Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-09-20 / 215. szám

8. Zalamegyei Újság 1936. szeptember 20. augusztus 23-án a SZ. Vasutas IH. elleni mérkőzését, de nem nyugodott bele, hanem megóvta a mérkőzést, mert a szombat- helyi csapatban jogosulatlanul I. és II. osztályú játékosok is sze­repeltek. A nyugati kerület egyes™ birája most döntött az óvásról. Megsemmisítette a mérkőzést és a mérkőzés pontjait gólarány nél­kül a Move javára irta. Megálla­pította az egyesbiró, hogy a MÁV III. olyan játékosokat sze­repeltet t, akiknek ezen a mérkő­zésen játszani joguk nem volt, s ezért az óvásnak a szabályzat 55. c. paragrafusa alapján helyi kel­lett adni és a pontokat a Move javára Írni. Ezzel az ítélettel a Move veretlenül áll a bajnokság­ban. Stájerország—Dunántúl vá­logatott atlétikai viadai lesz hol­nap Pápán. A MASz nemzetközi bizottsága erre a versenyre Zala­egerszegről Farkast a rúdugrásra, Háryt a 800- és 1500 méteres síkfutásra válogatta be a dunán­túli válogatottba. Atlétáink ma Pápára utaztak. — Múlt vasárnap a Székes- fehérvári Máv. Előre versenyén Bezák Ferenc, a Move ZSE atlé­tája a helyből-távoiugrásban 276 cm-es ugrással első lett. A diákbajnokságért folyó küzdelmekben tegnap a következő eredmények voltak a ZTE pályán : Ví. gimn.—II. kér. 1:0, IV. kér. -—VIII. gimn. 2:0, a Move pályán pedig: VII. gimn.—III. kér. 5:1, I. kér.—V. gimn. 4:1. 1936—838. vght. Árverési hirdetmény. Dr. Takáts Dezső ügyvéd által képviselt Zalaegerszegi Kereske­delmi Bank r.-t. javára 245Q pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig a zalaeger- zegi kir. járásbíróság 1934. évi Pk. 12.378 sz. végzésével elren­delt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi május hó 18-án lefoglalt 4450 pengőre becsült ingósá­gokra a zalaegerszegi kir. já­rásbíróság fenti sz. végzésével az árverést elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján, továbbá a foglalási jkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók ja­vára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, Pusztaedericsen leendő megtartására határidőül 1936. évi szeptember Sió 22. napjának délután 3 órája tűzetik ki, amikor a biróilag le­foglalt bútorok, lovak, marhák, csikó, cséplőgép s egyéb ingó­ságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul r is — de a kikiáltási ár kétharma­dánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn felül van, az 5610—931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánat­pénzül leteszik. ^Zalaegerszeg, 1936. aug. 28. Dénesi István. 1708 kir. jbirósági végrehajtó. A legszebb, a legdivatosabb, legolcsóbb kabát kabát kabát kabát A *<2rli%omdaápar RémtSifjrtársaság nyomása Zalaegeiääeg, Metenyi tér 4. — Wyomdavraetö: Gaál István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom