Zalamegyei Ujság, 1937. január-március (20. évfolyam, 1-71. szám)

1937-03-02 / 49. szám

1937. márciun 2. Kedd. XX. évfolyam 49. azám> Í38S8KÍ Ára 8 fillér Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak; egy hónapra 1*50 pengő, negyed­Széchenyi- tér 4. Telefonszám 128. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Ipartestületi közgyűlés. Gróf Batthyány f*á!nó újabb adománya. - H közgyűlés több inditifény födött döntött* A Zalaegerszegi iparlesüilei va­sárnap délután 2 órai kezdettel tartotta évi rendes közgyűléséi a testületi székház nagytermében Horváíh István elnök vezetése melleit. A gyűlésen megjelent Pehm Jó­zsef apátplébános is, akit a Hi­szekegy elmondása után az el­nök meleg szavakkal üdvözölt. Az apálplébáno? megköszönte az üd vöziést s kijelentette, hogy szíve­sen jött a gyűlésre, mert tiszted az iparosságét és küiönösképen méltányolja küzdelmeit, harcait. De — mondá — eljött azért, i?, hogy eleget tegyen a zalaeger­szegi iparosság nsgyatsíwenyá- Eak, gróf Batthyány Pálné felké­résének, aki Istenben boldogult férje emlékére az elaggott iparo­sok segítő alapjához 2C0 pengő adománnyal járult s ezt az öfs e- get az adományozó nevében § nyújtja át, Egyben bvjeien'.eUe az apátplébános, hogy az iparesos ezidei eagyböjíi lelkigyakorlata a missiói folytán elmarad g a missiói szentbeszédekre ezúton is meghívja a katolikus iparosokat. Horváth István elnök a testület névé en hálás szavakkal mondott köszönetét a nagylelkű adomá­nyozónak, aki ez alkalommal is fényes tanúbizonyságát szolgál­tatta annak a meleg érdeklődésé­nek, amellyel a zalaegerszegi ipa­rosság iránt viseltetik, Istennek áldását kérte a jószivü nagyas­szonyra, Köszönetét mondott PeSam József apáipléb.ínosnak is megjelenéséért. A közgyűlés lelkes ^éljenzéssel kisérte az elnök szavait. Ezután üdvözölte az elnök Mikula Szig­frid dr. peígármesíerhelyeltes ipar­hatóság* biztos*, Briglevics Károly dr. ny. főispán, testületi ügyészt a sajtó képviselőit s az összetartás szükségességének hangoztatásával, a jobb jövő eikövetkeztánek remé­nyében megnyitotta a gyűlést. A tagok összesíámlálása uián Lakatos Qyula h. jegyző fel­olvasta az elnökség jelentését, amely részletesen beszámol a tes­tület múlt évi életétői és az elöl­járóság munkájáról. Ismerteti az új|ipartörvény rendelkezéseit, ame­lyek radikálisan megváltoztatják az eddigi, az iparosságra kü’őnösen sérelmes jogszabályokat. Megemlé­kezik a jelentés az önsegélyző osztály tevékenységéről s beszá­mol a testület tagjainak sorában beállott változásokról, tanoncszer- ződtetésckiől, szabaditásokról s a segédek létszámáról. Végül kö­szönetét mond mindazoknak, akik a testületnek nagy munkájában segítő kezet nyújtottak. A jelentéshez elsőnek Balogh József női szabó szóioít, aki azt kérdezte, hogyan lehetnek iparos­mesterek a*ok, aki« az ipart nem tanulták. Majd Kakas Ágoston kifogásolta, hogy az alapszabály- módositást nem vélték föl a köz­gyűlés napirendjére, s hogy a ta- noncmunka-kiáiíttás a Göcseji Hé­ten elmaradt, Birába az elnöknek a po'gári fiúiskola építési munká­latainak vállalatba adása körül tanúsított eljárását. Miké Janő a tervezeti szereletház építése ellen szóit, S z a i a y László az iparos- tanulók előképzettsége ügyében előirt rendelkezések betartása iránt intézed kérdést az elnökséghez. A felszólalásokra Horváth Ist­ván elnök és Mikula Szigfrid dr. válaszoltak s a válaszokat a jelen­téssel együtt tudomásul vették. á zárszámadások tárgyalásá­nál Kakas Ágoston rámutatott a nagy tagdijhátralékokra, s költ­ségvetés tárgyalásánál pedig a dalárda részére 200 P segélyt ja­vasolt, ami e! is fogadtak. A vendéglő bérletét illetően közös bizottságot küldtek ki sz ügy rés le es megtárgyalására. Az indítványok során S z a 1 s y László javaslata alapján propa­ganda bizottságot küldtek ki a helyi ipar pártolása érdekében. Ugyancsak Szalay László terjesz­tett be indítványt, tegyen a testű« 1st lépéseke», hogy as adókiveté- ssknél ne emeljék az iparosok ke­reseti adéjá Lakatos Gyula azt indiíványozíS, járjanak el § pol- ; gármesternéi, hogy, ha csak egy lehetőség van, a pénzügyi palotát ne a piactéren építsék föl. Riszt Sándor az iráni terjeszteti elő in­dítványt, hogy a kormány az ipa- rosadésságok rendezését vállalja úgy, mint a gazdákét, továbbá az öregségi biztosítás ügyében fo»y- * faszák az akciót. A szomszéd telek tulajdonosá­nak, Gáti L jósnak kérelmére a téryezeit fezeszfinomiió fölállítása ügyében bizottságot küldtek ki Az elüljáróBág javasolta, hogy az alapszabályokat a törvényes ren­delkezéseknek megfelelően mó­dosítsák. Az indítványokat elfo­gadták s az alapszabályok módo­sítása meg is történt. Végül megejtették a választá­sokat. Titkos szavazás utján az elüljáróság rendes tagjai lettek: Kerkay József, szobafestő, Polgár Endre, villanyszerelő, Dankovits Lajos, asztalos, Kánián József, nyomdász, Zsömbölyi István, bor­bély, Braun Ferenc, esztergályos, Ferenczy István, hentes,’ Tóth Gyula, szabó. Póttagok: Szabó Ferenc ssabó, Boczkó Já­nos, cipész. Számvizsgálók: Sza- lay László, asztalos, Láng Nán­dor, kőműves, Horváth Miklós, műszerész. Az eredmény kihirdetésekor nagy kavarodás támadt mert mindkét urnában 1 — 1 szavazó­Vasárnap tartották meg nagy sikerrel Szepetken a Práff István gazdasági felügyelő vezetése alatt álló többhónapos téli gazdasági tanfolyam záróvizsgáját. A vizs gán megjelentek : vitéz Teleki Béla gróf főispán Nagy Béla dr. titkár kíséretében, Skublics Ödön dr. főszolgabiró, Medve István dr. kir. tanfelügyelő, Rozsnyay Béla gyümölcstermelési intéző, Pálvöl- gyi István kamarai intéző. Práff István üdvözölte a főispánt és a vendégeket is a 80 hallgató ne­vében is, majd szép sikerrel folyt le a vizsga. Ezt követte az ifjú­sági önképző gazdakör nagysikerű ülése, azután kiosztották a bizo­nyítványokat és jutalmakat. Vitéz Teleki Béla gróf főispán lendüle­tes beszédben szólt a tanfolya­Az ipartestületek reformjáról szóló törvény értelmében minden iparosnak, aki képesítéshez kötött ipari üz, iparíestüleibe kell tartoz­nia. Eddig több olyan község van, amelyeknek iparosai még nem tagjai egyik ípartesítiletnek sem ; vannak viszont olyan kevés tag­létszámú ipartestületek, amelyek nem képesek megfelelni azoknak a feladatoknak, amiket az új tör- reájuk ió. Ennek a kérdésnek raa- dezése céljából tartották ma Zalaegerszegen is értekezletet, amelyen a megyei ipartestületek kiküldöttei, a járások íőszolga- birái, illetően helyetteseik és a megyei városok polgármesterei veitek részt. Az iparügyi minisz­tert Baintner Ottó dr. és Fluck István dr. miniszteri titkárok kép­viselték. Az alispán képviseletében Tomka János dr. íb. főjegyző je­lent meg, az IPOK-ot Dobsa László dr. igazgató, a soproni kamarát Illiás dr. ü. v. tikár kép­viselte. Az értekezleten Baintner Oltó dr. elnökölt, aki a tárgy ismer­tetése után az egyes ipartestüle­tekkel külön-külön tárgyalta le a felosztás, beolvasztás ügyeit. A keszthelyi iparíesiülel meg­cédulával több volt, mint ameny- nyien a jegyzék szerint ieszavaz lak. Mikula dr.fiparhatósági biztos véleménye szerint megállapítható volt igy is a többség, tehát nem került sor új választásra. j mok jelentőségéről. Azután az is- i kólában megtekintette a szép háziipari kiállítást, majd a köz­ebéden vett részt. Ugyancsak pompás eredmény­nyel zárult vasárnap a gelsei téli tanfolyam, amelyet ifj. Czobor Mátyás vezetett. A vizsgán Ba­logh Ányos dr. tanügyi tanácsos elnökölt. Megjelentek : Brand Sán­dor dr. vármegyei főjegyző, Fi­gura György vármegyei gazda­sági felügyelő, vitéz Csete Antal dr. szolgabiró. A szép vizsga után Balogh Ányos dr. nagy elisme­réssel szólt a tanfolyam eredmé­nyéről s kiosztotta a bizonyítvá­nyokat és jutalmakat. A vizsga után a háziipari kiállítást nézték meg a vendégek és arról meg­elégedéssel nyilatkoztak. bízottja örömmel vette tudomásul, hogy a keszthelyi iparíesíüleíhez osztják be a keszthelyi járás ösz- szes köz égéit, mert ezzel az ipar- testület taglétszáma meghaladja a 800-at. A pacsai ipartestület i3 magá­ban fegiaija a járás összes köz­ségei!, áronban a zalaapáti ipar- tesíüiet képviselői azt kérték, hogy Zalaapátit és Esziergályt kapcsolják a keszthelyi iparíestü- Jethez. Kívánságaikat jegyző­könyvbe foglalták. Az alsólendvai járás kö ségei a ieniií iparteeíüiethez csatlakoznak. A nagykanízs i ipartestületbe beolvasztják a kiskemáromi ipar- testületet. A kiküldöttek erősen védelmére keltek ipartestületök- nek, de a törvényes rendelkezések ellen semmit sem tehettek. A zalaegerszegi ipartestülethez is hozzácsatolják a járás összes községeit s mivel a zalalövői ipar­testület taglétszáma nem éri el a törvényben megállapított legala­csonyabb létszámot, azért beol­vasztják a zalaegerszegibe. A becsatolások természetesen úgy történnek, hogy a beolvasz­tott ipartestületek megszűnnek s a képesítéshez kötött iparágak Nagy sikerrel zárultak s szepetki és gelsei téli tanfolyamok. Zala megyében csak a járási székhelyeken lesz ipartestület. A zalaapáti, kiskomáromi és zalalövői ipartestületek megszűnnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom