Zalamegyei Ujság, 1937. október-december (20. évfolyam, 222-297. szám)

1937-10-01 / 222. szám

1937. október 1. Zalamegyei Újság 3. — A ferencesek templomá­ban Kis Szent Teréz tiszteletére triduumot tartanak. Pénteken, szombaton, vasárnap este 6 óra­kor szentbeszéd, litánia és utána Szent Teréz ereklyéjének csóko­lása. — Hétfőn, októben 4-én Szent Ferenc ünnepén egész na­pon át 8zentségimádás. Ünnepi istentiszteleti sorrend. Este 6 órakor szentbeszéd, végül a szent Ferenc oltáránál tranzitus. — A hittudományi hét har­madik napján, szerdán este Géfin Gyula dr. hittudományi főiskolai tanár „A bűn az Isten szemeben* kérdést fejtegette. Elő­adásában tisztázta a bűn fogal­mát 8 rámutatott a bűn két fo­galomjegyére. Az egyik, hogy a cselekvés elkövetése tudatos le­gyen, a másik, hogy Isten tör­vényét hágja át. Tisztázta a ha­lálos és bocsánatos bűn fogalmát is. Azután föltett ,kérdésre a Szentirásból válaszolt. A bűn en­gedetlenség, hálátlanság, lázadás Istennel szemben, megsértése is­tennek. A bűn bosszúért, bünteté­sért kiállt Istenhez s Isten igazsága válaszol a kihívás­ra. A büntetés soha el nem marad. jHa nem is mindjárt, de lassan, biztosan bekö­vetkezik az. Van a bűnnek má­sik szava is, amikor a nyomor­ban, tehetetlenség­ben vergődő bűnös irgalo mért esedezik Istenhez. Isten erre is válaszol. A kérést meg­hallgatja, kegyelmét kínálja, kezét nyújtja a bűnös feié s aki azt elfogadja, bocsánatot nyer. Itt kitért a predesztinációra, amellyel szemben hangoztatta, hogy Krisz­tus minden emberért meghalt 3 kegyelmében részesülhet minden­ki, aki a kegyelmet elfogadja. A bűn a legnagyobb roäsz ; a földi életnek minden nyomorúsága ebből származik. — Pehm József prelátus megköszönte a nagysze­rű előadást, bejelentette egyben, hogy ma este Schnaitner Szigfrid csácsbozsoki bencés plébános a „Bü és megváltás* címen tart előadást. — Halálozás. Wenckheim Stefánia grófnő, Wenckheim Fri­gyes gróf jáki apát nagynénje, Bécsben meghalt. — Az izr. istentisztelet Za­laegerszegen péntek este fél 6 órakor kezdődik. — Ha jól akar mulatni, fel­tétlen jöjjön el a borbélyok és fodrászok október 3-án, vasárnap a Goszionyi vendéglőben tar­tandó, kitűnőnek ígérkező tánc- estélyére. — A Zalaegerszeg—bánok- szentgyörgyi autóbuszjárat megindulása előtt ma Bereczky Vilmos, műszaki tanácsos, az ál- lamépitészeti hivatal főnöke, szemlét tartott az útvonalon. Vele utaztak autón vitéz Tamásy Ist­ván dr. polgármester és Wasser­mann Frigyes városi műszaki tanácsos. Megtekintették a szent- adorjáni olajforrásokat is. — Emésztési kiütések a bő rön rendszerint hamar elmúlnak, ha bélműködésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár termé­szetes „Ferenc József* keserü- vizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. — A balatonarácsi ref. kul- turház berendezésére a kultusz- miniszter 300 pengő államsegélyt adott. — Iskolaépítés! segély. A kultuszminiszter a felsőbagodi áll. elemi iskola és tanítói lakás építési költségeinek részben való fedezésére 8.000 ezer pengőt utalt ki az államépitészeli hiva­talnak. — Az öregcserkészek szü­reti táncmulatságát szombaton este fél 9 órakor tartják meg a Move helyiségeiben, rossz idő esetén is. Belépődij 60 fillér. — Névváltoztatások. Kani- tzer Dezső egyetemi hallgató, nagykanizsai lakos Kara-ra, Pú­pos István baiatonhenyei földmű­ves Patakira, Zsemle István keszthelyi asztalosmerter Zemp- lényire változtatta családi nevét a belügyminiszter engedélyével. — Az új plébániaépületről készült képeslapok 10 filléres árban a Zrínyi könyvkereskedés­ben kaphatók. Az eladási ár egy része az egyházközségi szeretet- ház céljait szolgálja. — A sümegi Darnay mú­zeum anyagának átszállítása Keszthelyre befejeződött. Keszt­hely városára ezzel kapcsoiataan most sok probléma megoldása vár. A Balatoni Muzeum belül­ről még nem kész és a 160 láda sümegi anyag elrendezése emiatt késni fog. A másik probléma, hogy a város 20 ezer pengőt szavazott meg Darnay Kálmán­nak az anyag átengedése fejében s ebből 16 ezer pengő még kifi­zetetlen. A város vezetőségének nagy gondot okoz az összeg ki­fizetése, ha ahoz Darnay Kálmán ragaszkodni fog. — Egyhuzamos tanitásf en­gedélyezett a kir. tanfelügyelő a zalaapáü és esztergályi rk. isko­lákban az 1937—38. tanév egész tartamára. Bőrkabátok és esőköpenyek MiÉ — Országos szövetséget ala­kítanak vasárnap Vácott az apró háziállatok tenyésztői, s ugyan­akkor kiállítást rendeznek. Az alakuló gyűlésen előadóként sze­repel Kukuijevic József dr. nyug. akadémiai tanár is. — A balatonfüredi hajóki­kötő épitése serényen folyik. A kikötőt a jövőre valószínűen át­adják a forgalomnak. Leányka Zrínyi kabátok, fiú Bocskai kabátok szép ma­gyaros viselet, a legnagyobb választékban kaphatók mmmmmammmmmmysamaammmmmaaasaBBmBi-— Erőteljes, kövér egyé­neknek, kőszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reg­gelenként 1 — 1 pohár természetes „Ferenc József* keserüviz gyak- ra felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát.! — A Mura áradása Murake - reszturnái felemelte Médli György malmát és elvitte, de a malom a közeli parinál a sekélyebb vízben fennakadt. — Nyugdijatok városa. Keszthelyen egyre több nyugdí­jas telepedik le és ezek a csalá­dok jelentős forgalmat biztosíta­nak a város ipari és kereskedel­mi életének. Milkovics Endre statisztikája szerint Keszthelyen 665 nyugdíjas család él 2.100 lélekkel. Legtöbben az új város­részekben laknak. A nyugdíjasok között legnagyobb számban van­nak vasutasok, csendőrök és pos­tások. A nyugdíjasok havonta 280 ezer pengővel járulnak hozzá a város pénzforgalmához. — A németországi nyulki- vitelnek nincs akadálya. Leg­alább kétmillió pengős devizake­retben szállítunk lőtt vadat Né­metországba. A devizakeret szerint legalább 1 millió pengő értékű nyúl és ugyanilyen értékű fogoly, fácán, szarvas és egyéb vad lesz szállítható Németországba. Ami a németországi nyulkivitelt illeti, úgy látszott, bogy ennek akadá­lyai lesznek az úgynevezett tu- larémia betegség miatt. A föld- mivelésügyi kormány megtette a szükséges óvóintézkedéseket a betegségnek a nyugati államok­ból való átterjedésének megaka- dályozására, aminek eredménye i az lett, hogy Magyarország nyu!- állományát a tularémia* nem érte el. így a németországi lőtt vad- nyulkivitelnek akadálya nincs, — A sopronkőhidai fegy- házból megszökött két fegyenc Fertőrákoson betört egy házba s épen fegyencruhájukaí akarták az ott talált ruhákkal kicserélni, amikor az egyik lakó rájuk nyi­tott. A szökevények elmenekültek s az üldözésükre indult legényt kő­dobásokkal súlyosan megsebesí­tették. A csendőrség a környék­beli erdőben razziát tartott, ami azonban eredményre nem veze­tett. — Börtönre ítélt vadorzó. Augusztus 13-án a somogyszent- miklósí réten Dara István vadőr észrevette, hogy Kovács János beleznai orvvadász a tilosban jár. Mivel felszólítására Kovács nem állt meg, fegyverét használta, de nem talált. Az orvvadász azonban háromszor visszalőtt és két golyó súlyosan megsebesítette a vadőrt. Szándékos emberölés cimén jog­erősen egyévi börtönre ítélték. Ü— Nagy „malacáldás“. A múlt héten Berkes József nyőgéri (Vasm.) lakost anyadisznója 21 eleven malaccal lepte meg. A re­kordot azonban a Nyőgérrel szomszédos Bejcgyertyán község­ben vitéz Csorba Antal keséje huszonkettőre javította. — A kenyérbél-szobrász bűne. A nagykanizsai törvény­szék nemrégiben 2 hónapi fog­házra ítélte Karczag István bu­dapesti szakácsot, aki mint „ke­nyérbél-szobrász* intézmények gyüjlőivével járta be az országot, s a vele levő fiatal nőt feleségé­nek mondotta, amit okiratokkal is igazolt. A nő 2 heti fogházat kapott. Amikor azonban a „fele­ség* kitöltötte a fogházat, kide­rült, hogy bizony nem felesége Karczagnak és igy az igazi fele­ség tudtán kívül került a bünte­tett előéleíüek nyilvántartásába. Karczagot sikerűit elfogni, a nő ellen azonban körözőlevelet adtak ki. A nagykanizsai törvényszék szerdán okirathamisitásért újabb 2 hónapi fogházra ítélte Karcza­got. — Gyilkosság a szüreten. A Bzőllösgyöröki hegyen szüret uíán Bors János és fia összetűz­tek Takács Lászlóval. Az apa és fia leszúrták Takácsot, aki rövi­desen meghalt. Zalaegerszegi róm. kath. egyházközségtől. 18. szám. 1937. Hirdetmény. Felkérem a Zalaegerszeg me­gyei város területén lakó állami, államvasuti és nem zalavárme- gyei megyei, városi, községi és tanítói nyugdíjasokat, özvegyeket, kegydijaeokat, hogy az 1937. évi egyházi adójuk helyes megálla­pítása céljából, ellátásidijaik ada­tait az egyházközség jegyzőjénél, a Kulturház földszintjén, október hó 11-én és 12 én délelőtt 9 órá- 12 óráig jelentsék be. Be nem jelentés esetén a kivetés a ren­delkezésre álló, vagy beszerez­hető adatok alapján történik és az esetleges hiányos adatok miatt történt helytelen megállapításért a felelősséget az illető adózóra há­rítjuk. Zalaegerszeg, 1937. szeptember hó 28 án. Pehm József elnök. 2397-937. sz. Schütznél. Csodálatost szép divafbluzok, puSöverek, ©po9*t- ha^isnyák nagy választékban kaphatók HoPWátll J«89§

Next

/
Oldalképek
Tartalom