Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-03-20 / 64. szám
XXI. évfolyam 64. asém. ára 8 fiilép 1938. március 20. Vasárnap. Felelős szerkesztő: Herboly Perese. i&srkeszíöség és kiadóhivatal]: Zalaegerszeg, faéchenyí-tésr 4. Telefcnszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetés! árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szériát Húsz esztendőn át mást asm haüotlunk a kisántánt- 161, különösen pedig főcsaliosától, Ciehorszég'ó*, mint azt, hogy a Párig környéki békeszerződések változatlanul maradnak a világ végezeiéig. Minden emberi alko- tás alá van vetve a változásnak, csak épen azok a békeszerződések számíthatnak örökéleire, amelyeket a világháború győztesei kovácsoltak össze Páris környékén. És, amit hirdettek ezek a naiv lelkek, annak igazságában szentül hittek is. Föltétlenül bizonyosnak vették tehát azt is, hogy a velünk együtt psrig alázott német nép- soha fö! nem éledhet, vagy, ha talán föl i§ éled, akkor is csak legyőzőinek kegyelméből tengetheti éle ét — egy ideig. Egyszer a?u án csak el kell pusztulnia. És íme: menynyire az ellenkezője történt mindannak, amit a nagy győzők és a kis csatlósaik hirdettek! A Versailles! szerződés, amely bilin egekbe szorította a németeket: volt — nincs. Egyik napról a másikra úgy megszűnt, mintha soha nem is lett volna. Érdekes ennél a nagy világtörténelmi fordulónál az, hogy Franciaország és Szovjeíorosa- ország beienyugesznak abba, hogy Németország magábaolvasz- toita Ausztriát, tehát területét és lakosainak számát lényegesen megnövelte; akkor azonban, ha Csehorgiágnak csati egy hajszála is meggörbít*, n franciák és a szovjet azonnal kardot rántanak. Legalább is így hirdetik. Most tehát Csehországé.*-! megy minden. Annak határai még érinthetetlenek. Az a mindenki által csak összetákoltnak ismert és nevezett alakulat, amely már alakjával is megcsúfolása a világtörténelem logikájának, lábú, a ne bántsvirágnál is finomabb valami. No, csak hadd legyen az. Elvégre a szovjetnek Középeurópában kiépített hídfője, a franciáknak meg a papa kedvence, hát örüljön csak, hogy van még valaki, aki hosszú életet jósol neki. De nézzünk körül a magunk j házatáján. Minket még szorongat a ránkkényszeriíetl béke. Meddig j tart még ez a megözégyenitő ál j lapo^ ? Hogyan lesz ebből menekvés ? A trianoni papirrongy erősebb, mint volt a Versailles; ? Úgy látszik, erősebb, időíállóbb, de csak azért, mert annak áldozatai mi, szegény magyarok, gyengék vagyunk. Kezdhetünk-e mi valamit a győzelemre való kilátás reményében ? A féléiét erre csak ez lehet: nem. Hát, ha fegyverrel nem lehet, próbáljuk meg más uton-módan. Mert elérkezett annak az ideje, hogy érvényüket veszítsék azok a rendelkezések, amelyeket a düh, a hazugságok és botrányos rágaiomhadjárat teress- 1 teltek meg. És érdeke Európának, érdeke a békének, hogy Magyarország visszanyerje régi határait, hogy itt ismét egy erős, egységes birodalom álljon, amelynek ezeréves igazságai vannak, amelynek területi aspirációi sohasem voltak, csak épen terméssetadta határai között igyekezett mindig boldogulást biztosítani polgárainak s ellenállott a jogosulatlan terjeszkedésnek. Nem kívánta soha európai érdek Magyarországnak feldarabolását, természetellenes megcsonkítását, csak épen a meggondolatlanság és rablási vágy törte széjjel a legdurvább erőszakkal. Húsz esztendő alatt megmutattuk, hogy béke üréssel viseilük szenvedésünket, de a megesonkilóink tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem képesek békét, rendet teremteni kiterjesztett határaik közölt. Nem képesek megemészteni a beléjök gyömöszölt nemzetiiégekat, tehát állandóan gyomorfájásban szenvednek, ami bizony igen kellemetlen betegség. A trianoni tákolmánynak össze- döntése időszerű. Bár más kérdésnél is láttuk volna be annak időszerűségét. Okuljunk a történteken és kalandos politika nélkül siettessük most már Magyarország feltámadását. A francia és siovjet fenyegetőzéseket senki sem veszi komolyan. Van mindegyiknek elég baja otthon. Keressük tehát az utat, amelyen Kivívhatjuk igazunkat. Széleskörű autonómiát kapnak a csehországi németek. Tart még a lengyel-litván feszültség. & külpolitika hirei. Berlin, március . 19. Hitler kancellár tegnap este nagy beszédet mondott a birodalmi gyűlésen. Kijelentette, hogy az egyesülés történelmi szükségszerűség és jogos volt, majd élesen támadta Schuschniggct. Szerinte vérontás következett volna, ha nem történik meg a változás. Schuschnigg és hivei — mondta Hitler — köszönetét mondhatnak az Istennek az én beavatkozásomért, mert csak ez mentette meg az ő életüket és valószínűen még sok ezer ember életét. Schuschnigg és hivei nem érdemlik meg az életet, mert vétkeztek a német nép ellen, de a nemzetiszoc a- lista állam meghagyja nekik az életüket. Bejelentette a kancellár, hogy április 10 én nemcsak Ausztria, de egész Németország is népszavazással dönt az egyesülésről és ugyanakkor birodalmi gyűlési választások lesznek. Hiller b'srődál az olasz sajtó megelégedéssel fogsdfa, viszont a francia baloldali sajtó aggályos* nak tartja Csehország szempontjából. Bécsi jelenlés szerint Innifzer bíboros pásztorlevele, amelyről a napokban a Havas iroda már ie- kniási sdoit ki, még nem jeleni meg és azt csak vsiósrinüen vasárra.) olvassák fel a templomokban. Hire jár Béc-bír, hogy az öngyilkossá lett Fey volt alkancei- lér végrendeletet hagyott hátra és ebben beismeri, hogy annak idején ő gyiikoín meg Doüfuss kancellárt. Bácsi jelentés szerint a szudéla németek autonómiá! kapnak Cseh országban és német területeken németek lesznek a hivatalnokok. Warsó, március 19. A lengyel kormány még nem kapóit választ ultimátumára a íitvány kormánytól, amely Lengyelország területi sérthetetlenségét nem akarja elismerni. A litván parlament titkos üsési larío t. A feszültség fokozódik. Lengyelország és Litvánia is seregeket vomak össze a határon. Mégis bíznak a békés elintézésben, meri a nyugati hatalmak ilyen irányban igyekeznek Litvániát befolyásolni. Páris, március 19. A spanyol nemzetiek folytatják sikeres előnyomulásukat. A párisi vörös követ ismét beavatkozást kért a francia külügyminisztertől. A tanácskozások folynak. Páris, március 19. A Jour asf irji, hogy az olasz-—angol tárgyalások Rómában közvetlen befejezés elölt állanak, s az eredmény kedvező lesz. London, március 19. Az angol lapok egymásután foglalkoznak azíal a kérdéssel, hogy mi történjék Csehországgal. A limesben egyik újságíró hangóztaíja, hogy a munkáspárt politikájának követése katasztrófába döntené Angliát. Oroszországét nem támogathatja Anglia a csehek meg* védésében, mert Csehországban 3 millió német és egymillió magyar lakik. Ezt a helyzetet orvosolni kell. A munkáspárti Daily Herald is elismeri, hogy békés utón orvosolni kell a még fennálló békeszerződések igazságtalanságait. Eucharisztikus ünnepség Keszthelyen. A keszthelyi esperesi kerület március 25, 26 és 27-én háromnapos eucharisztikus triduumot tart Keszthelyen. Mindkét templomban három napon át ájtatos- ságok és szentbeszédek lesznek. Szentbeszédeket mondanak Ste- faits Aladár apátplébános és Saly László dr. győri apátkanonok a plébániatemplomban, a karmelita templomban ‘pedig P. Hász Brokárd és P. Varga Paskál karmelita atyák. Március 25-én a karmelita templom előtti téren eucharisztikus diszgyűlés iesz, amelyen Lénárd János dr. kormányfőtanácsos, Saly László dr. győri apátkanonok, Síefaifs Aladár apátplébános és Gárdonyi Lajos dr. h. városbiró beszélnek. Március 26-án este fél 9 órakor a Legényegyletben ifjúsági diszgyü- lés lesz Saiy László dr. felszólalásával. Március 27-én délelőtt 11 órakor a plébániatemplom előtt lesz eucharisztikus diszgyűlés. Itt Berkes Róbert dr. kor- mányfötanácsos, Szentgyörgyi Lóránt dr. fővárosi tiszti főügyész, Paiocsay Gyula városbiró és Stefaits Aladár apátplébános mondanak beszédet. Vasárnap délután 5 órakor a karmelitáknál, 6 órakor a plébániatemplomból lesz szentségi körme et. Misszió Hahóton. Az elmúlt héten bensőséges ünnepe volt Hahót nagyközségnek. Nyolc napos szentmisszión vett részt a hívek összessége. Mindennap zsúfolásig megtelt az elég nagy és szép templom. 1830 szenígyőnást és 3200 szentáldozást végeztek ez idő alatt. Ezek a számok 98 % os eredményről tesznek tanúbizonyságot. Szinte mindenki részesült a misszió kegyelmeiben. Felejthetetlen marad a hivek lelkében az Oltáriszentség előtt végzett közös imaóra, a pénteki szentségi körmenet, amelyen mindenki égő gyertyával kisérte a legföiségesebb Urat s a szombati Mária ünnepség, amelyen a falu reményei és jövői tettek, hitvallást sziklaszilárd hitükről és ragaszkodásukról a Szűzanya elölt. A léiekujitó szentmisz- sziót Berkovics Imre zákányi es- peresplébános és Kerényi József pápai hittanéi vezették. Az előkészítés gondos és lelkiismeretes munkáját pedig a község fáradhatatlan és meleg szivü plébánosa Niemetz Sándor végezte. A szentmisszió után nagyszerűen sikerült eucharisztikus disz*- közgyülés volt, melyen a megnyitó beszédet Horváth Vilmos