Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)
1937-11-16 / 259. szám
1937. november 16 Zalamegyei Újság 3. Három halottja és hét sebesiiltje van a nyírbátori véres bálnak. Kovács Kálmán (Zalsszentgyörgy), Bdla József Botfa), Poka Ferenc (Zalalövö), Huszár Kálmán, Neumann Rezső; póttagok : Szabó Gyula (Nigypáli), Kellermann János, Gróf Ferenc; sxámvisggáló bizottság : Virág Ferenc (Nova), Pál Ferenc, Schulrbeck Jenő; póttagok : Tóth Ferenc (Söjtör), Császár Ferenc (Barebásszeg). A választások után Batthyány Miklós gróf elnök megköszönte a bizalmat, majd utalt arra, tudja, hogy ez a társaság, amikor a Haza védelmére szállt harcba, ép úgy szerette Hazáját, mint most, amikor bajban van, amikor gyászol és csak a parancsot várja, hogy a legnagyobb lelkesedéssel ismét tengerre szánhasson. A választást nem csak megtiszteltetésnek tekinti, hanem buzdításnak, hogy odaadóan foglalkozzék egy családnak, a tengerészcsaládnak ügyeivel. Ez a nap az örömnek a napja, de az örömbe keserűség vegyül, ha rágondolnak, hogyan veszítették ei pályájukat. A hajók idegen kézre kerültek, elveszett az Adria, amikor a vörös őrület lett úrrá s a kapzsiság darabokra tépte az országot. Ds van a magyarban élniakarás, életerő. Merítsenek a dicső múltból, ez ad erőt a szebb jövő kiviváiához. S k r i p e c z De*6Ő a központ üdvözletét tolmácsolta, s magyarázatot adott arról, miért alakult csak most meg a haditengerészek egyesülete. Van ugyan m. kir. folyamőrség, de ez, mint katonai alakulat, nem teljesíthet olyan föladatokat, mint az egyesület. Ezért a kormányzó egyenes kívánságára alakúit meg az egye- süle1, hegy a bajtársi érzést tovább ápolja, s magasabb nemzeti célokat is szolgáljon. Beszédére háromszoros hipp, hipp hurrá I volt a válasz. Ezután Batthyány gről elnök indítványára üdvözlő táviratot intéztek a kormányzóhoz és Kőnek Emil ny. ellentengernagyhoz, az az országos egyesület elnökéhez. Most P á 1 József (Zalaegerszeg) mondott üdvözletei és köszönetét azoknak, akik az egyesü- tet áieirehiváíán munkálkodtak, majd valóban költői lendülettel emlékezett vissza a tengerre, a hajókra, az elesett bajtársikra s azokra, akik elcsatolt területeken laknak, továbbá a budapesti ten- gerészemlékmü felállitási ünnepélyére. Ha száz halált kellene halni — mondotta, — akkor is elmennénk újra, mindannyian, hogy visszaállíthassuk az integer Magyarországot. A nagy tapssal fogadott beszéd után vitéz Tamásy polgármester, vitéz Németh Béla ezredes és Jakabffy Antal szólaltak föl, akik megköszönték az üdvözlést, örömüket fejezték ki az új alakulás felett s a legteljesebb támogatásukat ajánlották föl a tengerész-bajtársaknak. Ezzel az alakuló gyűlés befe jeződött s a tagok a hősi emlékműhöz vonultak, amelynek talapzatára koszorút helyeztek. Azután a vasúti étteremben találkoztak, ahol fehér asztalok melleit idézték vissza emlékezetükbe a tengerész életet, a hosszú tengeri harcot a »Szent István“ csatahajó elsüllyedését... — Csak nagy választékból vehet jót, finom divatárut Tóth szabónál. HÍREK Róm. kát. és dj görög Ödön pk. Prot. Ottmór Izr. Kiszlev 12, Napkelte 7 óra 05 perc. Nyugszik 16 óra 23 perckcr Idő: Mérsékelt szél, változó felhőzet, néhány helyen havas eső, a hegyeken kisebb havazás, több helyen köd; a hőmérséklet nem változik. — Egyházi hir. Czigány Gyula dióskáli plébános betegsége miatt lemondott a picsái kerület esperesi tisztségéről. A lemondást a veszprémi megyéspüspök elfogadta és Czigány Gyulát Ib. esperessé nevezte ki. A pacsai kerület új esperese Wache Ernő felsörajki plébános, helyettese és kerületi tanfelügyelő Kát Adorján dr. zalaapáti plébános lett. — Szokoiy Lászlót beiktatták a zala- petendi plébániajavadalomba. — A veszprémi megyéspüspök Haut- zinger Pál káplánt Nágocsról Szulokra, Mayer Jánost Szülőkről Nágocsra, Magyar Jánost Marcaliból Tapolcára, Szaíav Józsefet Kéthelyröl Marcaliba, Kálmán Károlyt Taszárról Szilasbalbásra, Kardos Dezsőt Tapsonyból Ne- mestördemicre, Bauer Ferencet Gyulakegziböi Zalaszentbalázsra, Tóth Alajost Nemeatördemicről Tapgonyba, Horváth Cirill újmi- sést Kéthelyre, Albrecht József újmisést Taszárra helyezte. — Kinevezés. A pécsi postaigazgatóság Simán Ilona balatonfüredi postakiadónőt Dömösre postamesterré nevezte ki. — Házasság. Jármy Gábor és Szentkirályi Ily vasárnap tartották esküvőjüket Zahapáiiban. — Keiler Jozefin urileány és Muzsik Mihsiy házasságot kötö't a pestszentlőrinci templomban. — Személyi hir. Liber Béla dr. tankerületi főigazgató az iskolák meglátogatása céljából Zalaegerszegen tartózkodik. — Halálozás. A kőszegi misz- sziósbáznak gyásza van. Egyik tagja, Frater Lärgus (világi nevén Vass hívan) 26 éves korában meghalt. Elhunytál Vass János keszthelyi hitoktató, az imafüzetek kiadója íe gyászolja. — C&abrendek képviselő testületé közgyűlést tartott, s ezen felolvasták a fősioigabiró véghafározatét, amellyel a felfüggesztett Kusíos Kálmán bírót és Persails József h, bírót állásukba visszahelyezte. Kustos bíró köszönetét fejezte ki a képviselőtestület bizalmáért és cáfolta azt a hirt, mintha a vád alá helyezett egyéneket ő jelentette volna fel. Szerinte a 48 egyén ellen a feljelentést Rehák Miklós felfüggesztést községi írnok és Horváth Ferenc községi hajdú lelték meg. Vitéz Bodő István vezető jegyző hangoxiatía, hogy a járlatlevelek körül és a 6 filléres átírási dijak elsikkasztásával csak jelentéktelen kár érte a községet. A közgyűlés úgy határozott, hogy megyárja a vádiratot, illetőleg a bírói Ítéletet a vezető jegyző ellen emelt panaszok ügyében. — A nagybakónaki segédjegyzői állásra egyhangúan Csaba András oki. jegyzőt választották meg. Nyírbátor, november 15 Vasárnapra virradóra véres események játszódtak le a községben. A fiatalság az iskolában muiat- lágot rendezett, amely éjfélig aránylag rendben fo!>t. Éjfélkor a kivezényelt két csendőr és kél községi rendőr zárórát rendelt el, de az ittas tömeg nem akart hazamenni. Lánczi József legény felhívta a legényeké«, hogy ne engedelmeskedjenek a csendőröknek. Az ittas emberek hamarosan megtámadták a csendőröket, akik felé üvegeket és székeket dobáltak. A veszedelmes helyzet láttára a esendő ök először a levegőbe lőnek, majd amikor a legények el akarok venni tenyereiket, a tömegre néhánv lövést adtak le. A roriüz következtében Czir- ják Miháiv, Ambrus József és Ferenczi János meghaltak, hét súlyos sebesültet pedig kórházba szállítottak. Cíírják Margit állapota válságos. A soríüz után a legények ismét támadóan léptek fel és a rendet csak a Nyíregyházáról kivezényelt katonaság állította helyre vasárnap hajnalban. A vizsgálat folyik. Rövid táviratok. Serédi hercegprímás vasárnap felszentelte a herminamezöi templomot. Besiédében utalt arra, hogy soha a világon annyi hazugságot nem hirdettek, mint ma vallási, szociális, gazdasági, bel- és külpolitikai téren. — Nagy vihar puiztit egyes amerikai tartományokban. — Eredményesen fejeződtek be Rómában a magyar—olasz áruforgalmi tárgyalások. — Földrengést jelzett 4 eser kilométeres távolságból a budapesti obszervatórium. — A budapesti rendőrség négytagú társasagot fogott el, amely betörésekre szövetkezett és a pénzből a kommunista szervezkedést akarták támogatni. — A japánok ismét több várost elfoglaltak Kínában. — Don Jüant, Alfonz fiát akarják a spanyol trónra ültetni. — Sok gyomorbajos ember nagy megkönnyebbülést ér el, ha félórával étkezés élőit három négy evőkanálnyi természetes „Ferenc József“ keserüvizet vesz be. Kérdezze meg orvosát. — Hévíz villamos világítása. Hévizgyógyfürdőt és Hévizszenl- andrást bekapcsolták a kesztheiy— hévízi váltóáramú villamosvezetékbe. Modern lakberendezést bizalommal vásárolhatunk a Ouaántul legnagyobb, 50 évos cégénél i Kopstein bútorcsarnok, Nagykanizsa. Ctasó árak. Kedvező fizetési feltételek. Kérjen árajánlatot! } — A balatonfüredi iparos székház átalakításához az iparügyi miniszter 1.500 pengő segélyt adott. — Agyvértódulás, szivszo- rongás, nehéz légzés, félelem- érzet, álmatlanság a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc Jóisef" keserüvíz használata által — reggelenként éhgyomorra egy pohárral — igen sokszor gyorsan megszüníeiheíőfc. Kérdezze mag orvosát. — Női sportszövetek aljaknak, kosztümöknek megfelelő maradékok Schütznél. — Elítéltek egy tolvaj cigányt Kolompár Salamon 34 éves szepetki cigány Pókafán több fyukot ellopott. A törvényszék egyeebirája roa jogerősen 2 hónapi fogházra és egyévi jogvesztésre hélte. Tóth szabónál vehet!