Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-09-06 / 204. szám

6. Zalamegyei Újság 1936. szeptember 6. Autó duccozást, kocsifényezést és kár­pitos munkát legszakszerűebben és leg- jutányosabban készít KISS BALÁZS autó- kocsifényezd és kárpitos Zalacger»*>n, Ola-ul 16. ___________________Telefon hívó 48. HÍ REK 2Róm. Icát. és új görög D. 14. IDA Prot. Zak. Izr. Elül 19. Napkelte 5 óra 25 perc. Nyug­szik 18 óra 31 perckor. Idő: Élénkebb szél, nyugati légáramlás, időnként záporeső, zivatar. A hőmérséklet kissé sü- lyed. — A búcsúszentlászlói za­rándoklat. Vasárnap Szombat­helyről Grősz József püspök ve­zetésével különvonaton 2 ezer za­rándok megy Búcsúszentlászlóra. O t 9 órakor Grősz püspök fő­papi misét mond, majd katolikus népgyülés lesz. Megnyitót mond Grősz püspök, majd Kónya Lajos tanár, Huszár Mihály apátplébá­nos és P. Vados Pál ferences plébános beszélnek. Délután Szendy László dr. teológiai tanár mond szentbeszédet. A zarándo­kok esfe fél 7 órakor indulnak vissza. — Az OTI új vezérigazga- tóje. A kormányzó Horváth Ist­ván dr. OTI-aleinököt ugyanezen intézet vezérigazgatójává, az OTÍ alelnökévé pedig Horváth Kornél dr. miniszteri tanácsost nevezte ki. — Revíziós templomot és kulturházat építenek Komárváros községben. Erre a célra már 10 holdas ingatlan és némi készpénz áll rendelkezésre, most pedig a belügyminisztertől gyűjtési enge­délyt is keptak. A költségvetési összeg 100 ezer pengő. Tervek szerint az építést 1937 folyamán befejezik és a templom felszente­lése 1938 ban, Szent István ju­bileumi évében lesz. — Hősi emlékműavatás Cu- pon. A cupi hősi halottak em­lékművét szeptember 13-án dél­előtt leplezik le az önkéntes tüz- oltóegyesület által rendezendő ünnepség kerelében. Az ünnepély tábori szentmisével kezdődik. Az emlékünnepen a zalabaksai dalo­sok működnek közre. — Kereszténypárti gyűlések. Huszár Mihály apátplébános, a sátvári kerület országgyűlési kép­viselője szeptember 13-án beszá­molót tart Sárváron és Vépen. A képviselőn kívül felszólalnak: Ern8zt Sándor, Zichy János gróf, Tarányi Ferenc dr. és Szontagh Jenő. — A bakónak! vértanuk diszsirhelyet kapnak. Krátky István dr. nagykanizsai polgár­mester a nagybakónaki vértanuk hamvai részére diszsirhelyet ado­mányozott, amelyen a város em­lékművet is állít. A díszsírhely felavatási ünnepélyét Mindenszen­tekkor tartják meg. — Eljegyzés. Farkas Ferenc, a helybeli felső kereskedelmi is­kola volt tanára, Baján eljegyezte Lantos György főszolgabíró leá­nyát, Ilonkát. (Külön értesítés helyett,). — A keszthelyi gazdasági akadémián a beiratások folynak. Ünnepélyes Veni Sancte szeptem­ber 14-én lesz. — A zalaegerszegi vásárt a keddi Kisboldogasszony ünnepe miatt szerdán, folyó hó 9 én tart­ják meg. — Fíuközépiskolába is fel­vehetők leányok. A kuliuszmi- niszter a tankerületi főigazgatók­hoz intézett körrendeletében közli, hogy leányok fíuközépiskolába — az alsó négy osztályba is — mint be nem járó magántanulók felve­hetők, mégpedig olyan község­ben is, ahol polgári leányiskola van. — A vármegyei tisztviselők személyi pótléka ügyében a vármegyei tisztviselők országos egyesülete beadvánnyal fordult a a belügyminiszterhez, hogy a nyugalomba vonuló vármegyei tisztviselőknek járó személyi pót­lékot ne ölven százalékkal, hanem a nyugellátásra nézve érvényben levő kormányrendeletek alapján megállapított csökkentéssel folyó­sítsák. A belügyminiszter most válaszolt a beadványra és arról értesítette a vármegyei tisztviselők egyesületét, hogy a kérelmet a pénzügyminiszterrel egyetértőén elvi okokból nem teljesítheti. — Alakuló ülés. A balaton­füredi szőlő-, bor-, gyümölcs- kiállítás keszthelyi helyi bizott­sága most tartotta alakuló ülését Gárdonyi Lajos dr. h. városbiró elnöklete mellett. Az ülésen meg­jelentek az akadémia, a hercegi uradalom képviselői és sokan a szőlő- és gyümölcstermelők kö­zül. Megállapodtak a kiállításon való részvétel és a propaganda tekintetében, továbbá abban, hogy a kiállítás tartamára autóbuszjá­ratot létesítenek Keszthely és Ba latonfüred között. így a kiállítás egy nap alatt megjárható lesz. — Kisiparosok kapják Nagy­kanizsán az igazságügyi pa­lota építését. Nagykanizsa pénzügyi bizottsága most foglal­kozott az igazságügyi palota épí­tésének kiadásával. A bizottság egyhangúan úgy döntött, hogy a nagyvállalkozók ajánlatával szem­ben a kisiparosok ajánlatának elfogadását javasolja az igazság­ügyminiszternek. — Buday Ilonka előődómű- vésznő országos turnéja alkal­mából városunkba érkezett és kedden este, azaz 8-án a Bárány szálló kávéházában előadóestét tart. Műsorán szerepelnek versek, prózák és vidám sorozat. — Termelők nem fizetnek térdijat a balatonfüredi kiál­lításon. Tévedések elkerülése végett figyelmeztetjük a balaton­füredi szőlő-, bor- és gyümölcs- kiállításon résztvenni óhajtó ter­melőket, hogy térdijat fizetni nem kell. Kérik a gyümölcstermelőket, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek gyümölcseikkel megjelenni, mert a kiállítás na­gyon látogatott lesz. A kiállítandó anyagot szeptember 16-ra kell a kiállítás címére feladni, ott azok egyöntetű csomagolást kapnak a rendezőség által állíttatnak ki. A nevekre az egyes fajták meg­jelölésére és csomagolásra nagy súlyt kell helyezni. A részvétel­ről szóló bejelentést a Balatoni Szövetség címére kell elküldeni. — Grész Elza oki. zongora és énektanárnő (Gróf Apponyi Albert-utca 66. sz. alatt) szeptem­berben újból megkezdte a zongora és énektanítást. A tanítás a zene­akadémiai tanterv .és módszere szerint történik. Magyar nóták cigányosan hallás uán. Elfogad kendőket és haladókat a legma­gasabb fokig. Mérsékelt tandijak. — Porosak a városba be­vezető utak. Több oldalról pa­naszok érkeztek hozzánk, hogy Zalaegerszegen a városba beve­zető utaknak azok a szakaszai, ahol a végleges burkolat már megszűnik, de az ut mentén még lakott helyek vannak, kibírhatat­lanul porosak. Különösen ez a helyzet Óla végétői a téglagyá­rakig terjedő útszakaszon. Az idei nyáron ennek az útnak a for­galma a sok külföldi autó miatt erősen megnövekedelt, s ezzel párhuzamosan a por is. Nemcsak a gyalogosoknak kellemetlen ez, de a lakóknak is, mert az abla­kokat szinte egész nyáron nem lehetett nyitva tartani, s ez a helyzet ma is. Az illetékesek fi­gyelmébe ajánljuk, hogy találja­nak megfelelő megoldást a vá­rosba vezető utak meníén lakók egészsége érdekében. Vagy olajos portalanításról kellene gondos­kodni, vagy pedig állandó öntö­zésről. — Nemsokára vége a nyár­nak. Használja ki még ezt a pár szép napot és hallgassa esténként a cigányzenét a Duzár kertben. — A balatoni borvidéken a kereslet szembetűnően megélén­kült, a jobb borok iránt is. A jó borokból több tétel kelt el 50— 55 filléres áron. Egyébként a ba­latoni borvidéken korai szüretet — Az egri norma szerint rendezik Nagykanizsán a sze­gényellátást. Krátky polgármes­ter és P. Czirfusz Viktorin plébá­nos megegyeztek, hogy a sze­gényügyet Nagykanizsán az egri norma szerint rendezik. A koldu­lást megszüntetik és a szegények­ről rendszeresen gondoskodnak. A szegények ellátását Nagykani­zsára telepítendő apácák végzik a közigazgatás helyeit. — A tapolcai tavasbarlang a legújabb megállapítások szerint jóval nagyobb terjedelmű az ed­dig feltárt részeknél. Különböző jelek arra mutatnak, hogy a bar­lang még több utca alatt elvo­nul. Tapolcán sürgetik a további, feltárást. — A városi bérházban az 1 és 12. sz. lakás, mely egyen- kint 2 szoba, konyha, fürdőszoba és mellékhelyiségekből áll, teljes komfortos lakás, folyó évi novem­ber hó 1 -éré bérbeadó. A bérbe­adásról felvilágosítást a városi számvevőség ad. — A Pesti Tőzsde »új szá­mában Györki Imre dr. orsz. képviselő, Szántó Jenő vezérigaz­gató, Horváth Györgv igazgató, Havas Jenő és mások nyilatkoz­nak. Az árú- és értéktőzsdéről, a gabonaexportról, az új kiviteli lehetőségekről, új vállalatok meg­alakulásáról s b. érdekes riportok várnak. számolnak be. Diákoknak! Cipők Gimnázista és polgárista egyensapkák, tornacipők, tornatrikók és nadrágokf bőröndök, táskák kiváló mi­nőségű, rendkivul strapabíró a Fenyvesi Áruházban Hölgyek figyelmébe! Őszi ruháink megérkeztek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom