Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-11-10 / 254. szám

c Zaiiaa*egyef Újság I93S, november 10. Indítványok a városi közgyűlés előtt. líuíeielére. A lord az erkélyről köszőire meg a figyelmet és is­mételten hangoztatta, hogy a to­vábbi területek felszabadításáért épen ©lyan eréllyel és kitartáasai küzd amint szt eddig tette. Rothermere lord ma reggel megkoszorúzta a hősök emlék­művét, majd kihallgatáson jelent meg a kormányzónál, majd a «ajtó képviselői előtt örömének adott kifejezést, hogy az igazság órája ütőit és beteljesedett a ma­gyarság 20 éves vágya. ..-Mécs László | a leigázob, poklokat járt és rab­szolga sorsban tengődő szegény magyaroknak volt istenküldött drága Vigasztalása. Lelke kata­kombájának mélyén ott őrizte a Tombadőit templom, a szétdara­bolt Hara újjáépítésének tervét. Mily különös, hogy most, midőn másodszor jön városunkba, már nincsenek előtte sorompók, ledől­tek s koriátok, nem kel! útlevél. Gyere csa1-;, magyar hit és ma­gyar jövő bátorszáju prófétája, nem kell íöbbé szájkosár! Gyere csak hozzánk, hogy legalább egy röpke órára láthassuk az arcodról lesugáríó örömet, felvidéki felsza­badult ieslvéreink örömét! Gyere csak, hogy megérezzük ezen »* ester, azt, hogy mindegyikünknek «ivében van egy kis kert, elzárt, édeo, kicsi kert, sho! csak virág terem, rózsa, szegfű, majorána... csupa jóság, édes szeretet, egy­szerű örömök nótája. Gyerev hogy elmenekülhetünk egy estére a zárdába, mint lopott pilian&tok parkjába, örömlámpásí szegezzünk a búnak, keserves életünknek, sziromként ringhassunk vig és boldog percek ritmusán, amit Te ajándékozol nekünk és ne bántson bennünket oly fájdalmasan az del, a halál. . . Jöjj, hogy meg­értesd velünk azt, hogy minden­kinek nagyon, de nagyon kell valamit szeretnie: a parasztnak a fö'det, a papnak az oltárt, az anyáncw a sienvedést, Magdolná­nak Krisztus lábait, Assisi Szent Ferencnek Krisztus sebeit, min­denkinek kdl Sier-tnie a keres-1 jéí, mindegyikünknek nagyon kell szeretnie az Istent! Jöjj, hogy nagyon szerethessük egymást és kimondhatatlanul szerethessük az Istent! Is!en hozzon I ii O szí felöltő és öl­töny szöveteié négy válasz­tékban Tóth gyulánál a«ír2 etiwíifi'iffliarff'ft.-áÍM Lábtörlő és viaszos vászon mind«n házban .«izük»égés, Kapható Sehrts áruházban Pehm József, pápai perelátus az alábbi indítványokat terjeszti a. városi képviselőtestület elé: 1. Válassza a város díszpolgá­rává vitéz Imrédy Bála miniszter- elnököt a Felvidék visszaszerzése körül szerzett érdemei elismeré­séül ; 2. üdvözölje a város a felsza* A nagykanizsai járásban a !ó- hereföldeben kisebb mérvű egér- kár tapasztalható. A száj és kö- rámfájás erősen szünőben van. Az állatárak még nem alakultak ki. Az adók lassen folynak be a nehéz áilatértékesiíési viszonyok miatt. A balatonfüredi, sümegi és ta­polcai járásban október hónap­második felének időjárása a me­zőgazdasági munkák szempont jából igen kedvezőnek bizonyult. Némi eső a vetések kelését és fej ődését jó irányban befolyásol ta, az általában derűs, enyhe idő pedig a szüret befejezésére volt nagy hatással. A korai ve­tések szépen fejlődnek, a későiek jól kelnek. A vetésekkel minden­hol végeztek, gazdasági munkák gőzül répahordás van folyamat­ban, valamint a tavasziak alá trágyahordás, szántás és fahordás. A száj és körömfájás a legtöbb heiyen lezajlott, igen sok közsé­get a zárlat alól fel is oldottak, azonban az áilaiforgalom csak csekély mértékben indult meg. Gabonaárak n gyjából változatla­nok, amennyiben a búza 2050— 21, roí.8 16, árpa 17 50, zab 16 P méteímá«sánként. A mustok ieiiszluiása folya­matban van, újbor eladások még nem igen történtek, különösen a jobb minőséggel rendelkező ter­melők a lehetőség szerint tartóz­kodnak még az eladásoktól. Az alsólendvai járásban a ve lések jók, mert idejében a főidbe kerültek. A szüret úgy mennyisé­gileg, mint minőségileg gyenge volt. A száj- és körömfájás a legtöbb községben szünőben van. Levágásra sok bikát szállítanak 60—70 fjUéres áron A pacsai és zalaázentgróii já­rásban a burgonya termésered­ménye igen eltérő. Vannak he­lyek, ahol 100—130 métermázsát is adott, viszont 40—50 méter- mázsás terméseredmények is elő­fordultak. A tengeri szépen be­érett, hozama 20—26 mé ermá zsa köiött változik. A répa sze­dése folyamatban van. A szüret badult felvidéki törvényhatóságo­kat és városokat; 3. fogadja a város ünnepélye­sen a hazatérő Move lövésicu.- patot. A polgármester az indítványok lelárgyalására a jövő hét egyik napjára rendkívüli közgyűlést hiv össze. majdnem mindenütt csalódást okozott. Az augusztusi rothadás és az utána történt beszáradás mégis röbb kárt okozod,, mini azt a szőlő állapota mutatta. A mustok azonban a tavalyinál lé nyegesen jobbak. A száj,- és körömfájás a pacsai járásban erősen szünőben van,, a községek lasa-irkint felszabadul­om van Nagykanizsa tőszom­szédságában. Valamikor a veszprémi püspök birtoka, de 1389 óta csere utján a kanizsai uradalom tartozéka. A török többször elpusztító ta s 1693-ban mindössze 20 család, tehát mintegy 100 lélek lakta, 1930 ban 1270. A község neve ugyan sziávos, de lakói egyíől-egyig mind magyarok, bár némi szláv és német vér is keveredett hoz­zájuk. Egykor feneketlen útja most mar a múlté. 10 éve elkészült a bekötő útja s azóta könnyen meg­közelíthető. A két domb közölt mint skatulyák sorakoznak a tiszta szép házak. A »módnak“ jelei. Persze, hiszen a község gazdag. Szerencséje volt, mert az úrbéri rendezést itt nem csinálták meg, 8 igy a határban levő bir­tok mind a gazdáknak jutóit, a mintegy 1300 holdas erdő pedig — idők folytán — a községnek. Ilyen vagyon mellett könnyen érthető,,hogy kö.ségi és egyházi pótadó a községben nincs. E 1 nemben egyetlen Zaíamegyében, de az egész országban is rajta kívül mindössze 8 pótadó nélküli község van. Közintézményei is ennélfogva mintaszerűek. 1923 óta ismét van jegyzősége. A falu, amely eddig hosszú évtizedekig szinte c*ak egy helyben, topogott — a nagy vagyon ellenére, — mindjárt meg­nak. A zalaszentgrófi járásban már úgyszólván te jesen megszűnt a járvány. Az átvészelt ahatok kondíciója rossz, gyakori követ­kezmény az sdőelő ti elapadás a teheneknél. A zaiaszemgróti já­rásban az állatér élesítés még mindig nagyon nehéz a vásárok hiányában. Szükség lenne |leg- alább sertésvásárok megnyitására. Pacsán és Zalaapátiban már volt vásár. A beállítani való tinók ára itt az eddigi 50 fillérről 65— 70, sőt Zaiaapátiban 70 fillér fölé emelkedett. A pacsai járás­ban hízott sertés iránt kereslet mulatozik 100—110 filléres ár­ban, de kínálat alig van. Szőlőből az Izabellát és az otüellót 13—14 fillérért, a sasz- lát 23—30 fillérért keresik. Az alma iránt is nagy a kereslet, nemesebb fajták 30 fii ér körüli áron kelnek el. Tojás kevés van, darabonkint 8 fillér. Tengeri csö­vest 7*50 P körüli áron keresik s a felkínált készletek könnyen el­adhatók. Gabonából főleg zabot lehet eladni 15—16 pengős ár­ban, de keresik a többi gabona- nemüeket is. Árpa 15—16, ló- hermag ICO,.lucernamag 200—210 pengő métermázsánkint. A kinálat azonban kevés. indult a fejlődés utján. A köz­ségházává plébániaiak, az iskola­bővítés, a templom nagyszerű renoválás! és kifestése, a bekötő ut építése mind-mind azóta tör­tént. 10 év óta plébániája is van. Szerencsés megoldás, hiszen azóta úgy a lelki, mint a szellemi élet tagadhatatlanul szépen fejlődött. Iskolája mintaszerű s a kis ne­bulók is szorgalmasan isszák a tudomány sokszor keserű ne­dűjét. AiOJiban az éremnek másik oldala is van. Szerencséje az úr­béri rendezés hiánya, de most már átka is. Most a gazdák ke zén iévő, mintegy 1500 holdas határ köiüibeiüi 7—8000 darabra van snaodalva. Eredményesebb gazdálkodás persze alig képzel­hető el, amikor egy 5—6 holdas gazda binosa 20—25 helyen és darabban van. De most majd ezen is segítenek: készülnek a íagoaitáf’ra. Nagyobb baj enné!, hogy ke­vés az áldott, jó főid Hiszen a 280 gazda háromnegyed részének 5 holdon aluli kis birtoka van Az 5 holdon aluli birtokon viszont a rr.egé belén nem is olyan köny- nyü, tőt az 1—2 holdakon levő­ket a testi elhagyató tság és nyo­mor mellet1, a szellemi és lelki nyomor is lenyomja, épen az anyagiak hiánya miatt. Két állást is akarnak szervezni a községbeliek s hát ez jó is volna ebben &z állásnélküli vi­lágban. De mi történik ? Segéd­jegyzői állást kérek e kaptakegy írnoki állást. Pers.re é thetetlen. ; Megvan hozzá a pénz, megvan hozzá a munka is s mégis az irnoki állás szervezése is évekig tarlóit. Van a kő. ségnek 40 holdas i gyümölcsöse is. Szakszerű keze­lése hozzáéitő etoberre vár. A ír Gu m micsizma hé- és sárcipő PÁL és INDRA cégnél, Zalaegerszeg Mezőgazdasági heti hely­zetkép. A kamarai intézők jelentések Eszteregnye, a pótadó­mentes nagyközség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom