Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-07-10 / 153. szám
1936. julius 10 Zalamegyei Újság 5. — A kamara gazdatiszti kúriájának zalai tagjai. Az Alsódunántuli Mezőgazdasági Kamara gazdatiszti kúriájának zalai tagjait most választották meg. A szavazásra jogosult 78 gazdatiszt közül 25 &dta le szavazatát. A kamara hivatalos listájával szemben a következőket választo'ták meg: Rendes tagok Holly Sándor 24, Fáber G/örgy 21, Fe- renczy Béla 20, Kédt Károly 20, póttagok Ernyei Giza 17, Kno- blaucti Tivadar 12 szavazattal. A megválasztottak Kédl Károly kezelőtiszt kivételével főtisztek. Köszönetnyilíánitás. Mindazok, akik forrón szeretett, drága jó édes apám elhuny- tával érzett mélységes fájdalmamat részvétükkel, virágaikkal és a temetésen való megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetemet. Dr. Apáti Imréné szül. Sopronyi Mária — Az elhunyt Zarubay An* dor családja kéri a részvétlátogatások mellőzését. — Kormányzói kitüntetés. A kormányzó Farkas Ferenc vezér- lkán ezredesnek az Eucharisztikus Kongresszus rendezése körül szerzett érdemei elismeréséül a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta. Felujátjuk a korábban oly nagyszerűen bevált Akció napokat. Szerdán akció nap. SchűfznéS — A pacsai ipartestületi székház tető alá került és augusztus közpére elkészül. Az ünnepélyes avatást szeptember £ ára tervezik —- Továbbra is folyósítanak LÁB kölcsönöket. Egyes lapokban olyan hírek jelentek meg, hogy a Lakásépítő Állandó Bizottság hitelkerete kimerült és a bizottság beszüntette a kölcsön folyósítását a házépítésekre. Az iparügyi minisztérium most kijelentette, hogy a közlemények tévesek. A LÁB jelentős összegek felett rendelkezik családi és munkásházak építésére. Bármilyen összegű kölcsönigényléseket ki tud elégíteni. — Aki friss és munkaképes akar lenni és lehetőleg el akarja kerülni, hogy kemény iegyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, gyakran fájjon a feje és a bőre tele legyen mindenféle pattanásokkal, az igyék egyszer- kétszer reggeüzés e.őtt egy pohár természetes „Ferenc József“ ke- serüvizet. Kérdezze meg orvosát. — Holtnaknyilvánitás. A balatonfüredi járásbíróság holtnak nyilvánította Velich Vendel örvé- nyesi földművest, aki a 20. honvédgyalogezredben az olasz harctéren 1917. április 3-án hősi halált halt. — A zalaegerszegi Kará- caonyfaegylet gaiden-party mulatságán fslülfizettek : Udvardy Jenő dr., Fuchs és Grósz 5, NN. 3, gróf Széchenyi György 2, vitéz Berta Jenő dr. 2, Jancsó Benedek dr. Gyarmati Margit, Kovács Károly, Szirmai Miksáné 1'50, Fábián Ernő, Schlemmer József dr., Brand Sándor dr, Zá* vodszky N. 1 pengő, Molnár Béla dr., Mojzer Ferenc dr., Bozzay Jenő dr., Szeliánszky Nándor, Beznicza István dr. Schmid István dr., N. N., Mandeville Ferenc dr. 50 fillér A jószívű adakozóknak ez uíon mond hálás köszönet az Egyesület. — Repülő oktatóképző tanfolyam. Esztergomban négyhetes oktatóképző tanfolyam kezdődik. Zalaegerszegről ketten vesznek részt: Juhász Andor a továbbképző tanfolyamon, Szigligeti Rudolf pedig a csörlőkezeíő és a segédoktatóképző tanfolyamon. — Községegyesités. A belügyminiszter felszóiitotta Vas megyét, hogy adja be Celldömö k és Alsóság egyesítésére vonatkozó javaslatát. Ai egyesitet községek területe 6100 hold, lakóinak száma pedig 11 ezernél több lenne s igy a megyében mindjárt Szombathely után következnék. — Csehországban nem készíthetnek jegygyűrűt arany ból. A cseh nemzeti bank megtiltotta az aranynak ipari feldolgozását. Jegygyűrűt sem szabad ezentúl aranyból készíteni, csak ezüstből, platinából vagy más fémből. Jól hütött italokat kaphat a „Denevérben-. Tánczene. — A balatoni sporthét füredi programja, Az idd balatoni spor. hetet augusztus 28-tól szeptember 4-ig tartják meg. Baiaionfüreden az egész hét folyamán tennisz és vitorlásversenye^, valamint boriiét lesz, azonkívül augusztus 28 án tartják meg Füred és Tihany köiö.í a Wesselényi uszóversenyt, 29 én irodalmi és művészestet, szeptember 2 án a népies táncbemutatót és a garden- p.rtyt, szeptember 3 án a cserkészbemutaiót és a yacht bált, szeptember 4-én a borászati kongresszust. — Megtiltották a nemesi címek használatát Német- Ausztriában. A német birodalmi igaisagügyminísztérium eltiltotta a nemesi cimek használtát Ausztriában A rendelet hivatkozik arra, hogy Ausztriában már 1919 április 3-án törvényes utón megtiltották, az osztrák nemesek tehát nem jogosultak régi címek használatán, annak ellenére, hogy a régi német birodalomban a nemesség elvi megszüntetése ellenére sem tiltoíták meg a nemesi cimek használatát A birodalmi igazBágügyminisztériumhoz közelálló körökben egyébként kijelentették, hogy belátható időn belül egységesen rendezik ezt a kérdést az egész német birodalom területén. — Kerékpártolvajlás Farkas Nándor hentestől és Singer Ber- nát ószere&től ismeretien tettesek egy egy kerékpárt elloptak, A tolvajokat keresik. — Az államrendőrség munkája. A zalaegerszegi államrend- őrség a múlt hónapban 35, a nagykanizsai 70 esetben teljesített bűnügyi nyomozó szolgálatot és kideriietteK 32, illetve 32 esetet. — Befejeződött a Tündér- ujjak pályázata. A magyar hölgyközönség kiváncsi izgalommal figyelte a Tündárujjak Magyar Kézimunka Újság regénypályázatát. Nemcsak a kitűnő humoros detektív regény tarthatott számot az érdeklődésre, hanem főleg a 215 pompás jutalom, mellyel az országszerte kedvelt kézimunkalap kedveskedett a pályázatot nyerő előfizetőinek. Most eldőlt, kik nyerték a dijakat. Az első dijat: egy nagyértéktl világmárkás zongorát a somogymegyei Kivadár kisközség tanítónője, Munkácsy Julia nyerte. O vasóinkat bizonyára érdekli, hogy a 215 dijat nyert pályázók között helybeli is van és pedig: dr. Simon Mihályné. Gyermek játszó ruhácskák céljára jó mosó kartonok érkeztek. Schűtz-áruház. — Megtalálták a Balatonba fúladt két szombathelyi fiatalember holttestét és Szombathelyre szállították. Ma délután temették őket nagy részvét mellett. — Elrontott gyomornál és az ezzel összefüggő belzavarok, felfúvódás, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy szék- szorulás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz is igen gyorsan, biztosan és kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait. Kérdezze meg orvosát. — A repülőgépkiállitás a polgári fiúiskolában minden kedden, pénteken és vasárnap délelőtt 10—12 ig és délután 4—7 óráig nyitva van. B^ross-Sigetre néző Hunyadi-utca 5 szám alatt 20 évig államiadótól és városi pótadótól mentes ház eladó. Fára József dr. wn-mnwrnniw-nn'i ' n i—i~ii— — Az időjárás káros behatásai ellen a bőrt meg kell védeni. A Caola krém kiváló bőrvédő szernek bizonyult, mivel úgy a foró napsütésben, mint nedves, szeles időben biztos eredménnyel óvja a bőrt minden ártalommal szemben. Kis doboz 50 fillér, nagy doboz 1 pengő, családi doboz 2 pengő. — 5árközy Kálmán és cigányzenekara esténként a Du« zár-féle vendéglőben játszik. — Tüzek a megyében. Június folyamán vármegyénk területén 22 tüzeset fordult elő. A tűz oka 4 esetben gyújtogatás, 6 esetben gondatlanság, 9 esetben villámcsapás, 3 esetben kideríthető nem volt. A tűz által okozott kár 40.819 P, amiből biztosítás révén 35.176 P térül meg. — Engedélyhez kötik a bor- és sőrnagykereskedést. A bor- és sörnagysereskedés az eddigi iparjogi szabályozás szerint szabad iparnak volt minősítve s mini ilyenre, az iparigazolványt a törvényei előfeltételek fennforgása esetén oárki megszerezhetie. A kereskedelmi miniszter azonban változtatni kíván ezen a helyzeten és engedélyhez akarja kötni a bor- és sörnagykereskedést. Ez ügyben a kereskedelmi miniszter az iparkamarákhoz leiratot intézett és felhívta őket, hogy az érdekeit szakkörök meghallgatása után a tervezett intézkedésekre vonatkozóan mielőbb terjesszenek eléje véleményes javaslatot. — Méhészek figyelmébe. A Zalavármegyei Méhészeti Egyesület felhívja tagjait és a nem tagokat is, hogy a méhek telelteté- séhez szükséges cukormennyiséget (családonként 7—14 kg*ig) már most igényeljék, mert a rossz mézeléeí viszonyok m att a méhek teleltetése csak úgy lesz eredményes, ha a cukrot legkésőbb julius elejétől augusztus közepéig feletetik. A későbbi cukoretetés nemcsak nem gazdaságos, de a méhek különböző be legségének is okozója lehet. A mennyiség igazolásáért a tagok r.em fizetnek, a nem tagok pedig egy pengő lefizetése ellenében egyesületi tagokká válnak és igy a vármegyei szabályrendeletben lefektetett egy pengőn felüli igazolási dijat és különböző pótköltségeket (kb. 2 pengőt) nem tartoznak fizetni. Az igényléseket levelezőlapon jelentsék be Ver- bovszky Menyhért ügyvezető titkárhoz (Zalaegerszeg, Verbőczy- utca 50.). A cukor ára, ha az összes igénylés legalább 50 métermázsát elér, kilogramonként körülbelül 50 fiilár lesz Zalaegerszegen. — A húsárak leszállítása. A polgármester az alispán utasítására felszóiitotta a husiparosokat a hús- és zsirárak leszállítására. A husiparosok ma este ü nek össze tárgyalásra s ennek eredményét holnap -közük a polgár- mesterrel. — háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mert ingyen küldi Önnek, ha kéri a csinos kiállítású új „Befözö Recepteket“ a Dr. Oetker Gyár, Budapest, VIII. Conli u. 25. Befőzöpor minden füszerüzietben és szövetkezetben 12 fillérért kapható. ASSZ6NY6K R6VATA. Rovatvezető: dr. Dévainé Erdős Böske. Receptek Finom cseresznyés rétes. Fél kiló jó réleslisztböi két szép levél rétest készítünk jó előre a nyújtás előtt, hogy a tészta pihenjen. Ha a tésztát kinyújtottuk, előzőleg egy kis libazsírt szórunk bele és egy kis daráit diót, azután fele cseresznye, fele meggyet kimagozunk, bele szórjuk és megint egy kis diót, egy kis porcukrot és végül egy kis libazsírt. Szép szélesre gyöngén összehajtjuk, tepsibe tesszük, megkenjük: vagy egy kis zsírral, vagy egy kis íojássaí. Ha kisüli, szép szerieket vágunk és meiegen lecukrozzuk. Finom kovászos uborka. Vegyünk lehetőleg egészen frissen szedett kisebb uborkákat, mossuk meg és a két végéi vágjuk le egy kissé és egyparszor (Jiosz* szába bevágjuk az uborkákat. Belerakjuk üvegekbe és az aljára is, a tetejére is zöld kaprot tegyünk és egy kis kenyeret, végül langyos sós vízzel öntjük tele az üveget, de úgy sózzuk meg, hogy a só jól kiérezzék, mikor ráöntjük. Letakarjuk és a napra tegyük, három nap alait teljesen megérik és akkor a kaprot és a kenyeret vegyük le róla, jégszekrényben hütsük le.