- szentgróiíó!) jut felvidéki iesivé» reinknek. Köszönetét mond a mozgaSom vezetőinek és a gyűj­tésben résztvevőknek. A november 15-iki rendkívüli diszgyűlésbői a Felvidék magyar­lakta vidékeinek felszabadulása alkalmából távirati hedoló üd­vözlete) intéztek a kormányzó ka­binetirodájához, Imrédy minisz­terelnökhöz, Teleki Pál gróf kul­tuszminiszterhez, Szüllő Gézához és Esterházy János grófhoz, a felvidéki magyarság vezetőihez és Rolhermere lordhoz. Az üdvözlé­sekre köszönet érkezett. A kö­szönő iratokat ismertette a fő­ispán. Fájdalommal emlékezett meg a főispán arról, hogy sokezer ma­gyar testvérünk idegen uralom alatt maradt. Szálljon feléjük sze­retetünk, erősítse ez őket további küzdelmükben. Örömmel tölt el azonban bennünket — mondotta, hogy a felvidéki magyar képviselők elfoglalták már helyeiket a ma­gyar parlamentben. Indítványozza, hogy a képviselőházi csoportot Jaross Andor miniszterhez (szűnni nem akaró éljenzés), a felsőházi csoportot pedig Szüllő Gézához intézett táviratban üdvözölje a közgyűlés. Az indítványnak egy­hangú lelkesedéssel történt elfo­gadása után bejelentette a fő­ispán, hogy Farkas Tibor dr.-nak napirend előtti felszólalásra adott engedélyt. Farkas Tibor dr. röviden arról szólott, hogy a választások­kal kapcsolatosan olyan jelensé­gek mutatkoztak, amelyek sem az erkölcsök megjavulásánsk, sem a választások tisztasága bizto­sításának szolgálatában nem ál­lanak. Ezeket kívánja szóvátenni, de mivel nem akarja esstieg a választásokat befolyásolni, az üggyel csak az alispáni jelentés­sel kapcsolatosan foglalkozik. Ja­vasolta egyben, hogy az alispáni jelentés előtt ejtaék meg válasz­tásokat. Javaslatát a főispán és a közgyűlés is elfogadta. Először a közigazgatási bizottság megüresedő tagsági helyeit töl­tötték bä titkos szavazás utján. A kilépő Barcza László dr.-1, Cser- tán Károlyt, Koiler István dr.-t, Plihái Viktor dr.-t és Thassy Kristóf dr. t újból megválasztották. Főszolgabírói választások. Az elhalálozás folytán megüre­sedett keszthelyi főszolgabírói állásra Búzás Béla dr. lenti-i (atséiendvai járási) főszolgabírót választották meg 249 szavazattal Horváth Vilmos dr. pacsai járási fófszoigabiró 110 szavazatával szemben. Az igy megüresedett lenti-i főszolgabírói állást 184 szavazattal Bődy Zoltán dr. tb. főzolgabiróvsl töltötték be. Vitéz Hunyadi László dr. tb. főszolga­bíró 164 szavazatot kapott. Bődy Zoltán megválasztásával megüre­sedett egy aljegyzői állás, amely­re Beznicza Pál dr. tb. szolgabiró került 218 szavazattal Vida Sán­dor dr. 86 szavazatával szemben. A zalaegerszegi járás főszolga­bírójává az egyedüli pályázót, Czigány János dr. letenyei fő­szolgabírót egyhangúan válasz­tották meg. Letenyei főszolgabíró lett Vida Ferenc dr. tb. főszolga­bíró, aki 201, Somogyi István dr. árvaszéki ülnök pedig 120 sza­vazatot nyert. Aljegyzővé Vida helyére Horváth Lajos dr. tb. szolgabirót, mint egyedüli jelöltet, közfelkiáltással választották meg. A megválasztottakat, akik le­tették az esküt, a főispán meleg szavakkal üdvözö'te. Az üdvözlést Czigány János főszolgabíró kö­szönte meg a tisztviselők nevében. Az új kormányt a közgyűlés egyhangúan üdvözölte. Ezzel kapcsolatban Thassy Kristóf dr. szólalt fe’, aki rámutatott arra, hogy Imrédy Béla kormányzásá­nak máris nagy eredményei van­nak. amilyen főleg a Felvidék visszatérése. A reformokra szük­ség van az ország jobb jövője érdekében és Imrédy célkitűzései alkalmasak arra, hegy az orszá­got előbbre vigyék. Esterházy János gróf kifejtette, hogy Kánya Kálmánnak, a távo­zott külügyminiszternek igen nagy érdemei vannak. Indítvá­nyára a közgyűlés lelkesedéssel üdvözölte a volt külügyminisztert. A közgyűlés késön fejeződött be, érért beszámolónkat holnap folytatjuk. Németország nem mond le a gyarmatokról. A külpolitika hírei* Berlin, december 9. Ribbentropp külügyminiszter befejezte párisi látogatását és visszaérkezett Né­metországba. A Völkischer Beobachter vála­szol MacDonald angol miniszter fejtegetéseire a gyarmatok ügyé­ben. Angliának nem kell semrni- rő» lemondania — Írja a lap —, mert nicsenek tulajdonában né­met gyarmatok, csak kormá­nyozza azokat. Ezek most is né­met tulajdont képeznek. Nincs szükség nemzetközi megbeszélé­sekre sem, mert Németország az egyes gyarmatokat azoktól az ál­lamoktól követeli, amelyek azo­kat ideiglenesen kormányozzák. Furcsának tartja a lap, hogy a nyugati hatalmak most felvetik a gyarmatok benszülötteinek ön­rendelkezési jogát, de annak ide­jén nem beszéllek erről, amikor rabszolgákként csereberélték a bens7 ülőiteket. A német külügyminisztérium lapja Amerika fegyverkezésével foglalkozik és kifogásolja az ame­rikai fegyverkezés megindokolásá­nak módját. Az Egyesüli Álla­mok fegyverkezési politikájukban mindig abból indulnak ki, hogy Németország fenyegeti a világ­békét. Meglepő, hogy Roosevelt épen akkor tanúsít ilyen maga­tartást, amikor Ribbentropp né­met külügyminiszter békeuton volt és előzőén közreműködött az an­gol-olasz megegyezésben. Róma, december 9. Tuniszban ismét olaszellenes tüntetések vol- I tak. Később az olaszok tüntettek I és a Giovinezzát énekelték. Az olaszok mellett a francia rendőr­ség nem avatkozott bele, de ami­kor az olaszok tüntettek, akkor közbelépett és számos olasz ve­zetőt letartóztatott. Az olasz la­pok hangoztatják, hogy a tuniszi olaszok kénytelenek lesznek ön­védelemhez fordulni, ha a rend­őrség nem védi meg őket. Páris- ban a diákok rendeztek olasz­ellenes tüntetést és követelték, hogy Abessziniát adják vissza a négusnak. Washington, december 9. Az argentínai külügyminiszter és Hull amerikai külügyminiszter meg­beszélést folytattak a két állam politikájának összhangbahozásá- ról. Katonai szövetséget nem köt­nek, de veszély esetén közösen védekeznek. Róma, december 9. A sajtó- egyesület kizárta tagjai sorából a zsidókat. Róma, december 9. A francia- német nyilatkozattal kapcsolatban olasz körökben megállapítják, hogy a Berlin—Róma tengelyt nem népeket elválasztó falnak szánták, tehát Olaszország örül a francia—német nyilatkozatnak, amint Németország is örvendett az angol—olasz megegyezésnek, Olaszország, bár nem hisz az örök békében^ megelégedéssel fogad mindent, ami közelebb hozza egymáshoz a népeket. Warsó, december 9. A Lengyel Távirati Iroda megállapítja, hogy a francia—német nyilatkozat alá­írása nem lepte meg a lengyel kormányt, amely elégtétellel fo­gadta a nyilatkozat harmadik pontját, hogy a nyilatkozat nem érinti az aláírók más államokkal fennálló szerződéseit. Ez biztosít­ja a francia—lengyel szerződéi épségét. Remélik Warsóban, hogy a nyilatkozat új korszakot nyit meg Európa történetében. London, december 9. Pirow déíafrikai miniszter ma elhagyta Londont. Kijelentette, hogy mély aggodalommal hagyja el Európát. Hangoztatta, hogy nem volt megbízatása, hogy a gyarmati kérdésben tárgyaljon. Rövid táviratok. Szlovákiából továbbra is kí- üldözik a cseheket és zsidókat. 20 ezer zsidó menekült van. — Romániában a helyzet feszült. Jassyban több diáklányt letartóz­tattak, mert a vasgárdának segí­tettek. — A franciák csapatokat vontak össze Tuniszban. — Ju­goszláviában véres verekedések előzik meg a választásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom