Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-12-24 / 291. szám

2. Zalamegyeí Újság 1938. december 24. A képviselőtestület meg­szavazta a városi alkal­mazottak karácsonyi segélyét. A csaBádtsgok száma szerint kapják az al­kalmazottak a segélyt. Zaláegerszeg város képviselő­testülete csütörtökön délután vitéz Tamásy István dr. polgármester elnökletével közgyűlést tartóit, amelyen a tagok közepes szám­mal jelentek meg. Napirend élőit Horváth István azt javasolta, bogy a közgyűlési terem számára festessék meg a kormányzó arcképét. Vitéz Ta* másy István dr. polgármester kö­zölte, hogy a legközelebbi köz­gyűlés elé konkrét javaslattal jön ez ügyben. Ezuián a városi alkalmazottad karácsonyi ssgé y ügyét tárgyal­ták Mikula Szigfrid dr. főjegyző előadásában. A Baross Szövetség juttatott el beadványt a városhoz és ebben kérte a kereskedelem és ipar érdekében is az alkalma­zottak segélyezését. A pénzügyi bizottság a havi fizetés és a csa­ládi pótlék felének, megszavazását javasolta. Viisy Lajos dr. azt kívánta, hogy a segésyezes alapjává erő­teljesebben tegyék a családi pót­lékot, mert így jobban érvénye­sül a szociális szempont. Kará­csonykor leginkább a sokgyer­mekes családok szorulnak rá a támogatásra. Kívánta, hogy a szerződéses ai*a!mazotak is a családtagok arányában kapjanak segélyt. Árvay László dr. a bizottság in­dítványát mcdosítvB azt javasolja, hogy a havi törzsftzetés 20 szá­zalékát, s ezenkívül a családos alkalmazottaknál a havi családi pótlék kétszeresét, illetőleg a munkásoknál a családi bérpótlék kétszeresét adják segélyképen. így a városi háztartást kevésbé ter­helik meg, viszont a szociális szempont erősebben érvényesül, men a sokgyermekes családok nagyobb segélyhez jutnak. Ilyen számítás szerint a városnál 5.900 pengő, a viliamosüzemné! 997 pengő, a kórháznál 1.103 pengő, összesen 8.000 pengő szükséges. Czobor Mátyás elfogadta az indítványt azzal a módosítással, hogy a lörzsfizetés 25 százalékát ad,ák. Varga Mihály a szellemi Ínség- munkások részére is segélyt kért. A polgármester kijelentette, hogy ezek ax inségakció keretében kap­nak támogatást és azok, akik hadba vonultak, megkapják elma­radt illetményüket is. Bencze Imre dr. azt inditvá nyozti, hogy a szerződéses mun­kásoknál a kisebb összeget jelentő családi pótléknak megfelelő ősz* szeget adják, mert igy a kisem­bereket erősebben segélyezhetik. Vizsy Lajos dr. Árvay Laszió és Bencze Imre együttes javasla­tit fogadta el. Zsidó Sándor dr. örömét fe­jelte ki, hogy Zalaegerszeg város már a családi bérpótlék beve­zetésével példát mutatott a családvédelemre, s most folytatja ezt az utat. Mint sokgyermekes ember fokozottan átérzi a nagycsaládok helyzeté’, s örvend, ha ezek érdeke érvénye­sül. A közéleiben gyakran úgyis a nagyjövedelmü, gyermektelen emberek érvényesülnek. Köszöne­tét mondott a polgármesternek, amiért a hadbavonult lövész vá­rosi alkalmazottakra is kiterjedt figyelme. Farkas Béla dr. azt kérte, hogy ha áilások betöltéséről lesz szó, részesítsék előnyben a szellemi isségmunkás lövészeket. (Helyes­lés). Ifj. Eitnek Sándor kifogásolta a javaslatot. S erin e a családosok mellett csak 10C—120 pengő fi­zetésű alkalmazottaknak kell se­gélyt nyújtani. Ed parancsolja az igaa szociális szempont, s majd a szavazásnál kitűnik, hogy igy gondolkodik-e a képviselőtestü­let. Árvay László dr. szerint nem vall szociális gondolkodásra, ha a felszólaló 100 pengőre teszi a létminimumot, mert külföldön még a fizikai munkásnál sem tekintik ezt létminimumnak. A bérrendszerek helyességéről nem a képviselőtesiü t hivatott dönteni, de azt megállapítja, hogy nemcsak árok gondolkod­nak szociálisan, akik zöld inget viselnek. Más is megbecsüli a munkát. Bencze Imre dr. szintén Eitner Sándornak válaszolt, hangoztatva, hogy aligha van ember, aki ná­lánál jobban átérzi a kisember sorsát. Kövessék először a ma­gyar földbirtokosok a város pél­dáját és vezessék be a családi munkabér rendszerét, s akkor majd kitarthatják a képviselő­testületet a szociális érzésről. Vannak földbirtokosok, akik nem vezetik be a családi munkabér rendszerét, de nyáron a legszű­kebb napszámbért fizetik. Vitéz Tamásy István dr. pol­gármester figyelmeztette a képvi- selüfestüieti tagokat, hogy ne te­reljék a vitát országos ős világ­nézeti kérdésekre, mert ezek nem tartoznak ide. Ifj. Eilner Sándor válaszában hangoztatta, hogy senkinek szo­ciális érzését nem sértette, s nem biráita a mai bérrendszert. Sajnos vannak visszásságok a napszámbéiek körül, de ezen a képviselőtestület nem változtathat. Isméi kérte, hogy a kisemberekre vonatkozzék elsősorban a segé­lyezés. Árvay László dr. megjegyezte, hogy ma Zalaegerszeg város minden tisztviselője csak a létminimumot kapja, mert a pótilletményeket elvették. Czobor Mátyás ezután vissza­vonta indítványát a város anyagi helyzetére tekintettel, s a közgyü lés elhatározta, hogy karácsonyi segélyképen a törzsfizetés 20 szá­zalékát, a családi pótlék kétsze­resét, továbbá a munkásoknál a húsz százalékon felül az altiszti családi póílék egyszeresét adja. A polgármester köszönetét mondott a képviselőtestület meg­értéséért, különösen azért, hogy a legszegényebb rétegekre is gon­doltak. Tudomásul veitek a me*ye leiratát a keszthely—zalaegerszegi ut ügyében, majd elvetették a pénzügyi bizottságnak felebbezés! kívánó javaslatát a kórházkápolna ügyében, s tudomásul vették a kisgyülésnek tzl a határozatát, ameyben kimondja a kórháiká- polna bővítésének szükségességét, hogy a külső hívek jobban látó­Prágából elentik: A közhangu­lat változására jellemző, hogy a Prazsky Vecser cimü !sp élesen szembehelyezkedik a nevelés te­rén eddig érvényben volt elvek kel. A fiatalkorú bűnözők elsza­porodtak — írja a lap — mióta tudják, hogy az iskolában a taní­tó nem haszná halja a nádpálcát, A Mansz helyi csoportja csü­törtök délután székházában ren­dezett a menbelyi gyermekek ré­szére karácsonyi ünnepélyt, amely alkalommal 94 kisgyermek kapott szeretetcsomagot. A szeretetcso- magokat a Mansz jólelkü höl­gyei játékokkal, melegruhákkal és édességekkel töltöttek meg. A nagyteremben a díszes ka­rácsonyfa lepte meg a nevelő­szülők kíséretében megjelent gyermekeket, akik bevezetésül el­énekelték a .Mennyből az an gyalM. A karácsonyfa mellett Hollósi Ilonka ét Császár Tériké állottak angyalruhában. Az ének elhangzása után Lut­ter Imre káplán szólott az egybe­gyűltekhez. Örömét fejezte ki, hogy ezidén együtt ünnepelhetjük a Karácsonyt visszatért felvidéki testvéreinkkel. Köszönetét mon­dott a nevelőszülőknek, akik szi­vük melegével pótolják a gond­gathassák a kápolnát. A főjegyző ezután ismertette a számveáőségnek azt a jelentését, amely szerint a kórháznál az ápolási átalányt túllépték a sze­gény betegek nagyobb száma miatt. Kimondották, hog/ a beiügymi- niszertől kérik h 18 658 pengő ápolási átalány hiány kiutalását, valamint a kórház évi ápolási díjátalányának felemeléséi. A kórházbőviíés ügyében ki­küldőit megyei bizottságba a vá­ros részéről a polgármesteri, a kórházigazgatót, Árvay László dr.-t és Czobor Mátyást küldték ki tagokul s a műszaki tanácsost szakértőként. hogy a rendőr nem fenyilheti meg őket. Nem félnek a bün­tetéstől, garázdálkodnak. Szülői intelem, vagy iskolai megrovás nem elég erős riasztó e?zköz, A lap sürgeti, hogy szüntessék meg az ifjúság megfenyiiését tiltó ren­delkezést és állítsák vissza az is­kolában a nádpálca használatát. I jaikra bízott gyermekeknél a pó- | tolhatatlannak látszó szeretetet. Kérte őket, folytassák ez a mun­kát, hogy ez a karácsony való­ban a szivek, lelkek karácsonya legyen. Köszönetét mondott a Mansz buzgó tagjainak, akik év- ről-évre karácsonyi örömet sze­reznek azoknak, akik a nincste­leneknél is nincstelenebbek. Ezután a S'efánia Szövetség szerdai ünnepélyén szereplő nyolc kis óvódás mondott szép kará­csonyi köszöntőt. Majd Dómján Marika, egy pöttömnyi kis leányka, meglepően tiszta kiejtéssel és hangsúlyozással mondott köszö­netét a „jó nénik" gondoskodá­sáért. Kis testvére, Margitka, ha­sonló kedvességei köszönte meg a nénik jóságát. A köiönBég lel­kesen megtapsolta a kis szóno­kokat s cukorkákkal ajándékozták meg őket. Ezután Pirity Oáspárné, a Legszebb ajándékot KARÁCSONYRA Horváth Jenő divatáruüzletéből. Zalaegerszeg, (.Plébánia épület) Telefon 112. Egy cseh újság a testi fenyíték vissza­állítását sürgeti az iskolában. IWenhelyi gyermekek karácsonya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom