Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-08-31 / 196. szám
1937. augusztus 31. Kedd. XX. évfolyam 196. széni. Ara 8 fillér Zalacs Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. fzerkesztöség és Ssöchenyi-tér 4. kiadóhivatal': Zalaegerszeg,- " Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyed« évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Grősz püspök a vallásüldözésről készéit a kerkakutasi katolikus napon. Felavatták a kerkakutasi tüioliózászíőt. Kerkakutaeon vasárnap nagyszabású katolikus napot tartottak, amelyen többezerfőnyi tömeg vett részt. Ott volt a kerület papsága nagy saámban, továbbá a környék intelligenciája. Délelőtt 9 órakor érkezett meg Orösz József püspök Galambos Miklós dr. titkár, Kovács Sándor országos A. C. főtitkár, Finta Sándor igazgató és Toronyi Németh István egyházmegyei titkár kíséretében. A községen kívül lovasbandérium és nemzeti szalaggal feldíszített kerékpárokon leventék fogadták a főpásztort, s fúvós zenekar kísérete mellett vonultak be a községbe. Itt, a diszkapu elölt Fájsz László körjegyző üdvözölte a püspököt, akinek egy kislány gyönyörű fe* hér csokrot nyújtott át. A kerület papsága a templom előtt fogadta a főpásztort. Az A. C. gyűlés. A fogadtatás után Grősz József püspök tábori szentmisét mondott, majd nagyhatású beszéddel nyitotta meg az A. C gyűlést. Megdöbbentő szavakkal szemléltette a mexikói, oroszországi és spanyolországi keresztényüldözéseket, amelyeket az istentagadók visznek végbe. Majd megvigasztalta a hallgatóságot, hogy amint a véresrekinzott Krisztus győzedelmeskedett az őt megfeszítő zsidókon és pogányokon, ép úgy Krisztus király előbb-utóbb győzedelmeskedni fog ezeken az ellenségeken is és minden ember meg fog hajolni Krisztus előtt; mert aki Krisztusba, ebbe az örök kőbe ütközik, az összetöri magát. A tömeg nagy figyelemmel hallgatta a főpásztor beszédét. Utána Finta Sándor szombathelyi püspöki iskolai igazgató szólt a családi élet boldogtalanságáról. A világ ellene esküdött a családnak — mondotta. A lányok érthetetlen pazar öltözködése, a városba került .cselédlányoknak selyemharisnya*, selyemszoknya-, és kalapviselete és az arcfestékek használata borították fel a család boldogságát. Szülők bűne, az egyke és a nincstelenség, bezárják az ajtót a jönni akaró gyermekek előtt. Az apáknak jobb a korcsmában, mint otthon. Az anyák elhanyagolják a házi dolgokat, mindezek teszik tönkre a családok boldogságát. Majd Kovács Sándor országos A. C. titkár beszélt a bolsevizmusról és a hitlerizmusról, amelyek fel akarják gyújtani hazánkat és elrabolni hitünket ás Krisztust tőlünk. Legyünk tehát tűzoltók a vallásunkat és Krisztusi felgyújtani akarókkal szemben, hogy Krisztus uralkodjék sziveinkben, mert csak igy leszünk igazán boldogok és nyerjük vissza a nagy és keresztény /Magyarországot. Toronyi Németh István, az A.C. egyházmegyei tikára „Kríszíus és a falu“ címmel mondott záróbeszédet. Az országépitő Szent István lelket adott a falunak. A történelem itélőszéke előtt az 1000 éves magyar falu emelt fővel állhat. Imádsággal védte a hitéi és véradóval a hazáját. De ma hol vannak az imádságos házak? Krisztust Sz^nt István vezette be a mai falukba, trónokat emelt számára a templomokban. A falusi templomok ne legyenek börtönök, a magyar föld énekes pacsirtája legyen a magyar parasztság. Zászlóavatás. A katolikus gyűlés után történt meg a kerkakutasi tüzoltóegye- sti'et zászlajának felavatása Fájsz Lászíóné zászlóanyasága mellett. Fájsz Lászíóné felszalagozta a zászlót, az első szeget pedig Grősz püspök verte be ezekkel a szavakkal: „Az Isten áldja meg ezt a zászlót és mindazokat, akik e zászló alatt működnek és évtizedek múlva működni fognak“. Az ünnepséget diszmenet fejezte be, majd a főpásztort és kíséretét Iliás Lajos kurátor látta vendégül az uj plébániaházban. Délután a műkedvelők szinelő- adást rendeztek, utána pedig táncmulatság volt. szovjet hatalmas csapatokat von üssze a kínai határon. London, augszius 30, Nagy feltűnést kelted a kínai külügyminiszter hivatalos közleménye, amely szerint Kína és a szovjet megnemtámadási szerződési kötöttek. A világsajtó élénken foglalkozik az üggyel; A német lapok szerint Kina csak határát akarja biztosítani, a francia lapok szerint azonban tulajdonképen segélynyújtási egyezményről van szó. Erre vall, hogy a szovjet badvezeősége hatalmas csapatokat és sok hadianyagot von öszsze Vladivoszíokban ás környékén. Vlsdivosstokban ezer repülőgép, 1100 harci kocsi és 200 ezer katona ál! készen és rengeteg tüzérségi anyag érkezik. Hir szerint Blücher orosz tábornagy äü rövidesen a kínai seregek élére. Anglia eljuttatta Tokióba tiltakozó jegyzékét a kínai követ megsebesítse miatt. A kínai-japán harcok lolynak. A kínaiak északon visszavonulnak, mert bekerítéstől' tartanak. Befejeződött a nagykanizsai iparoskongresszus. Bornemissza miniszter az iparosság kérdéseiről. Az ország iparosságának 600 kiküldöttje jelenlétében tartották meg a nagykanizsai iparoskongresszust. A város zászlódiszben fogadta a kongresszus előkelő vendégeit: Bornemisza Géza iparügyi minisztert, Bethlen István grófot, vitéz Teleki Béla gróf főispánt és az iparosság vezéreit. A minisztert vitéz Teleki Béla gróf főispán és Kráiky István dr. polgármester fogadták a megye és a város nevében. A kongresszus szombaton délután kezdődött meg a városi színházban. Tóth Pál kongresz- szusi elnök és Samu Lajos ipar- testületi elnök üdvözölték a vendégeket, majd Bornemisza Géza iparügyi miniszter mondott nagyobb beszédet az ipari kérdésektől. Hangsúlyozta, hogy a korlát nélküli gazdasági szabadság áldozata a kézműiparosság lett. A kézművesiparosságot meg kell menteni, mert sem gazdasági, sem társadalmi szempontból nem kívánatos az ipari üzemek végletekig menő koncentrálása. Ugyanolyan forgalom mellett a kézműipar sokkal nagyobb munkaalkalmat és megélhetést jelent. Nem a gyáripar ellen beszél, csak a kisiparosság érdekében. A kézműipar érdekében mindenekelőtt életképes szervezetre van szükség. De rendezni kellett a munkabér és munkaidő kérdését is, mert csak igy lehet eredményesen küzdeni a kontárok és árrombolók ellen. Ellenkező esetben a legjobb segédeket felszívná a gyáripar. Hangsúlyozta a miniszter, hogy az árromboló iparos nem érdeme! kíméletet. Minden törvényes eszközzel arra törekszik, hogy a kisipar több munkaalkalomhoz jusson, ezért bekapcsolja a közszállitásokba. Dolgoznak a kisipari hite! megoldásán is és már érlek el eredményeket. Foglalkozott végül a miniszter az OTI új balesetbiztosító táblázatával, amely sérelmes az iparosságra. A kongresszus letárgyalta ezután a tárgysorozatot. Este 500 terítékes vacsora volt. Vitéz Teleki Béla gróf főispán a kormányzóra, Füredy Lajos a miniszterre mondott felköszőntőt. A miniszter válaszában bejelentette, hogy igyekezni fog a gyűlés határozatait megvalósítani. Bethlen István gróf felszólalásában azt hangoztatta, hogy egészséges nagyipar csak egészséges kisiparból fejlődhetik ki. Az iparosság törekedjék becsületre, önbizalomra, termeljen jól és dolgozzék úgy, hogy olyan vezető szerepet tölthessen be, mint a nyugati országokban. Krátky István dr. polgármester és P. Czirfusz Viktória plébános az egybegyült iparosságot köszöntötték. Vasárnap az iparoskongresszus folytatta az időszerű iparos kérdések megvitatását. #^'-r&itt*\S*!jeFW**J**9r***^j*'+***j~*fUj^*r^W**S**0\** A mohácsi ünnep. Mohács, agusztus 30. Vasárnap fejeződtek be a mohácsi emlékünnepségek. Makray Lajos mondott szentmisét és szentbeszédet, majd az árkádsorban a törvényhatóságok elhelyezték alapítólevelüket. Zala vármegye alapítólevelét Szeliánszky Nándor árvaszéki elnök helyezte el. A Csele-pataknál levő emlékműnél Németh Imre mondott beszédet.