Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-09-24 / 218. szám
2. Zalamegyei Újság 1936. szeptember 24, ségei hirdetik. A lényegnek átalakulásából következik, hogy a kis ostyának minden legkisebb részében jelenvan a teljes és oszthatatlan Krisztus. Ezeknek alapján bölcseletileg is bizonyítható a2 átlényegülés, amelynek óriási jelentőségét igazolja az, hogy épen e körül folytak és folynak a legnagyobb viták, hogy támadhassák az egyházat. A nagysikerű előadásért Pehm József apátplébános mondott köszönetét és kérte a nagyszámú haügaíóságot, hogy a mai előadáson is jelenjenek meg, amelynek tárgya : A szentségi jelenlét. Az előadást Pehm József apátplébános tartja. Tituiescu megmérgezése. London, szeptember 23. A Daily Telegraph értesülése szerint Tituiescu voít román külügyminiszter egyik kezelőorvosa megállapította, hogy Tiíuiescui körülbelül 2 hónappal ezelőtt mérgezték meg. Amikor ezt a volt román miniszterrel közölték, kijelentette, hogy julius folyamán a montreuxi konferencia alkalmával gyanús ebédet kapott az egyik étteremben és jóllehet, hogy előre figyelmeztették, vigyázzon, mert megmérgezik, nem gondolta komolyan, hogy életére törjenek. Magda Schneider — Leo Slezák — és Ida Wüst a világirodalom egyik legnagyobbsikerü vigjáíéká- ban, SHAKESPEARE Ötletes és szellemes vidám darabjának főszerepében lépnek fel: Windsor! vig nők. Bemutatja az Edison mozi csütörtökön 7 és 9 órakor 20—70 fii!, helyárakkal. Előre jelezzük, hogy a héivégi műsounk mindent felülmúl. Ember a híd alatt. Az eddig elkészült legszebb magyar film. Nem reklám ez, de igaz. Már holnap megkezdjük az „Ember a híd alatt“ jegyeinek árusítását, saját érdekében előre váltsa meg jegyét. Jegyelővétel délelőtt 11—-12-ig, délután 6 órától Telefon 251.- Modern lakásberendezést bizalommal vásárolhatunk az ország legnagyobb és legrégibb cégénél KOPSTEIN bútoráruházak, Nagykanizsa. Az új tűzrendészei! törvény végrehajtási utasításának érdekes rendelkezései. Megírtuk, hogy megjelent a tűzrendészet! törvény végrehajtási utasítása, amelynek értelmében Zala megye a szombathelyi tűzrendészed kerülethez tartozik. A végrehajtási utasítás érdekesebb intézkedéseit az alábbiakban ismertetjük : Háromfoku tűzrendészed hatóság fog ezentúl működni és négyféle tűzoltóság lesz, mégpedig hivatásos, önkéntes, köteles és ma- gántüzoltóság. Tűzoltó csak az lehet, aki 24-ik évét betöltötte és a 65-ik évét nem haladta meg, testileg és szellemileg alkalmas, feddhetetlen előéletű, erkölcsi és nemzeti .szempontból kifogás alá nem eső magyar állampolgár. A hivatásos tűzoltónak ezenfelül igazolnia kell, hogy katonai szolgálatot teljesített és 30-ik életévét még nem töltötte be. Tüzoltólisz- teknek legalább érettségi bizonyítvánnyal, vagy ezzel egyenlő értékű iskolai végzettséggel kell rendelkezniük. A jövőben a törvényhatósági jogú és megyei városok hivatásos tűzoltóságot kötelesek főntartani. Szinte hihetetlen, de tény az, hogy még vannak városok, ahol nem teljesítenek szolgálatot hivatásos tűzoltók. Több nagy város pedig — igy például Miskolc — csak a legutóbbi időkben vezeiie be ezt az intézményt. A rendelet véget vet a hivatásos tűzoltó nélküli állapotnak. Minden város köteles feláliitani a hivatásos tűzoltóságot. Azi is megállapítja a rendelet, hogy a lakosság számához mérten mennyi hivatásos tűzoltónak kell lennie minden városban. Kétezer »élekre íegaiább egy, ipari jellegű városokban pedig minden ezeröis2áz létekre egy hivatásos tűzoltónak kell jutnia. Istentisztelet alatt tilosa tüzoltógyakorlat. Ahol sem fizetett, sem önkéntes tűzoltók nincsenek, óit életbe léptetik a köteles tűzoltói szolgálatot, amely azonban, ha a tűzrendészed érdekek így kívánják, megvalósítható olyan nelyeken is, ahol már működik másfajta tűzoltóság. A köteles tűzoltókat ei« sősorban a 22—27 éves férfiakból kell megszervezni, ha azonban ezek nincsenek a rendeletben meghatározott számban, akkor ki kell egészíteni őket a 28-40 éves férfiak sorából. A köteles tűzoltószolgálatra alkalmas férfiak adatait jegyzékbe foglalják a községházán. Aki ebben a jegyzékben szerepel, a községből való elköltözését köteles az elöljáróságnál bejelenteni. Az önkéntes és köteles tűzoltóság tagjai évenként tizenkét alkalommal két órás elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek. A rendelet azonban hangsúlyozza, hogy az oktatás időpontját úgy kell megválasztani, hogy az oktatásra kötelezetteket az istentiszteleten való megjelenésükben és élethivatásuk gyakorlásában ne akadályozza. A tűzrendészet új felügyelőt kap. A főfelügyeletet a belügyminiszter gyakorolja az egész orgzág tűzrendészete felett az országos tűzrendészet! felügyelő közremű ködésével. Az országos felügyelőt tiz évi időtartamra nevezi ki a belügyminiszter. Az országos tűzrendészed felügyelőnek rendkívül széleskörű hatáskört biztosit a rendelet. így az ő hozzájárulása nélkül nem lehet kinevezni senkit sem kerületi, vármegyei és járási tűzrendészed felügyelőnek, sem a hivatásos tűzoltóság főparancsnokának vagy parancsnokának, de még tisztjének sem. A pályázati kérvényeket ő bírálja feiül s joga van ahoz is, hogy minden pályázó ellen kifogást emeljen. ' A hivaiásos, önkéntes, köteles és magántüzolíóságok az Országos Tűzoltó Szövetségben tömörülnek, amelynek elnöke az országos tűzrendészed felügyelő lesz, Minden község és város tűzoltó- szövetségi tagsági dii címén Iakó- házankin* és évenkint 10 aranytűiért köteles költségvetésébe felvenni s e tagsági dijak fele pedig az Országos Tűzoltó Szövetséget illeti meg. A tagsági dijat a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőén mérsékelheti és egyes városokat fel is menthet a fizetési kötelezettség aló!. Mennyi tüzelőt tarthatunk a konyhában ? Előírja a rendelet, hogy a padláson általában csak a padlótól számiioti P60 méter magasságig szabad raktározni. Ae éghelő anyagból készült padlóval ellátott helyiség fűtésére szolgáló tűzhelynek aszbeszi, cement, vagy eternit-alapon keli állania. A kony háhan legfeljebb annyi tüzelőanyagot szabad tartani, amennyi egy heti használatra szükséges. A nyilvános előadásra szolgáló helyiség falait, folyosóit, mennyezetét tűz- és lángbiztos anyagból kell készíteni s magát az épületet és a lépcsőházaf is ilyen anyaggal kell fedni. Részletesen intézkedik a rendelet a színházak, a sátorcirkuszok és mozik megelőző tűzrendészetéről. Mozgófényképeket nem kizáróan erre a célra szolgáló helyiségben csak a tűz rendészeti hatóság engedélyével Jó szemüveg, jó fényképezőgép, jó fényképkidolgozás BÁNFAI £ ÉL A optika és fotó szakiizletében* Pécs, Zalaegerszeg. szabad bemutatni. A mozgófényképeknek a családi és a szokásos vendéglátást meg nem haladó baráti körben való bemutatásához azonban nincs szükség hatósági engedélyre. Viszont az iskolában még az úgynevezett nehezen égő oktatófilmeket is csak tűzrendészed hatóság engedélyével szabad bemutatni. Szenzációs része a tűzrendészed törvény végrehajtási utasításának, hogy a vízvezeték nélküli helyeken kötelezővé teszi megfelelő közkutak készítését. Ahol az épületek puhafedésüek, lehetően minden beépített belső telken legalább egy méter átmérőjű kutat kell létesíteni és minden háznál csukható és szállítható hordóban legalább 200 liter vizet kell tartani. Ahol a talajviszonyok mellett nem lehet kutat ásni, ott a község kötelessége betonvizme- dencékeí, ciszternákat épiteni és ezeknek vizét az eipárolgás és el- posványosodás ellen megvédeni. Pontosan benne van a rendeletben, hogy milyen íüzoitószere- ket kell a községeknek raktáron tartaniok. A felszereléseket egysé- gesi;ették, úgy, hogy ezentúl bárhol lehet használni a tömlőket és fecskendőket és nemcsak azokban a községekben, amelyek céljaira vásárolták. Mentőeszközök beszerzéséről is gondoskodni kell a városoknak és községeknek, még pedig nemcsak a tűzoltóság számára, hanem a szerencsétlenül járt lakosság megvédésére is, Egyik fontos része a rendeletnek, nogy ahol távbeszélő van, ott legalább a tűzoltóparancsnok lakását és a tűzoltólaktanyát fel kdi szerelni telefonnal, még pedig a köxségi, illetve városi háztartás terhére. Eddig az volt a baj, hogy hiába volt telefon, mert sok vidéki városban az éjszakai órákban nincs telefonszolgálat. A rendelet meg kívánja szüntetni ezt a leheteilen állapotot s kimondja, gondoskodni kell arról, hogy a tűzoltóság, csendőrség és rendőrség telefonon a szolgálati szünet alatt is felhívható legyen. Diákok figyelmébe! Nem fog elkésni az iskolából, Ha óráját nálam veszi. Keresse fel üzletemet minél előbb, Jó és pontos órákban nagy választék. Szolid árak. *%Jarga£ajGd (Tiki) órás és ékszerész, Zalaegerszeg, Rákóczi-utca. Rövid táviratok. A pápa hír szerint külön utasítást ad ki a viiágegyház híveinek a bolsevizmus elleni küzdelemre. — Az erdélyi magyar szolgabiráknak újabb nyelvvizsgát kell tcnniök. — Darányi h. miniszterelnöknél megjelent ma a reformnemzedék küldöttsége. A miniszter kijelentette, hogy alapszabályaikat jóváhagyja, de politizálnak nem szabad. Ember a hid alatt Indig Ottó világsikerű drámáj3 filmen.