Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-07-01 / 148. szám
1936. julius 1. Zalamegyei Újság 5. — Tízéves találkozó. A keszthelyi gimnáziumban 1926-ban érettségizettek közül hétfőn tizen- ketíen jöttek össze tízéves találkozóra. Szentmisét mondott volt osztálytársuk, Gelencsér András, sümegi hitoktató s mise után tisztelegtek Berkes Ottó főigazgatónál, majd a temetőben koszorút helyeztek elhunyt tanáraik sírjára. Közös ebéden a Hullám szállóban vettek részt. C s e r k é s z-táncmulatság. A 80. számú „Csány“ iparos öregcserkészek julius 4-én a Du- zár-féle kerthelyiségben este 9 órai kezdettel táncmulatságot rendeznek. — Elmosta az eső a vas úti vágányt Csömödér és Lenti között. A forgalmat átszállással bonyolítják le. — A keszthelyi községi is kolaszék ülést tartott és elhatározta, hogy kéri a két megüresedett tanítói állás betöltéséi. — Itt említjük meg, hogy a keszthelyi elemi iskola Vili. osztályának az idén volt az első vizsgája. —■ Cserkésztáborozás. A szombathelyi Rákóczi ifjúmunkás csapat Zalabéren, a kőszegi bencés gimnázium cserkészcsapata pedig Fenékpusztán táborozik. Keresek kerékpárba szerelhető kifogástalan segjéditiá® tort. Tákolmányok nem érdekelnek. Rettegi Zalaegerszeg. — iskolatársak találkozója. Felhívom volt osztálytársaimat, kik velem 1930/31 évben a zalaegerszegi polgári iskolában végeztek, hogy junius 5-án az ötéves találkozónkon az iskolában megjelenni szíveskedjenek. Durgó Jenő, Csömödér. — Véres tragédia játszódó?.! le szombaton délután Keszthely határában. Szép József 18 éves fiú, aki most végezte a gimnázium VII. osztályát, revolverrel kétszer rálőtt Németh Ilona, 15 éves fodrászleányra, aki azonnal meghalt s azután maga ellen fordiíotta a fegyvert és kétszer mellbelőtte magát. A mentők a fiút még életben találták, de va sárnap déluián a kórházban meghalt. — Agy- és szivérelmesze- sedésben szenvedőknek megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az enyhe természetes „Ferenc József“ keserüviz azáltal, hogy a tápcsatorna tartalmát kiméletesen levezeti és az emésztőrendszer működését biztosan elősegíti. Ügyes, megbizfiiaté kifutóíiu azonnal felvétetik. Cim a kiadóban. — A balatoni előszezon megletősen gyenge volt. A Baia- ton-part nagy részén üresek voltak a szállodák és penziók. A bizonytalan időjáráson kívül talán a magas piaci árak is okozták ezt. — Leesett a hársfáról. Virág István tízéves fiú a volt szanatóriumban felmászott egy hársfára virágot szedni. Szedés közben leesett és kartörést szenvedett. Beszállították a kórházba. — Gyomor- és bélbajoknál, a máj- és az epeutak megbetegedéseinél reggel felkeléskor egy pohár valódi „Ferenc József“ keserüviz kortyonként elfogyasztva remek természetalkotta hashajtó! — Kerékpérlopás. Léránt István javadalmi hivatali tisztviselő kerékpárját ellopták. A tettest a rendőrség elfogta. — Kert megnyitás. A zalaegerszegi vasutasok egyesülete pünkösdre tervezett kertmegnyitó mulatságát, amit a kellemetlen idő miatt kellett elhalasztani, július 5 én tartják meg. Az angol szabászat specialistája cTóffí Sguía Finom uridivat és angol szövet választék — Balesetek. Somogyi János 60 éves sümegi ácsmester Rév • íülöpön munka közben leesett egy létráról és sérüléseibe belehalt. — Horváth Pál 38 érés za- lakössvényesi lakos leesett a cseresznyefáról és meghalt. — Kős István nemestördemici Hangya üzletvezető Gyenesdiás közelében leesett motorkerékpárjáról és súlyosan megsérült az arcán. — Polácska István csabrendeki földműves lezuhant a felborult kocsiról és sérüléseibe belehalt. Egy haMtiálf gyermekkocsit keresek megvételre. Cim a kiadóban. Tökéletes gép és gépnélktüli ß ^ U £ 3 iesaráSSitott áspisai?