Zalamegyei Ujság, 1938. január-március (21. évfolyam, 1-72. szám)
1938-02-12 / 34. szám
2. Zaiaraegyei Újság 1936. febraár 12. ■ziu^wwssamBwsaBsgt wijujuih i kiáltványában ^hangoztatja, hogy Romániát meg fogja menteni, s az új kormány mentesíti a politikától az állami igazgatást, a közgazdaságot. A párisi sajtó megelégedéssel A zene az arisztokraták művészete — mondták valamikor. Ma talán inkább úgy mondhatnánk, hogy a szellemi arisztokraták művészete. A íegelvon- tabb, a leganyagszerüüenebb s ép ezért s legmélyebbre hatoló a művészetek nagy családjában. Az azonban tény, hogy a zeneművészet az idők folyamán — mint egyéb társadalmi rétegekkel — az arisztokráciával is szoros kapcsolatba került. Olt vannak az első operák, az első állandó zenekarok : fejedelmek, zeneszerető főurak udvaraiban; ott van a zenei Barokk kor, a maga ga- votie-jaival, menuette-ivel, sara- bande-ival; arisztokrata táncok nyerték ezekben végsőkig szublimált kifejezésüket. Később nem annyira a sene- művészet anyaga, mint inkább maguk a muzsikusok kerültek kapcsolatba egyes főúri családokkal. Haydn, Mozart, Beethoven, Liszt, Chopin a legelőkelőbb körök körülrajongott bálványai s nem egy főúr, mint Rudolf fő herceg, Augusz báró, Apponyi Alben gróf — hogy a nagy tömegből csak találomra ragadjunk ki néhány nevet — nagy muzsikusainknak íegmeghiltebb barátai Közé tartoztak. S a szép grófiíisasszonyok, akik mentek fei téten a falusi birtokokról Bécsbe, Párisba művelődni, szórakozni.. . Muzsikáim mindegyik tanult, s nem egynek kitűnő volt a mestere. A zene- tanulásból sokszor rajongó lelkesedés, a lelkesedésből szerelem lett, mint ezt az unsterbliche Geliebte k: a Brunswick Terézek, Guiccardi Júliák, Saint Crieq Coroiyne grófnők ás Esterházy Kamiin hercegkisasszonyok története mutatja. Mennyi mindent tudnának mesélni a nagy muzsikusaink lelki világáról a kismartoni kastély harsai, a bácsi főúri paloták intim szalonjai. S ha a szerelem néha el is szállt, megmaradt annak inspiráló ereje és zeng ma is felénk Liszinelí, Schubertnak dalaiból, a Mondschein szonáta íündéri Andantéjából. Volt azután egy zenei műfaj, amely ugyan polgári körbon született, de az arisztokrata szalonokP5OT»5ewwwsi l-ByiMW WBMMBMBMB—— fogadja a változást,, amelyet szerinte Anglia és Franciaország okozott. Az új kormány feladata a vasgárda visszaszorítása, valamint London és Páris bizalmának vi-szaszerzése. ban talált legbensőségesebb művelésre. A kamm-zenére gondo lünk, amely a legjellegzetesebb szint vitte a XVIII, és XIX század muzsikáló és zenekedvelő fő- urainak palotájába. A zeneművészetnek ez a, (alán legmagasabb rendű faja, amelynek nem csak művelése, de hallgatása is mély kultúrát feltételez, itt talált igazi otthonára. S nem a legideálisabb dolog e elvonulni egy évszázados kastély hűvös boltívei alá s zongora mellől mesélni 20—30 meghitt barátnak s elvezetni Ősét a hangok csodás birodalmába ? Nem a legideálisabb-e, mint Schoo- penhauer írja, ha ühelyett, hogy kártyázni ütnének össze négyen, inkább egy vonóinégyeat alakítanak? Ez a légkör volt az, amelyben nagy muzsikusaink olyan jól érezték mugukat, akik szívesen vettek részt főúri gazdáikkal egy kis kamarazenében. Ez a légkör volt az, amelyből kisarjadtak a Razumcwiky quartetiok s a klasszikus kor pompás kama;a zene irodalma. * Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közt ültünk te csütörtökön este vármegyeházunk kedves barokk termében, amely ez alkalommal igazán egy kamaraterem bensőséges hangulatát árasztotta. A külsőségeiben is díszes és elegáns hrngversenyen gróf Teleki Béla főispánnal, Bődy Zoltán alispánnal, az Andrássy, Festetics, Károlyi és Korniss grófi családokkal az élén ott volt a váimegye színe java, szinpompás keretet alkotva a dobogó körül. * Teleki grófnő hangja pompásan kiművelt mezzoszoprán, amely különösen a közép és mélyebb fekvésekben gazdag színárnyalatú. Énekművészeiét főleg az intelligencia, stiluskészség és biztos muzikális érzék jellemzik. Nem tudjuk, hol és kinél tanuk a grófnő énekelni, de azt hisszük, hogy nem tévedünk, ha annak a zenei kultúrának gyökereit, amely előadásában megnyilvánult, mesterei mellett, az arisztokrata családoknak ép fentebb vázolt ka- marazenekultuszában keressük. ■ * A dalesten főleg romantikus szerzők műveiből kaptunk szép koszorút. A legnagyobb német lírikus tehetség: Schubert nyitotta meg a sort. A „Wohin* után az „Éjjeli zene* jól ismert melódiája hangzott ei igen stílusos előadásban, majd az „Ungeduld* pattogó, erőteljes ritmusai. Ennek a résznek és szerintünk az egész hangversenynek is az„Ave Maria* volt a legszebb stáma, «melynek íehelietszerüen ívelő legáiói, igen jól alkalmezoít dinamikai hatásai hatalmas tapsra ragadták s közönséget. Schubert után a „mimózaíelHi* Franz három dalát hallosuk. Ezek nek előadása is a grófnő kamarazene szeretefét bizonyítja. Mindenféle külsőségeiből mentes, mélyről fakadó dalok e?eí. Az első rész befejező s?áma Reger közismert „Marias Wiegenlid *je volt, A tökéletes légzési technikával előadott csipkefinom bölcsődal óriási sikert aratott és meg kellett ismételni. A műsor második részének eteő felét egy Csajkovszkij, egy R. S rausz és egy Sinding dal al kotta. Az éiénkebb Csajkovszkij szerzemény után különösen tetszett Strausz „Traum durch die Dämmerung*-ja és a Sinding dal mély lírája. Befejezésül magyar dsíok következtek Kern-Molnár feldolgoTegnap kamarai nap volt Budapesten az iparügyi minisztériumban, amelyen Sopronból Síé keiy Géza kamarai elnök, Rau- ner Mihály és Horváth István alelnökök, továbbá iliás Gyula dr. kamarai ügyv. titkár vettek részt. Szóba került többek között itt a vendéglősöknek és kávésoknak az az általános panasza, hogy a zenedijakst (a Hensdarabok után a Zeneszerzők Egyesületének járó dijak), amelyek eddig is horribilisán magasak voltak, leg- utóbb majdnem százszázaiékkal felemelték. Ezt az újabb emelést, amikor az A Központi Statisztikai Hivatal most adia ki az 1935. évi mezőgazdasági összeírás a'apján negyedik kötetét, amely járások, városok és törvényhatóságok szerint való msgoszíásban, valamint országos eredményben is közli a hazai föld birtokosainak számát. Az új kö étből megtudíuk, hogy az ország 16,081 844 kát. holdnyi birtokterületén 1935 február havában 1,634.407 tulajdonos osztozott. Ez pedig azt jelenti, hogy az országban minden 5 5 lélekre esett egy olyan, akinek valami lyen földbirtokban, földtulajdonban része volt. A birtokosok kö zött azoknak a száma, akiknek szabadforgalmu birtokuk, földjük zásában és Vannay Jánosnak, a nagykanizsai városi zeneiskola igazgatójának egy szerzeménye, amelyek közül a „Szól a kakas már* kezdetű dalt meg kellett ismételni. * A zongora kíséretet gróf Andrássy Imréné látta el. Játékát különösen azoknál a müveknél élveztük, amelyekben a zongoraszólam többé-kevéibé önnálló szerephez jut. Ilyenek voltak az „Ave Maria* háifaszerü tört akkordjai, a „Türelmetlen*, az „Éji zene„ és a Franz dalok zongora- szólamai. A többieknél pontosan elisaimazkodó kíséretet hiiiotíunk. * Az e?t végén vitéz Tamásy htván dr, polgármester meleg szavakkal köszönte meg a grófnőknek fáradságukat és kát gyönyörű viiégkosarat nyújtott át nekik. A hangverseny 700 P jövedelme a Szent József Szeretetotthon céljait szolgálta s bizonyára ha hatósan mozdítja elő annak mielőbbi felépülését. Hálás köszönet illeti a grófnőket, hogy művészeiket ennek a nemes célnak a szolgálatába állították s köszönet illeti őket azért az élvezetért, amelyet ezen a szép estén közönségünknek szereztek. V. S. eddigi magas dijak ellen is már általános volt a panasz, sióvá kelleti te mi. A kamarai bizottság a soproni kamarának e2i az előterjesztését érthető megdöbbenéssel fogadta. Ártól, hogy emelték a zenedija- hat, mindenki tudott, de hogy ilyen mérvű volt az emelés, arról csak most a soproni panaszok előterjesztene kapcsán értesültek. A jelenlevő Bornemisza Géza iparügyi miniszter azonnal kije - íentetie, hogy érintkezésbe kell lépni a belügyminisztériummal és kéri a méiíányosabb zenedijik megállapítását. van, aránytalanul nagy a kötött- forgalmú birtokosokhoz mérten, mert 1,614.924 főt számlál a ko- (öítforgalmu birtokosok 19.483 főnyi rétegével szemben. Eszerint a birtokosok közül c ak 12 százalék, csík minden 83 k kötött- forgalmú birtok tulajdonosa. A földterületnek 27*2 százaléka van kötött tulajdonban; amíg a sza- badíorgalmu birtokok átlagos nagysága 7.3 kát. hold, a kötött tulajdonban levő birtokok átlagos kiterjedése 233 kát. hold. A szabad birtokoknak 72 százaléka szántóföld, a kötötteknek ellenben nem több, mint 30 százaléka az. A bérbeadott birtokok és birtokrészek kiterjedéséből is jóval Legtökéletesebb látást biztosít a Zeiss punktai szemüveg. Kapható: Bánfa i íátezerész és fényképész scandzitttében, Zalaegerszeg, Arany Bárány éplllet. Telefon g 178. Gróf Teleki Béláné hangversenye. A zenedijak leszállítását sürgetik m kávésok és vendéglősök. A magyar föld 1,634.407 tulajdonos között oszlik meg.