Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)

1938-01-18 / 13. szám

XXI. évfolyam IS. oxám. Ara 8 fílléi* 1988. január 18« Kedd. ZSUHE6YEIUJS Felelős szerkesztő: Herbo!y Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal’: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. = 1 Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*90 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Blum Leó is visszaadta kormányalakítási meg­bízását. A külpolitika hirei. Páris, január 17. A frsncia kormányválság még mindig el- intézetlen. Bonnet volt pénzügy- miniszter, a radikális párt íagjs, két napon kérésziül tárgyalt a kormány alakítást ól éa végül is visszaadta megbízatását, mert a radikálisok nem támogatták teljes egésrében, a szocialisták pedig mereven elzárkóztak. Lebrun el­nök ekkor B!um volt miriszíer- elrököt, a szociáldemokrata párt tagját bízta meg a kormányalakí­tással. B um vállalkozása elé is sok akadály gördül. A szociálde­mokraták és a kommunisták ugyan támogaják, de a radikális párt­ban kevés hajlandóság van arra, hogy elősegifse Blum kormány- alakítását. Blum kormányzása ugyanis a baloldali népfront fel- támasztás áí jelentené, ami! a pol­gári pártok most már nem lát­nak izivesen, mert az országot a kommunista párton keresztül egé­szen Moszkva függvényévé fenné. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, hogy Biurn ma este szintén vissrasdja megbízatását. Ha a radikálisok mégis lehetővé tennék kormányalakítását, ikkGr szigorú kikötéseket tennének a fcommuniüás Visszaazoiiiása te kintetében. A jobboldali közvé­lemény B um válíalkoíásáí ellen­ségesen figy éli. Páris, január 17. (Lapzártakor jelentik). B um Leo, a szociális- rák vezére visszaadta kormány- alakítási megbízását a köziérsV sági elnöknek. London, jsnuár 17, Eden kül­ügyminiszter megszakította dél- franciaországi tartózkodását és visszautazott Londonba, ahol ta­nácskozási folytatott Chamberlain miniszterelnök« el. Kijelentette, hogy sok fontos ügy kívánta visszatérését. Ma kezdődtek meg az angol—ír megbeszélések. De Vaiera azt kívánja, hogy Észak- irországot egyesítsék a tuiajdon- képeni Írországgal, viszons az angol kormánynak az az állás­pontja, hogy erről csak Ulster lakossága dönthet. London január 17. Csarig Kai Sgk kínai tábornagy felesége megrendítő hangú táviratot kül­dött Londonba. Rámutat a kínai csapatok hiányos felszerelésére és támogatást sürget. A kínai csa­patok elkeseredetten harcolnak tovább, de ez a harc megrendíti a világkereskedelem alapjait. Tokioi jelentés szerint a japán ifjúsági szervezetek disikardot ajánlanak fel Mussolininak és Hit­lernek. A kardokat küldöttség viszi Rómába és Berlinbe. Amsterdam, január 17. Hol­landia és Belgium el akarják is­merni Olaszország abesszíniái hódítását és hasonló állásfogla­lásra hívják fel Angiiát, Francia­országot és a ekadináv államo­kat. A kérdés valószínűen a Nép- szövetség tanácsa elé kerül. Berlin, január 17. Sztojadino* vics látogatása alkalmával dísz- ebéd volt. Gőring porosz minisz­terelnök beszédében utalt arra, hogy Németországot és Jugo­szláviát nem választják el gaz­dasági, politikai, kulturális és te­rületi ellentétek, s érdekeik közö­sek. Szlojadinovics jugoszláv mi­nis rterelnök válaszában a két or­szág együttműködésének szoro­sabbá tétételéről beszélt. SzaSay Gyula vármegyei tisztifőUgyészt választották m vármegyei cserkész-szervezet elnökévé. is alispán ünneplése. — Esetnél tobSs ©&es°lsés22 van üsla megyében. A Magyar Cserkészszövetség salamegyei szerveibe vasárnap délelőtt faríoUa közgyűlését s vármegyehálán, A közgyűlésen többek közölt megjelentek : Bődy Zoltán alispán, Peftm József pápai preiáíus, Gazdag Ferenc nsgy- kanizsai püspöki biztos, vdés Székely Jenő alezredes, Ádássy lalván kerületi ügyvezető elnök, valamint Zalaegerszeg, Nagykani­zsa, Keszthely é§ Sümeg cser készíiszfjei. Bődy Zoltán alispán elnök nyi- l©.;a meg a közgyűlést. Meleg szsvakksl parentálta el a c§er= kész-intézőbizottság eihunyt tag­ját, Magas Mihály igazgató?, mája indítványára a körgyü'és kimen dolts, hogy üdvözli a 25 éves Msgysr Cserkészszövetséget. Bődy Zoltán dr. fő iikár a zalai cserkészet ügyéről íájékoz-aíta a megjelenteken. Közölte, hogy a megye terük;én 18 csapit műkö­dik, mégpedig 6—6 Zdaeger«?®- gen éi Nagykanizsán, 3 Keszt­helyen, 1 —i Sümegen, Tspocán és Balatcnfflreden. A csapatok között 4 kiscserkész és egy öreg cserkész aiakulaí van. A zaiai cserkészek száma mintegy 1.100, a cserkészvezetőké 61 A csapa­tok tulajdonában 90 sátor van 324 személy részére, libát a csa­patok kétharmada kölcsönkért sát­rakkal tud csak táborba száilani. A zalai csapatok felszerelése kö- zsl 20 ezer pengő értékű. Leg­vagyonosabb a keszthelyi Feste­tics csapat, amelynek 6 ezer pengő értékű vagyona van, Vitéz Szécsi Ferenc ismertette a múlt évi számadást, majd Bődy Zoltán alispán közölte, hogy mi- vei lövideser? nyugalomba vonul és eltávozik Zalaegerszegről, azérí elnöki tisztségéről lemond. Ez n^m jelenti a cserkészet iráni való érdeklődésének megszűnését, iől fokozottan akar segítségére lenni a salai cserkészetnek. Eiulán megtartották a tlsz!újí­tási a következő eredménnyel: tiszteletbeli elnök Bődy Zoltán alispán, elnök Srsiay Gyula dr. vármegyei tiszíifőügyész, ügyve­zető elnök Bődy Zoltán dr. tb. főszolgabíró, társelnökök Pshm József prelátu§, KaHrovica Antal őrnagy, Horváth Dezső százados, főtitkár Gondy Kálmán, vedelő- tiszt Czimbalmos László, gazda­sági és pénzügyi vezető vitéz Ssécíi Fsrenc, gazdasági ellenőr Bsliczky István, öregcserkés? elő­adó Gazdag Ferenc, helyettese Zsidó Sándor dr., kiacserkész- előadó Farkas Sándor, repülés-, ügyi előadó Juhász Andor, test- nevelési előadó Bajusz Lajos, egészségügyi eláadó Borbély András dr., ssjtóeiőadő Lőrincz László. Szársvízsgálóbkottsági ta­gok : Juhász Miklós, Keszly Imre, Léránt László, póttagok Serényi Á?pád és Danes Károly. A vár­megyei intézőbizottság tagjai: vi­téz Székely Jenő, Ferenczy Zol­tán, Bencsik Mihály, Zsuppán Jó­zsef, Zsidó Sándor dr., Bontó Ernő, Vecsey Lajos, Hámeri Ist­ván, Bariba István dr., Klsmpa Károly dr., Juhász József és Ju­hász Miklós. A választás után Gazdag Fe­renc püspöki tanácsos, akinek vezetésével a szavazás lefolyt, meleg szavakkal mondott köszö­netét a volt tisztikarnak és külö­nösen Bődy Zoltán alispánnak a cserkészet terén szerzed érdemeit méltatta. Kérte iovábbi támogatá­sát. (Nagy éljenzés). Áidássy István a kerület nevé­ben mondott köszönetét az alis­pánnak odaadó fáradozásáéit és kérte a jövőben is jóindulatát. Bődy Zoltán íliepán megha­tóban köszönte meg az ünneplést. Csak elköltözése mialt válik meg tisztétől, de Zala megyében ma­rad és összekölte'éseü felhasznál­va mindenkor segíteni, támogatni fogja a cserkészet fontos ügyét. Kérte, hogy a zalai cserkészek tartsák meg barátságukban éa szeretetükben. (Lelkes laps). Ezután meghívták a közgyűlés­be az egyhangúan megvéisszíalt új elnököt, Szalay Gyula dr. fő­ügyészt, akit Gazdag Ferenc kö­szöntőit. A zalai cserkészek bi­zalmát nyilvánította az új elnök iránt és munkájára Isten áidását kérte. Szalay Gyula dr. válaszában hangsúlyozta, hogy tisztségét el­sősorban kötelességnek fogja fel és ebben elődje, Bődy Zoltán alispán példáját fogja követni. A esefkégzmozgaíom, habár idegen földről indul?, hamar utat talált & magyar szivekhez. Ennek talán &z a magyarázata, hogy nálunk a cserkészerények eteő megszemé­lyesítője Szent Imre herceg, aki ma is példaképé a magyar ijuság- nak. Ezért lámogitják az időseb­bek is szívesen a cserkészetét. Csak a liiionsoi zászló alatt ha­ladó magyar ifjú érheti el a szúbb éa boldogabb magyar jövőt. Meleg taps fogadta az elnök székfoglaló beszédét, azután az új költségvetést tárgyalták ie vitéz Szécsi Ferenc előadásában. Ötté király nyilatkozata. Budapest, január 17. Madel dán tudós clftit érdekes nyilatko­zatot tett Oiíó király. Kijelentette, hogy egy pillanatig sem kételke­dik abban, hogy elfoglalhatja ősei trónját. Az idápont megválasztá­sában csak egyetlen szempnt ve­zeti : népeinek érdeke. Nem gon­dol arra, hogy népszavazás utján kerüljön trónra, meri ezrei vala­mely párital szemben függő hely­zetbe kerülne. Elsősorban a2 a szándéka, hogy a politikai pártok felett álljon és megkísérelje a kiengesztelődést. Híve az egyéni szabadságnak és eszménye az olyan jogállam, amelyben a tör­vény előtt mindenki egyenlő. A manapság divatos jelszavakkal óvatosan ke!! bánni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom