Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-07-23 / 164. szám
3. 1938. julíus 23 Zalamegyei Újság mot imádkozva búcsúztunk a tábortól, megköszöntük a jó Istennek a napot, a szelet, az esőt, mindent, mindent, mert a küzdelem és az elért cél öröme, a fáradtság és a szépség, a napsugár együtt adják a cserkésznek a tábor élményét 1 Szántai Antal őrsveietö. HÍREK Rótn. kát és új görög Apollinár. Prot. Lenke. Izr. Ttam. 24. Napkelte 4 óra 26 perc. Nyugszik 19 óra 46 perckor Idő: Északnyugati-északi légáramlás, több heiyen záporeső, zivatar. A hőmérséklet alig változik. Hőmérséklet ma délben : Levegő Zalaegerszegen 25 C. Zala folyó vize: 18 C. — Első főpapi mise. Tóth Tihamér dr., utódlási joggal kinevezett veszprémi segédpüspök, első ünepéiyes főpapi szentmiséjét augusztus 15 én, Nigyboldog- asszony ünnepén mutatja be a veszprémi székesegyházban. A főpapi mise kapcsán sientbeszé* det is mond az új püspök. — Szent Anna-mise. Az ólai Szent Anna kápolnában kedden, folyó hó 26 án, reggel 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz szentbeszéddel. — Áthelyezett káplán. Orősz József püspök Hargitai Ferenc káplánt Kemenesmihályfáról áthelyezte Csesztregre. — Házasság. Mojzer Ferenc dr. zalaegerszegi törvényszéki bíró és Vértesy Aranka körmendi pol- gáriiskolai tanárnő házasságot kötöttek. — A rendőrségről. Kádár Béla dr. rendőrfogalmazó, a bü- ügyi osztály vezetője, augusztus 4-ig szabadságon van. Szabadságideje alatt a bűnügyi osztályt Apáthy Imre dr. rendőrkapitány vezeti, az uilevéiügyeket pedig Lengyel Mihály rendőrfőfelügyelő intézi, — Harmincöt pályázat érkezett a posiaigazgatúsághoz a nagy- kanizsai 1. sz. posta főnökségére. A kinezezés hamarosan megtörténik, mert az uj főnöknek augusztus 1-én kell állását elfoglalnia. — Kisegítő erők a községeknél. A belügyminiszter rendeletet adott ki a községi munkaerők alkalmazásáról. Azokban községekben, amelyek az ehez szükséges fedezetről gondoskodni nem tudnak, az állam költségére fogadnak fel kisegítő munkaerőket. A belügyminiszter engedélye alapján a maguk költségére alkalmazhatnak kisegítő munkaerőket azok a községek, amelyek a fedezetet bevételeikből biztosítani tudják. A községi kisegítő díjazása havi 80 pengő. A belügyminiszter községi kisegítőnek elsősorban az értelmiségi munkanélküliség kormány- biztosánál nyilvántartott személyt fogad el. Jól hűtött italokat kaphat a „Denevérben*. Tánczene. A belügyminisztériumban most tárgyalják a vármegyék szociális megszervezésének támogatását. Rekkenő hőségben is vígan rója a turista a kilométereket Trjojoika^ fehérneműben. A belügyminisztériumnak ré- I gsbbi terve az, hogy a falu népének szociális gondozását intéz- ! ményesen megszervezzék országszerte. Az eddig eseténkénti se- gélyző vagy inségakciók helyébe állandó szervezetet kívánnak létesíteni. Rendezni kívánja a különböző jóléti mozgalmakat is olyképen, hogy ezek a fontos szociális mozgalmak egységes irányítást kapjanak. Vármegyei, járási és községi közjéléti bizottságok szervezését vették tervbe. Az ellátásra, támogatásra szorulók szociális védelmének költségeit a vármegyei közjóléti alapból fedeznék, amelynek segélyezéséhez az állam, a vármegye és a társadalom is hozzájárul. A belügyminisztériumban most tárgyalják a megyei jóléti szervezetek felállításának ügyét. Elgázolt a zalalövoi motoros egy leányt. Ma reggel Győré Ilona 27 éves zalaszenfgyörgyi süketnéma leány a zalaegerszeg—zalalővői vasútvonalon haladt Alsóbagod és Csurgasz között. Ekkor haladt arra Zalalövőről Zalaegerszeg felé a motoros vonat. A vezető tükölt, de a süketnéma leány nem hallhatta és nem lért le a töltésről. A vezetőnek már nem volt ideje a vonatot megállítani, 8 igy a motoros elütötte a leányt. Győré Ilonát súlyos sérüléssel szállították a zalaegerszegi kórházba. — Kincstári lovat kapnak kölcsön a dandártól azok a gazdák, akik a száj- és körömfájásban szenvedő állataikon nem tudják behordani gabonájukat. Frottier strandpizsama, short Fürdőfelszerelési cikkekben a legszebb divatválaszték. Schütz-áruház Nagy választék méltányos árakon PÁL és INDRA divatáruüzletében Zalaegerszeg. Telefon no. — Vadászati tudósító. A íö.d- müveiési miniszter a főispán javaslata alapján vitéz Bíró Ignác dr. ny. alezredes, lenti lakóst az alsólendvai járás területére a vadászati tudósító tiszttel megbízta. — A nagykanizsai járás vitézi székbázának építését már megkezdették s a munkálatokat hadirokkant kisiparosok végzik. Az épületet október havában megfelelő ünnepi keretek között a Vitézi Rend képviselőjének jelenlétében avatják föl e adják át rendeltetésének. — Másfélmillió a nemzeti repülőalapra, A nemzeti repülőalapra a várakozáson felüli eredménnyel folyik a gyűjtés. Eddig már másfélmillió pengőt adtak össze az alapra. Az alappal kapcsolatban a Magyar Aero szövetséget átszervezik és a középiskolák tanulóit is bekapcsolják a repülés munkájába. — Gyomorsavas szellemi munkásoknál, eldugult neu- rasztériás, egyéneknél és aranyeres betegeskedő embereknél reggelenként felkeléskor egy-egy kis pohár természetes »Ferenc József“ keserüviznek rendszerint igen jótékony hatása van. Kérdezze meg orvosát. — A vasárnapi munkaszünet megszegéséért a csendör- ség följelentette Cselenkó József és felesége gutorföidei, továbbá Filoä György szentkozmadombjai lakóitokat. Cseienkóék szénát. Fitos kévéket hordott vasárnap, folyó hó 17-én. Rendelet a mező- gazdasági kamarák és bizottságok feladatáról. Budapestről jelentik: A földművelésügyi miniszter rendeletben szabályozta a mezőgazdasági érdekképviselet feladatát, szervezetét és müküdését. A rendelet, amely a Budapesti Közlöny pénteki számában jelenik meg, meghatározza a mezőgazdasági bizottságok feladatát és megállapít, hogy ezek működési területükön a mezőgazdasági lakosság és mezőgazdasági munkásság egyetemes érdekeinek képviseletére hivatottak. Minden mezőgazdasági bizottság köteles a szabad társulati alapon működő gazdatársadalmi szervezetek közéidekü törekvését támogatni, azok segítségét igénybevenni, vagy szükség szerint ilyenek létesítését kezdeményezni és elősegíteni. A rendelet részletesen megállapítja a mezőgazdasági kamarák feladatát és működését, valamint szervezetüket.