Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)

1937-12-17 / 285. szám

1937. december 17. Zalamegyei Újság mm 3. HÍREK Róm. kát. és új görög Lázár Prot. Lázár Izr. Tebeth 12. Napkelte 7 óra 42 perc. Nyug­szik 16 óra 10 perckor Idő: Mérsékelt szé;, változó felhőzet, sok helyen eső, a ma­gasabb hegyeken hävas eeő. A hőmérséklet nyugat felől csökken. — Harangszentelés. A sze- petki templomnak Szent István tiszteletére öntött harangját vasár­nap szentelte meg Kautli Gyű a esperes, aki szép beszédet mon­dott a harang jelentőségérő'. A haranganyai tiszret Kulcsár Dezső igazgató felesége vál a ta — Székely László dr. meg­választott plébánosnak a na­pokban két munkája hrgyta el a sajtót. A Szent István társulat di szes kiadásban bocsátotta közre „PüCa Pali vitézi tettei“ című meséskönyvét, a pápai »Szent Antal“ cimü folyóirat kiadásában pedig Jörgensen neves dán iró »In excelzis“ cimü munkájának lorditasa látott napvilágot. Három szent irodalmi értékű életrajzát adja a csinos kötésben kiadásra került sikeres fordítás. — Halálozás. Miklós István kőművesmester 62 éves korában Zalaegerszegen meghalt. Az ér­demes iparost nagy részvét mel­lett temették el tegnap délután. Halálát kiterjedt rokonság gyá­szolja. — Az Iskolákat Segélyező Vármegyei Katolikus Karitász cipői serényen készülnek, sőt van annyi készen, hogy akik a szükséges cipőszámokat beküld- ték, a cipőket igazolt küldönccel el is vitethetik. Akik még nem jelentették hánya* fiú és hányas leányc pő kell (7—12 éves kor közö i), jelentsék és a cipőket ők is v.temetik Minden gyűjtött és hivaialos gyüjiőiven névvel és pecséttel igazolt 9 pengő után a központ egy pár ajsndekclpőt ad. — Doktorráavatás. Tóth Gé­zát, Tóth József nyug. csendőr- tiszthelyeues, zalaegerszegi lakos fiát a pécsi Erzsibet tudomány- egyetemen az áiiamtudományok doktorává avatták. — Holtnaknyiivánitás. A ta­polcai járásbíróság honnak nyil­vánította Varga József, sáskai földművest, aki mint katonai munkás 1915 augusztus 9-én hősi halált halt. — A Közművelődési Egye­sület és Mansz előadásán, va­sárnap délután 5 órakor a város­háza nagytermében Fekete Károly ref. lelkész bestéi a szociális lelkiismeretről. Az előadást Göbsl Kató szavalata vezeti be. — Az izr. istentisztelet Za­laegerszegen péntek délután 4 órasor kezdőd k. — A betlehemezést Nagy­kanizsán rendőri engedélyhez kö­tötték. — Az elsötétitési gyakorla­tot Nagykanizsán péntek este 9— 11 óráig tartják meg. — Mindenféle adóvégrehaj­tás és Kiiakouatasi eljárás szüne­tei d.c< mbei 20 tói január 5 ig a legújaob kormányrendelet értel­mében. — Az Istenkáromló bünte tése. Schvélecz József molnári lakost a letenyei járásbíróság is­tenkáromlásért egyhónapi fog­házra ítélte. Schvélecz az ítéletet megfelebbezte s a nagykanizsai törvényszék felebbviteli tanácsa a járásbíróság ítéletét helyben­hagyta. — A tanonc iskolamulasz­tása miatt egy szombathelyi munkaadót első- és másodfokon megbüntetlek. A belügyminiszté­riumban szervezett Kihágási Ta­nács a munkaadót felmentette, mert az iakolamulasztás am alt törént, hogy a tanoncot tansze­rek hiánya miatt haiaküidték az iskolából. Kimondotta a Tanács, hogy az iskolából hazaküldött tanonc távoliéit igazolatlan mu­lasztásnak nem lehet minősíteni és ezen az alapon a munkaadót nem lehet megbüntetni. — A nagykanizsai törvény­szék büntető tanácsa ma három­napos tárgyalásra kiszáilt Keszt­helyre. — Kötelező »főzés“ oktatás. Az angol közoktatásügyi minisz­térium országos mozgalmat in­dított, amelynek az a célja, hogy az ifjabb női nemzedéket meg­tanítsák főzni és kioktassák a ház­tartási leendőkre. Lord Stanhope közoktatásügyi miniszter bizottsá­got küldött ki, amely a főzés és háztar tási tudományok kötelező