Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-11-18 / 261. szám

1936. november 18. Zaiamegyei Újság 3. Március 22—27 között tartják meg a jövő évi mezőgazdasági kiállítást. HÍREK Róm. kát és áj görög Pét. és P. b. Prot Ödön. Izr. Mark. 24 Napkelte 7 óra 08 perc. Nyug­szik 16 óra 21 perckor — II. Oltó király november 20 án ü!i hu82onhalodik pzü!e*é;i évfordulóját Boldogságáéit va­sárnap délelőtt 10 órakor a Szent István bazilikában ünnepi szent­miséi mond Meszlényi Zoltán dr. esztergomi segédpüspök, szent­beszédet mond Lippay Lajos dr., az esztergomi hittudományi fő isko’a tanára. — Elismerés a tűzrendé­szet! felügyelőknek. Az orszá­gos tűzrendészed felügyelő Mó­zes László zalaegerszegi hivatá­sos tűzoltóparancsnok, várme­gyei tűzrendészed felügyelőnek és Mihalovics Géza zalaegerszegi járási tűzrendészed felügyelőnek a légvédelem feladatainak meg­szervezése körül szerzett érdemei­kért és munkásságukért díszokle­vélben elismerését és köszönetét nyilvánította. — Temetőszentelés és hősi emlékmű avatás. Nagy ünnepe volt folyó hó 13 án Csörnyeföide községnek, amikor megszentelték az új emetörészt és fölavalták a község 44 hősi halottjának em­lékoszlopát. E sőnek Sü'e Antal, muraszemenyei plébános emléke­zett meg a hősi halottakról, Ko­vács Ferenc tanitó pedig arról szólott, hogy örömnapok váltot­ták föl a reménykedő bizakodás kételyeit. A szép énekek és sza­valatok is méltók voltak a hő?ök emlékéhez. Befejezésül a környék leventéi dissmenelben vonultak el az emlékmű előtt, amelynek léte­sítése a községi iskola érdeme. — Halálozás. Berkes János, oki. gazda, ny. törvényszéki iro­daigazgató, életének 80. évében, ma reggel Zalaegerszegen elhalá­lozott. Szombaton délután fél 4 órakor helyezik örök nyugalomra az újtemetöben levő családi sír­boltba. Gyászolja fia, Sándor, Tolna vármegyei számvevőségi tanácsos,fieánya Ilona, Móra János, zalaegerszegi gimnáziumi tanár felesége és nyolc unokája. KüBSnbejáratu udvari szoba, fürdőszobahasználat. — Wlassics-utca 32. Megtekinthető 3—5 óra között. — A tófaji róm. kát. iskola növendékei Pusztai Ferenc tanitó buzgólkodása folytán gyűjtést ren­deztek és zászlót vettek a Felvi­déknek. Enökabátokp bőrkabá­tok, inabrucki loden ka­bátok nagy választékban Tóth szabónál. — A községi alkalmazottak természetbeni lakásügyéről in­tézkedik a belügyminiszter rende­leté, amely kimondja, hogy nem az alkalmazott határozza meg, hogy a ^természetbeni lakást igénybe vegye-e vagy nem. Tehát, ha megfelelő természetbeni lakás van, azt el kell fogadni és így lakáspénzre a tisztviselőnek ter­mészetesen nem lehet igénye. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és TenyészáÜatvásár ren- dezőbúottsága november 22 én gyűlést tart, amelynek tárgya az 1939 év tavaszán rendezendő Országos Mezőgazdasági Kiáíli- tás és Tenyészáüatvásár rende­zése. E gyűlésen állapítják meg a jövő évi fenyéezáilaivásár idő­pontját, amely, mint értesülünk, 1939 március 22—27 én lesz. Ugyancsak e gyűlésen besréik meg azokat a módozatokat, ame­lyek segélyével a Felvidék íenyész­— A szivburok, a szívbillen­tyűk, a szívizmok és a szív- idegek megbetegedéseinek ke­zelésében a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz fontos segédeszköz, mely reggel éhgyomorra egy kis pohár­ral bevéve a tápcsatorna {ártalmát biztosan fdhigifja és azt igen könnyen leve ed. Kérdezze meg orvosát. I Jó minőségű oltvány­borokat a legmagasabb napi áron vásárol Spiegel Imre bornagykereskedő Szombathely Brenner J.-u. 8. I Felvilágosítást Zalaegerszegen Spiegel gabonaüzlet ad, ugyanott kérem a mintákat le- | adni. — Kettészelte a vonat a mu­rahereszmri vonalon a fityeházi átjárónál szerdán hajnalban Ma­lek Mária fityeházi 18 éves leányt. A megindull vizsgálat ál­lapítja majd meg, hogy öngyil­kosság, va?y véletlen szerencsét­lenség történt- e. anyagál bekapcsolják a tenyész- aliaívásár munkájába. Egyidejűén természetesen a propagandatevé­kenységei is kiterjesztik a Felvi­dékre, mely agrárjellegénél fogva erősen érdekelt ennél a mező- gazdasági célú kiállításnál. Meg keli említeni, hogy a budapesti tenyészállatvásár látogatói között mindig igen nagy számmal sze­repeltek felvidéki magyarok, te­hát a hozzánk visszacsatolt terü­leteken a tenyészállatvásár sikere elve biztosítottnak tekinthető. A törvényszékről. A zalaegerszegi kir. törvényszék büntető egyesbirája ma az alábbi ítéleteket hozta. Pudner Gergeiyné zalatárnoki asszony durván rátámadi az ál- lamépitászeti hivatal munkafelü- gyeiőjére, mert ez — szerinte — helytelenül rakta le a elekeket és jogtalanul foglalt el területet. Hatósági közeg elleni erőszak vétsége miati jogerősen 15 pengő pénzbüntetést kapott. Simon János kerkaiklódi lakós családi perpatvarból kifolyóan vasviiíanyéliei oldalba verte sógo­rét, Siabó Józsefet. Súlyos testi- sértés bűntettéért hatheti fogházra itéiték. — A nagykanizsai tolonc- házba szállították Bedő József izr. vailásu 34 éves gutorföldei kereskedői, akitől egyik vevője többek hallatára azt kérdezte, mit szól a cseriekhez és a Felvidék visszacsatolásához ? Bedő így vá­laszolt; Mit szólnék hozzá, akár visszakapjuk a Felvidéket akár nem kapjuk vissza, maga akkor is szegényembsr lesz, Isgfölebb több adót fog fizetni. — Bedő a csendőröknek is bevallotta, hogy ezt mondta. A csendőrség a fenn­álló rendelkezések alapjln Bídőí beszállította a nagykanizsai to- loncházba. Egy rendkívül szép, ízléses női kézitáska, amelyet a rajta látható cégjelzés szerint PÁL és INDRA cég divatáru üzletében vásároltak. A becsületes megtalálót kér­jük, hogy a táskát illő juta­lom ellenében adja le a Papp cukrászdában. — Az izr. istentisztelet Za­laegerszegen péntek este 4 órakor kezdődik. — A nagybakónak! iskola most ünnepelte a Felvidék ma­gyarlakta területeinek visszacsato­lását, amikor felavatták azt a zászlói, amit a község és iskolája a Felvidéknek juttat. A« avató beszédet Pungor Ernő az iskola igazgatója mondta. Egy vagy két szobás száraz, napos komfortos lakást keresek azonnal. — Cím OMTK iroda. — Éveken át székszorulás­ban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbe­jönnek, ha reggelenként felkelés­kor és esetleg este lefekvés eiőít is egy-egy félpohér természetes „Ferenc József* keaerüvizet isz­nak. Kérdezze meg orvosát. SZÍ felöltő és öl­töny szövetek nagy válasz­tékban Tóth Gyulánál Finom úri divatoaztály — Téli gyümölcstárolókbair lehet a termelőnek gyümölcsét raktározni és magasabb piaci árakat biztosítani. Erről, valamint a téli permetezésekről, a Napoleon- csemegeszőiiő fajtáról, a vissza­csatolt Felvidék gyümö'cslermesz- tési viszonyairól, a gyümölcsös, zöldséges- és virágoskert novem­ber december havi teendőiről, a méh- és baromfitenyésztésről stb. ir „A Magyar Gyümölcs* legújabb száma, melyből lapunkra hivatko­zással ingyen mutatványszámot küld a kiadóhivatal, Budapest, IV, Gerlóczy-utca 11 szám. Nemzeti lobogók szín­tartó tartós minőségben legolcsóbban kaphatók Schütz áruházban#

Next

/
Oldalképek
Tartalom