Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)

1937-07-06 / 149. szám

XX. évfolyam 149. szám. Ára 8 fillér 1937. júliua 6. Kedd, Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. = Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint, Érdekes nyilatkozat a királyválasztásról és a párturalkodóról. tetták meg az eljárást s elrendelték Torday vizsgálati fogságának fenn­tartását. Minden kétséget kizáróan meg­állapították, hogy a Balafonsza­badiban eltemetett ismeretlen em­ber azonos a junius elején Buda­pestről eltűnt Surgolh Jenő gaz­dasági felügyelővel. Palesztina felosztásai Csáky Imre gróf, volt külügy­miniszter, aki a politikától vissza vonultán él körösladányi birtokán, egy újságírónak nyilatkozóit a politikai he yzetről s többek kö­zölt a következőket mondotta : — Kétségtelen, hogy az ország lakossága 99 százalékban mon archikus meggyőződésű, köztár­sasági eszméknek népünkben ía- , laja nincsen. Még a legkurucabb magyar is legfeljebb „vezérlő fe jedelemről“ álmodozik. A király­ság intézménynek céija, létjo gosultságának alapja a modern államalakulatokban abbm rejlik, hogy egy, a különböző pártok felett, egyéni törekvések hatás­körén kívül álló, megtá madhatatlanjtekintélytfsze- méiyesit meg. — Már most kérdem, melyik megoldási mód, a legitimista, vagy a szabadkirályválasztó szol­gálja jobban a megíámadhatatlan tekintély elvét ? Melyik koronás királynak van nagyoőb tekintélye a magyarok milliói előtt, — bel­földön csak'úgy, mint külföldön — annak«e, kinek ősei 15 nemzedé­ken át viselték Szent István ko­ronáját, aki azon házból szárma­zik, amelynek trónöröklési jogát a nemzet alkotmányos módon is­mételten elismerte, vagy annak a London, julius 5. Az angol sajtó óvatosan foglalkozik a be- nemavatkozási bizottság körüli helyzettel. Valószínűnek tartják, hogy Plymonth elnök a rendes értekezlet megtartása előtt az al­bizottságot hívja össze Abenem- avatkozás kérdésében annak ide­jén 27 állam foglalt állást s ma az a helyzet, hogy az államok közül csak Magyarország, Albá­nia és Poriugália vannak az olasz német javaslat mellett, a Budapest, julius 5. Nagy Pál dr., a budapesti törvény­szék vizsgálóbirája ma hozta meg döntését Toiday László gaz­dasági tanácsos és Czvetkovics királynak e, kit legjobb esetben az ország többsége — de sohasem az egész nemzet — több keve­sebb reális mérlegelés és remélt, sőt talán bizonyos oldalról kilá­tásba is helyezett, de előre alig biztosítható előnyök fejében vá- íasíiott uralkodójának ? A válaaz, úgy hiszem, közelfekvő ! Mert, hogy egy választott király a ne nzet egyhangú megnyilatkozása § alapján nyerhetné el Szent István koronáját, azt senki sem merné feltételezni. És ha már egy képviselőválasz­tás is o v indulatokat tud a vá­lasztókból kiváltani, mint amilye­neket ily alkalomkor lépíen-nyo- mon tapasztalunk, könnyen el­képzelhető, milyen ellentétes szen­vedélyek tombolnának végig az országon, ha a trón betöltéséről volna szó! És milyen tekintélye lehetne az országban egy olyan királynak, aki a lakosság egy je­lentékeny részének akarata elle­nére kerüli a trónra. Aligha le­helne egyéb az ilyen r uralkodó, mint páriuralkodó 1 Új és min­den eddiginél kárhozatosab pár­toskodás magvát hintenők el az ország talajába és végeredmény­ben éppen a szükségesnek elis­mert királyi tekintély végleges romlását idéznők elő. a t ö b b i az angol-francia előterjesztést támogatja. Valencia, julius 5. A vörös kormány jelentése szerint a la« kosság nagy része kimenekült a mezőkre s ott eibujdosott, mert a férfiak megtagadták az engedel­mességet besorolásukat illetően. A vörösök által megszállt terű leteken súlyos zavargások foly­nak. Több helyen a milicisták megtagadták a katonai szolgálat ellátását. Ferenc miniszteri tanácsos ügyé­ben. Adöntés szerint Torday és Czvetkovics ellen hi­vatali sikkasztás és Torday ellen külön csalás büntette cimén indi­London, julius 5. A Paleszti­nába kiküldött bizottság jelentése szerint Palesztinát három részre A biborheremag értékesítése ügyében összehívott értekezletet vasárnap délelőtt tartották meg a j vármegyeháza kistermében Thassy Kristóf dr., a vármegyei mező- gazdasági bizottság elnökének vezetése mellett. Az értekezleten megjelent Marinovich László dr. a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal magcsoportjának vezetője és Kreiss István az Alsódunántuli Mezőgaz­dasági Kamara által a Külkeres­kedelmi Hivatalhoz delegált tiszt­viselő is. Thassy Kristóf dr. elnök üd­vözölte az egybegyült gazdákat és vendégeket, röviden ismertette az értekeziet célját s azután át­adta a szói Korniss Elemér grófnak, aki előadását azzal vezette be, hogy egy kicsit alighanem megkéstek, de azért talán elérhetnek valamit. Majd rámutatott arra, hogy az 1934—35. évi magas biborhereár maga után vonta a vetési terüle­tek megnagyobbodását, ami vi­szont a múlt évben — egyesek állítása szerint — 250 vágón bel­földön tároló felesleget eredmé­nyezett. Értékesítésre vár tehát az idei terméssel egyetemben ez a tetemes mennyiség is. Ha illeté­kes helyről informálták volna a gazdákat erről a tényről, ha ez az információ március—áprilisban megtörtént volna, úgy bizonyára igen nagy birtokrészek kerültek volna kiszántásra, vagy zölden való föletetésre annyival is in­kább, mivel a bíborosok gyengén teleltek át, a tavaszi sok esőzés pedig ögszesüritette a talajt. Az idei terméseredmények nagy át­lagban magyarholdanként 100— 150 kg körül ingadoznak s az értékesítésnél 40 pengőt lehet alapul venni. A hozam megálla­pításánál azzal vigasztalták ma­gukat, hogy majd az ár rápótolja osztják: arab, zsidó és angol fenhaióság alatt álló államra. azt a differenciát, ami az idő mostohasága miatt nem sikerült, de az a reménység sem vált valóra. Szóit arról is, hogy az idei termés többet ér a mulíévinél, továbbá a közvetítő kereskede­lem szerepéről. Bemutatta egyik hetilapnak legutóbbi számát, amely a biborheremag árát 18— 19 pengősnek jelzi. Ez ellen a téves közlés ellen tiltakozniok kell a zalai gazdáknak. Majd előterjesztette az alábbiakat: 1. Leszögezendő az a tény, hogy a biborheremag kihelyezésének idejében való meg nem szerve­zése súlyos kárt okoz a gazdák­nak. 2. Felkérendő az Alsódu- nántuli Mezőgazdasági Kamara, szervezze meg a hírszerző osz­tályt és a Kamarai Heti Tudósító utján tájékoztassa idejében a gaz­datársadalmat minden aktuális kérdésről. E munkájában nyújt­son segítő kezet a Külkereske­delmi Hivatal. 3. A bíbor óáru csak az újáru elhelyezése után kerülhet kivijeire. 4. A biborhere­mag árát a kisgazdák érdekében minimálják. Az előterjesztéshez szóltak: Barcza Lajos (Zalaerdőd), Bos- nyák Andor, Nagy Jenő, a nagy- kanizsai és letenyei járások ka­marai intézője, Sommer Sándor, Spiegel Dezső, Okolicsányi-Wág- ner Tibor, Farkas Tibor dr. A föiszóialásokra kimerítő választ és széleskörű ismertetést adott Marinovich László dr. a Külke­reskedelmi Hivatai kiküldöttje. Ismertette a külföldi biborterme- lést, a kiviteli lehetőségeket és kijelentette, hogy a 42 pengős belföldi ár a külföldi értékesítési lehetőségnek J megfelel. Majd az egyes kérdésekre vá­laszolva megjegyezte, hogy nem A spanyolországi benemavatkozás ügye még nem Jutott dűlőre. A földművelésügyi panama hullámai. Surgoth Jenő öngyilkos lett. A biborheremag értékesítésének ügye foglalkoztatja a zalai gazdákat. A Külkereskedelmi Hivatal kiküldöttjének nyilatkozata a fontos kérdésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom