Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)
1938-09-04 / 199. szám
1938. szeptember 3. Zalamegyei Újság 3. Látogatás a németországi admonti kolostoriján, ahol Szent István kódexet és magyar eredetű bibliát fedeztek fel. Nyáry László budapesti szerkesztőnek a kát. Írókat és művészeket még a Szent István heti ünnepségek előtt hódoló zarándoklatra vezette a Szentatya elé. Castelgandolfóban Őszentsége nyaralójába való utjukba betértek az admonti kolostorba, ahol érdekes, Szent István korabeli kódexeket fedeztek fel. E felfedezésről szóló cikkét adjuk közre mai számunkban. Admont, 1938. nyarán. Mindkét oldalon szinte végtelenbe vesző hegyek 8 fehér mészkőszentjeik izzanak a szokatlan hőségben. A fenyőerdők is forró párát lehelnek, az égen sehol tenyérnyi fehő. .. Máskor itt mindennapos a „kötelező“ eső, most pedig hetek óla semmi. Olyan csoda ez, amelyre még a legöregebb „bergführer“-ek sem emlékeznek vissza. Csak az Enns rohanó, fehéren tajtékzó áradata hoz egy kis hús levegőt, jóleső megkönnyebbülést. Itt rohan, dübörög, tajtékzik alattunk, hol jobbról, hol balról tűnik elő, ahogy átrobog vonatunk egy-egy karcsupillérü hídon, viadukton. Itt megyünk, Stájerország legszebb yidékén, az Enns vadregényes völgyén, a hires Gesäusens át, Admont felé ... Az ősi kolostor. A város olyan, mint a többi liegyi városka. Magaetetejü, fa- gerendás, emeletes házak, az utcákon iromba kövek, csupa lépcső, emelkedő minden, a háttérben Niedere Tauern láncai, a fakózöld fenyvesekkel, mig lent szélesre terül az Enns völgye. A városka csendes, szinte álmos zsongással ringatja el az embert ez a mozdulatlan nyugalom. Csak ünnepnapokon élénkülnek meg az utcák, ha a környék, vagy a távolabbi vidék zarándokainak színes csoportjai vonulnak zászlósán, pompázó népviseletben a kolostor, vagy ahogy itt nevezik, a „stifi“ felé. Mert Admontban csak ez a régi kolostor jelent vonzóerőt, egyrészt a hívek ezreit mozgatva meg egy-egy nagyobb ünnepen, de még vasárnap is, vagy pedig az idegeneket csalogatja magához gazdag műkincseivel. Így azután egyik nap a zarándokok, búcsújáról* énekétől hangos a város, máskor meg néhány hátizsákos turista cipője kopog csak a szürke kőlépcsőkön a kolostor régi épülete felé, amig figyelmesen hallgatják kísérőjük meglepően szakszerű előadását a város egyetlen nevezetességéről a „stift“-rői. Henna grófnő legendája. Az öreg admonti bíró, amíg a reggelit felszoigáltatják, tájékoztatott, hogy a kolostort Gerhardt, salzburgi ersek alapította 1074- ben és az admonti Istenháza harmadik a legrégibb németországi templomok között. A trafikban, ahol a levelezőlapokat vásároltam, szőke copfos Gretchen mindjárt kiegészítette az alapitál körülményeiről való ismereteimet. A gróf, aki kegyetlen, szívtelen ember volt, igen rosszul bánt a feleségével, a szépséges Henna grófnővel. A szegény asszony sokat imádkozott, hogy térjen meg az ura, amig egyszer valami vadászaton összeszólalko zott a másik nemes úrral, az azután párviadalban megölte, akkor adta oda Henna grófnő az egész birtokát Gerhard érseknek. Meg sem köszönhetem ezt a régi, talán csak a fantázia által kitalált történetet, máris újabb adatokat tudok meg a kolostor múltjából a pirospozsgás postamester, jől megtermett bácsi révén ... — Á ... á, — néz rám barátságosan — szóval a stiftet akarja megnézni. No, nagyon szép, nagyon szép, de ne feledje el, a legértékesebb dolgokat a könyvtárban láthatja. Ott van VII. Gergely imakönyve, hálából adta a kolostornak, mert az akkori apát, Petrus, a császár ellen fordult. Ott van Konrád gyűrűje, V. Károly kardja. Bizony, hosszú századok történetét őrzi ez a kolostor. Amíg a lépcsőn megyek fel a templom felé, új vezetőm akad, aki csak úgy mellémszegődve kisér egy darabig és elmondja, hogy a város 1865-ben tűzvésznek esett áldozatul, a kolosiot is erősen megrongálódott, de szerencsére a könyvtári sikerült teljesen megmenteni. Még búcsúzóul utánam kiáltja, nehogy elfeledjem ám, a könyvtárat a híres Gotthard Hayberger építette. Már a templom előtt álló gyér« mekekre is gyanakodva nézek, hátha hozzám lép valamelyik és egyetemi tanárt is megszégyenítő magyarázatba kezd valamilyen művészeti kérdésről. A templom csodás oltárképei, faragod oltárai, freskó?, márvány- oszlopai és szobrai után már egész természetesnek találja az ember azt a pompá?, ameiy a könyvtártermet disziti. Középen rózsaszínű márványból kiképezett erkély fut körbe, ugyancsak piro sa«, de sötétebb oszlopokon, a könyvespolcok fekete, égetett diófából készültek, leneieifinom- ságú faragásokkal. Apró rovátkák, kocka alakú beégeíések, cizellált levélkék egész fonadéka döbbenti meg a szemlélői. Menynyi munka árán alkothatták meg az építészetnek ezt a remekművét. A mennyedet nagyvonalü, széles ecsetkeseléüű freskóit a hires Altomonte festette 1776 ban, életének utolsó évében. Ugyancsak elgondolkozhatunk, mennyi lendület, fűz, bátorság lehetett az akkor már hetvenhatéves ősz mesterben, hogy ilyen színes, eleven és a maga nemében páratlan festrnénysorozatot alkotott. A szobrokat, amelyek az oszlopfőket, a kiugró erkélyrészeket és feljáratot díszítik, a német szobrászat egyik legkiválóbb alakja, S'ammel készítette. A magas színes ablakokon behulló fény végigzuhog a dús aranyozású könyvek ezrein és tízezrein. Csupa régi, drága, szinte felbecsülhetetlen ériéli ü kódexet őriznek itt, igazán körültekintő gondossággal. Aktatáskával, idegen könyvvel nem is lehet a könyvtárterembe jutni, de akárhogyan is igyekeznék valaki innen kicsempészni még egy okleveiet is, valóban lehetetlen lenne, mert minden látogatót, elkísér ide valamelyik szerzetes, aki kedves, udvarias hangon magyaráz, felel a legel- képe82lőbb bibliográfiái kérdésekre, a legnagyobb készséggel mutat meg mindent, de pillanatra sem tágii a látogató nyomából. Jobban őrzik i!t a régi kódexek einyüit kötegeit, mint a párisi Louvre pazar műkincseit, ámbár, hogy melyek értékesebbek, arról sokat lehetne vitatkozni . . . „Szent István Intézkedései“ meg a Gutkedelek bibliája. Az én kisérőm — az epátur szives jóindulatából — maga a könyvtár egyik vezetője, az öreg Bernhardus páter. Halk, barátságos hangon beszél, nem akarja tán zavarni azt a pepiiaruhás hölgyet, aki az egyik asztal fölé hajolva gyorsan jegyezggt valamit az előde feltárt kódexből. Sorba mutogatja a könyvtár nevezetességeit, de amikor megmondom, hogy magyar vonatkozású dolgokat szersmák látni, egyszerre megvidámul, megerősödik a hangja : — Óh, magyar könyveket, . .. jöjjön csak . . . Az angol — mert fogadni mernék, hogy angol — hölgy feltekint p könyvből és szemrehányóan néz felénk, de a jó Bern- hardus atya, mintha észre sem venné, csak magyaráz tovább élénken : — Két egészen különös magyar könyvünk van. Az egyik a 1 12. sósadból, való, ez önök első királyának, Szent Istvánnak az intézkedéseit tartalmazza „Insti- íuiiones regis Stephani* címmel. A második pedig a Gutkeled féle biblia. Már hóm is gyors, sietős léptekkel és nyuj*ja felém. Óvatosan veszem kezembe az elsőt. Nagy, 168 oldalas kódex ez, lapjain már bizony, megfakullak kicsit a betűk, csak az iniciálék piros színei élénkek még most is. Kilencszáz esztendeje, hogy esek a bölcs rendelkezések eihangzoltak, nyolcszáz éve pedig, hogy ezeken a lapokon hallgatnak némái és mégis olyan beszédesen beszélnek. A zsidónál 'elzálogosított Biblia. A másik kéziratos könyv a ÉRTÉKES NEMESGÁZ VAN BENNE,; EZÉRT GAZDASÁGOSABBAN VILÁGIT, AZ elhasznált krypton lámpát ^ PEDIG ! O-fi híres és olyan sokat emlegetett Gutkeledek* bibliája, kisebb alakú, de ugyancsak vaskos kötet. Ennek már valamivel tisztábbak a betűi, bár eléggé régi ez is, a 13. századból való. — A Szent Isíván könyv története homályos, — mondja Bernhardus atya, — nem tudjuk, hogyan került ide hozzák. Én legvalószínűbbnek tartom, hogy valami német pap hoz!a el magával, amikor hazajött. Mondom, nem tudom. De a másik, a biblia, nagyon kalandos utón került el hozzánk. Még a 13, században a csatári kolostor tulajdona volt ez a könyv, A kolostor ura Vyd, azaz magyarosan Vid ur, elkérte a barátoktól kölcsön, később aztán, hogy, hogy nem, elzálogosította Frakasch nevű zsidónak. * Gutkeled XI. századbeli sváb család, alapította Guth és Keled, Maróthy, Báthory, Diószeghy és Abonyi családok ősei. ne vegyen zongoráig amig be nem kéri az ország egyetlen zongoragyára, a Budapest, VII., Erzsébet-kÖrut 43. (Royal) Telefon: 145—063. díjmentes képes prospektusát és közismerten olcsó árajánlatát! Előnyös fizetési feltételek.
