Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-07-16 / 161. szám
1936 julius 16, Zalamegyei Újság 3. A Zalalövő és Vidéke Ipar- testQlet cipészszakosztályának tanfolyama. Az iparügyi miniszter támogatásával Zalalővőn megtartott egy hónapos cipészipari szaktanfolyam vasárnap fejeződött be záróvizsga és kiállítás keretében. A tanfolyam tananyaga volt: Szakrajzok, mintavágás, anatómia, börismeretek, orthopedia, kaptafaigazitás, ipari költségvetés. Előadta Horváth Gyula 115 órában. Kisipari könyvvitel. Előadó: Rajna Ödön zalaegerszegi felsőkereskedelmi iskoiai tanár 10 órában. Ipari jog- és OTI ismeretek. Előadó Gassmann Lőrinc dr. budapesti ügyvéd 5 órában. A tanfolyam hallgatói zalalövői cipészmesterek voltak, számsze- rint 18-an, akiknek egy része eleinte némi húzódással vállalkozott csak, hogy újból tanulásra adja fejét, az előadások szemléltető, színes, sok újat és haszno sat tartalmazó nívója azonban oly érdeklődést váltott ki bennük, hogy a tanfolyamnak mindvégig buzgó hallgatói lettek. Tanulmányaik kiegészítése céljából tanulmányi kirándulást is tettek a szombathelyi bőrgyárban, amelynek tulajdonosa a legszívesebb fogadtatásban részesítette őket. A tapasztaltak után jelentékeny szakismerettel tértek haza. A szaktanfolyam záróvizsgáját szentmise előzte meg. Utána megnyílt a kiállítás, amelyen a tanfolyam résztvevői szakrajzok- ka! és kész cipőkkel vettek részt. Délután záróvizsga volt, amelyen a hallgatók Müller Pál dr. miniszteri gzaktanácsos elnöklete alat nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében tettek tanúságot a szép eredményről. — Szívbetegeknek és érelmeszesedésben szenvedőknek reggel éhgyomorra egy fél pohár természetes „Ferenc József“ keserű viz — a legkisebb erőlködés nélkül — igen könnyű ürülést biztosit, a gvomör és a belek működését elősegíti s az emésztés renyheségét csakhamar megszünteti. Az orvosok ajánlják. faFtós ondalálás tökéletes szépségét tet|es garanciával végzem VER ASZTÓ hdlgyfodráez. — Halálos esés a szénásszekérről. Mulatics István sze- peíneki gazda szénásszekerén haza felé tartott. Egy zökkenésnél azonban olyan szerencsétlenül esett le a jól megrakott szekérről, hogy eszméletlenül terült el. Beszállították a nagykanizsai kórházba, de segíteni már nem leheteti rajta. Az 54 éves ember hátgerinc- iörést és más belső sérüléseket szenvedett. — Balesetek. Farkas Lajos 30 éves kerecsenyi lakos leesett a szénásszekérről s eltörte a kezét és a lábát. — Zugó István zaia- igricei lakos kerékpárjáról lebukott és lábát törte. — A Hubertus Országos Magyar Vadászati Védegylet az idei közgyűlésén elhatározta, hogy szolgálatukat hiven teljesítő és a szolgálatuk közben vadorzóktól megsérült vadőröket, vagy szolgálatuk teljesítése közben vadorzók gojóiyától meghalt vadőrök családjait jutalomban, illetve segélyben részesíti. A szolgálatát hiven teljesítő ama vadőr, aki különösen vadorzókkal szemben tanúsított bátor és erélyes fellépése következtében elisme résre méltó, Hubertus érmet kaphat. A szolgálata közben vadorzóktól megsérült vadőrök, vagy meghalt vadőrök családjai 50 50 pengő egyszer és mindenkorra szóló pénzbeli segélyben részesülhetnek. A Hubertus O M. V. V. a folyó évben 5 darab érmet és 500 pengő segélyt kivárt kiosztani. Pályázatok az 50 pengő segélyre azonnal benyújtandók, ha az eset bármikor történt, az érem pályázatok a múlt év folyamán teljesített szolgálatért, legkésőbb 1936 szeptember hó 1 ig, a Ha bertus O M V. V. pénztári hivatalába (Budapest, VIII., József körű» 68. I. 10) küldendők be. A pályázathoz melléklendő a fő szolgabirói hivatal vagy a csendőrség igazolása (Községi elöljáróság igazolása nem elegendő) és az esemény rövid leírása. Fájdalomtól lesújtva tudatjuk, hogy szereteti férjem, drága édesapánk ERDÉLYI JENŐ megyebizottsági tag munkás életének 69. évében meghalt. Temetése 16-án d. u. 5 órakor lesz az izr. temető halottasházából. Erdélyi Jenőné felesége Berger Iván né sz. Erdélyi Ilonka Erdélyi Béla gyermekei Berger Iván veje. és az egész rokonság. FELHÍVJUK az iskolák, intézetek szives figyelmét, hogy az iskolakönyveket már a két hónapi szünetben adják át kötésre, hogy azokat pontosan szállítani tudjuk. Akönyveketerösiskoiakőtéssel Ízléses kivitelben és olcsó áron készítjük. Népkönyvtáraknak é s egyesületeknek erős könyvtár-kötéseinket ajánljuk. Elvállalunk mindennemű könyvkötést a legkényesebb Ízlést is kielégítően, Dobozok, irómappák és mindennemű díszmunkák szakszerű készítését. ZRÍNYI Rt. Könyvkötészete Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Telefon 128, — Halálosvégü verekedés. D2Z8Ő József nemespátrói földműves összeverekedad egyik társával és ennek során súlyos sérüléseket szenvedett. Az orvos kórházba küldte, de a sebesült nem volt hajlandó kórházba menni. A kórházi ápolás hiánya miait most meghal*. A csendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy ki verte össze Dezső Józsefet. IÖI irstaciyat» siófa est sat Duzás*»kea-tben f. hó 18 és 19 én (szombat és vasárnap) este 9 órai kezdettel. Előadja : Szőke Dezső és cigányzene- kara. — influenza, spanyo’járvány, torokgyúladás, az orr és a garat elnyálkásodása, a mandolák megbetegedése, valamint izületi bajok vagy iüdőcsucshurut eselén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által gyakran és alaposan kitisztit- íassanak. Közkórházak főorvosai megállapították, hogy a Ferenc József viz lázzal járó fertőző betegségeknél is nagy szolgálatot tesz a szenvedő emberiségnek. — Maradékvásárunkat sok új mintával felújítva meghosz- szabbitottuk. SCHÜTZ ÁRUHÁZ.----- ..»'-****•. ■ — Egy elvetemült legény garázdálkodása az ebergényi kápolnában. Megdöbbentő garázdálkodást viH végbe az ebér- gényi kápolnában Bános István 22 éves ebergényi legény. A fiatalember boros állapotban bement a kápolnába és hiába intette rendre egyik barátja, Bános bepiszkolta a templomot, ráfeküdt a Szent Mihály lovára, majd egyik keresztről letörte Jézus alakját és kidobta. Később a temetőben húzta ki egyik keresztet és az útra dobta. Az elvetemült legény ellen megindult az eljárás. ^ .-- -'-TXBBBBaaMBHHBSaKCBMBnBnaBEHn!"* I M ii i g y e k s Ssép íartó® | fríjeuiraí: V E R A S Z T Ő hülgyfodFász | ^ készít Wlassics és Petőfi utca sarok. | SPORT. ZLTK-BFC 5:4 (1:1). Barátságos mérkőzést játszott a Zala- lövői Levente Testedző Kör a körmendi Batthyány cserkészcsapat futbalícsapatávai vasárnap. Mindkét csapat egyenrangú ellenfél volt aminek bizonyítéka a félidő 1:1 -es eredménye. A második félidőben a hazai fölény alakult ki, amelynek meg is van az eredménye, mert a hazai csapat kiharcolta a szezonnyitó meccs alkalmával a győzelmei. Ez a győzelem felvillanyozta az egész csapatot ás igy nagy lelkesedéssel indul a későbbi meccsek lejátszására. A meccs után a lelkes drukkersereg meleg ovációban részesiietle a játékosokai. Órát és ékszert csak c-Ti Minél vegyen. WargaJ&ajoj órás és ékszerész Úszás. Farkas Károly, a keszthelyi gimnázium V. osztályának tanulója julius !3-án l.i8’6 perces idővel második lett a Pécsett rendezett országos us ókerületek közötti mérkőzésen 100 méter hátuszásban Dunántúl színeiben rajtolván. Ugyancsak Pécsett megnyerte a 100 m hátuszásban Dunántúl egyéni bajnokságát is 1.17 4 perces remek idővel. Tekintettel arra, hogy Farkas még ifjúsági úszó és eddigi nagy eredményeit sportszerű uszoda és edző nélkül érte el, pusztán strandolással, nem lehetetlen, hogy Sípos Márton és Csik Ferenc után ő lesz a harmadik keszthelyi úszó világnagyság, ha rendes uszópályán rendszeresen euzheti magái. — Bútort jói és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bútoráruházában vásárolhatunk.