Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)

1936-07-07 / 153. szám

1936 julius 7. Zalamegyei Újság 3. Beszédének folyamán hangoztatta, hogy csak azoknak az intézmé­nyeknek van léijogosullságuk, amelyeket a társadalmi szükség- szerűség hivott életre s amelyek a kö jó szolgálatában állanak. Az iparteslüleú intézmény akkor szüleit meg, amikor a céhrend­szer megszűnt s az iparosság gazdátlanul maradt. Ünnepelni akkor van joga egy-egy intéz­ménynek, ha feladatát; teljesitette. Az ipartestületek derekasan tel­jesítették föladatukat s igy jogo­san ünnepük félszázados jubi­leumukat. Az ipartestületek 50 éve két korszakot foglal magában : az első 30 esztendő tulajdonké­pen a magalapozas ideje volt, a következő 20 pedig végrehajtása annak, amit az előző időkben elgondolták, terveztek. Most azu tán meg kell csinálni a követ­kező 50 évnek munkaprogramm- ját. Feladatuk az ipari közigaz­gatás és iparfejlesztés terén je­lentkeznek. A kézmű iparosság­nak vissza kell nyernie a közön­ség bizalmát, amit az éles kon­kurencia erősen megingatott, ismerteti a legújabb miniszteri intézkedéseket, amelyeknek célja formálni a lelkeket, védeni a testi egészséget. Hazánkban kö­rülbelül egymillió a kisiparból élők száma. Ennek a hatalmas rétegnek kezébe van letéve az ország jövője. A hazát nemcsak karddal lehet szolgálni, hanem hivatásszeretettel, a hivatás ön­tudatával, a polgári kötelességek teljesítésével. Kérdi, szabad-e ünnepelnünk akkor, amikor most Erdélyben leheletlenné teszik a magyar iparosságot, elkobozzák vagyonát, kiűzik a magyar szót ? Igenis szabad, sőt kell is ünne­pelnünk, hogy lássák, hogy ápol­juk a bennünket összekötő szá­lakat? Fel kell készülnünk újabb munkára. Ezeknek a céloknak szolgálatáben áll a mai ünnep is és ennek tudatában üdvözli a jubiláló testületet s munkájára Isten áldását leéri. Brand Sándor dr. vm. főjegyző az alispán képviseletében üdvözli az ipar testületet. A vármegye so­kat foglalkozott és foglalkozik az iparostársadalom problémáival. Az ipari hitel kérdésében az al­ispán felirt a kormányhoz, sőt az iparügyi miniszternél szóban is sürgette a megoldást. Reméli, hogy a helyzetben javulás áll be s így a zalaegerszegi ipartestület is tovább fejlődik, erősödik s boldog és megelégedett lesz. Lippay István dr. az IPOK titkára a központ s a maga nevében üdvözli a teslületet, amelynek ke belében — mint hallotta a jelen­tésből — szép szociális munka folyik. Figyelmezteti az iparosságot a továbbképzés szükségességére s rámutat arra, hogy az egyes aján­latoknál mutatkozó nagy eltéré­sek oka az, hogy nem tudnak kalkulálni. Beszédét ezzel végezte: Isten áldja a tisztes ipart. Székely Géza kama­rai elnök elismeréssel szólt a testület veze­tőségének munkájól, ami csak akkor szolgálhatja úgy egyesek­nek, mint a köznek érdekeit, ha megfelelő egyének foglalnak helyet a vezetőségben. Kéri a testületet, tá­mogassák munkájában a vezető­séget, mert máskép nem tudja feladatát teljesíteni. Czobor Mátyás polgármester beszédében azt hangoztatta, hogy Zalaegerszeg mindig büszke volt iparostársadalmára s osztozni kí­ván az ünnep jelentőségében a város egész közönsége. Megem­lékezek azokról, akik már eltá­voztak körünkből, tovább az öre­gekről és a fiatal generációról. Vonja le az ifjúság a múltnak tanulságait. Pehm József apát- blébános az ipartestület zászlójára néhány kisvírágot kíván tűzni oda, ahol az egymást fogó két kéz kikandi­kál. Az Evangelium lapjain is látjuk megbecsülni az iparos erényt. Maga a Mennyei Atya egyszerű ácsmesternek gondjaira bizta Fiát. Az iparosvilágban te­hát Szent József szép gondolat- világának kell folytatódnia. Össze­köti az iparosvilágot a plébániá- \ val egy, 1882 augusztusából szár­mazó irás, amelyben arra kérik a plébániát, hogy a céhek meg­szűnésével legyen az iparos­ságnak támogatója, megsegitője. A plébániának tehát kötelessé­gévé tették ezt s iparkodik is a plébánia szerény eszközökkel az iparosokat segíteni. Bizakodó lé­lekkel tűzi ezeket az ipartestület zászlajára s boldogulás kíván az iparosságnak. Az üdvözlések során minden tagjára Isten áldását kéri. Csonka József a Vasmegyei Ipartestületek Szövelsége és a szombathelyi ipartesíület, Fan g- ! e r Gyula a zalaegerszegi Keres­kedelmi Kör, K o v á t s Ferenc a zalaegerszegi Gazdakör, Tóth Gyula az Iparoskör és Iparosda­lárda, a keszthelyi, tapolcai és ceil- dömöiki ipartestületek kiküldöttei tesíületeik üdvözletét tolmácsolták. Ez után Horváth Isíván el­nök köszönetét mondott az egy­begyűlteknek megjelenésűkért, a szónokoknak felszólalásaikért s az ünnepi diszgyülés a Him­nusz eléneklésével befejeződött. Gyűlés után az ipartestületi vendéglőben társasebéd volt, ame­lyen több felköszöntő hangzott el. Feíköszöntőket mondtak: Mikula Szigfrid dr., Horváth István, Fiuck István dr., Bojíor Lajos (Lenti), Malek Rudolf, Lippay István dr., Székely Géza, Deutsch Hermán, Jakabffy Antal, Tóth Gyula, Czo­bor Mátyás és még sokan. Kreznár Kálmán, az ipartesíü leli vendéglő űj bérlője, a ven­dégek teljes megelégedésére látta el a kiszolgálást. Tökéletes gép és gépnélküli D A U E SS leszállított ós-foszi VERASZTÓ hölgyfodrásznál. Junger Mózes dr. főrabbi ar­ról szólóit, hogy az ember egész élete hadviselés s az iparosság is szüntelenül küzd, hadakozik, ál­doz, hogy tisztességes megélheté­sét bizlosithassa. Vezetőségére s — Modern lakásberendezést bizalommal vásárolhatunk az ország legnagyobb és legré­gibb cégénél: K O P S T E IN bútoráruházak, Nagykanizsa. I MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható i KOPSTEIN bútoráruházban Mii» Kérje!» árajánlatot I Az angol szabászat specialistája cTóífí Syuía Finom uridivat és angol szövet választék Rövid táviratok. Az Egyesültállamok 160. füg­getlenségi ünnepén rekord-töme­gek vonultak fel, 20 millió autó robogott az országutakon. A biz­tonsági intézkedések hatása alatt ezúttal „csak* 250 halálos bal­eket történt. — Párisban véres összetűzés volt a jobboldali ele­mek és a rendőrség között. 2 rendőrtiszt és 30 rendőr megse­besült. — Az afrikai francia Oran kikötőjében súlyos harc folyt a sztrájkoló munkások és a hajósok közöd. Sok sebesülés történt. —- Madrid közelében a rendőrség lefegyverezte a fascis- ták egy csapatát. A külpolitika hírein Genf, julus 6. A népszövetségi közgyűlés határozata alapján ma délelőtt összeült az Összeegyez­tető bizottság, hogy határozzon az Olaszorsiáglelleni megtorlások felfüggesztésének módozatairól Vasconceílos elnök jelentette, hogy a a megtorlások alatt Olasz­ország kivitelei 65 százalékkal, aranyfedezete 50 százalékkal csök­kent. A négus vasárnap Géniből visszautazott Londonba. Az ex­uralkodó igen rossz kedvű volt tárgyalásainaksikertelenségehniatt. Montreauxban a Dardanellák ügyében ismét összeült az érte­kezlet s valószínűen szombatig a megegyezés is megtörténik. Mus­solini is- bizottságot küld az érte­kezletre. Drágaság Németországban. A Harmadik Birodalom legna­gyobb gondja a drágulás, ameiy megállíthatatlanul halad előre. A nép, különösen a szegényebb osztály, hihetetlenül küzd a meg­élhetéssel. Egyszerű ebéd 3—4 mátka. Vannak cikkek, amelyeket egyszerűen nem lehet megfizetni. Ilyen pl, a citrom. Ilyenkor a német lapok komolyan cikkeznek arról, hogy a citromfogyasztás milyen egészségtelen és felesleges. És a németek elhiszik. Bámu­latosan fegyelmezett ez a nép. Ha két német összetalálkozik, boldog ha sorba állhat. Mert mindenért sorba keli állni. Mozi­jegyért éppen úgy, mint a pos­tán, ahol levelet akarsz feladni. Kettős sorokban zúgolódás nél­kül állanak a németek. így szok­ták meg. Szervezet —• mindenek­előtt! . A hiányzó nyersanyagokat min­denképen pótolni akarják. A kö­zeljövőben megkezdik a mester­séges gumi és a mesterséges gyapjú gyártását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom