Zalamegyei Ujság, 1938. április-június (21. évfolyam, 73-144. szám)
1938-04-24 / 91. szám
4 Zalamegyet Újság 1938. április 24 A zsidóság emancipációjáról különös tekintettel Zala vármegyére. Az 1840. országgyűlés kiterjeszti a zsidóság jogait. Eötvösnek ezek és többi, itt nem ismertetett fejtegetései, amelyek egyként utaltak az emberszeretet nevében, az érzelmekre és a nemzet múltjára való hivatkozással legyeegették a magyarság hiúságát, nagy hatással voltak a közvéleményre. Eötvösnek ezt az állásfoglalását számtalan politikus támogatta és ekként az 1840-iki országgyűlésen az emancipáció kérdése nagyot haladt. Mint Deák Zala megyéhez 1840-ben tett követ jelentésében írja, az országgyűlés feliratot intézett a királyhoz, amelyben kimondták a Rendek: törvénybe kívánják iktatni, hogy a türelmi adót eltörö jék, a zsidókat pedig részesítsék mindazon jogokban, amiket a haza nem nemes polgárai gyakorolnak. A főrendek azonban nem fogadták el a feliratban javasoltakat ; a türelmi adó eltörléséhez hozzájárultak ugyan, egyebekben pedig csak a szabad lakhatás jogát, a céhekbe való felvételt és azt a jogot javasolják megadni, hogy jobbágy telket és városi polgári fundust megszerezhessenek. A király azonban még ehhez sem járult hozzá teljes egészében, úgy, hogy az 1840:29. te. ben csak a szabad lakhatás jogát adja meg, kivéve a kir. bányavárosokat. Megengedi továbbá gyárak felál litását, iparűzést saját vallásbeli legényeikkel és gyakorolhatták azokat a tudományokat, amiket eddig is, igy az orvosi tudományt. A tulajdonszerzési jogot csak annyiban érinti a törvény, hogy azok, akik eddig valamely városban fundust szerezhettek, azokon a helyeken ez a jog továbbra is megmarad. Kevés az, amit ekkor elérhettek a zsidók és törekvéseik sikertelensége nem az országgyűlésen, hanem a királyon múlott. Mert hiszen az ország közvéleményében annyira belegyökerezett már az emancipáció gondolata, hogy Zala vármegyéhez intézett és az 1840. július 27-én tartott vármegyei közgyűlésen tárgyalt követjelentésében nem alaptalanul mondhatta Deák Ferenc: „Ezeket törvénybeiktattuk, a többit a jövendő törvényhozás gondoskodásának adtuk által biztosan remélve, hogy idővel kedvezőbb körülmények között és az izraeliták polgári és erkölcsi fejlődése ki fogják azt lépcsőnkint eszközölni, mit most elérni nem lehetett.“ És valóban igy is lett. A következő országgyűlést újból foglalkoztak az emancipáció kérdése. Zala vármegye Rendjei az 1843/44. évi országgyűlésre küldött követek utasításába ismét felveszik a zsidók polgárosításának az ügyét az utasitás 45 ik pontja gyanánt. „Az izraeliták polgárosítására nézve megújittatik az utasitás, melyet a részben a legközelebb lefolyt 1840-ik országgyűlésre adott.“ Vonat kozik ez a fentebb ismertetett 1839. évi utasításra, amely ugyanazon jogokat kéri nekik, amit a haza többi polgárainak. Gróf Széchenyi István az amencipáció ellen. Ez az 1843/44. évi országgyűlés szolgált alkalmul ahhoz, hogy gróf Széchenyi István a zsidó törvényjavaslat tárgyalása során felemelje szavát ellene s hogy az akkor élő nagy politikusaink közül mint egyedüli, tiltakozzék a zsidóság egyenjogúsítása ellen. Széchenyi, az országgyűlésen történt felszólalásától eltekintve, nem foglalkozik külön az emancipáció kérdésével. Műveiben, irataiban nem szentel külön fejezetet a zsidóság egyenjogúsításának, hanem beszédeiben, naplóiban, irataiban elszórtan nyilvánítja arról véleményét. Széchenyi ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjában is, — mint sok másban — messze előtte jár kortársainak. A „magyar elite Örök Elsője“, miként Szekfü nevezi Széchenyit, a zsidóság emancipációjának kérdésében is külön utakon jár és csodálatos lángelméje belevilágít századok méhébe. A zsidóság egyenjogúsításáról vallott felfogását és elgondolását az 1844-iki országgyűlés október 1-i ülésén a „zsidók iránti törvény- javaslat“ tárgyalása során elmondott beszédében sűríti össze. Az ebben a kérdésben vallott nézeteit ekként csoportosithatnók: aki nemzete, fajtája érdekeit igazán szem előtt tartja, sem szánalomból, részvétből, sem közgazdasági, pénzügyi érdekből, sem a nemzetnek ezáltal bekövetkezhető fejlődése érdekéből sem lehet engedékeny ebben a kérdésben. Első érdekünk: a nemzetünk, a fajtánk érdeke. „Kifejlett nemzetiség nélkül nekem minden más progressio nem kell, erre állítok mindent, enélkül mondhatom egy zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban eladhatjuk stb, de ez engem nem mozdít; mindenelőtt áll előttem: hűség a fajtámhoz.“ Ebben a kérdésben nem irányíthat minket a külföld példája, sem a külföldnek a zsidósággal szemben tanusitott philantropikus állásfoglalása „Most az összes emberiséget, az embereket a zsidók kai együtt szivünkhöz szorítjuk és most a legnagyobb liberalisták vagyunk; ámde a mi helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet ugyanis elibertálhatta a zsidó fajt, mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül meg- ihatja; a nagy angol elemben a zsidó transeat s ugyanez áll Fran- ciarországra nézve is, de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt meg nem eheti az ember.“ Az emberszeretet nem lehet ok arra, hogy a magunk rovására gyakoroljuk azt. „Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejő a viz s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conservalom és a másikat kilököm E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik, apodictice szám szerint be lehet bizo- nyitani, hogy minden ilyen kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.“ Félti nemzetét a zsidósággal kifejlődő versenyben. Nem kicsinyli le a zsidóság erejét, mint azok tették, akik a zsidóság egyenjogúsítása mellett állástfoglalva, magáról a zsidóságról lekicsinylőén nyilatkoztak. így gróf Zay Károllyal szemben, aki a javaslat tárgyalása során „nyomoru pár zsidó“-nak mondja a hazai zsidóságot, válaszolva Zay beszédére, ezeket mondotta : „Én egy eg^sz osztályról, mely annyi birtokkal s oly tiszteletreméltó férfiakkal dicsekszik, igy szólani nem mernék“. S ezen tetszést nyert és a zsidóság súlyát kicsinylő érvelés hallatára figyelmezteti a főrendeket: „Berzsenyinek a „Magyarokról“ irt szavaira, amelyben mondatik : lásd a kevély tölgy, mely századoknak ádáz ostromait kiállotta, most belsejében rágódó férgek által enyészik el.“ Széchenyi tisztában van azzal, hogy a létért folytonos küzdelmet vívó zsidóság a századok folyamán, különösen az üzleti, a köz- gazdasági élet terén, előnyösebben fejlődött, mint a magyarság. Ezért beszédének egy részében mondja: „Tehát annak, aki a nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlenség, hogy most oly elemnek, melynek több intelligentiája, több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezéseket nyújtson.“ ! Nem hive a maradiságnak, de az erőltetett haladásnak sem. Ezért azt ajánlja, hogy állapodjanak meg az 1840-es országgyűlésen már adott engedményeknél. Majd, ha a nemzet megerősödik, akkor hajlandó még engedményeket tenni, mint mondja előbbi példázatát folytatva: „nem vagyok az ellen, hogy a mint a nemzetiségünk szilárdul, bárkánkat egy kissé tágítsuk.“ Rámutat arra, hogy a magyarság hosszú idő múltán csak most kezd nemzeti életet élni. Eddig aludt, beteg volt a nemzeti lét szempontjából. Nem véli még elég szilárdnak a nemzeti létet ahhoz, hogy idegen elemeket is elbírjon. „Reconvalescens nemzet minden nemzetiséget hátára nem vehet.“ Nem akar senkit sem kirekeszteni a jogokból; végső eredményben ő neki is ez a célja; „de mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy tulliberalizmus által, egy túlzó indulat által vezettetve, magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, és ezen hűséget, minden más nemzetben tudom becsülni ; de miután magyaroknak teremtett az alkotó, legyünk is azok és legyünk tisztán magyarok.“ Szécsenyinek ez az állásfoglalása nem volt átütő erejű, követői nem akadtak s álláspontját nem tették mások magukévá. így az emancipáció gondolata további tért hódított s ezt erőteljesen elősegítette az a körülmény is, hogy Kossuth hatásának erősödésével Széchenyi állásfoglalása sokat veszített hatóerejéből. A negyvennyolcas események még jobban megérlelik az egyenjogúsítás kérdését a zsidóság javára. A márciusi események és az azokat követő változás hatása alatt már Széchenyi is engedékenyebb e kérdésben. Naplójában már 1848. május 10 én szörnyű resignatio- val írja : „Wir Ungarn sind weg! Ein deutsches und ein slavisches Reich. A pajkos magyar kimarad! Die Juden werden — die auf unseren Rücken aus dem Morast reiien wollen — unsere einzigen Alliirten sein \M — Ismét ugyancsak Naplójában 1848. július 29-ről írja: „Judendeputation bei mir. Sie wollen Emancipation. Jetzt, wo alles verpfuscht und verhunzt ist, bin ich nicht dagagen. Ungarn hat ohnehin aufgehört zu sein.“ * Amikor majd az események ellenállhatatlan következményekép az 1849-iki országgyűlésen megkapja a zsidóság egyenjogúsítást, Döblingből írott leveleiben megdöbbentő szavakban tesz magának szemrehányást a bekövetkezett események miatt. A dr. Görgenhez 1850. április 27 én irt levelében ezeket mondja : „Wer die Bibel itzt mit Aufmerksamkeit lesen wird, wird klar sehen, dass die in derselben liegenden Prophezeiungen bereits in Erfüllung zu gehen anfangen. Ein Volk erhob sicht über andere; das waren die Magyaren-die Juden sind emancipiert, Ungarn wird ihr Reich sein, das neue Paradies mit 4 Flüssen und 3 Berge» und
