Zalamegyei Ujság, 1938. október-december (21. évfolyam, 221-297. szám)

1938-10-30 / 246. szám

% Zalamegyei Újság 1938. október 30 kisantant egyezményt sem­misnek lehet tekinteni. A luszin kérdésnél nem jöhet más számításba, mint csakis a népszavazás, hisz ez az egyedüli Róma, október 29. Az egész olasz közvélemény Ribbenhopp birodalmi kü'ügyminiszfkr római tárgyalásainak hatása alatt álí. Pénteken a két külügyminiszter megbeszéléseket folytatott, amelybe Mackenten római német nagy­követet is bevonták. Ribbentropp megbeszélései az olasz sajtó sze rint magyar szempontból \s jelen­tőségteljesek, amennyiben a tár­gyalásokon a magyar—cseh kér­dés rendezésének problémája is fontos szerepei játszik. A lapok egyöntetűen hangoztatják, hogy ebben a kérdésben Róma és Ber­lin aözött semmiféle nézeteltérés nincs. Ipolyság, október 29. A cseh hadseregben a teljes felbomlás jelei mutatkoznak. A legénység Zalaegerszeg megyei város kép­viselőtestülete pámeken délután Mikula Szigfrid d;. poígármesier- heiyettes főjegyző elnöklete mel­leti rendkívüli közgyűlés tartót!. A Hiszekegy elmondása után az elnöklő főjegyző részvéttel emiekezctl meg arról a gyász- esetről, amely Brand Sándor dr. alispánt érte édesanyjának e'ha­lálozásával. Indítványára a köz­gyűlés együttérzését és részvétét nyilvánította az alispán iráni. Bejelentette ezuíán az elnök, hogy Árvay László dr., Farkas Bé;a dr. és Zsidó Sándor dr. a „feísőmagyarországi frontról“ üd­vözletüket küldöttéit a polgármes­ternek s a polgármester utján a város közönségének. A közgyűlés hálájának kifejezésével viszonoz­za az üdvözlést. Czobor Mátyás ny. polgármes­ter napirend előtti felszólalásában telkes beszédben méltatta Imrédy Béla miniszterelnöknek és az egész kormánynak! azt a hősies küzdelmét, amit a Felvidék visz- uzaszerzése érdekében folytatnak. Rámu'aíoU arra, mennyire ragasz­kodnak a csehek a városokhoz, ami bizonyítja a*t a nagy értrket, amit a városok képviselnek. Meg kell tehát mozdulniok a magyar városoknak elsősorban, de az ország minden egyes lakójának mód, amely önrendelkezést bizto­sit a ruszin népnek. Ezen alap­szik a müncheni egyezmény és csakis ennek teljes feldöniésóvel lehetne más alapokra helyezni. éhezik és fázik. A hideg időben még takarójuk sir.cs. Egy tüzér­osztály megtagadta a szolgálatot és kijelentették, hogy, ha 24 óra alatt nem kapják meg a szűkéé geseket, hazamennek. Komárom, október 29. Negyed, megszállóit községben a jegyző durván elutasiiot a azokat az asz- szonyokat, akik férjeik bevonulása miatt segélyért mernek hozzá. Szóváltás sörben sz egyik ma­gyar asszony aicuiütőtíe a jegy­zői, aki erre telefonon katonai segítséget kert azzal, hogy „forra­dalom* van a községben. Érke­zett is katonaság, de amikor azt látták, hogy csak gyermekek és asszonyok vannak olt, néhány vakiövés leadása ulán — vissza­vonultak. is, hogy ebben a nagy kürde­lemben támogatássukkal fokozzák a kormány erejét, iaditványozia tehát, hogy a képviselőtestület táviratban üdvözölje vitéz Imrédy Béla ríiínisziere'nö-.öi és a nem­zet na^y érdekeiért folyta o t munkájához Isten áldását kérje. Az indítványt nagy lelkesedés­sel fogadta ei a közgyűlés, Ezután rátértek a napirend tár­gyalásár,?. Tudomásul vették a beíügy- miniszlerheis a kórházi élelmező- üszíi állás tárgyában hozott le­iratát, amelyben a kórházi irnoki állásnak nem élelmezötiszti, ha­nem kezelői állásra való átszer­vezéséi rendeli el. Elfogadta a közgyűlés a háza­lókereskedés megtiltására vonat­kozó szabályrendeletet. Felhaíalmazát adóit, hogy a Magyar Általános Hiielbnknak adandó s december 28 án lejáró 655 ezer pengős váltót a polgár- mester aiáirjs, prolongálásoknál pedig szintén a polgármester, il­letve helyettese írja alá. Elfogadta a közgyűlés a pol­gármesternek azt az előterjeszté­sét, hogy a íégoltalom cé jára beszerzett eszközök elhelyezésére raktárt és gázkamrái létesítsenek és erre a célra a szanatórium telkén felesleges és rossz 3 szá­mú baraknak és egyik napozónak anyagát használják fel. Megjaví­tásuk ugyanis többe kerülne, mint amennyit érnek. Az Elektromos Művek kartell- ügyénél nagy vita fejlődött ki, s végre úgy határozlak, hogy az rlapszerződés 6. pontjának még- szünteiése ügyében a közigazga­tási bíróság ítélete után dönte­nek. Árvay László dr. h. városi Meizler Károly dr., a keszthelyi kerület országgyűlési képviselője a kereskedelmi minisztériumban sürgette a tapolca—ukki vasútvo­nal átépítésével kapcsolatosán azt, hogy a három lesencei községhez közelebb vezessék ei a vonalat, mert ezek a községek vasútállo­mása oly távol van, hogy emiatt a vasutat alig tudják használni. A kereskedelem- és közleke­désügyi minisztérium államtitkára, Álgyay Hubert Pái azt az értesí­tést feü!döite a képviselőnek, hogy az államvasutak a tapolca—ukki vasútvonalon belátható időn belül nagyobb átépítési munkálatot nem veitek tervbe. A vasútvonalnak a lesencei községek közeiébe való áthelyezésének kérdését ennek ebenere tanulmány tárgyává tette és megállapította, hogy e kérdés a rendkívül kedvezőtlen terepvi­szonyok miatt csak igen nagy költséggel volna megoldható és e megoldás a községek lakosságá­nak oly csekély előnyt biztosítana, amely a költségekkel távolról sem állana aranyban. Sürgette a képviselő a keszt- he yi állomás á épi-áeéí is, amely A vármegye közjóléü bizottsága ma délelőtt tartotta havi rendes ülését Tomka János dr. vármegyei főjegyző elnökletével. Az ülés megnyitása után a bizottság Pehm József pfelátus indítványára rész­vétét nyilvánította Brand Sándor dr. alispán, a bizottság elnöke iráni az őt ért súlyos gyászeset alkalmával. Gíuián beszámoltak az eddigi gyűjtésről, amelynek eredménye 18 060 P készpénz, 350 90 mé­termázsa gabona, amihez kell számítani Esterházy Pál herceg adományát, a két vagon gabonát is, ami szintén a közjóléti alapra érkezeit. Ezenkívül többféle ter­mény, zsír, ruhaiemü is gyűlt össze. Vitéz Teleki Béla gróf főispán bejelentette, hogy a gyűjtés még nem fejeződött be és megimételte, hogy a közjóléti bizottság határoz afőiöif, mi jut a Felvidéknek s mi az itthoni Ínségeseknek. ügyésznek 1000 pengő jutalmat szavaztak meg a jövő évi jutal­mak és segélyek terhére, az OFB bizottságba ismét Vizsy Lajos dr. t, Kováig Ferencét és Bedő Károlyt küldték ki, a viriliseket és képviselöválasztókat összeállító választmányt Árvay László d'. és Zsidó Sándor dr, fegyvergyakor­latra történt bevonulásuk folytán Vizsy Lajos dr.-ral és Varga Mi- biliyal egészítették ki. az egész évi, de főleg a nyári forgalom lebonyolítására teljesség­gel alkalmatlan. Sokszor 3—400 utas fordul meg egyidöben az állomáson, amelynek perronja legfelebb száz ember befogadására alkalmas. Ebben az ügyben ugyan­csak Álgyay Hubert Pál a követ­kező értesítést küldötte a képvi­selőhöz : „Hozzám intézett nagybecsű soraidta értesitlek, hogy Keszthely állomás bővítésére vonatkozó kí­vánságodat az államvasutak is megokoitnak tartják, s ezért a bővítési tervet az Általad kívánt módon most készítik el. A terv közigazgatási bejárását a köze jö­vőben fogjuk megtartani. Az épí­tést azonban a legnagyobb sajná­latomra nem áll módomban ez évben megkezdeni, mert a folyó költségvetési évben erre a célra hitelfedezet az államvasutaknál rendelkezésre nem áll. Azonban azon leszek, hogy az 1939/40. gazdasági évben az építés meg­kezdődjék.* így tehát a jövő évben a keszt­helyi állomás újjáépítése megtör­ténik. A bejelentések tudomásul vétele után a beérkezel segélykérelme- ket intézte e! a bizottság. Gummicsizma hó- és sárcipő PÁL és INDRA cégnél, Zalaegerszeg ^ — — ■ 1 ■— ■ - ^ A magyar kérdésben nincs eltérés Réma és Berlin kősóit. Zalaegerszeg város köz­gyűlése táviratban üdvözli a miniszterelnököt. Élelmeséi tiszt helyett kezeié a kórházban« Nagy vita a villamos művek kartelügye körűi. A keszthelyi állomás a jövő évben újjáépül. Jt tapolca—ukki vonal útépitése elmarad. 18 ©zen pengő készpénz és hatodfélszáz métermázsa gabona gyűlt össze két hét alatt Zala megyében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom