Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-08-19 / 186. szám
193$. augusztus 19 Zalamegyei Újság 3. HÍREK Róm. kát. és áj görög Lajos pk. Prot. Huba Izr. Ab 22. Napkelte 5 óra — perc. Nyugszik 19 óra 06 perckor idő: Éiénk északnyugati-nyugati szél, az eső nyugat felől szűnik és kelet felé terjed, ahol még zivatarok lehetségesek. A hőmérséklet nyugaton alig változik, keleten csökken. Hőmérséklet ma délben : Levegő Zalaegerszegen 20 C. Zala folyó vize: 17 C. — Egyházmegyei dispozl- dók. Grősx József püspök a szombathelyi egyházmegye területén a következő rendelkezéseket eszközölte: Kiss János, aki eddig betegszabadságon volt, vashosszu- falusi kurátor !eü, Poór Albert kámoni káplán Körmendre került hitoktatónak, helyébe Bárdosi Jenő került Jákról, Jákra Litíván Sándor dr. került káplánnak Győr- várról, helyére Kovács József új- misést nevezte ki a püspök. Horváth István, ceiidömölki kórházi lelkész bzentgyörgyvöigyi káplán lett, Hegedűs Vince baltavári káplán hasonló minőségben Keme- nesmihályfára került. Tóth Márton baltavári káplán lett. Molnár Vince újmisési Aisőgágra, Léránd Istvánt Letenyáre, Orbán Balázst Pákára nevezte ki káplánnak a püspök. — Szentiványi Károly pre- látus lett. Szentiványi Károly rátóti prépostot, as országos hirü szónokot, aki Zalaegerszegen is több alkalommal mondott kora- ferenc?abeszédet s akinek lapunkban is több, figyelemreméltó cikke jeleni meg, a Sseniatya prei&tuasá, vagyis házi főpapjává nevezte ki. A magas kitüntetés valóban arra érdemes lelkipásztort ért és széles körökben nagy örömet kellett. — A szombathelyi szalézi intézet új igazgatója, Váraljai József, kedden foglalta el állását. A szombathelyi ssalézi rendházban még a következő változások történtek: Magyar István hitoktatót Balassagyarmatra, Balzsai András káplánt pedig Mesőnyá rádra helyezték, mindkettőjüket prefektusi minőségben. Utódjaik: Levárdi László és Peisch István újmisések. Alispánok értekezlete. A Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesületét meghívta az esztergomi Szent István ünnepség ren- dezőbizoüsága. Az egyesület vezetője úgy határozott, hogy Esztergomban nem kongresszusi, hanem aiispáni értekezletet tart szeptember 7-én. Előző este Komárom —Esztergom k. e. e. vármegyék törvényhatósága látja vendégül az aiispáni értekezlet tagjait, valamint az alispánok feleségeit. A vendéglátó házigazda Frey Ferenc esztergomi alispán lesz. — A Budapesti Földrengéstani Observatorium a külső munkatársi tisztségre Zalaegerszegről évekkel ezelőtt Herboly Ferencet, lapunk felelős szerkesztőjét kérte föl. Az intézet most köszönetét mondott Herboly Ferencnek eddigi működéséért és egyben a további közreműködésre is felkérte. Közszemlén a választók névjegyzéke. A m. kir. Belügyminiszter Ur 500/1938. B. M. számú rendeletének 15. §-a alapján közhírré teszem, hogy az 1939. évre érvényes országgyűlési képviselőválaszsók névjegyzéktervezetét folyó évi augusztus 21-töl augusztus 31-ig a városházán (II. emelet 7. sz. ajtó, irattár) közszemlére kiteszik, ahol azt az érdekeltek a hivatalos óra alatt, délelőtt 8—12-ig, a megbízott tisztviselő (irattárnok) jelenlétében megtekinthetik és azt lemásolhatják. Ugyancsak a névjegyzéktervezet folyó évi augusztus hó 22-től augusztus 31 ig a kir. járásbíróságnál közszemlén lesz, ahol azt a hivatalos órák alatt bárki megtekintheti és a járásbíróság által megállapítandó dij előzetes lefizetése ellenében a névjegyzéktervezelről teljes vagy SÍ részleges másolatot kérhet. A közszemlére kitétel ideje alatt felszólalással lehet élni a központi választmányhoz. A névjegyzékbe történt jogosulatlan fel- Dr. vétel miatt bármelyik választó, kihagyás miatt azonban csak” jtiMJI maga « érdekelt »fialhat fel. RecepíkÖflW A felszólalást élőszóval vagyMINDEN ^ J Írásban a polgármesternél (város-fűszeqkebes*£í>5* él i-no^-e* kapható. háza I. emelet 9 ajtó) lehet előterjeszteni. Az előterjesztést meg kell indokolni és a felszólalásban előadottakat igazolásra alkalmas okiratokkal igazolni kell. A felszólalásokra mindazok, akik érdekeltek, a közszemlére tétet ideje alatt írásban észrevételt nyújthatnak be. Zalaegerszeg, 1938. augusztus 17-én. Polgármester. Több gépet, fémet és fonalat hozunk be Svájcból. A magyar-svájci kereskedelmi tárgyalások eredményes befejezést nyertek, úgyhogy a két ország forgalma 1939 július 30-ig biztosítást nyert. Svájc kívánságára az importkereíeket kibővítették, úgyhogy a jövőben az eddigi 5 millió pengő értékű svájci importtal szemben 6 milló pengő értéküt fogunk Svájctól vásárolni. Elsősorban precíziós gépekből, selyemből, fonálból és fémekből fogunk nagyobb beszerzéseket eszközölni. Órából az utolsó évben közel 2 millió pengő értékül importáltunk Svájcból, ez a tétel azonban emelkedni aligha fog, mert a kereslet az utóbbi hónapokban úgy nálunk, mint a világpiacon, mindenütt lényegesen csökkent. Tavaly ilyenkor a svájci óragyárak csak íőbbhónapos terminusra vállaltak szállítást és raktáron árujuk jóformán semmi sem volt. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott, mert a legfőbb vásárló — Amerika — vevőnként alig jelentkezik az európai órapiacon, úgyhogy ma már a svájci óragyárak újból „Lager- listát“ küldenek képviseleteiknek, ami azt jelenti, hogy eladatlan készleteik vannak. — A Szociális Missziótársulat tagjait az elnökség fölkéri, hogy Szent István király ünnepén a 10 órai nagy szentmisén megjelenni szíveskedjenek. — Liber Béla dr. tankerületi főigazgató visszatért külföldi nyaralásából és átvette hivatala vezetését. — Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-féle világhírű Fényképes Receptkönyvet, amelyet bárkinek ingyen megküld a gyár: Dr. Oatker A. Budapest, VIII, Conti utca 25. — Házasság. Fangler Béla v. nemzetgyűlési képviselőnek és nejének, boldogfai Farkas Zsófiának leányát, Fangler Erzsébetet sserdán délután 6 órakor vezette oltárhoz a zalaegerszegi plébánia- templomban beöisei Budsy Győző ny. százados, földbirtokos. Tanuk voltak: a vőlegény részéről udvari és báathy Udvardy Jenő dr. kormányfőtanácsos, az ügyvédi kamara elnöke, a menyasszony részéről boldogfai vitéz Farkas Sándor ny, ezredes, Zala vármegye vitézi székkapitánya. Az es- ketési szertartást Székely László dr. püspöki tanácsos, kőszegi plébános végezte, aki mélyhatású beszédet mondott az új párhoz. Az esküvőn nagy számban jelentek meg a család jóbarátai és tisztelői. — A polgári esketést Brand Sándor dr. alispán végezte. — Áthelyezések. A földművelési miniszter Kovács Miklós nagykanizsai járási gazdasági felügyelőt október 15-i hatállyal Hódmezővásárhelyre helyezte át s megbízta a városi ra. Mir. gazdasági felügyelői teendők ellátásával ; ugyancsak október 15-i hatállyal Sziberth Gusztáv gazdasági felügyelőt Szenígotíhárdról Nagykanizsára helyezte át a miniszter s megbízta a nagykanizsai járásra, valamint Nagykanizsa megyei városra a járási gazdasági felügyelői teendők ellátásával. — Holtnaknyilvánitás. A letenyei járásbíróság holtnak nyilvánította Kondákor Mihály kút- feji lakóst, aki a 20. honvéd- gyaíogesredből sz orosz harctéren 1914. augusztus havában eltűnt. — Halálozás. Mohácsy Fe- rencné, csendőrastiszt felesége, 36 éves korában meghalt. Temetése pénteken délután 5 őrskor lesz az újiemető halottasházából. Az elhunytat férje és négy gyermeke gyászolja.