Zalamegyei Ujság, 1937. július-szeptember (20. évfolyam, 145-221. szám)
1937-08-06 / 176. szám
2. Zalamegyei Újság 1937. agusztus 6; A Keszthelyi Nyári Egyetem harmadik napján vitéz Berde Károly dr. a magyar Lex Vénemről tartott előadásában rámutatott arra, hogy Európában nagyon drága ma már az emberélet, mert visszaesett a születések száma. Rámutatott a magyarországi szomorú statisztikára, amely szerint legutóbb ezer lélekre 43 születés esett. A visszaesés kataszt- rófális lehet, mert fogy a magyarság, az államalkotó erő. De ilyen mértékben megjavult a halálozási statisztika, úgyhogy a mérleg körülbelül egyensúlyban van. A szlávok szaporodnak a legerősebben, a románok vezetnek szaporodás szempontjából leginkább a keleti népek közül. A halálozások csökkenésének okai az orvostudomány fejlődése, mely gátat vet a járványoknak, a sebé szét nagymértékű tökéletesedése, a hygénia, a népnevelés fejlődése, a kormányintézkedések és a védőoltások bevezetése. Fejtegeti, hogy öregedik a faj, a nemzet, ha több az öreg ember, az meglátszik a nemzet arculatán is. De hogy, valóban több az öreg ember, azt mutatja az a körülmény, hogy az öregkori betegségek ma sokkal jobban mutatkoznak, mint azelölt. Két káros tényezővel állunk tehát szemben, a születések csökkenése és a faj öregedése. A születések csökkenésénél részletesen ismertette az azt előidéző különféle betegségeket, amelyeknek meg gátlása érdekében nagy szükség volna a társadalom közreműködésére. Vitéz Nagy Zoltán „Uj Magyar építészet" címén veiitettképes olasz nyelvű előadást tartolt. Az építészet az összes művészetek közül talán leginkább fejezi ki a korok vágyait, már azért is, mert leginkább felel meg az élet gyakorlati követelményeinek akár mint lakóház, akár mint templom. A stílusok fejlődését is az építészetben olvashatjuk le leginkább. A magyar építészet a múlt század eleje óta nagy hullámzáson ment keresztül. A múlt század elejének neoklasszikus stílusát gyorsan követte az európa- szerte közismert romantikus hullám, amikor az egyes nemzetek sajátos nemzeti formák és stílusok kialakítására törekedtek. Nálunk már Feszi Frigyes felvetette ezt a gondolatot s a Vigadó épületeben gyakorlati példát is mutatott. A magyar stilusprobléma tudatos keresője, legnagyobb prob lématikusa kétségtelenül Lechner Ödön volt, aki a pesti Iparművészeti Muzeum, a poBiatakarék pénztár és egyéb épületeivel a szecesszió korának sajátossn ma gyár formáját hozia létre. Mellette Kós Károly és követői alkotlak jelentősét ezen a téren. A modern európai formák első felhasználásával az ebből az iskolából kikerült Arkay Aladár építészetében találkozunk, míg fia Árksy Bertalan már teljesen a modern beton építészetnek a hive. Másik kiváló modern épité szünk Rimanóczy Gyula. Legjellemzőbb alkotásuk a városmajori és a pasaréti templomok. Az új romantikus iránynak, a magyaros formák keresésének modern értelmű keresője Antal Dezső, aki a falusi, elsősorban a göcseji és balatonmenti építészeten keresztül látja a magyar épité szét problémáinak helyes megoldását. Tervei és épületei, amelyek nem egy esetben a Balaton mellett készültek, a göcseji paraszti építési gondolkozást olvasztja egybe a modern európai építészet technikai vívmányaival. Ennek a tő rekvésnek a megvalósulását látjuk n Keszthelyi Halászcsárda, valamint a református templom épületében. A volt zalalövői állomáselöljáró kommunista perében Ítélkezett ismét a győri ítélőtábla. A sötétemlékű forradalmi idők után a zalaegerszegi törvényszék zsarolás büntette, személyes szabadság megsértése és hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt héthónapi börtönre ítélte Pitze Gusztáv volt Máv elöljárót. A vádirat által megjelölt cselekményeket úgy követte el Pilze, hogy 1919-ben Zalalövőn erőszakkal kényszeritette a birtokosokat arra, hogy házaikat adják át a vörös katonáknak, Tóth Géza községi jegyzőt pedig egyszerűen becsu- katta és felszólította, adja át a hatalmat a szocialista tanácsnak. Becsukatott ezenkívül még két hadnagyot, mert ellenforradalmi tevékenységgel vádolta őket. Miután az ítélőtábla és a Kúria megerősítette ezt az itéeiet, az jogerőre is emelkedett és Pitze annak rendje és módja szerint le is ülte. Azonban Pilze nem akart belenyugodni elitéltetésébe és 1928-ban újrafelvételt kért. Akkor egyes vádak aiót felmentették és 4 hónapi fogházra Ítélték. 1937. év kezde én ismét perújrafelvételi kérvényt adott be. Kérvényét el is fogadták és a zalaegerszegi törvényszék előtt újra tárgyalták Pitze proletárdiktatúra alatti magatartásának ügyét. Előadott bizonyítékai azonban nem voltak meggyőzőek, mert a törvényszék ismét bűnösnek mondta ki Pitzét és négyhónapi fogházra Ítélte. Felebbe^ésre a győri ítélőtábla elé került ai ügy. A tábla az indokolási rész helybenhagyásával megváltoztatta a törvényszék ítéletét és hathónapi börtönnel suj- tot.a Pitze Gusztávot. — Az Ítélet nem jogerős. Milyen ember a vörös cár? Az egyik francia hetilap nemrégiben cikket közölt Stalinról, a vörös Oroszország cárjáról. A cikk szerzője S Verecsak, az egykori orosz forradalmár, aki azonban meggyőződéses antibol- sevista. Cikke e'ején Verecsak elmondja, hogy 1908 és 1917 kö.ö.t igen sokszor nyiit alkalma egész Fényképezőgépekben nagy választék. Fényképek gyors és szakszerű kidolgozása ♦ Bánfai látszarész éa fényképész szakQzlaftéban Zalaegerszeg, Arany Bárány épület Telefon i 178. közelről megismerkedni Stalinnal, akivel igen sokat ültek együtt a különböző cári börtönökben vagy szibériai száműzetésben. Vc- recsek igen érdekes epizódokat mutat be egykori fogolytársáról, aki később a szerencsétlen orosz nép korlátlan diktátorává verekedte föl magát. Stalin jellemvonásait vázolva, többek között a következőket írja Verencsak: .Mint igen sok más forradalmárban, Stalinban, az őrökké fogságban ülő felforgatóban idővel egy egész különös jellem alakult ki, amelyet mindenek előtt hallatlan kitartás és túlzott elővigyázat jellemez. Csatlakozik ehhez az általános bizalmatlanság, még pedig nemcsak a legközvetlenebb párttagjaival, munkatársaival és rokonaival szemben, hanem saját állítása szerint önmagával is. A különböző cári börtönökben igen sok forradalmárli- pussal ismerkedtem meg, akik va- mennyien élesen különböztek egymástól. Voltak közöttük .apostolok", akik küldetésükről a legmélyebben megvoltak győződve, azután javíthatatlan becsvágyók, akik minden áron a népszerűségre tösekediek és adott alkalommal a íegszörnyübb áldozatokra is képesek voltak, hogy önsiere- letüket kieiégilsék és forradalmi telteikkel az egész világ csodálatát magukra irányítsák. Voltak azonban a forradadalomnak .technikusai" is, akik vakon hallgattak valamilyen belső forradalmi pa rancsra, amely hatalmába kerítette őket. Ezek számára nem ideál volt a nép, amelyet szolgálni akartak : sokkal inkább csak politikai és társadalmi kísérleteik egyszerű tárgyának tekintették azt. Véleményem szerint Sztálin is ezek közé tartozik. Az ő számára nem létezik emberi egyéniség. Ami számunkra szent és érinthetetlen, arra ő a legnagyobb megvetéssel tekint. Másokkal szemben épen olyan cinikus, mini önmagával szemben. A becsület, a lelkiismeret, értelmetlen fogalmak az ő számára. Minthogy tisztában van azzal, hogy modora nem tesz jó benyomást az emberekre, mindig elkerülte, hogy nagy gyűléseken álljon fel beszélni és ehhez az elvéhez mindig hú maradt. Et az oka annak is, hogy Leninnel és Trockijjal ellentétben ő nem szívesen szerepel a nyilvánosság előtt". Eladó birtok. Salomvár és Keménfa határában 128 hold szántó, 17 hold rőt, 70 hold erdő, körülbelül 4— 5 hold belsőség szép gyümölcsössel, szabad kézből, örök árban, esetleg bérletre is azonnal eladó. Eladó még egy major az összes fő- és melléképületekkel együtt. Cím: Rékli János és Rékli István, Salomvár, Mébefa. Óriási szenzáció! Crepdesine esőkabát hibamentes «neak P Iftifiíl szürke és drapp színben csait r IO ou Korzó Divathá: Arany Bárány épAlet. warn