Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-03-22 / 65. szám
XXL évfolyam 65. szám. Ära 8 fiilép 1988« március 22. Kedd. Felelős szerkesztő: H érből y Férése. m áserkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, feáchenyi-tér 4. Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfiaetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyed- érre 4 pengd. — Hirdetések díjszabás szerint Kg—EBIIMW'WIIP '—III' Ilii» HIHI HW W Enyhülés következett be a világpolitikai helyzetben. A horogkereszies osztrák asszonyok vezetője a gyűlölet ellen. — A külpolitika hírei. Bics, március 21. A volt osztrák fővárosban vasárnapba várták Innitzer bíboros pásziorleve- lének felolvasását, de ez nem történt meg. Egyelőre nem tudják, mikor keiül nyilvánosságra a pásztoriéval Hiiler kancellár Keppier nemzetiszocialista vezetőt külügyi államtitkát rá nevezte ki és székhe^ lye Bécs lesz. Elrendelték, hogy a magángazdaságba valé beavatkozás csak hivatalos személyek joga. Az egyéni akciókat megtorolják. Elterjedt a hire, hogy Wolff ezredes, az osztrák legitimisták vezetője, öngyilkos lett. Ezt a hirt megcáfoltak. Ugyancsak cáfolják Neuslädler-Stürmer volt miniszter öngysilfcosságának híréi. Schuschnigg még mindig védőőrizetben van. A nemzetiszociaiista párt női szervezetének vezetője felhívást bocsátott ki, amely szerint az a feladatuk az osztrák asszonyoknak, hogy mindenük közvetítőén és engeszíeiően lépjenek közbe, ahol nehézségek akadnak. Nincs iít a gyűlölködés ideje, az asszo nyoknak az a hiyalásuk, hogy szeressenek és nem az, hogy gyűlöljenek. Hivatkozik Bürckei szavaira, aki kijelentette, hogy nincs helye vallass es politikai viszálynak Ausztriában. Berlin, március 21. A Börsenzeitung kiemeli Hitlernek azokat a szavait, hogy Magyarország meleg helyesléssel fogadta az egyesülést. Hangsúlyozza a lap, hogy ezekben a napokban ismét "bevált a magyar német barátság. London, március 21. Az angol sajtó a nemzetközi helyzet meg- enyhüléséről ir. Az Observer megállapítja, hogy a német-osztrák egyesülés voltakép belső kérdés és nincs támadó szándék más népek ellen. Csehországban a 7 millió cseh többségben levő nemzetiségek felett uralkodik, tehát a cseheknek meg kell változtatnak nemzetiségi politikájukat, ha fenn akarnak maradni. A Sunday Times támadja az ellen zéket, különösen Churchillt, aki a csehek mellé akarja állítani Angliát, Az angol nép nem akar háborút, ezért Chamberlain mellett ál), aki nem hajlandó kalandokba bocsátkozni a csehek miatt. Anglia csak britt érdekekért harcolhat., Sinclair ellenzéki képviselő egyik gyűlésen arról beszélt, hogy az európai vitás ügyeket a szerződések tiszteletbentartásával, békésen kell elintézni, amire a népszövetségi alapokmány 19. szakasza megadja a lehetőséget. Ezt a szakaszt gyakorlatilag ki kell próbálni és a Népszövetséget fenn kell tartani. Ausztrália miniszterelnöke közölte a S3] óval, hogy az angol kormány értesítése szerint Németország biztosította a csehszlovák köztársaság fennmaradását, igy az európai helyzet megjavult. Beszámolnak az Bogot lapok arról, hogy Anglia és Olaszország között lényegében meglőném a egyezés. A megállapodás szerint ké; állam törekszik az európai béke fenntartására. Az olasz kor- I már.y kijelenteti, hogy a fegyverkezése nem irányul Anglia ellen, Anglia pedig elismeri az abesszín hódítást. A Zalaegerszegi Katolikus Legényegyesület vasárnap délután tartotta évi rendes közgyűlését Pehm József pápai prelátus, dísz- elnök vezetése mellett. A népes gyűlés Kolping Adolf szenité- avaítalásáért fölajánlott imával kezdődött, amelynek elmondása után Z e n z Péter, hitlanár, elnök bejelentette, hogy a gyűlést megelőzően a Szent József szobor előtt friduumot tartottak. Majd üdvözölte névünepe alkalmiból Pehm József preiá-ust, megköszönte az egyesület iránt tanúsítóit- jóindulatát s kérte hteni, hogy áldozatos életét ajándékozza meg sok boldog esztendővel. Ezután felkérte a preláíud az elnök- lésre, Pehm József prelátus köszönelet mondott az üdvözlésért, Szent József példájának követésére buzdi- íotia a tagokat, üdvözölte az egybegyűlteket e a gyűlést megnyitotta. Zenz Páter egyesületi elnök beszámolt az egyesület muh évi munkájáról, amely a vallásos és hazafias nevelés jegyében folyt le. A tagok naponkint látogatták az egyesület helyiségét a hétnek egyik napján pedig legénynapot tartottak, amikor sorozatos előadások voitak és különféle időszerű dolgokat beszéltek meg. Az év folyamán alakult meg tulajdonképen a Napsugár leányklub, ami a Kolping-család eszméjének Pári?, március 21. A spanyol nemzetiek az arragoniai fronton tovább folytatják előnyomulásukat. Vasárnap négy repülőláma- dást intéztek egyes vörös váro- rosok ellen, amelyekben fokozó dik a pánik. A spanyol vörösök fegyverszünetet szeretnének elérni. A francia kormánytól a kommunisták még mindig a fegyveres beavatkozást sürgetik, de Francia- ország egyelőre csak készenlétbe heyezte csapatait a francia érdekes védelmére. Anglia nem hajlandó beavatkozni a spanyol kérdésbe. War8Ó, március 21. A litván kormány teljesítette a lenget ultimátum követeléseit, igy a béke helyreállolt, de Litvániában nagy az elkeseredés. London, március 21. A Daily Mail közli Beck lengyel külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint a Népszövetség csak akkor .lehetne hatásos, ha valamennyi állam lagja lenne. Mivel sem Németország, sem Olaszország nem tagja, már nincs szükség a Népszövetségre. A háború ó'a a Népszövetség csak a zűrzavart növelte. Lengyelország a békét akarja. kialakulását segíti elő. A Napsu- gá leányklub előbb Horváth Irén oki. tanítónő, ennek távozása után pedig Szedmák Irma oki. tanítónő vezetése mellett kéthe tenkint tartott összejövetelt az egyesület helyiségében. Javasolta, hogy Horváth Irénnek buzgó munkálkodásáért köszönetét szavazzanak. Majd bejelentette, hogy az egyesület több alkalommal sikerült mulatságot rendezett s a farsangi nagy műsoros estélyén a váios közönsége szép bizonyságát szolgáltatta az egyesület iránt érzett szereidének. Végül közölte hogy vitéz Tamásy István dr. polgármester, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg a gyűlésen, üdvözletét kütdi az egyesületnek. Ezu'án Farkas György pénztáros, Tóth János dékán, Csiszár Lajos a számviszgáló bizottság elnöke és Szedmák Irma a Napsugár klub vezetője tették meg jelentésüket. A Napsugár klub belekapcsolódik a karitativ munkába is. A gyü'és a jelentéseket tudomásul vette és Horváth Irénnek jegyzőkönyvi köszönetét mondott A jelentéseket a tisztújitás követte, amelynek eredménye köz- felkiáltással : világi elnök Herboly Ferenc, alelnök Nagy Ferenc, pénztáros Farkas György, dékánok Gamper Lajos és Körmendi Aladár, jegyző Németh József, könyvtárosod Fodor Vilmcs és Kalamár Antal, számvizsgaók Bita Lajos, Csiszár Lajos, Hevesi István, Jámbor Kálmán, Lukács Sándor, választmányi lagok : Bár- dosi József, Berecí Béla, Bor Gyula, Borsos Ferenc, Feili Antal, Fummer Dénes, Kálóczy István, Kertész József, Kiss József Tátrai Miklós, Tóth János, Tungl Elek, póttagok : Antal jános, Szök- rönyö8 István. A megválasztottakat Pehm József prelátus diszel- nök üdvözölte. Ezután Schmidt Flórián nagy lendülettel szavalta ei az Eucharisztikus Himnuszt, Fummer Dénes pedig saját költeményét adta elő hatásosan. A gyűlés a sikerült szavalatokat lelkes tapssal jusaimazta és Fummert a diszelnök külön meg is dicsérte költeményéért. Igen nagy érdeklődés kisérte T r e m k ó Ferenc dr. vármegyei főáüafcrvos fölszólalását. Bevezetőjében megemlítette, hogy az 1917-iki gyöngyösi nagy tűzvész alkalmával leégett a legény- egylet székháza is és nem maradt meg más, mint a zászióruJnak keresztje. Ezzel járta be a várost az egyesület egyházi elnöke s lelkes buzgalmának eredménye az lelt, hogy egy év múlva teljesen fölépült az új székház. A megmaradt kereszt keretbe foglalva függ a teremben. Szólt ezután a kereszt jelentőségéről s kérte a tagokat, hogy képviseljék mindig azt az eszmét, amit a kereszt jelent. De mi csak egy keresztet ismerünk, Krisztus keresztjét. Ezt ne engedjük eitorzite- ni. Figyelmeztette a hallgatóságot korunk beteges jelszavaira, amelyeknek nem szabad felülnünk; lássuk mindig Krisztus keresztjét, csak ennek jegyében érhetjük el boldogulásunkat. Isten azzal, hogy egyszülött Fiái szegény iparos* ember nevelésére biíta, kiemelte az iparososztályt s megszentelte a szegénységet és a munkát. Megnehezedett az idők járása felettünk, de ne veszítsük ei a keresztbe vetet hitet és reménységei. A nagy figyelemmel végighallgatott és szűnni nem akaró tapssal jutalmazott beszédért a diszelnök úgy a maga, mint a gyűlés nevében meleg köszönetéi mondott. A záróbeszédben Pehm József prelátus tanulságos, szép magyarázatát sdta annak a három alapvető gondolatnak, amelynek jegyében a gyűlési iartották: a tavasznak, az ifjúságnak és Szent Józsefnek. A tavasznak van természeti, egyházi és történelmi jelentősége; az ifjúság a megúj- hódásnak, a lendületnek, a töret- ienségnek kifejezője; Szent József a tiszta, becsületes férfi jellemnek, a tisztes munkáséletnek mintaképe. Építeni csak a tiszta A Katolikus Legényegyesűlet közgyűlése.