Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-08-10 / 179. szám
XX. évfolyam 179. szám Felelős szerkesztő:Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyedSzéchenyi-tér 4. Telefonszám 128. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Hivatalos jelentés szerint .260 ezer pengő kárt okozott a dólzalai felhőszakadás. A mezőgazdaság nehéz helyzetével és a zalaegerszegi kórház ügyével f@glag§s@zotf a közigazgatási hizattság. Zala vármegye közigazgatási bizottsága vitéz Teleky Bála gróf főispán elnökletével ma tartotta augusztusi ülését, amelyen sok fontos kérdé3 került szóba, s többek kö/ött foglalkoztak az árvízkárokkal is. Az ülés megn>i!ása után a főispán beje'entette, hogy az árvízkárosultak ételekében megteszi illetékes helyen a szükséges lépéseket. Majd Brand Sándor dr. főjegyző terjesztette elő az alispá- ni jelentést, amely szerint a köz- biztonsági helyzet kielégi ő A múlt hónapokban a megye területén 36 tüzeset volt, s ebből tizenhármat gyújtogatás okozott. A 38 ezer pengő kárból 32 ezer pengő megtérül. Az árvízkárok. Brand Sándor dr. főjegyző ezután a miniszterelnökhöz intézendő féléves jelentést ismertette. A jelentés legfontosabb részében a .felhőszakadás délzalai pusztítását ismertetik, s köziig hogy az árvízkárok és egyes járások rossz termése miatt az idén fokozotabb inségakcióra lesz szükség. A hi vatalos kimutatás szerint a dél- zalai felhőszakadás 260 000 pengő kárt okozott épületekben, állatokban, utakban hidakban. Nincsenek benne ebben az összegben a mezei károk és egyes telepek kárai, amilyen például a le enyei fürészmatom pusztulása. Szepet- neken a magánosok és a közü'et kára 35 ezer pengő, RJdícsen a magánosok kára 29 ezer, a közü- leté 30 ezer pengő, Tormafölde kára 65 ezer pengő, Tótszerda helyé 26 ezer pengő. Itt 13 ház puszi ült el és 61 rongálódott meg. A közutakon a napszámkár 10 ezer, a fedanyag kár 20 ezer pengő, a hidakban okozott kár 30 ezer pengő. Az értékesítés! bajok. A jelentéshez 67.ólva Farkas Tibor dr arrói szólt, hogy a mezőgazdasági értékesi és körül a Külkereskedelmi Hiva'al tevékenysége nem megfelelő. Utalt arra, hogy például a biborértékesités körül a gazdák még mindig nem látnak tisztán, pedig ebben az ügyben értekezlet is volt. Ne’éz- ségek vannak a gabonaértékesi és körül is, főleg olasz és osztrák viszonyaiban. Különös, hogy a budapesti paritás magasabb, mint a határmenti, s ez árlenyomó tendenciára mulat. Az állatérfé- kesiíést neheziiik a felemelt kiviteli illetékek. Kevésnek tartja a borértékesítés érdekében történi intézkedéseket is. Kívánatos, hogy több jó rozsve'őmag kerüljön a megyébe. Viléz Teleki Béla gróf főispán közölte, hogy a füredi és tapolcai járás mezőgazdasági bizottságaitól jelentés érkezett hoz'&á. A bizottságok a járások igen rossz termése miatt vetőmagot kérnek a kormánytól, s kérik a megye tánógatását. Kérik a borértékesítés fokozásé', s a Balaton vidékén 40 eier hl. b:r felvásárlását. Ezt is fel keil venni a jelentésbe. A sümegi járásban is rossz a termés. Figura György gazdasági felügyelő közölte, hogy a három járás rossz terméséről már jelentést tett a minisztériumba és kérte a vetőmagot. Taráriyi Ferenc dr. azt kívánta, hogy a vetőmagakciót a lehetőséghez képest az 50 holdon felüli bi'tolosokra és bérlőkre is terjesszék ki, mert azok is ne hézségekkel küzdenek. Vitéz Teleki Béla gróf főispán j magáévá tetíe'Tarányi Ferenc dr. fejtegetéseit. A bizotiság ezután elfogadta a féléves jelentést az előadott kiegészítésekkel együtt. Szeiiánszky Nándor árvaszéki elnök a gyámügyi közigazgatásról tett jelentést. A közegészségügy. Kontra László dr. m. kir, főorvos jelenletle, hogy a megye közegészségügyi állapota kielégítő. A trachomások száma némileg csökkent. A tejakcióra a belügyminiszter 4.500 pengőt adóit. A tisztifőorvos jelenésével kapcsolatosan Farkas Tibor dr. a zalaegerszegi kórházi építkezések ügyét tette szóvá. ígértek, de eddig még semmit sem tettek. Kontra László dr. tisztifőorvos ismertette részletesen az ügyet. A városhoz már megérkezett 57 ezer pengőt a?ért nem használhatták föl járványkórház építésére, mert egyrészt az összeg visszafizetési feltételeit a város el nem fogadhatja, másrészt tervek sincsenek. A város az iparügyi, miniszterhez fordult tervekért O eljárt az ügyben a minisztériumban, de nem tárgyalhatott a szabadságok miatt. Farkas Tibor dr. szerint a kérdés megoldása céljából egyenesen a belügyminiczlerhez kellene fordulni. Terveket pedig készíttessenek állami alkalmazottakkal. Lehetne talán az áliamépiíészeti hivatallal is. Bereczky Vilmos műszaki tanácsos azt bizonyítgatja, hogy terveket csak magán- mérnökökkei lehet végeztetni. Az áliamépiíészeti hivatal csak információkat adhat. A zalaegerszegi polgári fiúiskola tervezési költségei igen magasak voltak. A hosszas vitát a főispán azzal zárta be, hogy a kórházi építkezések ügyében továbbra is megteszi a szükséges lépéseket, hogy a dolog mihamar rendbejöhessen. A fogházügyskrőí Simon Mihály dr. kir. ügyész, az uíügyek- ről Bereczky Vilmos áüamépiíé- szeli hivatali főnök tett jelentést. Várkony Rezső pénzügyigazVasárnap a reggeli órákban minden irányból sűrű egymásutánban érkeztek magánfogatokon, autókon, gyalogszerrel vendégek Nagylengyelbe, ebbe a szép fekvésű göcseji községbe, hogy részt - vegyenek az országzászló és hősi emlékmű föiavaiási ünnepélyén. Olt voltak: viléz Teleki Béla gróf főispán, Brand Sándor dr. vármegyei főjegyző az alispán, vitéz Németh Bála ezredes a szombat- helyi vegycsdandár parancsnokának képviseletében, vitéz Farkas Sándor ezredes, a Vitézi Szék kapitánya és felesége, Strausz Flórián pápai prelátus, Udvardy Jenő dr. kormányfőtanácsos, ügyvédi kamarai elnöK, Zalaegerszeg város tisztifőügyésze és felesége, Várkony Rezső miniszteri tanácsos, pénzügyigazgaió és felesége, özv. Bartíiehnes Valterné, Skub- lics Ödön dr. főszolgabíró, vitéz Tamásy István dr. polgármester, vitéz Hunyadi László dr. tb. főszolgabíró, Farkas Tibor dr., Thassy Kristóf dr., Schlemmer József dr. kórházi főorvos, Brig« levies Károly dr, ny, főispán, Fangler Béla v. nemzetgyűlési képviselő, Bozzay Jenő dr. ügyvéd és felesége, Gelencsér Lajos dr. ügyvéd, Szilágyi Mihály városi főszámvevő, D. Horváth Imre és Láng Nándor zalaegerszegi képviselőtestületi tagok, a szomszédos községek plébánosai, tanítói, jegyzői, a zalaegerszegi frontharcos főcsoport nagyszámú küldöttsége Jakabffy Antal elnök vezetésével, a leventezenekar, a gató jelentette, hogy az adóhátralék 108 százalék. A júliusi adóbevételek kedvezőbbek az előző évinél. Medve István dr. kir. tanfelügyelő tett ezután jelentést, amelyhez Csóthi Géza prelátus szóit hozzá. Indítványára felírnak a kultuszminiszterhez, hogy az iskolaépítéseknél gyakran technikai okokból lehetetlenség az utalványren- deleiben előirt határidőket betartani s ilyen esetben a miniszter se ragaszkodjék szigorúan a határidőkhöz. Felírnak a kereskedelmi miniszterhez is az állam- építészeti hivatali személyzet kiegészítése érdekében. Ezután a főispán zárt ülést rendelt el, majd Figura György gazdasági felügyelő tette meg jelentését a vármegye mezőgazda- sági helyzetéről. körjegyzőség levente- és tűzoltó- csapatai a sajtó képviselői és igen nagyszámú közönség. Az ünneplő közönség a hősi emlékmű körül helyezkedett el. A hősi emlékműből, amelyen 34 hősi halott neve szerepel, emelkedik ki az orezágzászló rudja, hegyében esküre emelt három ujjal. A diszes zászlón Nagymagyarország körvonalai a trianoni szégyenvonallal s a „Nem, nem soha“ fel* irásssi Fél 10-kor a hősök terén felállított oltárnál Palkó József plébános tábori szentmisét és szentbeszédet mondott. Beszédében utalt arra, hogy Nagylengyel község kettős ünnepet ül ez a kaiommal. Búcsúja van, s igy ünnepli védőszentjét, Szent Domonkost, de áldoz ezen a napon hősi halottai emlékének is. A védőszent lelki téren, a hősi halottak pedig a hazaszeretetben adtak útmutatást. Szeretné, ha az ünnepély nem merülne ki csak külsőségekben, hanem többletet biztosítana az isten- és hazaszeretetben. Szolgáljanak mindig példaképül a2 elesett hősök. Mise alatt a leventezenekar Pfend György karnagy vezetése melleit Haydn miséjét, majd a „Boldogasszony anyánk“ éneket, mise után pedig a Hiszekegy-et játszotta. Ezután Strausz Flórián prelátus mondotta el megnyitó beszédét 6psxágsésaSét és hősi etniék- müvet avattak fői Nagy-: lengyelben. tld&ardiy Jenő df*. nagyszabású ünnepi beszéde.