Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)

1937-12-11 / 280. szám

2. Zaiamegyei Újság 1937. december 11. Mechanikai fényképezőgépek, látcsövek és szemüvegek Bánfai Zalae^eicsí^g, Slrany Bárány épület TeEefosi (578. Ford üvegaufógyárat építtet Magyarországon. Politikai gyilkosság Romániában. Bukarest, december 10. A mind vadabb eszközökkel folytatott választási harc a Lugos melletti Herés községben politikai gyil­kosságra vezetett. A „Mindent a hazáért“ párt két légionáriusa összetűzött a liberális párt gyű­lésének közönségével és a liberá­lis párt két tagját meggyilkolta. A rendőrség a gyilkosokat letar­tóztatta. Akar egy jó barátot ■ Vegyen Tót h-nál házikabátot. Az albérlő adótartozásáért nem felelős a főbérlő. Többször előfordult, hogy az albérlő adótartozásáért a főbérlő ingóságait foglalták le. Igaz, hogy a fordítottja is megtörtént. Ez eddig rendben is volns, hiszen az adóhivatalok végrehajtó kö­zegei nem érnek rá ilyen kérdé­sek eldöntésére. A baj az volt, hogy az adóhatóságok sem intéz­ték el a nyilvánvaló igazságta­lanságokat, sőt a közadók be­hajtására vonatkozó utasítás 59. szakasza kimondja, hogy a fog­laláskor lefoglalt ingók zár alól való feloldása iránt beadott igény­keresetnek helye nincs 1 Jellemző egyes adóhalóságok mentalitására, hogy tévesen ma­gyarázva a miniszteri rendeletét, nyugodtan elárvereztetíék olyan emberek ingóságait is, akiknek az adótartozáshoz nyilvánvalóan sem­mi köze sem volt. Most végre a Közigazgatási Bíróság teremtett rendet ebben a kérdésben. A végrehajtó a fő­bérlő egyik szobájának berende­zését foglalta le, az ottlakó al­bérlő OTI-íartozása fejében. A főbérlő hiába élt panasszal az adófelügyelőséghez, majd a pénz- ügyigazgatóaágho?, mind a két helyen elutasították. Ekkor a Köz­igazgatási Bírósághoz fordult, amely fel is oldotta a pénzügy­igazgatóság rendelkezéséi és ki­mondotta, hogy a végrehajtó el­járása szabálytalan volt, amikor olyan tartozásért foglalta le a fő­bérlő bútorait, amely az albér­lőjét terhelte. Küiünös ez az el­járás épen a szóban forgó eset­ben, hiszen ez a tartozás akkor keletkezett, amikor albérlőjét még nem is ismerte, A Közigazgatási Bíróság fel­tűnést keltő határozata után a pénzügyigazgatóságok most már sie ve értesítik az adóhivatalok végrehajtóit a követendő eljárásra. A világhírű amerikai autógyár, a Ford üzem Sashalmon akarja a magyarországi gyártelepét be­rendezni, innét akarják ellátni egész Európa Ford-autó-szükség­letét. Hatalmas, modern gyártelep lesz a düledező barakkoknak a helyén. Óriási üvegcsarnokokb3n a különböző munkagépek fognak éjjel-nappal dolgozni és az ipar­vágányokon begördülő vagónok nyersvas szállítmányaiból az utolsó csavarló! a legkomplikáltabb al­katrészig minden itt fog készülni. A tervek szerint naponta nyolc van-száz új autó fogja elhagyni a gyárat. Az egész gyár külön látványosság számba megy, meit minden épület üvegből fog ké­szülni. Ez lesz Magyarországon az első üveg-autógyár. Itt fogják kipróbálni azt a technikai újítást, ami Amerikában egé=z jól btváM: a törhetetlen üveg felhasználását Karácsonyi előadást rendezett szerdán délu'án az ál­lami polgári leányiskola Zrínyi Iíona önképzőköre. Fény, csillo­gás, kitűnő betanulás és kifogás* tálán játék jellemezte ezt az elő adást is, amely igen kellemes szórakozást szerzett a tornatermit zsúfolásig megtöltő közönségnek. A műsor megnyitó száma Lend- vay István „Könyörgés“ című költeménye volt, amit nagy hatás sál szavalt el Lacher Mária III. o. t.; utána az intézeti énekkar Trebiczky Sarolta tanár vezény­lésével szép karácsoryi dalokat adott elő. A „Nagymama álru­hája“ Goriczky E 3 felvonásos kis szinjátéka nagyszeiü előadás­ban folyt le A szereplők közül különösen Hegedűs E'el IV., Né­az autóiparban. Törhetetlen üveg­ből fogjuk készíteni az egész ka­rosszériát. Ez lényegesen o'csóbbá feszi az autók előállítását, mert ez az üveg sokkal olcsóbb, mint az eddig használt anyag és sok­kal taríósabb, rém kel! festeni, a zománc nem pattanhat le, a szín mindig friss marad, olyan, mintha új volna, mart az üveg már az öntésnél megkapja a színét, ami sohasem fakul meg. Egy kocsi körülbelül ezer pen­gőbe kerül, — annyiba, mint ma egy használt motorkerékpár é3 igy igen sok ember lesz új autó- tulajdonos. Amerikában és An­gliában nem újság az, hogy gyári munkás saját autói tart. 0 esőbb, jobb, mint más közlekedés, éppen ezért mind nagyobb és nagyobb szerepet játszik a kulturált töme­gek éle ében az autó, amely ma már nem luxus, hanem nélkülöz­hetetlen a mindennapi éleiben. met'n Gizi IV. és Kopeczky Mária II o. u emelkedtek ki, de a többi szereplők : Horváth Mária IV., Maríincsevícs J. II, Nika Zsu­zsika II., Baranyai S. IV, Kasza- házy E. III., Székely Klára II., Salamon Magda IV, Lacher Mária III. o. t. mangánszerepeik­ben és a kis angyalok: Dalia Margit, Fatér Elvira, Ruszvunn Ilonka, Hunyadi Katalin és Zsuzsi é3 Szőcs Edit I. o. t. is hozzá­járultak a sikerhez. A pompás előadás megrendezéséért és a sze­repek betanításáért Vidóczy Ma­liid tanárt teljes elismerés illeti. Csipke, szövet, estélyi és délutáni ruhára. Legújabb di­vat, szép választék, olcsó ár. Schütz Aruház. HÍREK Róm. kát. és új görög Damáz p. Prot. Árpád Izr. Tebeth 7. Napkelte 7 óra 37 perc. Nyug­szik 16 óra 09 perckor Idő: Nyugati szé1, változó fehőzer, sok helyen eső, havas eső, hó. A hőmérséklet csökken. Félmillió Eucharisztikus jel­vényt viselnek már a hívek. A Hősök Térén épülő hatalmas oltár költségeit a jelvények árából biztosítják. Ne legyen egy katolikus sem az ország­ban, aki ne mondhassa el magáról: Én is adtam egy téglát az Oltáriszentség disz- oítárához. — Grősz József püspök, a szombathelyi egyházmegye apos­toli kormányzója, csütörtökön töl­tötte be 50. esztendejét. A püs­pököt, aki az ünneplés elől Győrbe vonult e1, igen sokan üdvözölték levélben, táviratban és rengeteg aláírás gyűlt össze a püspöki palotában kitett ivén. — Zalaegerszeg küldöttsé­gét a szentadorjani ügyben ma délelőtt fogadta Bornemisza ipar­ügyi miniszter. A küldöttség el­jár a Zalaegerszegen létesítendő repülőtér ügyében is. Résztvesz a küldöttség a pénzügyi palotára beéikezett pályázatok felbontásán és feldolgozásán is, ami vitéz Teleki Béla gróf főispán elnökle­te meliett történik meg. A pályá­zat határideje ma délben járt le. — A győri vármegyeházán rendkívüli közgyűlés keretében függesztették ki a keresztet, ame­lyet előzőén Breyer István me- gyé^püspök megáldott. — Felsőházi tagválasz ások. Tolna vármegye Ó;ffy Imre dr. kincstári főtanácsos, zalamegyei földbiríokosf, vármegyénk törvény- hatósági bizo tsági tagját felsőházi rendes taggá, Dőry Frigyes nagy- birtokost póttaggá, Sopron város felsőházi taggá ismét Papp Kál­mán prelátus vá'osplébánost, pót­taggá Voeiker József ny. süket­néma intézeti igazgatót, Székes- fehérvár felsőházi taggá Kalten- ecker Viktor dr. ügyvédet, pót­taggá Kisteleky István c. kano­nok esperesplébánost választotta meg. — Katonák Iskolaadója és párbére. A kát. püspöki kar há­rom év előli tavaszi értekezleté­ben kimondotta ugyan a katonák iskolaadó kötelezettségét, tényleg azonban nem kívánja ezeket az adókat katonai személyekre ki­vetni és tőlük behajtani. A fő­pásztorok ezért felhívják az egy­házközségek vezetőségeit, hogy ezentúl — még a múltra nézve is — ehez a rendelkezéshez tart­sák magukat; ahol azonban az iskolaadó megfizetése a múltban már megtörtént, visszatérítésnek nincs helye. A párbér fizetése alól a katonák az Adóztatási Szabály­zat erre vonatkozó pontja értel­mében mentesek. Ingkészletünket a legjobb minőségekkel kiégészitettük. Egész finom pouplin ing, a legkényesebb úri Ízlésnek is megfelelő csak 9 pengő. Schütz-Áruház. Férfi pijama 6*50 P-től Férfi ernyő 41— P-tői H Tiszta selyem nyaklcendő a legújabb divat 3*80 P. i til iin lain lorváth Jenő divatárúüitetében (Plébánia épület.) Telefon íl2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom