Zalamegyei Ujság, 1937. április-június (20. évfolyam, 72-144. szám)
1937-04-18 / 86. szám
4. Zalamegyei Újság 1937. április 18. A templomtól el idegenedett, A nemesen, az erkölcsi szépen cinikusan nevet. Mindentudó, felvilágosult. Gondolatait kalandor regényekből csiszolja, színesíti. Ponyván kérődzik. Szétnyütt, pisz kos kártyával istállók mélyén szórakozik. Magyar nóta helyett vacak slágerokat fütyürész, énekel. Magyar tánc helyett a lehetetlen nevű ugrándozásokban leli örömét. A szive tárva-nyitva idegen érzéseknek Nos hát erre az ifjúságra támaszkodjunk a nemzeti létünkért, boldogulásunkért abban a harcban, amelyet az idők szüksége kényszeritett ránk. Hát még erről az ifjúságról sem mondhatunk le. Mégis csak az övék a jövő. Nekik is kell első sorban megküzdeni érte. Hogy azonban ez megvalósulhasson, segítség után kell néznünk. Akik vállal koznak arra, hogy átgyurják veszendő ifjúságunk megkoptatott és balra kanyarodott lelkét. Eb ben a munkára most azokra gondolok, akiknek lelke nem lehet idegen a falutól. Azokra az if- jakra és leányokra, akik kiszakadtak a faluból, akiknek a bölcsője ott ringott a falun, akár gerendás kis szobában, akár úri házban. Akik most készülnek elő jövő hivatásukra a városok iskoláiban. Nekik nem szabad elfelejteniük, hogy a falu sohasem lesz idegen számukra. Számolniok kell azzal, sőt mintegy tartozást magukkal hozniok, hogy amikor az iskola, a képző, az egyetem kapuja bezáródik mögöttük tanév végén, amikor hozzák haza a termés javát, akkor idehaza, a szenvedő, nyomorgó faluban meg kell kezdeniük a szántás-vetés munkáját a lelkekben. Ismerjék meg a régi pajtásokat. Ne nézzék le a ron™ gyos, foltos munkás gúnyát és becsüljék meg a kérges, becsületes kezet. Úgy tudjanak a régi barátok közé menni, hogy azok ne azt érezzék, hogy leereszkedtek hozzájuk, hanem jósággal magukhoz felemelik őket. Őszinte vallásosságot, izzó magyar érzést, finom lelket, tiszta erkölcsöt hozzon falujukba jó példájuk. Magyar dalt, magyar beszédet, magyar lelket. Találjon egymásra értelmi és munkás ifjúságunk. A magyar lélek izmosodik ettől. A magyar falu nyeri vissza egészségét és a csüggedő nemzet bizakodva várhatja a szép magyar jövő pirkadását. F. ... s. — Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, kellemetlen szájíz, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűviz is igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. Az orvosok ajánlják. Erzsébet feiráSyné utca 45 sz. kíilönbejárafu garzon lakás, ürdős-.obávai azonnal kiadó. Országos mozgalom indult az OTl-járulékok húszszázalékos csökkentéséért. Az újpesti ipartestület elöljáró' sága Gere Lajos ipartestületi titkár javaslatára a következő határozatot hozta: „Az elöljáróság megállapítja, hogy a kisiparosság gazdasági helyzete nspról-napra romük. Ennek oka részben a túladóztatásnak tudható be, de nagy mértékben járul hozzá a társadalombiztosítás terhe is. Épen ezért azt a kérelmet terjeszti az iparügyi miniszterhez, hogy az OTI betegségi és balesetjárulékainak húsz százalékkal való csökkentését eszközölje ki a belügyminiszternél. Kéri ezenkívül az elöljáróság a béíyegrendszer bevezetését és ezzel adminisztrációs költségek csökkentését is.“ Az újpesti iparíestület ezt a határozatát hasonló állásfoglalás végeit megküldte az ország valamennyi ipartestükének. ll Divatáru-üzlete 0RYÄTH JENŐ H/ÍRIJMT/? K, kalapok. MEGÉRKEZTEK A LEGÚJABB NŐI ÉS FÉRFI TAVASZI DIVATCIKKEK. az összes dívaíszinekberi, kesztyűk, kézitáskák, ernyők, kombinék, hálóingek a 1 e g s z e b'b kivitelben. 'sapkák, ingek, nyakkendők, zoknik, zsebkendők, nagy választékban. BABAKELENGYE'és UTAZÓTÁSKÁK Zalaegerszeg^ (IPcéhánia ép£2!ei)”TEL. s 112 Kéthénapi fogházra a volt gégánfai jegyző rágalmazóját. Vajay Sándor celldömölki hírlapíró a múlt évben sorozatosan támadta Celldömölk nagyközség gazdálkodását s ezzel kapcsolatban éles támadást intézett Pintér József dr. celldömölki vezetőjegyző ellen, aki azelőtt a zalamegyei Gógánfán volt jegyző, valamint Fekete Lajos községbiró ellen. Vajay ellen rágalmazás miatt eljárás indult. A szombathelyi törvényszék kétrendbeli sajtó utján elkövetett rágalmazásban találta bűnösnek Vajayt s ezért 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Fe- lebbezés folytán ma tárgyalta az ügyet a győri tábla. Az i élőtábla , 4 rendbeli rágalmazást állapított | meg s Vajay Sándort 2 hónapi fogházra Ítélte. A főügyész semmiségi panaszt jelentett be az ítélet ellen. — Xosxtfim és hlouse selymekből snaponla érkeznek diwaftújdonság&fc. Sets lifx-árúháx. Írógépek biz» 1 e f a k a i a. Világ márkás nagy és kis gépek. Remington, Remtor, Continental, Erika, Rheinmetall, Mercedes, Hermes. 175 pengötőS 380 pengőigr Javítások, benzinfürdő, Írógépszalagok. H * t ■ I / Írógép műszerész 0 rvat h üS i fí I O h Zalaegerszeg. Dr. Mándí patika mellett. Drágább lesz a ruházkodás. A ruházali anyagok ára tavaly ősz óta állandóan emelkedik. Újabb gondok várna?? úgy a fogyasztókra, mint a kereskedőkre, mert a belföldi gyapjú szövetgyárak a legújabb hírek szerint ismét áremelésre készülnek. A most megjelent minták a férfi gyapjúszöveteknél 17 százalék drágulást jelentenek Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kereskedelem és a fogyasztásnak 20 százalékos drágulással kell számolni a ruházati anyagoknál. A pamuttal kevert gyapjúszöveteknél is 10—12 százalékos drágulás várható. A gyárak az áremelést azzal magyatázzák, hogy a gyapjúfajtáknak világszerte nagyarányú áremelkedése következeit be. Nem ártana, ha a hatóság ellenőrizné az áralakulásokat. ZALAEGERSZEGI KÖLCSÖNKÖNY YTÄR Lord Rsthermere-u 5. Újdonságok. Zweig: Az örök lámpás. Bozzay: Kenyér és szerelem. Bónyi: Kaland a rivierán. Eton: Hétköznapi emberek. Lyttkens: Ne várjatok vacsorára. Simonfay: Az első parancsolat. Roberts: Az ördög lovasai. Strogoff Mihály Premier ma az Edisonban. Verne Gyulának a legtöbbet olvasóit regénye a „Strogoff Mihály“. A cár hős futárjának, hihetetlen kalandok hősének élete Moszkvától Irkuckig regényben, színpadon, sőt néma formájában 10 évvel ezelőtt filmen is foglalkoztatta fantáziánkat. As elmúlt évtizedek iegromantikusabb hőse, aki a Iá zadó tatár táboron át is elvégzi hazafias hivatását, mint regény, mint darab felejthetetlen. Wohl- brück, aki a néma film Mosjoukin szerepét játsza, olyan tökéletes, hogy Amerikába is leszerződtetiék épen e filmje után. Előadások: szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. (Vasárnap 3 órakor a helyár 20—70 fillér.) Jegy- elővétel délelőtt 11—12, délután az előadás kezdete előttt egy órá- í val. Telefon: 251. Sikerült msm megvennem egy nagyobb tétel női kosxtQmöt és kabátot A legújabb fazonban és a legdivatosabb anyagból. A volt áraknál 20°|0-al olcsóbban adom 1-től 15-ig. Saját érdeke, hogy kihasználja e kedvező alkalmat. Korzó Divatház. m&im K&