Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-08-07 / 177. szám
2. Zalamegyei Újság 1937. agusztus 7 A kisegítő személyzet létszám- emelését javasolja a bizottság a zavartalan kórházi munka érdekében. Hiteles adatok a „vidám“ szovjet élethez. Zalaegerszeg város hórházi bizottsága tegnap délután ülést tartott. A bizottság elölt ismertet- lék a belügyminiszter leiratát a kórház 1937. évi költségve ésről, majd n bizottság letárgyalta a kórház 1938. évi köliségvetését és ezt a képviselőtestületnek elfogadásra ajánlja. A kórházkápolna 1 300 pengő értékű tatarozási munkálatait Schreiner Jenőnek adták ki. Ezután az igazgatő előterjesztését tárgyalták az ápoló és ki- 8egitőszemély*et létszámának emeléséről. A belügyminiszter az 1937. évi költségvetés feülvizsgálata A napokban több fővárosi és vidéki lap nagy cikkeket közölt arról, hogy egyik nagykanizsai vállalatnál pár héttel ezelőtt 20 ezer pengős sikkasztás történt s amikor a hiányt felfedezték, a gyanú a vállalat két tisztviselő jére és azok egyik ismerősére irányult, akik időközben eltűntek a városból. Hozzáfűzték termé szetesen azt is, hogy a nagykanizsai rendőrség pontos szemé!yA győri Ítélőtábla szüneti tanácsa érdekes és bonyolult ügygyei foglalkozott.- Még az év elején történt, hogy a Magyar Általános Takarékpénztár tapolcai fiókja egy 8000 pengős lejárt váltót mutatott be özv. Kovács Istvánné ottani lakósnak azzal, hogy mint a váltó elfogadója, fizesse ki a válté összegét. Ko- vácsné azonban kijelentette, hogy ő nem fizet, mert semmiféle váltót nem állitott ki és nem irt alá. A bank óvatolás után megindi tolta a váltópert Kovácsné ellen, mert mint a biróság elölt hangoztatta, Kovácsné igenis aláírta a váltót, még pedig tanuk előtt. Miután a biróság ezzel még nem látta megnyugtatónak a bizonyítást, írásszakértő meghallgatását rendelte el. Azonban az írásszakértő véleménye ingadozó volt. Végül is a törvényszék megítélte a vállókeresetet Kovácsné terhére, de a különös vita fellebbezésre a győri tábla elé került. A tábla megsemmisi'ette az elsőbiróság során a személyzet létszámát 63 ró/ ötvenre szállítóim le, s ezzel a létszámmal a munkát kifogástalanul ellátni nem lehel. A miniszter intézkedése következtében például az elmeosztály női részében 72 beiegre mindössze két ápoló jutott. A mosási és vasalasi munkát pedig a 360 ágyas kórházban, ahol evente másfélezer müiétet végeznek, négy mosónőnek kellene ellátni, ami szintén lehe len. Erre való tekintettel a bizottság javasolja a közgyü lésnek, hogy az ápoló- és kisegítő személyzet létszámát 63-ra emelje fel. leírással körözést adott ki a gyanúsítottak ellen, akik közül kettőt Budapesten meg is találtak. Mini Nagykanizsáról értesülünk, ott sem a rendőrkapitányság, sem a törvényszék nem tud semmit sem az esetről. A fővárosi lapok valószínűen felcserélték a város nevét és igy került a közleményekbe Nagykanizsa neve. ítéletét és elutasította a bank kérésiét azzal az indokolással, hogy a tanúvallomások és az Írásszakértői vélemény sem elég meggyőzőek annak bizonyítására, hogy valóban özv. Kovácsné irta alá a nggyösszegü váltót. A tanuk ugyanis csak azt vallották, hogy Kovácsné aláirt egy váltót, de nem tudják, azonos volt-e az- zal, amit most a bank perel ? M. kir. államépitészeti hivatal _______Zalaegerszeg._______ 81 48—1937. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. Alulírott hivatal a zalaegerszeg —keszthelyi útvonal Nemesapáti és Nagykapornak községek kö zölti szakasz építési munkáira f. évi augusztus hó 28 án verseny- tárgyalást tart. Bővebb felvilágosítás az alulírod hivatalnál nyerhető. Zalaegersteg, 1937. augusztus hó 7. M. kir. ÁUamépitészeti Hivatal. Sztálin maga mndotta egy al I kálómmal, hogy a szovjeturalom alatt az élet könnyebb és vidá- \ mabb lelt. Hogy ez a vidámság , a valóságban hogy fest, mutat l ják az alábbi szemelvények : Az árak és kereset Nemrégiben tért vissza Moszkvából egy lengyel utazó. Beszámolójában teljesen vigasztalrn képet rajzol a szovjet fővárosról, amely piszkosabb, mint a leg- nyomorúságosabb galíciai falu. Különösen feltűnnek az utazónak a lesoványodott, sápadt arcok és a szánalmas ruházatok. A munkabérek sehol sem állanak arányban az állami üzletek áraival s egész nyugodtan elmondhatni, hogy a szovjetállam, amely az egyetlen munkaadó egész Oroszországban, a világ legnagyobb kizsákmányolója. Egy használt ruha Moszkvában sokkal többe kerül, mint amennyit egy munkás három hónap alatt keres. Az é«elmiszerek pedig kötszere sen, bizonyos cikkek pedig hatszorosan drágábbak, mint Nyu- gateurópában. Ha meggondoljuk, hogy egy jól fizetett munkás sem tudja háromhavi fizetésével a legolcsóbb ruhát kifizetni, könnyen elképzelhető, milyen lehet a ruházata a parasztnak, akinek még telényi jövedelme sincs. Mindenesetre érthető azonban, hogy a moszkvai u.cák kiéhezett, lerongyolódott emberekkel vannak tele, akik széttaposott cipőkben szaladgálnak ide-oda. Áruhiány. Feltűnt az utazónak, hogy az emberek állandóan egymástól érdeklődnek az idő állása uián. Az óra ugyanis a legnagyobb ritkaságok közé tartozik a szov jet paradicsomban. Jellemző azután az a tapasztalat is, hogy bár a nemzeti vagyonból megszámlálhatatlan milliárdokat öltek bele az ipari termelésbe, mégis szörnyű nagy az egész szovjet birodalomban az áruhiány. A Moszkvában megjelenő Iz- vesztija azzal kapcsolatban, hogy a könnyűipar nem produkálta az eiőirányzott mennyiséget, aminek következtében 1937. első öt hónapjában 250 millió méter szövetáruval kevesebbet állítottak elő, a legnagyobb megdöbbenésének ad kifejezést. Ugyancsak ez a szovjet lap Írja, hogy még 25 millió pár harisnya és 2 6 millió cipő is hiányzik az előirányzatból. A szovjeimunkás azonban vigdsz- talódhatik azzal, hogy ezekhez a ritka kincsekhez ő az éhbéréből úgy sem tud hozzájutni. Autóbuszok—mentők. A ieijes összevisszaság nemcsak a gazdasági életben, hanem egyéb területeken is általános a szovjetben. Még maguk a lapok is teie vannak panaszokkal a városok lehetet'en közlekedési viszonyai miatt. A leningrádi Krasz- naja Gazéba írja például a városi auióbuszokról, hogy állandóan penetráns benzinbüz van bennük, rossz a világítás, az ablakot nem lehet kinyitni, a kocsik belsejében eikepzelhetetlen a piszok és egyáltalában nélkülözik a kényelemnek legminimálisabb követelményeit is. A refrén pers/.e mindig az, hogy a szabotáló trockis- ták, titkos fascisták az okai mindennek. Ezt a fogást már évek óta használja az oroszországi hazugságpropaganda. Egyébként a moszkvai Pravda írja, hogy a szovjet főváros mentőinek mindössze mondd és ird : hét mentőkocsi áll rendelkezésükre, annak ellenére, hogy Moszkvának 37 millió lakosa van és átlag napon* ta 350 esetben hívják a mentőket Fényképezőgépekben nagy választék. Fényképek gyors és szakszerű kidolgozása ♦ Bánfai látszerész és fényképész szakdzlstébsn Zalaegerszegf Arany Bárány épület Telefon i 178. A nagykanizsai sikkasztásról mindenütt tudnak, csak épen Nagykanizsán nem. Bonyodalom egy váltó aláírása ■ «m ■■ ■ Korul.