Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)

1937-08-17 / 185. szám

1937. augusztus 17. Zalamegyei Újság 3. HÍREK Róm. kát. és új görög Jácint Prot. Anasztáz Izr. Elül 10. Napkelte 4 óra 57 perc. Nyug­szik 19 óra 10 perckor Idő: Élénk nyugati, északnyu­gati szél, több helyen eső, ziva­tar, a hőmérséklet kissé emel­kedik. — Rótt Nándor dr. vesz­prémi niegyéspüspök egyhó­napi tartózkodásra Sümegre ér­kezett Langmár Lipót dr. szent- széki tanácsos kíséretében. A me­gyéspüspök szeptember 20 án Ünnepli püspökke szentelésének huszadik évfordu óját és ez alka­lommal az egyházmegye melegen fogja ünnepelni a főpászíort. — Áthelyezések. Schvarcz M. Dorothea zalaegerszegi kórházi főnöknőt a rendi elöljáró­ság a soproni anyaházbo, Cser h\. Orilla szeretetházi fönöknőí pedig hasonió minőöégben a csor­nai kórházba helyezte át. A kór­ház új íőnöknője Turhár M. Ur bána Budapestről a III. Korányi belklinikától, a szereteiházé Men­tes M. Szalézia a kapuvári kór­háztól. A tapolcai zárda főnök­nőjét, Borbála irgalmasnővért ha sunló minőségben Papára helyez­ték. — Keszthely idegenforgalma az eimuií héten is kedvezően alakult. A szezon elejétől augusz­tus 12 ig 3.358 vendég érkezett Keszthelyre, mig az előző évben cs"k 2.774 nyaraló. Jelenleg is 2.180 vendég tartózkodik a vá­rosban. Az utóbbi napokban megfordult Keszthelyen Rajah Birendra Singl indiai főur, to­vábbá Wekerie Sándor nyug. pénzügyminiszter és Friedrich István volt miniszterelnök. — A kapolcsi körjegyzőség vezetésére a tapolcai főszolga­bíró Vesztrőczy Ferenc bada­csonytomaji főjegyzőt rendelte ki. — Új cserkészparancsnok. A gimnáziumi Zrínyi cserkész­csapat parancsnokává a szervező testület Vecsey Lajos dr. hitta­nári nevezte ki. — A nyári egyetem eltűnt és megkerült pénze. A múlt napokban a keszthelyi nyári egyetem titkári hivatalából eltűnt 2.150 pengő. A caendőri nyo­mozás megindulása után a pénz előkerült egy vizes vödörből, .ahova a tolvaj visszalopta. — A csopak—balatonkö- vesdi fürdőegyesület közgyű­lésén hálával emlékeztek meg ar­ról, hogy a vármegye ebben az évben már két utat megépített és még egyet fog építeni. Bejelentet­ték, hogy a kikötő terveit a mi­nisztérium már jóváhagyta. — A mai izgalmas élet küz­delmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül idült székrekedésben és ennek követ­keztében mindenféle emésztési nehézségben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc Jó­zsef* keserüvizet, mert ez az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magában. Az orvosok ajánlják. — Lenti iskoláját szeptem­ber 8-án szentelik fel. A szente- lési szertartást Grősz József püspök végzi, s az ünnepségen megjelenik Hóman kultuszminisz­ter is. — Szoborrongálás. Sümegen ismeretien tettes lelökte talapza­táról a Szent Vendel szobrot. A nyomoráé megindult. — Uj iskola a zárdában. A Notre Dame női kanonok és ?a- niiórend kellő jelentkezés esetén, folyó év szeptemberével tovább­képző háztartási iskolát nyit. A tanfolyam két évig tart. A kikép zés elméleti és gyakorlati. Ai I. évío:yarn elméleti tárgyai : ma­gyar irodalom, általános művelt­ségi és társadalmi ismeretek és egy idegen nyelv: német vagy francia, a többség kívánsága sze­rint. Gyakoriak tárgyak az 1. év­ben : a íehéivarrás és háztartási munkák. A II. évfolyam gyakor­lási tárgyai: fdisőruhavarrás, fő zés, gazdasági gyakorlatok; el­méleti tárgyak: a< idegen nyelv folytatása és tökéletesítése, annak irodalma, világtörténelem és iro­dalom, közgazdaságtan, szocioló­gia. — Zarándoklás. Nagyboldog ■ asszony napján Zalaegerszegről és vidékéről mintegy 200 zarán­dok ment gyalogosan a vasvári búcsúra, A zarándokok szómba ton indulta < és vasárnap este érkeztek vissza. Vasvárolt meg­nézték a misztáriumjátékot is. — Lakáshiány mutatkozik Tapolcán a jobb lakások terén. A képviselőtestület ülésén most felvetették azt az ötlete?, hogy a város épilsen egy modern bér- házat. — Budai kiskocsma-hangu­latot talál az új Gosztonyi kertben. — A hosszuvölgyi mező- gazdasági bizottság rendkívüli éitekezieiet tartott, amelyen úgy határozott, hogy a kamara köz­benjárását kérik, hogy 10—15 vágón rozs-vetőmagot kapjanak a környékbeli gazdák. Ugyanis annyira elfajzott a hosszuvötgy környéki rozs, hogy már vetőmag céljaira egyáltalán nem alkalmas. — A Move bajtársi vacso rája. A Move zalaegerszegi sport­egylet folyó hó 18 án (szerdán) este fé! 9 órai kezdettel bajtársi vacsorát rendez, amelyre az egyesület tagjait és azok vendé geit ezúton hívja meg az elnök­ség, A teríték ára L50 pengő, jelentkezni iehet kedden délig Molnár üzletvezetőnél a sportte­lepen. Telefon: 250. — A keszthelyi országos- vásárra 620 szarvasmarhát és 405 lovat hajtottak fel. Eladtak 472 szarvasmarhát és 148 lovat. Az árak emelkedtek. — Keszthely képviselőtes­tülete csekély érdeklődés mellett közgyű'ést fartőit, amelyen gyors ütemben tárgyaltak le 23 pontot. A rendőrbiztosi állásra egyhan­gúan Sass Káro'yt választották meg. Elhatározták, hogy a régi városház udvari földszintes épü­leté? leventeotthonná alakítják át. A Ranoldér intézetnek két eszten­dőre 2 ezer pengő segélyt sza­vaztak meg. — Halálos szerencsétlenség. Kovács János vindornya’aki föld­műves egyik cserszeglomaji gazda padlásáról beleesett a szénahordó villába és eu’yosan megsérült. Sérüléséhez tetanuszmérgezés já­rult és Kovács most meghalt. Itflotiern lakberendezést ] bi­zalommal vásárolhatunk a Dunántúl legnagyobb, 50 éves cégéné!: Kopstein bútorcsar­nok, Nagykanizsa. Olcsó árak. XedvezS fizetési feltételek. Sérjen árajánlatot j — Csabrendek község kép­viselőtestülete több községrende­zést határozatot hozott, majd el- fogadta a pótköltségvetést. — Szőlőgyógymód a Bala­ton mellett. A Balatoni Szövet­ség Schmidt Ferenc dr. egyetemi tanár rendszere szerint megkezdje a ba'aloni szőlőgyógymód beve­zetését. Különösen Balatonfüred, Badacsony. Révfülöp és Kenese alkalmasak e célra. Badacsonyi édesrixling 74 f sojtöH ráling 44 fiSB. litere ük int* Kossuth- utca 22. — Verekedés. Kiss Dezső zalaboldogfai földművest isme­retlen teües megtámadta és vas- villával fejbe verte. Kiss Dezsői beszállították a zalaegerszegi kór­házba. — Főfájás, idegesség, hy- pochondriás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűn­nek, ha béimüködésünket reg­gelenként ébgyomoira egy kis pohár természetes „Ferenc Jó­zsef“ keeerüvlzzel elrendezzük. Az orvosok ajánlják. — Balesetek. Varga Julianna zaialövői leány leesett a fáról és hátgerincéi törte. — Takács An­tal henyehegyi aratómunkás lá­bán átment a cséplőgép és el­törte. Mindkelíőjüketga zalaeger­szegi kórházba száliitották. — A kettős szentév érmei 30 filléres árban kaphatók ki­sebb és nagyobb alakban a Zrinyi könyvkereskedésben. Szentévi képes levelezőlap darabja 8 fillér. nagyon olcsón kaphatók divatüzletében. Plé- bániaépületTel. 112 Horváth Jenődivatüzletében Plé­SZENT 1STVÁI HETÉBEN, ha Budapestre utazik, ne mulassza el megte­kinteni az ország egyetlen zongoragyárának a MUSIC A R.-T. bemutató termeit, Budapest, VII., Erzsébet körút 43. (Royal Apolló). Újdonság a 96 cm. magas, 7 oktávos. teljes hangterjedelmű kis pianino! kedvező részletfizetési feltételek. V ált Ó, kezelési költség nincs. Vétel, csere, javítás, hangolás. SPORT. ZTE—Pécsi VSE 5:1 (1:0). Barátságos Zalaegerszegen. A gyenge já'ékosokbói álló pécsi csapattal nivótlan mérkőzést ját­szói! a ZTE és tetszése szerint vene ellenfelét. Czirkoviís 4, Kardos 1 gólt rúgott. Sporthírek. A Horlhy-kupa tornáján ismét a magyar vizi- polócsapat győző í. Németorszá­got 3:1 arányban verte. Hollan­dia -Ausztria 3:1, Belgium— Franciaorszag 3:2. Az usjó szá­mok a hideg víz miatt gyenge eredményeket hoztak. Csík meg­védte lÜ0-as bajnokságát. A vi­har az a lémtai bajnokságok ered­ménye;! is lerontó ta. Zalaegerszeg megyei város ______polgármesterétől.______ 12 7. szám. nyt. 1937. Hirdetmény. Az 1921. Lili. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 9000/1924. sz. V. K. M. rendelet 11. §-a értel­mében felhívom a testgyakorlás (levente köteles ifjak szülőit, (munkaadóit, gondozóit), hogy 12 — 18. (1925., 1920. évi szüle­tésű) éves fiaikkal (alkalmazot­taikkal, gondozottaikkal) szep­tember 3-tól, vasár- és ünnepna­pok kivételével, legkésőbb szep­tember 10-ig délelőtt 10 órától déli 13 óráig a városi levente nyilvántartó irodában, városi adó­hivatal épület földszint 8 szám alatt jelenjenek meg, illetve 18—21 (1917—19. évi születésűek) éves fiaikat (alkalmazottukat, gondo- zottaikat) jelentkezésre utasítsák. A jelentkezés elmulasztása a hi­vatkozott rendelet 26. §-a értel­mében 80 pengőig terjedhető pénzbírsággal sújtható. Testgyakorlás (levente) köteles minden 12—21 éves (1925—1917. évi születésű) ifjú, aki nem vala­melyik helybeli közép középfokú vagy elemi népiskola rendes ta­nulója. Tanonc, ismétlő iskolások, vagy magántanulók, nem az egyetem vagy főiskolájuk székhe­lyén, hanem állandóan helyben tartózkodó főiskolások testgya­korlás kötelessek és jelentkezni tartoznak. Az 1925. évben született le­vente kötelessek a rendes foglal­kozáson már szeptember hó 5-én reggel 8 h 45 perckor a központi óvódéban megjelenni tartoznak. Zalaegerszeg, 1937. julius 15. Dr. Mikula h. polgármester. Felelős kiadó’; eAÁL 1ST VAN Kiadja ; a „Zrínyi“ Nyomdaipar és K( nyvkeieskedésR.T.Zulaegerszege

Next

/
Oldalképek
Tartalom