Zalamegyei Ujság, 1938. július-szeptember (21. évfolyam, 145-220. szám)

1938-07-26 / 166. szám

1933. julius 26. Zalamegyei Újság 3 letőleg a szállitáet csak szállító­jegy ellenében szabad vállalni. A fuvarozásból származó kár­térítési kötelezettségek fedezetéi e a ^helyközi szekérfuvarozó 1000 pengő erejéig minden jármű után szavatossági biztosítást köteles kOtni. Akik a rendelet hatálybalépése elölt már rendelkeznek fuvaro­zásra szóló iparigazolvánnyal, azok űj engedélyt nem kötelesek váltani, de a rendelet előírásai az ipar folytatása tekintetében reá­juk nézve is alkalmazást nyernek. A kamara az érdekeltek meg­hallgatása után véleményes ja­vaslatot fog a minisztérium elé terjeszteni. HÍREK Róm. kát. és tlj görög Anna assz. Prot. Anna Izr. Ttam. 27. Napkelte 4 óra 28 perc. Nyug­szik 19 óra 44 perckor Idő: Nyugati északnyugati szél, több helyen záporeső, zivatar. A hőmérséklet a Tiszától keletre csökken, a Tiszától nyugatra alig változik. Hőmérséklet ma délben : Levegő Zalaegerszegen 25 C. Zala folyó vize: 17 C. — Áthelyezések. A m. kir. pos­tavezérigazgatóság Maros Pál ta­polcai postaforgalmi gyakornokot a budapesti 62. postahivatalhoz áthelyezte. — Sebestyén József dr. tb. szolgabiró, közigazgatási gyakornokot Novaról Keszthelyre helyezték át. — Új joggyakornok. Az igazságügyminiszter Kenesgey Zsigmond dr. joggyakornokot Veszprémből a tapolcai kir. Já­rásbírósághoz osztotta be. — Megerősítés. Brand Sán­dor dr. alispán Szőke László ba­latonfüredi gyógyhelyi bizottsági fürdötitkár kinevezését jóváhagyta és megerősítette. — Uj tanár Sümegen. A kultuszminiszter Halász Antai áll. gimnáziumi rend. tanárt saját ké­relmére Újpestről Sümegre he­lyezte át. — Névváltoztatások. A kö­vetkező tapolcai lakósok: Jáger József próbacsendör Hadverőre, Behm István tizedes Benkére, Sucigán Mihály tizedes Süme­gire, Piesznyivi István őrvezeiő Perjésire, Siéger József őrmester Szendrődire, a következő nagy- kanizsai lakósok: Mándli József napszámos Marosfaivira, Hodics Géza cipészsegéd Idaira változ­tatták családi nevüket belügymi­niszteri engedéllyel. — A Keszthelyvidéki Taka­rékpénztár a Reischl Imre ha­lálával megüresedett ügyvezető igazgatói tisztséget Reischl Mar- cél dr. ügyvéddel töltötte be. — A szepezdi hősi emlék­művet vasárnap avatta fel József főherceg. Megjelent Brand Sándor dr. alispán is. — Tüzoltónap Keszthelyen. A dunántúli tüzrendészeti fel­ügyelők bevonásával augusztus 14-én vármegyei tüzoltónap lesz Keszthelyen. Ugyanakkor tűzoltó- versenyt is tartanak. — Lőtéravatás. A tihanyi lö­vészegyleti iőteret, amely hatodik a balatonfüredi járásban, nagy és előkelő közönség jelenlétében avatták föl. Az avató ünnepségen megjelent Darányi Kálmán dr. v. miniszterelnök, a kerület ország­gyűlési képviselője és Brand Sándor dr. alispán is. Beszédet mondottak: Augustin Oszkár, a le­vente egyesület elnöke, majd Schmidt Ferenc dr. egyet. rk. ta­nár, Brand Sándor dr. alispán és Páídy Alfréd tanár, a frontharco­sok képviseletében. A vezetőség az ünnepéllyel kapcsolatban lö- vészversenyt is rendezett szép eredménnyel. — Halálozások. Kovács József ny. geisei községi igazgató, kán- tortanitó 57 éves korában Nagy­kanizsán elhunyt. Vasárnap dél­után temették nagy részvét mel­lett. — Janda Károly ny. posta- felügyelő Nagykanizsán meghalt. — Mesterházi Ilona 18 éves ko­rában Zalaegerszegen elhalálozott. Ma délután helyezik örök nyuga­lomra az ólai temetőben. Halálát a Mesterházi, Farkas és Hencz családok gyászolják. — A buzazálogkölcsönök át­számítási kulcsa. A Pénzinté­zeti Központ tudatja, hogy a bú­za-záloglevelekben folyósított és buzaértékre szótő kölcsönök tör­lesztési részleteinek befizetésekor és a búza záloglevelek kamatszel­vényeinek beváltásakor augusz­tusra átszámítási kulcsként egy métermázsa búza fejében 23 64 pengőt kell alkalmazni. — Halálos villámcsapás. Zsuppán József ukki gazdát a zivatar a mezőn érte. Egy villám- csapás a gazdát megölte. — Szerencsétlenség a fut- ballpályán. Vasárnap délután Zalaegerszegen a Move és a kör­mendi csapat mérkőzésén Kocsis körmenei játékos egy magas labdáért ugrott és olyan szeren­csétlenül esett el, hogy bal karja két helyen eltörött, s kezét kifi­camította. Kórházba szállították. — Egyedül a Caola krém tartalmaz vitaminokat, melyek a bőr sejteket táplálják és erősí­tik és ezzel biz ositják a bőr fiatalos üdeségét és rugalmassá­gát. Kis doboz 50 fillér, nagy doboz 1 pengő, családi doboz 2 pengő. — A zalai borpiacról. Ta­polcai jelentés szerint a paro- noazpóra és lisztharmat csak kis mértékben terjed úgy, hogy — eiidőszerint — nagyobb veszély­től nem kell tartani. A fürtök fejlődése kielégitö, bár a huza­mosabb száraz idő és erő szél okozta páraveszteség aggoda­lommal tölti el a gazdákat. A borpiacon a kereslet növekedése észlelhető. Több, — bár kisebb tételű — eladás történt 35—44 filléres árakon. — Hosszú idő óta fekvő be­tegek a természetes „Ferenc József“ keserüvizet nagyon sti- vesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes has­hajtó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosát. — Baleset a gépnél. Egregy községben cséplés közben a gép dobja összeroncsolta Fonnyadt Lajos etetömunkás jobblábának hüvelyhujját, a többi ujján pedig íuiódásokat okozott. is vígan rója a turista a kilométereket Tropikál fehérneműben. ■BBBIHaraBffiB Nagy választék méltányos árakon PÁL és INDRA dilvatáruü zletében Zalaegerszeg. Telefon no. Melegen ünnepelték a tapolcai járás­bíróság új elnökét. Szőke Andor dr. kir. járásbirót elnöki kinevezése alkalmából a tapolcai járásbíróság tisztviselői és az ügyvédi kar társasvacsora keretében ünnepelték. A bada­csonyi Hableány szállóban jöttek össze, ahol az ügyvédi kar nevé­ben Kovács Vilmos dr. köszön­tötte az új elnököt, aki hosszú évek óta közvetlen modorával és méltányossággal párosult igazsá­gosságával gáltalános megbe­csülést szerzett magának. A társasvacsorén egyúttal el­búcsúztak a Győrbe áthelyezett Németh János dr. járásbirótói is, akinek érdemeit az ünneplők ne­vében Kaszás Károly dr. mél­tatta. Az ünnepeltek meghatva mon­dottak köszönetét a kedves figye­lemért és a megjelentek a leg­jobb hangulatban az utolsó vo­natig maradtak együtt. Súlyos elemi csapások Amerikában. Newyork, julius 25. Amerika nagy részében viharok és áradá­sok pusztítanak, amelyek eddig 20 halálos áldozatot köve­teltek. Newyork környékén az autóközlekedás megakadt az ára­dások miatt. A Csendes Óceán partján, az Egyesültáiiamok és Kanada terü­letén 710 kilométer szélességben erdőtűz pusztít, amely 25—30 várost és községet fenyeget meg­semmisítéssel. Vancouvre szigete, a fakereskedelem középpotja, ahol 50 kilométer hosszúságban halmozták fel a levágott fát, szintén pusztulás előtt áll. A lángok 17 kilométer szélességben pusztítják a fát. A lakosságot hajókon elszállítják & veszedelem elöl. — Az ülő életmód követ­keztében jelentkező bajoknál, különösen renyhe bélmüködésnél, aranyeres bántalmaknál és emész­tési zavaroknál, reggelenként éh­gyomorra egy-egy pohár termé­szetes „Ferenc József“ keserü- vizzel igen jó eredményeket lehet elérni. Kérdezze meg orvosát. Labdarugó világbajnokság 1938. és az Orgonavirágzás Ma az Edisonban. Frottier | strandpizsama, short Fürdőfelszerelési cikkekben a legszebb divatválaszték. Schütz- áruház

Next

/
Oldalképek
Tartalom