Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-01-19 / 14. szám
193S. január 19. Zalamegjei Újság 3. vigy is tisztakezüségben, érdektelenségében és hozzáférhetetlenségében úgy az általa kiszolgált hatóság, mint a közönség is tel jesen megbizhatik. HÍREK Rém. kát. és áj görög B. Margit Pret. Sára Ier. Sefeat 17. Napkelt? 7 óra 41 perc. Nyug- mR 18 óra 41 perckor Idő: Elénk ésífiknyugati s:é!, amely holnapra gyengül, változó felhőzet, éjjel sok helyen erősebb fagy. A hőmérséklet alig változik. — A pécsi tábla új elnöke. A kormányzó Sisbó Lajos dr. pécsi kir. törvényszéki elnököt a pécsi Ítélőtábla elnökévé nevezte ki. Az új táblai elnök korábban a nagykanizsai kir. ügyészség eí- nőtte volt. — Vitézi temetés. Szentpáler- uron nagy részvét mellest ismétlők el vitéz Pcthő István emlék- lapos százados, körjegyzői. A pacfai járás vitézein kivü! megjelentek : vitéz Farkas Sándor ny. ezredes, vármegyei székkapitány, vitéz Berta Jenő dr. vármegyei tb. főjegyző, vitéz Herteiendy Ferenc vármegyei árvaszéki b. elnök, vitéz Hunyadi László dr. tb. főszolgabíró. A koporsót, valamint az elhunyt kitüntetéseit vitézek vitték a sirhoz, shoi vitéz Farkas ezredes a vitézi rend, vitéz Berta féjegyző az egykori 20 ások nevében búcsúztatta az elhunytat, akinek sírját elbontották a ko* szőrük. — Ellopták ez oltárkövet. Példátlanul áll p.z a gonosztett, amit ismeretlen tettesek köveitek el a Szociális Misszió nagykanizsai házának kápolnájában. Ellopták az oltárkövet, a* oltárnak legnagyobb kincsét, mert epéikül az oitáron nem lehel szentmise- áldozatot bemutatni. Az ellopott oltárkő helyére a tettesek egy idegen, használhatatlan követ ciem- pé6zíek. Föltevések szerint valamelyik, környékbeli sekrestyés eltörhette az oltárkövet s ezt cserélte most ki, vagy pedig talán btbonacágbói fosztották meg az oltárt legnigyobb kincsétől. A megdöbbentő esetről jelentést tettek az egyházi és polgári hatóságoknál. — A Szociális Missziótársulat közgyűlése február 6 án lesz a Kuliurházban. — Letartóztattak egy hadirokkant német papot A né met hatóságok ismét letartóztatták Mayer Róbert jezsuita atyát azon a címen, hogy tiialom ellenére egyházi beszédet mondóit. Mayer atya résztvett a világháborúban és alt mindkét lábát elvesztette. X — Régi lelet a szeminárium kertben. A szombathelyi szeminárium kertjében ásás körben egy mé'er mélységken rendkívül szép mozaik padiéra bukkantak. A lap különféle szinü márvány- kockikbéi van összeállítva. Eddig liz mé er hosszúságban és közel 3 méter síéiességben tárták fel a mozaikpadlót. — Anyakönyvi hírek. Múlt heti bejegyzések a zalaegerszegi áh. anyakönyvi hivatalban. Sztt- le'és : Rozsnysy Endre banktisztviselő és Farkas. Anna Endre fia rk., Beke János városi t kocsis és Bódi Erzsébet Erzsébet leánya rk., Németh Gáza napszámos éi Magyar Irma Magdolna,, leánya rk., Gerencsér Ferenc napszámos és Petrovics Margit Ferenc fia rk. Haiá oeés : Horváth József szíjgyártó 60 éves rk., ifj. Pet- roviss Mihály tanuló 13 éves rk. (Bak), Sümeghy József ny. áh. eicmi iskolai igazgató- taniió 74 éves rk. (N agy páti— Nyirespusaife), özv. Berger Pálné sz. Grünw^d Hedvig 86 éves í?.r., MUxori Lajos fuvaros 40 éves rk,, Salamon Dánidné sz. Ksj Verona 67 éves rk., özv. Lővásxy G.örgyné sz, Tóth Etelka 85 éves rk., Moldoványi Béla ny. műszaki főtanácsos 71 éves rk,, özv, Pados Györgyné sz Busies Anna 68 éves rk., ötv. Ruzicska Pálné sz. Láposi Erzsébet 89 éves ik. (Gutorfőldí) Szörc>ör, Mária 53 napos rk. Házasságot kötött egy pár: S-abó József kereskedő Hegyi Máriával rk. ... ...................— | ü£ * S a. g& JL a nagyállomással ^»1^^ m a z ern ben és a Zárda között Szent László-utca 13. sz. foéE. A lakás áll négy szobából s-zonkivíil egy előszoba két konyha, két éléskamra, padlás Jeljárattal !20 öl területtel együtt. Érdeklődni lehet Vorkota 13. —2563 sara§a^B«mggBBg£üE«BBaBaBEB3wa — Á részvénytársaságok üzleti eredményeinek faihassnátá- sáról kormányrendelet jelent meg. A rendelet újból lehetővé teszi az osztalékok és jutalékok fizetésének mellőzésével az egész üiieii nyereségnek tartalékra való fel- használását. — Á tapolcai Karítász bált fényes külsőségek közöst rendezte meg a város Inségbizoítslga. A bál úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben kitünően sikerűit. A íáncegíélyen fl város gzine java jelen voii és vidéktől is sokan vettek rásü szón. A mulatság a legjobb hangulatban folyt ie és a táncos fiatalság s reggeli érákig kitár'© t a kitűnő zene me'lett. 3 srsoisés fürdőszobás, kertes lakás február 1-re kiadó. Petőfi utca 36. — Eltűnt » hétakaró a földekről Zala megye minden részében és ez a körülmény a vetésekre veszélyt jsleni. A napsütésre a föld fagya kezd feljönni, ami magával cibSdja a vetést íí. Ennek következtében a gabonagyökerek e' szakadnak. Csipke, szövet, estélyi és délutáni ruhára. Legújabb divat, szép választék, olcsó ár. Schüíz-Aruház. — Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknek a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral — nagyfonfosságu s*o!gá- latoi tesz azzal, ho^y igen kőny- nyü, lágy székletétet és kielégítő emésztést biztosit. Kérdezze meg - orvosát. —- Sok az egyke Kemenesalján. A celldömölki járás tisztiorvosának kimutatási szerint Ke- menesa jón a születés évröl-évro csökken, míg a halálozás a járás ösSilakoiságának a számához 43 589-hax arányosnak mondható. Ugyanakkor a szttletések csökkenése megdöbbentő erővel hat, mert azt bizonyítja, hogy nemcsak Baranyában és a sváblakta vidékeken, hanem sz izig-vérig magyar és általában jémódumk mondható Kemenesalján is tombol a nemzetet pusztító egyke. 1935 ben 872 ember született, 1936 bsn 800, 1937-ben már csak 758 Körülbelül 19 olyan községe van a járásnak, amelyekben & lakosság száma 50 év óta csökken. — Leltározás alkalmával a kabátosztályon leszállított árak a Schütz Áruházban. — Magyar bor Afrikában ás ázsiai szigatekeo. A belga kereskedők igen sok msgyar bort vásároltak a muH évben is. Leg szívesebben tokaji bort vásárolnak, mert ez a bor a hátsóindisi szigeteken, Jávábsn é« Közép- afrikébsn, valamint Kongóban a legkeresettebb. Külön adjusztálásban adják a kitűnő magyar bort, ho dó alakú üvegben teszik m asztalra és egy üveg tokaji bontása olyan nagy eseményszámba megy a gyarmatos családoknál, mint nálunk, mikor peisgő! bontanak. Sajátságos azonban, hogy a trópusokon több tokajit adnak el, mini amennyi Magyarországon összesen terem . . . — A nagykanizsai vonatkísérők otthont kívánnak építeni s küSdöhség utján kérték a polgármester?, tegye lehetővé megfelelő jelek adományozásával az otthon fölépítését. — A vakbélgyuladás veszélye elleni védekezés egyik i hatásos módszere abban áll, hogy az ember beleit hetenként legalább egyszer a természetes „Ferenc József* keserüvirzel — reggel éhgyomorra egy pohárral — alaposan kitisztítja. Kérdene meg orvosát. — Tüzeset, Takő József kis lengyelt közsépi biró háza ismeretlen okból kígyuiadt és földig égett. Kára 850 P, amely biztosítás régen megtérül. — Lopások, Bóka Lajos szentpéieruri kádármesternek Ze- leszentgróton elraktározott dón- gafájábé! 80 P, Szatai József kislengyel! gépész fürészgyárából pedig 20 pengő értékű deszkát elloplak. Bérbeadó egy háromszobás Ba&ós, mellékhelyiségekkel. Mária utca 6. Felvilágosítás helyszínen. — Erőszakkal akart behatolni idegen lakásba. Burger Ferenc székesfehérvári kövezősegéd vasárnap este Gál István Ola-utcai bezárt lakásába erőszakkal be akart hatolni. A rendőrség ! átadta az ügyészségnek. úri divatcikkek legszebb kivitetheti VÁL és INDRd cégi él ZALAEGERSZEC TEL, 170. ü&£ I Két nagyizerü film egy műsorban kerüi bemutatásra szerdán fél 7 é* fél 9 érakor 20—70 fill, helyárakkal az Edisonban. Táncos kalóz. Tündérien szép színes film 10 felvonásban. Izgalom, humor, sok tánc és elsőrendű muzsika van a filmben. FŐSierepet Duna S'efi é% Várkonyi Mihály játszók, tehát kél magyar színész áll az elén egy amerikai filmnek. ;For- dulatos és vóüozsios a meséje, abból a zsánerből, ghonuan a „Fekete lova** volt, de azzal a különbséggel, hogy ez a iegszebb felvételű színes kép. Közönségünk rég nem látott kedvence Richard Talmadge a gum- miember lép fel a második filmünkben : Titokzatos ékszer 6, izgalmakkal telitett felvonás. 1000 méter, 1000 ötlet. Csütörtökön fái 7 és fái 9 órakor 20—70 filléres helyárakkal. A szezon legizgalmasabb filmsiker I Ä Volga hajósa Egy férfi, akinek múltja van c. orosz regény francia filmen 10 felvonásbin. Főszereplők: Pssrre Bianchar, Cbaries Vanes, Inkisi- neff es Vera Korene. Jön I Jön I Az új szezon kimondottan legnagyobb sikciü magyar vígjáték* & : Kölcsönkért kastély. Hirdessen a Zalamegyei Újságban. Felelős kiadó ; SAÄL ISTVÁN