tanítását fogjd bevezetni az ösz- szes nyilvános elemi leányisko­lákban. A bizottság határozza meg a tantervét, a gyakorlati ok tatáshoz szükséges anyagok szol­gáltatását, a fő.:ő:anfoiyamon elő­állított »ételek“ hovaforditását és a tanulók kiképzését és minősí­tését. — Felesleges szenvedni! Fej- és fogfájás esetén 1—2 Aspirin-tabletta elegendő ahhoz, hogy jó közérzete helyreálljon. Ára 2 darabos zacskóban 24 fil­lér, 20 darabos dobozban 1*80 P. Aspirin csak akkor valódi, ha a tablettán a „Bayer“-kereszt lát­ható. Hócsizmák, hócipők, sárcipők "I, eredeti gyári árakon kötött bluiok; korcsolya sveitetrek ég> _______ ke ztyük Ingek, nyaltken» dék. kalapok Ő9*Z«9 U9*i divatcik­kek Kovács Játékáfuk óriási válássték-i ban találhatók már most legolcsób­ban be­szerez- befő _____ Te l. 84. Divatházban, ZaUcqe»az«»g. — Túlságosan vérmes em­bereknél, kiváltkép akiknél az igen nagy nedvdúiság minden­féle kellemetlen »ünete, mint gyors elfáradás, elbágyadás, a teltség érzete, gyakran jelentkezik, kitűnő hatással szoko't járni, ha három hétig naponta reggel éh­gyomorra egy pohár természeles »Ferenc József“ keserüvizet isznak. Kérdizze meg orvosát. — Az első polgármester­pária. Madras város tanácsa Sivashanmugan Pillái páriát vá- | lasztotta a város polgármesterévé. « Pillái, aki foglalkozásra nézve ta­nító, az első pária-osztályhoz tartozó váro-i tanácsos volt. Polgármesterré választása kor­szakalkotó fontosságú az indiai kasztok történetében és az első döntő lépés az érinthetellenaég intézményének megszüntetése fe­lé. Gandi lelkeshangu táviratban üdvözölte a polgármester páriá*, akinek tiszteletére a választási győzelem után Salyamuri, a leg­felső brahmin kaszthoz tartozó városatya, nagy ünnepséget ren­dezett s ezzel újabb rést ütött a hindu kasztrendszeren. Madras India egyik legnagyobb és legré­gibb városa, amely 1686-ban kapta városi önkormányzatot adó kiváltságlevelét. Csipke, szövet, estélyi és délutáni ruhára. Legújabb di­vat, szép választék, olcsó ár. Schütz-Áruház. — Felhivás. Felhívjuk az igen tisztelt sertéshizlaló gazdák figyelmét arra, hogy a Német­országba szállítandó sertésexport részére vásárolni óhajtunk 130 kg. élősúlyon felüli kizárólag fiatal sertéseket. Akinek ilyen sertése van, jelentkezzék az alább felsorolt zalaegerszegi hentes­mestereknél : Farkas Nándor, telefon 26, Fodor János, telefon 241, Gecsovics István, telefon 238, Hajmásy József, telefon 225, Oláh István, telefon 265. SÜTŐPOR & VANILLINCUKOR — Székszorulásnál, felfúvó­dásnál, légzési zavarnál, szív­dobogásnál, szédülésnél és fülzúgásnál a belek működését egy-kei pohár természetes »Fe­renc József“ keserüviz csakha­mar elrendezi, az emésztést elő­mozdítja, a vérkeringést felfrissíti 8 tiszta fej et és nyugodt alvást teremt. Kérdezze meg orvosát. — Áruim szépségéről, ki­rakataim, áruim olcsóságáról pedig vevőim beszélnek. Tóth szabó. Nézze meg karácscnyi kiraka*íue»kat! Illatszer dobozok, cippzáras manikűr kazetták, fény képezőgépek és albumok. Újonnan felszerelt áru­raktárával egy. próba vá­sárlásra várja Önt. Szent Untai drogéria Zalaegerszeg. Kossuth Lajos uica 4. szám. HMM OLCS0 TŰZIFA 5^^ eB»SI száraz bükk, gyertyán, dorong FiSCHL «• 1 IDUilUezénkereskedanél Eötvös-utca 12. Telefon 106. Rózsafüzérek szentévi éremmel kaphatók a Zrínyi könyvkereskedésben. iegsxebb kar'ácsorcyi «ajándék okát korcsolya pulóverok, korasolya cipő, ernyő, harisnya, fehérnemű, hó­cipő site. Férfi ing, kalap, nyak­kendő, harisnya, keztyű Honáíh Jenő — ..... mi di vatüzletében (Plébánia épület) vásárolhat.Tel. 182 felelős kiaűő t 6 AÁL ISTVÁN Kiadja: a »Zrínyi“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés R.T. Zalaegerszeg. UMkiUi

Next

/
Oldalképek
Tartalom