Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-08-17 / 184. szám

XXI. évfolyam 184. «%ám< Í93E* augusztus i7. Szes'dii ára 8 füléi* Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. Ssarkesztőség és kiadóhivatal.: Zalaegerszeg, fxáchenyi-fér 4. . ■ Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szériái mmsm IV. Károly király emlék® ünnepély Tihanyban. Hz alispán a zalai jegyzögyillésen nagy­arányú szociális munka megindítását Jelentette be. H vámepe rendjéről is nyilatkozott az alispán. — Bődy Zoltán az egyesü­let tiszteletbeli tagja. Tihany, augusztus 16 As idei Károly király emlékünnepet va- iárnap tartották meg Tihanyban nagy zarándoksereg részvételével. Megjelent az ünnepségen Rótt Nándor dr. veszprémi megyés­püspök is. A tábori szentmise és szentbeszéd után a zarándokok bejárták a király emlékére épült Kálvária állomásait, majd Palia- vicini György őrgróf mondott emlékbeszédet. Rámutatott, hogy Károly király a szentistváni gondolat lényegéért áldozta fel életét. Uralkodásának első percétől kezdve a reá bizott milliók életének feláldozását akarta megakadályozni. Kellő időben in­dította meg békeafeciőját, de azok, akiknek kötelességük lett volna Budapest, augusztus 16. A Szent István jubileumi év hivata­los, állami ünnepségei Eszter­gomban kezdődtek meg. Vasár­nap felavatták az esztergomi vi­tézek zászlaját és leleplezték Ba­lassa Bálint szobrát. Nagyboldogasszony napján volt a főünnepség, amelyre tízezrek sorakoztak fel Esztergomból és az egész vidékről. A Bazilikában Serédi hercegprímás mondott szentmisét, majd szentbsszédében a Magyarok Nagyasszonyáról beszélt, akinek Szent István fel­ajánlotta az országot. A szentmi­se után az ünneplő tömeg a Várhegyre ment, ahol az árpád­házi királyok feltárt palotáját avatták fel Horthy Miklós kor­Vitéz Teleki Béla gróf főispán a törvényhatósági bizottság vég­határozatának alapján a vármegye rendkívüli díszközgyűlését augusz­tus 28. délelőtt 11 órára Zala vár régi várának helyét megjelölő emlékműhöz hívta össze. Ugyan­ott délelőtt 10 órakor tábori szentmise lesz. A díszközgyűlés egyedüli tárgya: Első nagy ki­rályunk, Szent István jubileumi évében megemlékezés a várme* saját személyükkel helyt áliani, sorsdöntő percekben nem teljesí­tették kötelességüket. Károly ki­rály mindenét kockára tette nem­zetéért és száműzetésben lehelte ki nemes lelkét. Megjárta annak a kálváriának minden állomását, amelyet király és ember meg­járhat. Ma mi vagyunk a világ­égés egyetlen vesztese. Volt ba­rátaink és ellenségeink megerő­södtek. A feltámadás ulját István király tanításának és Károly ki­rály kötelességtudásának követése jelenti. Ha ezt az utat követjük, újra megépítjük a régi erős várat, amelyet sem keletről, sem nyu­gatról, nem tudnak megvívni semmiféle erők. Hiányzó jelenlétében. Részívéttek az ünnepségen a főhercegek, Serédi hercegprímás, ai ország­gyűlés tagjai, a kormány Imrédy miniszterelnök vezetésével. Hóman Bálint mondott nagy­szabású beszédet, amelyben mél­tatta a királyi palota szépségét és jelentőségét A beszéd után a budai dalárda az „Ah, hol vagy magyarok“ kezdetű ősi éneket énekelte, majd Teleki kultuszmi­niszter kárt engedélyt a helyreál­lított palota felavatására. A kor­mányzó megadta az engedélyt, azután kíséretével megtekintette a palotát. Déiben a hercegprímás adott ebédet a kormányzó tiszte­letére. gye alapításáról. Az ünnepi be- szépet Sirommer Viktória dr. tihanyi bencés apát, törvényható­sági bizottsági tag mondja. A kisgyülés a díszközgyűlést megelőzően háromnegyed 11 óra­kor tartja előkészítő ülését. Kedvezőtlen idő esetén a tá­bori szentmisét a zalavári plé­bániatemplomban, a kisgyülést és a díszközgyűlést az iskolában tartják meg. A Zaíavármegyei Jegyző Egye­sület vasárnap délelőtt Keszthe­lyen, a Kai. Legényegyesület he­lyiségében közgyűlést tartott, amely az ott elhangzott fontos bejelentéseknél fogva kiemelkedett n jegyzőgyüiések sorából. A nagy számban megjelent jegyzők előtt Brand Sándor dr. alispán nagy­jelentőségű beszédet mondott és érdekes bejelentéseket tett a zalai falvakban meginduló szociális munkáról. A gyűlés egyébként bizonyítéka volt annak i?, hogy a ■ ai. megyei jegyzői kar hivatása magaslatán áil és teljes odaadás­sal végzi munkáját a magyar falu érdekében. A fontos gyűlésen megjelentek : Brand Sándor dí. alispán, Szilá­gyi Lajos országos tűzrendészed felügyelő, Meizíer Károly dr. képyiselő, Táiassy Kristóf dr. varmegyei mezőgazdasági bizott­sági elnök, Huszár Pál dr. és Schmidt Jenő dr. főszolga- birák, Paiocsay Gyula városbiró, Bubics Tivadar és Mózes László vármegyei tűzrendészed felügye­lők, Fehér János dr. tb. főszol­gabíró, a járási tűzrendészeit fel­ügyelők, Tury Sándor, az orszá­gos jegyiőegyesüleí kiküldöttje, Komoróczy Páter, az árvaház« egyesület igazgatója stb. Az elnöki megnyitóban Vajda Ákos hévimentandrási fő­jegyző hangsúlyozta, hogy ma, a világnézeti küzdelmek idején a magyar jegyzőnek kétszeres kö­telessége szentistváni magyar, keresztény szellemben a faiu sor­sának jobbraforditásán dolgozni és olyan elgondolásokkal fordulni a felettes hatóságokhoz, amelyek előbbre viszik a falu ügyét. Az elnök ezután igen meleg szavakkal üdvözölte Brand Sán­dor dr. alispánt, akitől az kérte, hogy mint eddig, ezután is viselje szivén a falu ügyét, a vármegyét vezesse a nyugalom, a rend és béke utján a fej­lődés felé. A jegyzői kart pedig részesítse ezentúl is jóindulatában. Köszön­tötte az elnök Szilágyi Lajos or­szágos tűzrendészed felügyelőt és a löbbi vendégeket. Brand Sándor dr. alispán meleg ünneplés közben válaszolt. Tolmácsolta a főispán szívélyes üdvözletét, majd kijelentette, hogy szólnia kell a jegyzőkhöz a köz­élet bizonyos kérdéseiről abban az értelemben, ahogy székfoglaló beszédében is tette. Tudatában van annak, hogy a vármegye la­kossága különböző szempontok­ból megoszlik, de a hazaszeretet szent oltáránál mindenkinek kö­zös lépcsőn kell imádkoznia. 1 Tisztségében az a szempont ve- > zed, hogy a jog mellé az sgazsa« got, s az önérdekkel szemben a közcélokat állitja. Ma minden közigazgatási intézkedést át kell hatnia a nemzet- és népvédelmi gondolatnak. Kéri a jegyzői kart, hogy a kormány szociális prog- rammját, amelynek végrehajtása Zala megyében is megindult, tá­mogassák azzal a szorgalommal, amelyet a jegyzői kar részéről eddig is tapasztalt. Felfogása, hogy a rend, a nyugalom és a béke az éltető levegő, s mint a vármegyében a köz­rendért felelős tényezőnek, nincs más hitvallása, mint amit a kor­mányzó mondott: csak a fegyel­mezett munka épít, a fegyelme­zetlenség rombol. A vallás, az alkotmány, a törvény és a tekintélytisz­telet ellen irányuló meg­mozdulások nem hajnal­hasadást, hanem sötét, nyirkos éjszakát jelente­nek, amely után visssa kell vezetni a népet a rendhez, a törvényhez, a templomba és az iskolába. A jegyzői hivatást nagyrabe- csüü. Látta már a falu jegyzőjét békében önzetlenül dolgozni a húszmilliós magyarságért. Lába a jegyzői a forradalom idején az igaztalan népharag által elpusz­tított hajlékának romja melleit és látta őket menekülni a Muraköz­ből a megszállás idején. Meg­nyugtatja a jegyzőket: ha igaztalan támadás éri őket, jöjjenek hozzá és jogos érdekeiket ugyanazzal a bátorsággal védi meg, mint ami­lyen bátorsággal hirdeti meggyő­A kormányzó jelenlétében felavatták az árpád házi királyok esztergomi • palotáját. Összehívták • a vármegye zalavári díszközgyűlését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom