Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)

1938-02-27 / 47. szám

4. Zalamegyei Újság 1938. február 27, jmtcaatam ntwiiti miií—iri anumii miHwraifcj snasna HaanBBMun A főváros gyermeküdültetési akciójának támogatását kéri a vidéki tőrvónyhatéságoktél. Ä Nemzeti Hitelintézet közgyűlése, Február 18-án, délután tartotta a Nemzeti Hitelintézet Rt. XVIII. évi rendes közgyűlését budapesti központi székházában. Az elnöki tisztséget dr. Gévay Wolff Nándor ny. államtitkár töltötte be. Meg­jelent a közgyűlésen a közérde- kelíségek Felügyelő Hatóságának elnöke, Sztamorai János m. kir. kormányfőtanácsos és a Kincstár, valamint a Magyar Katolikus Vallás és Tanulmányi Alapok képviselői. A közgyűlés az igaz­gatóság által előterjesztett összes javaslatokat elfogadta és ennek folytán elhatározta, hogy a kimu­tatott 218.000 pengős tiszta nye­reségből fizettessék 3% osztalék a részvényeseknek, 100.000 P fordittassék a tartaléktőke növe­lésére, 30.000 pengő az intézet Elismert Nyugdíjpénztára javára, mig a fennmaradó 28.0C0 pengő vitessék át a következő üzletév számlájára. A kisrészvényesek nevében dr. Mihalovics Sándor kanonok szó­lalt fel, aki úgy a maga nevében, mint a Nyíregyházán székelő magyar szertartásu, hajdudorogi görögkatolikus káptalan nagypré­postjának, Bányay Jenő prelátus- kanonoknak — a nyíregyházi fiók egyik alapítójának — a meg­bízásából méltatta a nyíregyházi fiók és egyben a fiókhálózat ér­tékes közgazdasági tevékenységét. Köszönetét mondott az igazgató­ságnak a nyíregyházi intézeti székház építéséért, egyben elis­merését és a kisrészvényesek há Iáját fejezte ki az igazgatóságnak és a tisztikarnak, közöttük első­sorban az intézet vezérigazgatójá­nak, Molnár András m. kir. kor­mányfőtanácsosnak a múlt évi szép eredményért. Végül a közgyűlés dr. Lépőid Antal prelátus-kanonokot további hat évre az igazgatóság tagjává, Janovecz Lajos ny. m. kir. legfőbb számvevőszéki tanácsost, Uher Károly közalapítványi kir igazgató, m. kir. gazdasági főtanácsost, Fehér István, a Pénzintézeti Köz­pont igazgatóját, dr. Krüger Ala­dár m. kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselőt és dr. Rübleink Richárd ny. miniszteri tanácsos, számvevőségi igazgatót további három évre a felügyelő­bizottság tagjává választotta. ZALAEGERSZEGI KÖLCSÖNKÖNYYTAR Lord Raihermere-u S. TTrtttwrti Újdonságok, I Ludwig: Kleopátra. *1 Kádár: A fekete bárány. Rachmanova: Halhatatlan sze-1 relmes. Leiris: Dollár cápák. Knittel: EI Hakim. Grey: A fekete völgy dik-1 tátora. Charteris: Kincsek a tenger­ben. Roberts: A bánya ördögei. A fővárosi szociálpolitikai ügy­osztály vezetője Srendy Károly polgármester megbízásából átira­tot intézett az összes vidéki tör­vényhatóságok vezetőihez, akiktől a székesfőváros gyermeküdülte­tési akciójának támogatását kéri. Az átirat közli, hogy az elmúlt esíendőben mintegy 24 000 gyer­mek üdültetését kellett volna biz­tosítani. A főváros anyagi erői­nek teljes kimerítésével is azon­ban, sajnos, csak 10.500 gyer­meket tudott üdültetésben része­síteni, ebből a vidéki hatóságok és a magánosok áldoza készsége 721 fővárosi gyermek üdültetését tette lehetővé. Most amikor az 1938. évi gyermeküdültetés megszervezésé* • hez fog hozzá a főváros, arra I A véletlen szele egyszer ősz- szesodort Berkes Béla világhírű cigányprímással — a fogorvosi rendelő előszobájában. Először csak a fájós fogról indult meg köztünk eszmecsere, azután ön­magától érdekes interwiewvá nőtt. Amint azonban meglátta, hogy jegyezgetek, elakadt a szava, nem szívesen beszélt életéről. — A fiataloké a jelen, én már csak nyugodni szeretnék — mondja. Megnyugtatom, hogy semmi rossz nem lesz abból, ha elmond életéből néhány érdekes­séget. — Jó, nem bánom, elmondom, de ígérje meg szerkesztő úr, hogy, amig élek, nem fog Írni rólam. — Megígértem ... S mi vei Béla bátyánk már elköltözött a jobb világba, közreadhatom a beszélgetést. A közeli kávéházban hívtam meg a királyok és császárok he­gedűsét, aki 73 éves volt akkor. Ennek már pedig néhány esz­tendeje. Eleven, fekete, bogár két szeme akkor már betegsárga volt, vala­mikor barna szöghaja, bizony már megfehéredett A képe boros­tás, a keze reszketős, a hangja öreg. Ezt állapítom meg róla, amint itt ül velem szemben a márványasztalnál. Hetvenhárom- évesnek mondja magát Berkes Béla, császárok, királyok, hires mágnások és szépséges dámák kedvelt cigányprímása. Itt ül a vén cigány és vissza néz a mulíba. Visszanéz és mesél. * A süvölvény Béla gyereket már ismerik az Országos Kaszinó, a Nemzeti Kaszinó, a Park Klub urai is és amikor a párizsi világ­kiállításra kiviszik Berkes Lajos bandáját, 1878-ban, Béla az ap­jával megy. Hires nevezetesség a világkiállítás magyar csárdája, ahol Berkes Lajos Bandája mu zsikál. — Kint Párizsban tűntem fel kéri a vidéki (örvényhatóságok vezetőit, hegy a tavaszi tiszti ér­tekezletekre vegyék fe! a gyermek­üdültetés kérdését, ezeken az ér­tekezleteken a főváros is képvi­seltetni fogja magát. Megemlíti az átirat, hogy a főváros a" vidék segitőszsretetét azzal viszonozza, hogy a nyári isko'ai szünetben mindazokból a városokból és községekből, amelyek fővárosi gyermekeket ingyenes üdültetésre vállalnak, csereképpen ugyan­annyi gyermeket lát vendégül. A főváros a vidéki gyermekek budapesti tartózkodása a>atí gon­doskodni fog a gyermekek díj lalan ellátásától, tanulmányi pro­gramot dolgoztat ki számukra, hogy Budapest nevezetességeit megismerhessék, aztán, — néz vissza a ködös múltba a vén cigány. — Az édes apám délelőtt muzsikált, én pedig délután és este. Micsoda nemzetközi hercegek hallgatták a muzsikámat. Radzimir herceg, Rohan herceg és ezek a nagy ságok estéről-estére megrendeltek opera után. Sándor nagyherceg a gavallér. Hires párási nagy kávéházak képe tűnik fel a vén cigény sza­vaiban, mulatós éjszakák, pénz­hullás, . . . boldog béke világa. — Egyik nap táviratot kapott Pestről az apám, — meséli tovább Berkes Béla, hogy szegény anyám halálán van. Nekem erről semmit sem szólt, hazautazott. Magamra maradtam a bandával. Jön más­nap délben Batthyány Elemér, hogy estére legyek a Chateau Madridban, Miklós, orosz trón­örökös édesapja, Sándor nagyher­ceg akar minket meghallgatni ... Mi kihuzakodtunk, fekete pantal­lóban fehér selyem mellényben, sujtásos kék atillánkban és ahogy pár nótát elrángattunk, jön ám hozzám Batthyány Elemér, hogy a fenséges ur várakozáson felül meg van elégedve, itt marad még tizennégy napig Párizsban és ezalatt a tizennégy nap alatt minden este éjfélkor, opera után neki fogok játszani. Minden éjjel más és más kávéházban vigadoz- tunk, de mekkora gavallér volt! Minden áldott este borítékban 2.000 rubelt tett le a cimbalomra. — Nagy, erős ember volt. Egyik este elragadtatásában, am kor valami szépet muzsikáltam, oda­lépett hozzám, felkapott a két váltamnál és úgy mutogatott a jókedvű hölgyeknek. — Vájjon gond ólnak-e még rám a hires párizsi n gyurak? Colignac Bourbon herceg éveken keresztül irt nekem, a nagyháboru óta hírét sem hallottam. Oly ki­váncsi vagyok, vájjon mi történt azzal a hires operaénekesnővel, NYÁRY LÁSZLÓ EREDETI RIPORTJA: Az öreg cigány visszanéz a múltba. Berkes Béla a császárok, királyok hires prímásának emlékei. aki éjszakáról-éjszakára sirt és kacagott muzsikám hallatára s akit Franciaország pacsirtájának neveztek. Beszél, beszél a vén cigány, emlékei lóháton kergetik egymást. Ki előbbre kerül, ki hátrább ma­rad. Megnyílik a Hungária. Báró Spíényi Ödön meghívja az Or­szágos Kaszinóba, az 1873-as bécsi világkiállításon már nagyo­kat mulat a walesi herceg, a ké­sőbbi Edvard király. A kis Béla akkor még iskolás gyerek volt. A walesi herceg minden nótát megköszön. 1880 ban már Londonban mu­zsikáltam, hol a Hotel Savoyban, hol a Cecilben. A Batthyány Elemérek, Károlyi Pisták, Erdődy Györgyök után Londonban a lor­dok kedvence lettem és mennyire a szivéhez nőttem a walesi her­cegnek ! Ismerték muzsikámat a Rotschildok palotái is, Rotschild Náthán, Ferdinánd, Alfréd és Leopold csak az én muzsikámra volt kiváncsi. A walesi herceg számontartotta esténként, melyik palotában vagyok, mindenütt fel­keresett. Nem dicsekvésképen mondom, de mindig olyan szépen mosolygott rám és parolázott, minden nótámat mindig megdi­csérte. Nikolajevics Nikolaj zokog. — No és ne feledjük, kétszer is voltam Szentpétervárott, 1892- ben és 93 ban. Benn muzsikál­tam a cári palotában a cári csa­ládnak. Nem egyszer állandó vendége voltam a nagyhercegek palotáinak, a szentpétervári dip­lomatáknak, én muzsikáltam Um- bertő olasz királynak is Rómában az ezüst-lakodalmán. Nem lehet elfelejteni, hogy Nikolajevics Ni­kolaj, a nagyherceg úgy zokogott, mint a gyerek, amikor szomorúkat muzsikáltam neki. Szép magyar szomorúságokat és miként perdült táncra palotája nagy ebédlőjében, amikor rázendítettem a vidám bakaságokra. Egyszer ott muzsi­kálok a Nikolaj nagyhercegnél: Eszterházy Pál kegyelmes ur akkor Szentpéterváron követségi tanácsos volt. Sok vendég, csupa nagy ur és a szépséges teremtés az asztalfőn. Nem a felesége volt, azt mindjárt láttam, Fruzsina contesz, amint utólagosan meg­tudtam. Muzsikálunk, muzsiká­lunk. . . egyszer csak felkel a szépség, mellém sendereg és a fülembe súgja : „Azt muzsikálja: Csak egy kis lány van a világon.“ így tudtam meg, hogy ki volt Később pedig csak tekintetes asszony lett belőle. — Karagyorgyevics Péter, a szerb trónkövetelő, a későbbi Petár király, akkor ezredtulajdo­nos volt Pétervárott. De sokszor muzsikáltam neki is. A pétervári mulatók sokat tudnának mesélni arról, hogyan vigadoztunk mi a reggeli órákban együtt a későbbi szerb királlyal. Egyszer átölelt és a fülembe súgta: — Berkes! Leszek én még Szerbia királya is, meglátod 1 — Hát Petár király szerette volna a magyarokat, vagy csak személyileg Béla bácsit ? — kér­dem tőle. — Furcsa, amit most fogok mondani, mert én is megkérdez­tem tőle, hogy szereti e a magya­rokat. Azt felelte erre, hogy a környező államok népe közül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom