Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-02-26 / 46. szám
m$. február 26. Zalamegyei Újság 3. „Németország két arca“ A M3gygr Kuilura február 20-iisí számában Schmid József dr. tollából e elmen tanulmány jelent meg. Németország hivatalos ós a világ felé mutatott arca a lármás propagandamifiisrférium utján eléggé ismert, da van egy másik arca: ennek vonásait mutatja be a cikkíró. Félelmetes, fenyegető ábrázai. A keresziény- séggeí véglegesen leszámolni s azt az emberi élet minden terén hitei- és becgüieiveszteüá tenni g végre kiirtani akaró pogány üldözőnek aica. A keresztény egyházak kezdetben nem vették elég komolyan az ellenük indítóit harcot, mert azt hitték, hogy csük a pán ha felszívódott kommunista érzésű felelőtlen elemek vallásgyülöieté rői van szó. Ma mír mindenki látja, hoáy minden fontosabb pozíció valiasciien.es kezekben van Rosenbergst, aki szerint a ke reszténység a német népnek méreg, a pápa etruszk varázsló és szélhámos, a Vezér a német birodalom világnézeti vezetőjévé tette és a tudományt megszégyenítő, a keressíénységet gyalázó könyvét a német Nóbel díjjai koronázta meg. A párt vezetőinek legnagyobb része Hitler testőrcégével együtt már kilépett az egyházból. Legfájdalmasabb, hogy a harc teljes erővel sz ifjúság elszakíts- sáért folyik. Tudvalevő, hegy Németországban, Koíping hazájában, az egyház mekkora apostoli buzgalommal s mily nagy eredménnyel építette ki ifjúsági szervezeteit. Noha a Hitlerrel és a nemzeti szocialista áliamrnal kötőit konkordátum ereknek védelmet biztosított, a legény- és íí jusági egyleteket már teljesen tönkretestek. Ezeknek nem szabad zenéiníök, jelvényt hordaniok, sportot űzni, turistáskodni, A rendőrség fiatal diákokat súlyos büntetéssel sújtott, mert köíös kirándulást mertek rendezni. Minden ifjúnak félévet fcíkös munkatáborban keil eltölteni, ahol Rosenberg- féle világnézeti iskolázáson megy keresztül, de katolikus pap be nem leheli lábát a táborba, A katolikus iskolákat ezrével szüntetik ba, a szerzetesektől megvonják a tanítási szabadságot. Rosenberg számítása szerint 15 év múlva vége a kereszténység nek Németországban, mert akkorra a felnövő ifjúság íeika teljesen pogány lesz s Németország csodálkozni fog azon, hogy ő valaha is keresztény voll. Rosenberg szerint a keresztény dómokat megtartják, ^csak nem istentiszteleti célom fogják használni. Máris megtörtén}, hogy egy.k másik templomot a párt eirekvi* rilta és az „Ősök templomává“ avatta, amelyekben keresztel és esket pogány germán szertartás szerint. Imádkozzunk és imádkozhassunk a német gyermekek és ifjúság megmentéséért s a szörnyű megpróbaitatás enyhüléséért. — Hosszú idő óta fe!fvő betegek a természetes „Ferenc Józscf“keserüvizet nagyon szive sen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosit. HÍREK Rém. kát. ég áj görög Kort. Marg. Pr©t. Sándor Izr. Adar 25. Napkelte 6 óra 48 perc. Nyugszik 17 óra 39 perekor Idő: Gyenge légáramlás, kévéi felhő, a hőmérséklet kis®é emelkedik. — A kormányzóné, aki az eucharisziiku kongresszus fővádő- je, tegnap délelőtt látogatási tett a kongresszus központi irodájában. — Címzetes kanonokká nevezte ki Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Langmár Lipót dr. pápai káplán, püspöki titkárt. — Hivatalvizsgálatok. Vitás Márk Ferenc vármegyei számvevőségi főnök csütörtökön Nagykanizsán a főszoigabiróságen, ma pedig a városházán folytatta íe a szokásos vizsgálatot. —■ jubileum. Pankotay-Nie- dermayer Geíiért dr. t, a szombathelyi gyermekmenhely igazga- tő-főorvosát, 20 éves jubileuma alkalmából meleg ünneplésben részesítették. — Anyák iskolája. Námeíh János dr,, a Stefánia igazgaső- főorvosa ma, pénteken délután fél 5 órakor a védőintézeíben előadást tart a csecsemőhalálozás okairól. — Uj állatorvos. Szepglneken feörállatorvosá Sínké Ferenc dr.-t választották. — Adókedvezmény. Á hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák, vitézség! éremlulajdonosok ég tűzharcosok adókedvezményben részesülnek abban az esetben, ha terhűkre kivetett földadó, há;adó és általános keresgíiadó együ'íes évi összege a 100 P-t nem hal rdja tűi. Ha- az évi adé összege 50 P n áru! van, a kedvezmény 10—30 százalékig, ha pedig az adó 50 P ás 100 P közölt van, u kedvezmény 5—20 százalékig rerjed. — A katolikus Legényegye- süíet vasárnapi farsangi estje iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a jegyek javarésze elővételben már elfogyott. Ebből joggal következtethetjük, hogy a legényegyesületi farsangi est lesz a farsangnak leglátogatottabb mu latsága. Az agilis rendiöség gondoskodott arról is, hogy elsőrendű élesek és halok álljanak a vendégek rendelkezésére. Siposs Árpád kitűnő cigányzenekara pedig táncos kádvre hangolja a farsangolókat. — Szombathely helyett Szavaria. Voiinhofíer Ferenc, a Nemzed Bank szombathelyi fiókjának ny. főnöke felvetette az eszméi, hogy Szombathely viselje újrs a régi nevét, legyen Sza- varia. — Német játszóórák újból megkezdődnek elsején a Mansz ban. Beiratkozni naponta délelőtt lehet a székházban. — A fodrászok álarcosbálján a 3 legszebb jelmezben megjeleni álarcos díjazva lesz. Az első díj egy dauer. A második és harmadik la értékes tárgyat kap. — A Mansz varrótanfolyama március 5-én megkezdődik. Kérik szokat, akik jelentkeztek, hogy végleges beiratkozásra március ho 4 én délelőtt 11 — i óra között jelenjenek meg a Mansz székhazában. — Jégtörő Mátyás. Tegnap jégtörő Mátyás napja volt. Azt tartja a néphit, hogy: Máiyás a jégtörő, vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. Igen ám, de azt is tartja, hogy: „Üszkös Péter napján, ha hideg van, még negyven napig tart a tél“. Ez a nap pedig február huszonkettedikén volt és bizony ezen a napon íé iies volt az idő. Da más is bizonyságét tesz a régi időjóslatok szerint amellett, hogy hosszú éi tsr!és lesz még a hideg idő és csak későbben köszön* ránk az idén a tavasz áldott langyos fu- valma és életet adó, derűs napsugara. Mindéi jel, minden szólás-mondás a késői tavasz kezdetéről beszél. így február tizenkilencedikén, Zsuzsanna napián, az a régi hiedelem, hogy ha: a pacsirta megszólal — vége a télnek ! De bizony a pacsirta nem szóisit meg abban a didergő?, ködös-fagyos időben é* hallgatása szintén a sokáig tartó hideget jelenti. — Hushagyókeddi farsangzáró táncéstéiy a Gosztonyi vendéglőben március l*én. Rövid táviratok. Ribbentcopp német külügyminiszter a jövő héten Londonba érkezik. — A képviselőház márciui közepén kezdi meg a választójogi javaslat tárgyalását, husvét után pedig a költségvetést. — Az osztáiysorsjátékon 20 ezer pengőt nyert 49.964, 10 ezret 3.063, 22.772, 85 536. — Az ülő életmód következtében jelentkező bajoknál, különösen renyhe bélmüködésnél, aranyeres bánialmaknál és emésztési zavaroknál, reggelenként éhgyomorra egy egy pohár természetes „Ferenc József“ keserü- vizxel igen jó eredményeket lehet elérni. Kérdezze meg orvosát. — Nagyban folyik a barackpálinka hamisítása. A Magyar Élelmiszer Újság ezeket iij*: A barackpálinka exportja évről-évre emelkedik s világhírnévnek örvend. A nagy keresltet és a gyenge baracktermáat álía! csak korlátolt mennyiségben termelt barackpálinka megindítóba a hamisítási, amely nagyban folyik mindenfelé az országban. Ma már barackpálinka néven olyan ösz- izeloíyvaszio í hamisítványokat szolgáinak föl némely helyen, hogy ez a barackpálinka bims« vét hamarosan teljesen le fogja rontani. Ezt pedig mindenképen meg kell akadályozni. Ezért nyomatékosan felhívjuk az illetékes hatóságokat, gátolják meg, hogy a barackból főtt jóhirnevü pálinka helyett mindenféle Iöííyöt áru- sitkassenak. — A Mansz jelmezes estély rendezősége felkéri a közönségei, főként a jelmezeseket, hogy pontosan 9 órakor jelenjenek meg, mer! a felvonulást ebben az időben feltétlenül megtartják. Álarcosoknak meghívó felmutatása kötelező. — A Pesti Tőzsde új számában dr. Buday-G ..ldberger Leó, Lengyel Géza, Szviezsényi Zoltán é* mások nyilatkoznak. A gabonáéi ériékiőzsdéről, a várható osztalékokról, új ipari tranzakciókról stb. érdekes információkat közöl a lap, amelym-k tex il, biztosítási, vegyészeti, színházi és vidéki hitelélet rovatai is érdekesek^ emberek részére inganyagok, legfinomabb minőségben, több mint 30 legújabb ^divat- mintában raktárra érkeztek. Megtekinthetők vételkényszer nélkül. Schlitz Á^uhÉae