* WERASZTÓ hölgy fodrásznál. — Frontharcosok nyári mulatsága 4-én este 7 órai kezdettel Eszéki Kálmán vasuü vendéglőjében. Órát és ékszert csak cTifiinéft vegyen. ^arga JEajoj órás és ékszerész mmmEsaEEamssmmBaMBm — Modern lakásberendezés bizalommal vásárolhatunk s ország legnagyobb és íegr< gibb cégénél: KOPSTEI bútoráruházak, Nagykanizsa Felelős kiadó: SAÄL ISTVÁN Kiadja: a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar m Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg* SPORT. Olimpiai keret—Zalaegerszeg válogatottja 7:2 (2:0). Barátságos Zalaegerszegen. A Göcseji Hét keretében vasárnap délután a Move pályán folyt le a mérkőzés mintegy 1200 ember jelenlétében. Az olimpiai keret a már közölt felállításban, a zalaegerszegi csapat pedig a következőkép állott fel: Boronics ZTE — Gondy ZTE, Varga Move — Szabó Move, Bacsay ZTE, Kelemen Move — Szabó ZTE, Dorogi ZTE, Horváth I. Move, Léránt Move, Horváth II. Move. Mérkőzés előtt Czobor Mátyás polgármester üdvözölte a vendég- csapatot, majd megkezdődött a játék. Az olimpiai keret vezette az első, meglehetősen lanyha támadásokat, s az elő gól csak a 13. percben esett Tóth II. révén. A vendégek tovább támadnak, majd az egerszegiek vezetnek tiz percen keresztül tetszetős támadásokat. Váltakozó támadások után a 40. percben Tánczos lövi a második gólt. Szünet után már jobb az iram. Az olimpiai keret megszokta az egyenlőtlen talajt és leküzdötte az autóut fáradalmait is. Most egymásután esnek a gólok. A 7 percben Pintér, a 10 percben Bendekovics ér el gólt. Az utóbbinál a közönség hevesen tüntet a biró ellen, aki lesállásba engedte el a csatárt. A 15. percben ismét Pintér a gólszerző, majd a 18. percben Horváth Ferenc szerzi meg az egerszegiek első gólját. A 23. percben Bendekovics 6:1-re, a 39. percben ugyancsak Bendekovics 7:1-re változtatja az eredményt, fKözvetlen befejezés'előtt Horváth Ferenc 7:2-re állítja be a végeredményt. — A győztes olimpiai csapat némi csalódást okozott. A túl fáradt együttes nem mutatta azt a formát, amit a közönség várt. A zalaegerszegi csapaton látszott a nyári szünet okozta tréninghiány. Elég tetszetősen mozgott ugyan, de igazi jó játékot csak Szabó ZTE, Szabó Move, Gondy ZTE nyújtottak. Keresztényi biró bizonytalan volt. EDISON MOZI Ma, kedden 7 és 9 órakor 10—50 fill, helyárakal a szezon kimondottan legjobb burleszk humoru vigjátéka : A két skót. Stan és Pan kalandjai a távolkeleti hadszíntéren. Vigjátékvilág- siker 10 felvonásban. Julius 2-án, csütörtökön 6 és 9 ő. A moziszemélyzet jutalomelőadása filléres helyárakkal. Bemutatásra kerül két nagyszerű film egy műsorban : Ez a villa eladó. A legvidámabb magyar film 10 felvonásban. Főszereplők: Kabos, Turay Ida, Verebes, Gőzön, Berky Lili, Pdhes S. Hadifoglyok. A világháború egyik felejthetetlen epizódja. — Regény 3 szenvedő, vágyódó hadifogolyról 10 felv. Főszereplők : Lukács Páí, Leslie Howard, Dougles Fairbanks jr. Itt a nyár - öltözzünk könnyen ! Könnyen öltözködik, ha a a z in vásárol, mert áraink alacsonyak, választékunk pedig igen nagy. Lenge, finom kész női ruhák és blúzok. Szellős tropikál és selyem ingek. Bocskorok, fehér cipők igen olcsón. Vászon szandálok sok színben. Finom fulard és selyemnyakkendők. Könnyű panamakalapok, tropikál sapkák. Selyemnadrágok és kombinék különlegesen nagy választékban. * A* összes fürdőcikkek rendkívül olcsón!