Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-09-17 / 209. szám

1938. szeptember 17. 3. Zalamegyei Újság ■■■■■■■■«wmmm Egyévi börtönre itóiték Farkas főorvos merénylőjét. olya néghajlat alatt pedig egy má­sik gazdaság megelégszik már 5—6 q-val, még akkor is, ha ugyanazt a jó vetőmagot hasz­nálta. Hiába letéteményese a ve­tőmag a legjobb tulajdonságok­nak, na külső körülmények miatt képességeit kifejteni nem tudja. Nem tudhatja, mert legtöbb esetben hiányt szenved a legfon­tosabb növényi táplálóanyagok- ban, a kalászosok különösen fosíforsavban. S tényieg azt lát­juk, hogy ahol állandóan nagy a termés, ott állandóan használnak szuperfoszfátot. De, ha nincs rá pénz 1 Most itt az alkalom. A jó termésből kell, hogy maradjon műtrágyára, most lerakhatja minden gazda jobb boldogulásának alapját. Cél­szerűen műtrágyáivá több lesz aztán az istáüótrágya, s ha azt jól is keze jük, ismét csak na­gyobb termésnek lesz forrása. A heiyes műtrágyázás kezdete a gazda jólétének. Rótn. kát. és új görög Sz. Fér. Prot. Ludmilla Izr. Elül 20. Napkelte 5 óra 38 perc. Nyug­szik 18 óra 10 perckor Idő: Az ószaki szél gyengül, az eső megszűnik, az éjjeli le­hűlés fokozódik, holnap a nap­pali felmelegedés kissé erősebb lesz. — Apostoli kormányzó Er­délyben. A Szentatys az elhunyt. Vorbuchner Antal erdélyi római katolikus püspök helyébe apostoli kormányzóvá Márton Áron, ko­lozsvári plébános, kanonok fő­esperest nevezte ki. Márton Áron most 42 éves. — Vitéz Kist altábornagy, a szombathelyi vegyesdandár pa­rancsnoka a hadgyakorlatok be­fejeztével Brand Sándor dr. alis­pánhoz levelet intézett. Levelében örömmel közli, hogy az alispán vezetése alatt álló ha óságok a honvédelem nemes intencióit ma­gukévá téve mindenütt a legna­gyobb előzékenységgel voltak csapatai segítségére. — Tanügyi áthelyezések. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a nagykanizsai poigári fiúis­kolához a következő tanárokat helyezte át: Kincses Jánost Eger­ből, Jegesné Fülöp Sárát Tapol­cáról, Falkai Lászlót, Prókai Jó­zsefet és Mára Bertalant magán­iskoláktól. — Meizler Károly a keszt­helyi kerület országgyűlési kép­viselője) beszámoló körutat tart kerületében és sorra látogatja vá­lasztói. Vasárnap, szeptember 18 án Nemestördemic, Raposka, Hegymagas községekben jelenik meg a képviselő. — A padárl róm. kát. isko­lánál tanterem és tanítói lakás építésére a vallás- és közokta­tásügyi miniszter 6000 pengő államsegélyt utalványozott. — Vasmegye népessége az elmúlt évnegyedben 250 lélekkel szaporodott. — Áramszünet. Vasárnap reggel fél 6 órától déli 1 óráig áramszünet lesz Zalaegerszegen. Emlékezetes, hogy augusztus 10 én vakmerő támadás játszó­dott le Farkas Béla dr. zalaeger­szegi OTBA főorvos rendelőjé­ben. Megjelent a főorvosnál Magyar Imre 40 éves molnár­segéd, akit Farkas dr. 2—3 év­vel ezelőtt már kezelt. Magyar azt állította, hogy a főorvos roaz- szul kezelte, s esért később ki kellett venni egyik bordáját. A főorvos megvizsgálta a molnár­segédet, s megállapította, hogy semmiféle összefüggés nincs a két doiog között. A molnársegéd ennek ellenére is követelőén lé­pett fel, 2 ezer pengő kártérítést kívánt és mikor a főorvos eluta­sítóba, revolvert rántott elő és rálőtt a főorvosra. Szerencsére a fegyver csütörtököt mondott. Nagy dulakodás után rendőr jött és el­fogta Magyart. A zalaegerszegi törvényszék f — Tanitóválasztás. Díszei községben nyugdíjazás folytán megüresedett tanító állásra Kal­már Irma oki. tanítónőt válasz­tót ák meg, aki egy évig helyet­tesként működött az iskolánál. — Szabadságon. Báiits Fe­renc diszeli körjegyző szeptem­ber 1 tői négy hónapi betegsza­badságot kapott. Távollétében Presits Antal segédjegyő látja el a hivatalt. ma tárgyalta Magyar Imre ügyét, aki ellen az ügyész gyilkosság és zsarolás bűntettének kísérlete cí­mén emelt vádat. Magyar a tár­gyaláson tagadta bűnösségét. Azt állította, hogy nem akarta a főor­vost megölni és csak ijesztésül fogta rá a fegyvert. A fegyverszakértő megállapítot­ta, hogy a revolver ugyan pisz­kos volt és gyuszege mozgott, de azért használható állapotban volt. A lanuvallomáBok során Farkas Béla dr. kijelentette, hogy nem kívánja a vádlott megbüntetését. A törvényszék szándékos em­berölés és zsarolás bűntettének kísérletében mondotta ki bűnös­nek Magyar Imrét és ezért egy­évi börtönre ítélte. A vádlott megnyugodott, a kir. ügyész fe- lebbezett az ítélet ellen. — Cssndőrörs Felsőbago • dón. A honvédelmi miniszter a felsőbagodí csendőr különítményt Örssé nyilvánította. — A Pesti Tőzsde új szá­miban Kühne Lóránt dr., Tóth László dr., Teleki Andor, Szilágyi Géza dr. (Belgrád), Szász Pál és mások nyilatkoznak. A lap közli az új építési szabályrendeletet és az ipari tranzakciók egész sorát. O szí felöltő és öl­töny szövetek n&fgy válasz­tékban Tóth Gyulánál Finom ufidsvat osztály — Társasvacsora. Damasi Kálmán Máv főintázőt, a tapolcai vasútvonal főnökét a szegedi üz- letvezeiőság hslyetíea osztály főnö­kévé nevezték ki. Kartársai, ba­rátai és tisztelői szombaton, szeptember 17 én, Tapolcán a vasúti vendéglőben társasvacsora keretében búcsúznak el tőle. &— Felhőszakadás Nagyka­nizsán. Tegnap este nagy felhő- szakadás zuduít Nagykanizsán. A viz elárasztotta a mélyebb pincé­ket és eiiszapolta az utakat. Ki­sebb baleseiek is voltak. — Hajnali ájtatosság — Szelichóíh Zalaegerszegen szep­tember 18-án és 25-én reggel 5 őrskor, a többi napokon reggel fél 7 órakor kezdődik. — Tánciskolái hírek. Szom­baton este fél 9 órakor öreg­cserkészek, vasárnap este fél 9 órakor pedig felnőitek részére össztánc lesz a MANSz-ban. E hó 19 én hétfőn este fél 9 órakor felnőtt növendékek részére hat- íieies tánctanfolyam kezdődik, amelyre a szives érdeklődőket ezúton is meghívja Szigethyné— Farkasovszky Teri. — A hegyközségi törvény a szőlő telepítését 3 évre betiltja, a direkttermő fajták átoltását vagy kivágását rendeli el. Erről, vala^- mint a dió oltásáról, a téli per­metezésekről, a Jonathán alma lisztharmat betegségéről, a virá­gos-, zöldségeséért, a baromfi- udvar és méhészet teendőiről ir .A Magyar Gyümölcs“ legújabb száma, melyből lapunkra hivat­kozva egy alkalommal ingyen mutatványszámot küd a kiadó­hivatal : Budapest, IV., Gerlóczy- uca 11. — Mandulatelepet létesítenek Akaii község határában. A moz­galmai a B1B is támogatja. — Háromévi szigorított do­logházra Ítéltek egy cigány­nőt. Horváth Mária (Rücsök) 44 éves zalabaksai cigányasszony, aki már számtalanszor volt bün­tetve, a közelmúltban Zaiabaksa községben Tóth Istvánnétól ismét lopott. Ma a zalaegerszegi tör­vényszék jogerősen 3 évi szigo­rított dologházra ítélte a cigány­asszonyt. — Ideges emberek gyomor- és bélpanaszainál reggelizés előtt egy féípohár természetes „Ferenc József“ keserüviz kissé felmelegitve igen kellemes házi­szer, amely a székletétet elren­dezi, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvo­sát. intézeti kabátok minden nagyságban legjobb kivitelben a Schütz áruházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom