Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-09-26 / 218. szám
4 Zalamegyei Újság 1937. szeptember 26 foglalkozó tudományos intézet, amelynek elnöke Giordani professzor, a kérdés legkiválóbb szakértője. Ugyanekkor egymillió lira kezdeti alaptőkével megalakult a mesterséges gumi gyártásával foglalkozó társaság is. Mindkét intézmény az I. R. I.-nek vagyis az iparosítás céljaira létesített állami szervnek és a Pirelli ipari érdekeltségnek a közös alapítása. Kukorica bizottság I a földművelésügyi minisztériumban. A nagy tengeritermés elraktározásának ügye foglalkoztatja az érdekelteket. A minisztérium már régebben elhatározta, hogy góré- épitési hitellel támogatja a köny- nyebb raktározást. Hir szerint erre a célra másfél kétmillió pengős keretet teremt majd a földművelésügyi minisztérium. Rövidesen megtörténik az erre vonatkozó intézkedés. Itt említjük meg, hogy a földművelésügyi minisztérium keretében Kukorica Bizottság létesült, amelynek feladata a piac helyzetét állandóan szem- meltartani, megfelelő javaslatokat tenni, az áralakulást figyelemmel kisérni. Utóbbira azért is van szükség, mert hiszen a kormány a Futurán keresztül intervenciós vásárlásokat eszközöl. A bizottság tagjai lettek a földművelésügyi minisztérium, a mezőgazda- sági érdekképviseletek, továbbá a Külkereskedelmi Hivatal delegáltjai. Hotel Kikelet. Az uj szezon első nagy magyar eseménye az Edisonban. Premier Ma! Szebben és jobban berendezett szállodát, mint a Hotel Kikelet, ahová a szövegíró, Vadnay Láss- ló, a rendező, Gaái Bála társaságában k$lau?o!ja el az ezüstvászon híveit — igazán kívánni sem lehet. Nemcsak mert a vad- regényes Mecsek ragyogó panorámája látszik napos terraszáról, hanem mert lakói egytől-egyig szimpatikus és sokszor nagyon mulatságos figurák s az események, amelyek folyosóin, ragyo góan berendezett termeiben és szobái falai körött lezajlanak, mindenki érdeklődésére számíthatnak. A tulajdonosnő szép, olyan szép, amilyen csak Tőkés Anna lehel. Uray Tivadar, Palló Imre, Páger Antal, Kabos Gyula és Turay Ida, tehetségük javának latbavetésével kitűnő sikert biztosítanak a pompás darabnak. Elsősorban a gondos rendezés az, amely az induló szezon komoly sikerévé avatja az uj ma gyár filmet, de teljesen egy nívón van vele a fordulatos és nagyon mulatságos szövegkönyv s valamennyi szereplő kitűnő összjálé- ka. Nem szabad megfeledkezni Ábrahám Pál patlogó muzsikájáról sem. Lelőtte 6 éves húgát az apja revolverével egy gyermek. Tapolcai tudósítónk jelenti telefonon: Németh József kisapáti nyug. csendőrőrmester és felesége ma reggel kimentek kisapáti szőlőjükbe és magukra hagyták három gyermeküket. A 12 éves István otthon előkereste édesapjának revolverét és játszadozni kezdett vele. A revolver véletlenül elsült és a go’yó a 6 éves Erzsébetet nyakszirlen találta és a tüdejét is megsértette. A hírre a szü'ők azonnal hazasietlek és a kisleányt autón beszállították a tapo’cai kórházba. A gyermek é et-halál között fekszik. Háromszoros lopás miatt letartóztattak egy rovott- multu napszámost. A zalaegerszegi rendőrség letartóztatásba helyezte és átadta a kir. ügyészségnek Proszits István 24 éves zalaegerszegi napszámost, aki régi ismerőse a hatóságoknak. Több büncseekményért ítélték már el, s ő volt az, aki 1933 szilveszterén megtámadott egy járásbirót A rendőrség Proszitsot lopás büntette miatt tartóztatta le. Alaposan gyanúsítható azzal, hogy folyó hó elején Koch Lajos vendéglős lakásából egy forgópisztolyt lopott, a Move sportpályán pedig feltörte a billiárdasztal pénzes fiókját és onnét 8'30 pengőt ellopott. Azonkivül ala- j posan gyanúsítható a Pete Ká- j roly sütödéjében elkövetett 800 j pengős lopással. Proszits tagadja ! a terhére rótt cselekményeket. Ilyen csoda még nem volt: A pápai ferenceseket felszólította a szocialista szakszervezet főtitkára: Lépjenek be a szociáldemokrata pártba! Látogatás a barátok nyomdájában. Emberemlékezet óta nem történt hasonlóan mulatságos eset, mint amilyen napjainkban. A katolikus hitbuzgalmi élet minden helyén : kongregációkban, a Credók-ban, a budapesti Katolikus Népszövetségben és Körben, amint némi kis idő adódik a beszélgetésre, egymást nemismerő emberek verődnek egybe s a pápai ferences barátoknál járt szociáldemokrata párt főtitkárának kísérletezésén és vereségén mulatnak, apró részleteket mesélnek egymásnak ... így volt, . . úgy volt, . . a házfőnök kíparancsolta a zárdából, . . mondja az egyik, — nem, ellenkezően : behívta, —- adja tovább a „legjobban értesült“, . . nem igy hallottam, veti közbe a harmadik. A különféle információk után leutaztam Pápára megtudni az igazságot. Hajdan ludtollal, — ma: rotációssal. Békés, csendes, igazi magyar kisváros Pápa. Hűvös ámyékú, hársfasoros allé vezet be az állomásról és bent, a város szivében ezüstfenyők, virághalmok között áll a limanovai vitéz huszárok bronz emlékműve. Az utak mindkét oldalán virágok, fák s a házak ablakaiból kedélyes, halkszavú emberek bámulják meg az idegent. A hatalmas, évszázados ! park faóriásainak susogó lombkoronáin át látni lehet a messze földön hires építészeti remeket, a pápai nagytemplom zömök épületét, amelyet érdekes „lyukas“ ! tornyok díszítenek. Zeg-zugos utcák mindenfelé, | mintha a modern városrendezés I i nem tudott volna betörni a nyu- 1 galmas házacskák közé. A régi j várfal mentén, Mátyás király ma is fennálló vadászkastélyának szomszédságában emelkedik a ferencesek temploma és kolostora. Az áhitatos fehér falak közül j érdekes mozgalom indult ki 1 évekkel ezelőtt, amelynek ered- j ménye az a hatalmas nyomda- j üzem, amelyben ferencrendi páterek és fráterek küzdenek a XX. század kultúrájáért — ólombetűkkel és rotációssal! így kezdődött . . . Keresztény Nemzeti Nyomda- j vállalat a neve ennek a kitűnő j üzemnek, amely könyveket, új- i M. tír. Oszíálysorsjáték A most befejezett 38-ik a következő főnyereményeket nyerték a szerencsés sorsjegytulajdonosok : 400.000 P t 300 000 „ 100 000 „ 70.000 „ 55 000 „ 50.000 „ 45.000 „ 40.000 „ 35.000 „ 25.000 „ 15.000 „ 46.392 számú 15.710 » 25.966 ff 83.380 ff 48.272 ff 37.994 ff 16.679 ff 8.284 ff 4o.469 ff 40.121 ff 61.760 ff Ezenkívül számos közép- és kisnyereményeken kívül: 21 nyeremény á 20.000 P 32 nyeremény á 10.000 P Az új 39. osztálysorsjáték október 16-án kezdődik. A főárusitók az eddig játszott sorsjegyeket ügyfeleiknek ameny- nyire lehet, felajánlják a kővetkező első osztályra, a folytonosság biztosítása végett. Nagyon ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sorsjegy- számaikat továbbra is tartsák meg, nehogy utólag megbánás, esetleg keserűségük legyen. Új vevők minél előbb rendeljenek és biztosítsanak maguknak sorsjegyet, mert sorsjegy nélkül nincs nyerési esélyük, sőt reménységük sem lehet! — 86.000 sorsjegy közül 43.000 drb-ot kisorsolnak, tehát a sorsjegyek fele nyer. A nyeremények összege pengő készpénz. Az I. osztályú sorsjegy hivatalos ára: Egész 28 pengő j Negyed 7 P Fél 14 pengő | Nyolcad 3Va P Fizetni van idő legkésőbb a húzás előtt! Ságokat nyom, sőt még képkeretezéssel is foglalkozik. Napfényes termeiben a szedőszekrények mellett, a gépek előtt, a korrektori asztaloknál, mind sö- tétcsuhás ferencesek állnak, akik csendben, mosolyogva végzik munkájukat. — Hát, hogy volt, miként történt ez ? — kérdezem tőlük. — P. Kiss Elemér, a fiatalosarcú, kedves atya szerényen felel: — Megcsináltuk a nyomdát és most itt van. Dolgozgatunk . . . Később mégis sikerült érdekes adatokat szerezni a kezdet küzdelmeiről, amelyet a kitartó erejű szerzetesek folytattak, hogy Pápa 13 ezer főnyi katolikus lakóssá- gának modern és jól felszerelt nyomda álljon rendelkezésére, mert a jelenlegi üzem elődje súlyos gondokkal küzdött. — Nagy anyagi áldozatok árán megszereztük a csőd előtt