Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-10-25 / 241. szám

2. Zalamegyeí Újság 1938. október 25 vasárnap egész éjjel robbanások hallatszottak. Bombarobbanásokat hallottak Tiszaújlakon is és hírek Benes menekült London, október 24. A Daily Telegraph jelentése szerint Benes volt cseh köztársasági elnök szinte rhenekülésszerüen hagyta el Cseh­szlovákiát. A prágai kormány egyetlen tagja sem búcsúzott el tőle. Megjegyzi a lap, hogy ami­kor beszállt a repülőgépbe, fáradt, szomorú, letört ember képét mu­Zsidókérdés Beígrád, október 24. Sidor, a Politika cimü lap munkatársának kijelentette, hogy a zsidókérdés Szlovákiában veszedelmes problé­mává fajult. Törvénnyel fogják rendezni a zsidókérdést és vá lasztóvonalat húznak a zsidó és szerint a nagyszőllősi vasútvona­lat bombázták a csehek. C sehorsaégbél. tatta. A volt köztársasági elnök unokaöccsének londonkörnyéki családi házában húzódik meg és hallani sem akar a politikáról. Kijelentette, hogy minden emberit elkövetett nemzete érdekében, de most már pihenésre és békességre vágyik. i tét vidéken. keresztény jogok gyakorlása közé. Erre az szolgáltat okot, hogy kiderült, hogy a zsidók nagy előzékenységet mutattak a kom­munistákkal és szabadkőművesek­kel szemben. A város közönségének nagy érdeklődése mel­lett folyt le az újoncok eskütétele. A m. kir. 3/III. határőrosztály újonc legénysége vasárnap délelőtt a sportpályán a város közönsé­gének óriási érdeklődése mellett tette le az ünnepélyes esküt. Az érdeklődök zsúfolásig megtöltötték a tribünöket és a szabad teret. Megjelent az ünnepélyen vitéz Teieki Béla gróf főispán, vitéz Tamásy István dr. polgármester is a város teljes tistfkarával. A zászlóalj Messner József őr­nagy vezetésével vonult fel a pályára, ahol századonkint he­lyezkedtek el. Középen az újonc század. A zászlóalj fölött Lövészy György alezredes tartott szemlét, majd a levente zenekar eljátszotta a Hi­szekegyet. Azután Závodszky fő­hadnagy fölolvasta a eskümintát, s az újoncok letették az esküt. Messner József őrnagy szólt az eskü letétele után az újoncokhoz. Figyelmeztette őket az eskü jelentő­ségére és a katonák kötelességére. Rámutatott arra is, hogy annak a nagy érdeklődésnek és szeretet­nek, amellyel a magyar nemzet kiséri katonáit, igen szép kifeje zése az, hogy a város közönsége olyan nagyszámban jelent meg az eskütételnél. A szép ünnepélyt a leventeze­nekar a Himnusz eljátszásával zárta be s utána a zászlóalj disz- menetben vonult el. Hetvenhat vidéki tejszövet­kezet részvételével meg­alakult Zala megyei T ejszövetkezet. A zalai tejtermelők készséggel csatlakoztak be a megyei szövetkezetbe. A Zalavármegyei Tejszövetke­zetek Szövetkezete ma délelőtt a vármegyeháza nagytermében tar tóttá alakuló közgyűlését, ame­lyen a vármegyéből 76 tejszö­vetkezet képviseltette magát. Az OMTK képviseletében megjelen­tek : Düssing Miksa gazd. főta­nácsos, vezérigazgató, Jakab Lász­ló dr. cégvezető, Nagy Sándor az OMTK szervezési osztályának vezetője, Winkler Ottó üzemfel­ügyelő és Vajda Kornél dr. Résztvett a gyűlésen vitéz Teleki Béla gróf főispán és Brand Sán­dor dr. alispán is. A gyűlésen Kovács Sebestény Miklós földbirtokos elnökölt, aki Wimpassing hó- és sárcipö PÁL és INDRA cégnél, Zalaegerszeg megnyitójában a tej korábbi ér­tékesítési módjáról szólott, majd rátért arra, hogy Tolna megyében megyei tejszövetkezet alakult a tejértékesités rendezése érdekében, Ha Tolnában meg tudták ezt csinálni, miért ne csinálhatnék meg ezt Zalában is. Utána Nagy Sándor ismertette a központ által előirt alapszabá­lyokat s azoknak tudomásulvétele után kimondották, hogy megala­kítják a Zalavármegyei Tejszö vetkezetet, amelynek központja Zalaegerszeg. A közgyűlést min­den év április 30-ig kell meg­tartani. A tagok a közgyűlés határozata alapján léphetnek a szövetkezetbe ; aki taggá nem vehető fel, arra üzletrész sem ru­házható át. Az üzletrészt a szö­vetkezetből kilépő tag csak a kilépés után egy év múlva veheti ki. A gyűlés folyamán felszólalt vitéz Teleki Béla gróf főispán is. Örömét fejezte ki, hogy a zalai kisgazdák is belátták a megyei tejszövetkezet szükségességét. Ő is hive a szövetkezeti eszmének. A szövetkezet biztosítja azt, hogy a termelők minél jobban tudják értékesíteni a tejet. Erős a reménye, hogy a szövet­kezet szép eredményeket ér el. Düssing Miksa vezérigazgató azt hangoztatta, hogy a központ részéről sohasem volt bizalmat­lanság a zalamegyei gazdákkal szemben. Minden törekvésük odairányul, hogy a munka a köz­pont és a vidék között összhang­ban legyen. Minden egyesülésnél van kiadás, amit a tagoknak kell fedezniük. Az előkészítő munka is pénzbe kerül. Végül a választásokat ejtette meg a közgyűlés. Leányegyesület alakult Bődén. Böde közsében Ughy Mária tanítónő lelkes buzgalma folytán megalakult a \ Leányegyesület, amelynek avatási ünnepélyét va­sárnap tartotiák meg. A szentmi- hályfai templomban Noé János boncodföldei plébános szentmisét mondott, az avatási szertartást, Kovács Aladár zalaegerszegi káp­lán a Zalaegerszegi Leánykongre­gáció prézese végezte szentbeszéd kiséretében. Beszédében dicsérte annak a 26 leánynak elhatározását, akik példájukkal missziót teljesí­tenek, mert úgy a családokban, mint a hívők körében apostolkod­nak. Kérte a híveket, fogadják- szívesen az új egyesületet és tá­mogassák munkájában. Délután a kör tagjali kis ünnepélyt ren-r deztek, amelynek műsorán két kis színdarab, szavalatok és ének; szerepeltek. A sikeres ünnepély­megrendezése és Ughy Mária ta­nítónő érdeme. A miniszterelnök cikke. Vitéz Imrédy Béla miniszter elnök a Függetlenség vasárnapi számában történelmi jelentőségű, energikus cikket irt. A lelkeket megkapó szózat hangsúlyozza, hogy a jelen történelmi időkben a nemzeti élet megújhodására van szükség. Erős nemzeti érzés tői fütött és katonai szellemtől álhatott társadalomra van szük­ség. A keresztény erkölcsöket át keli vinni a közéletbe^ Szent István jubileumi évében. Szociális igazságnak kell ural­kodni és a nemzet erejét a sze­génység leküzdésére kell irányí­tani. Munkát és földet kell adni. Nem lehet tűrni semmiféle de­strukciót, tekintélyrombolást. Erős, nacionális, katonás, jobboldali politika lesz ebben az évben. Elsőrendű homok igen olcsón kapható, Briiil téglagyárban Zalaegerszeg. A zalai boppiacról. T a p o 1 c a. A szüret további folyik, úgy hogy mennyiség te­kintetében még nem lehet szám­szerű adatokat közölni. A minő­ség átlagban jó, egyes helyeken kiváló. Az utóbbi napokban átla­gosan 20—21 fokot mértek, de a déli fekvésű szőlőkben nem ritka a 24 fokos must sem. Az idő­járás nagyon megfelelő, szüret kezdete óta állandóan tart a nap­sütéses idő. Must ára átlagban 15 fillér cukorfokonkint. A ke­reslet élénk. B a 1 a t o n f ü t e d. A szüret az egész vonalon folyik, a minő­ség kimondott jó, a jófekvésü szőlőkben 26—27 százalék, sőt egyes részek mustjai 28—30 százalékot is mutatnak, de ez a mennyiség csak igen csekély. Kereslet prima újborok iránt már most is igen élénk, bár itt álta­lában az eladások csak a teljes erjedés után történnek. Óborkész­let, egy két tételtől eltekintve, nincsen számottevő mennyiség­ben. A miniszterelnöknó a menekültök között. Budapest, október 24. Imrédy Béláné vasárnap Fáy István, pest­megyei főispán kiséretében meg­látogatta Ókécskén és Ujkécskén a menekülteket, akik közölt ru- hanemüeket osztott ki. Törülköző SO fillértől kezdwe kopható Schütz {Áruházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom