Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 148-223. szám)
1936-08-01 / 175. szám
2. Zalamegyei Újság i936. augusztus 1 Nagyon elharapózott a csempészet. Leküzdésére több hatóságot állítanak sorompóba. Rövid táviratok. Addis Abeba ellen abesszin felkelők támadást kíséreltek meg, de az olasz katonaság visszaverte őket és sok foglyot ejtett. — Milano közelében öt ember a mezőn egy háborús lövedéket talált, amely felrobbant és 3 embert megölt, kettőt megsebesített. — A Manchester Guardian szerint Csehországnak választania kell Moszkva vagy Berlin között. Ha a szovjetet választaná, nagy veszedelembe kerül. — A tábla a házbeomlás ügyében Haiom István igazgató és Enyedy Béla mérnök további fogvatartása mellett döntött. — Schuschnigg osztrák kancellár olaszországi üdülését befejezte és visszautazott Bécsbe. A szocialista vezér két arca. Székesfehérvárott az épilőmun- kások hosszabb ideje sztrájkolnak bérkövetelés miatt. Több tárgyalás folyt le már, s ezeknek során a munkásokat Szakasits Ár pád budapesti szociáldemokrata vezér képviselte. Szakasits a Fe- hérvárrott lefolyt tárgyalások során igen merev volt és tüzelte a munkásokat, hogy tartsanak ki követelésük mellett, amely a kollektiv szerződésre és a minimális munkabérek felemelésére vonatkozott. A munkaadók ezzel szemben csak arra voitak hajlandók, hogy a kiválóbb munkások órabérét felemelik. Végül is a szembenálló felek az iparügyi minisztériumban a minisztérium szakközegének bekapcsolódásával újabb tárgyalást folytattak. Szakasits ott már azt hangoztatta, hogy ő nem tehet a fehérvári sztrájkról, mert a munkások nem hallgatnak rá. Mikor a Népszavát idézve szemére vetették, hogy hiszen ő tüzelte a munkásokat, akkor igy felelt: „Hát kérem, az úgy van, hogy itt máskép kell beszélni, meg ott is.“ A vita azzal végződött, hogy Szakasits a munkások nevében elfogadta a munkaadók ajánlatát. A megállapodást . a munkaadók közölték a munkásokkal és felhívták őket a munkábaállásra. Munkábaállás helyett az történt, hogy Szakasits nyilatkozott és cáfolta azt a megállapodást, amelyben ő is részivett. Erre a munkaadók azzal feleltek, hogy titkos szavazással elhatározták, hogy a munkásokkal tovább nem tárgyalnak, hanem felhívják őket, hogy a munkát vegyék fel. Ha erre nem lesznek hajlandók, akkor vidéki munkásokat hozatnak. Órát és ékszert csak c~i fiinál vegyen. WargaJPajoj órás és ékszerész — Nagy zsák- és ponyva- készlet a SCHÜTZ ÁRUM AZ-ban gyári áron. A csempészet hatályosabb leküzdése céljából a belügyminiszter rendeletet intézett az alispánokhoz, s abban a következőket mondja: Az elharapózott csempészet szükségessé teszi, hogy annak leküzdésére az eddiginél fokozottabb mértékben történjenek megfelelő intézkedések. Épen ezért szükségessé vált, hogy a csempészettel szemben ne csak a szorosan vett pénzügyi hatóságok lépjenek föl, hanem etekintetben az összes illetékes állami szervek közreműködését is biztosítani kell. A csempészet mindinkább szervezett jellegűvé alakulása ugyanis szükségessé teszi, hogy a csempészei elleni küzdelemre hivatott állami intézmények közreműködése általánosságban és szervesen biztosittassék. Már korábban is történlek egyes intézkedések, amelyek bizonyos síűkebb körben ezt az összműkö- dést megvalósítani hivatva voltak. Ezek a részletintézkedések azonban a fentebb jelzett együttműködés szempontjából nem bizonyulA Veszprémi Hírlapban irta Fiigl József az alábbi érdekes cikket: Az emberek sze lemi történetének egyik legmegrázóbb fejezete volt és marad mindig a szellemi tulajdon honorálása. A már hírnevessé lett szellemeknek hiszen általánosságban nincsen okuk rá, hogy a kiadók részéről teljesitett rossz fizetések miatt panaszkodjanak. A dicsőséghez, a hírnévhez vezető út azonban végtelenül hosszadalmas. Sokan, talán nagyon is sokan megtorpantak és elpusztultak ezen a hosszú, göröngyös utón. Egészen elhibázott dolog lenne, ha ezen szellemi nyomorúság okozóit kizárólag a rosszindulatú, szűkmarkú kiadókban keresnénk. Egy ilyen kiadó, aki nap nap után kap elbírálás végett szellemi termékeket, gyakran nem is iudja: hol áll a feje. Csak jól meg kell fontolnunk, hogy a kiadók kockázata — tisztán pénzügyi szempontból véve — egyáltalán nem csekély. Schiller 1802-ben ezt írja Cotta báró német könyvkiadónak : „Hogy nyíltan kimondjam, Goethe-ve! nem lehet jó üzletet csinálni, mert tak elegendőknek. Az összes tekintetbe jövő szervek, nevezetesen a vámigazgatás, a pénzügyigazgatóságok, illetve a határőrség, a folyamőrség, csendőrság, rendőrség, pénzügyőrség és általában a közigazgatási hatóságok között az együttműködést szélesebb és szorosabb alapokra kell fektetni. Az összeműködés megvalósítása érdekében a kölcsönös támogatásnak az illetékes szervek állandó érintkezésében olykép keli érvényesülnie, hogy ezek a szervek a csempészet terén szerzett észleieteiket időszakonkint, de a szükséghez képest soronkivül is közöljék egymással. Felhívja az alispánt, hogy a csempészet megszüntetése vegett kívánatos szoros együttműködésnek zavartalan és a célnak legmegfelelőbb módon való lebonyolítása érdedében szükségesnek látszó intézkedéseket saját hatáskörében tegye meg. A miniszter e rendeletét meg- küldötte a fővárosi és vidéki rendőrfőkapitányoknak és a csendőrparancsnokságoknak. alaposan ismeri saját értékét és önmagát magasra értékeli és nincsen tekintettel a könyvkereskedelem szerencséjére, amelyről egyáltalában csak bizonytalan elgondolásai vannak.“ Nos a „Wahlverwandtschaften“^* Goethe 2500 tallért kapott; az első Cotta-fále tizenkétkötetes kiadásért (1806— 1808.) 10.000 tálért, a húszkötetes új kiadásért 16.000 tallért* Cotta azután Goethének 1825-ben 60.000 tallért fizetett azzal a hozzáadással, hogy egy 40.000 példányból álió kiadásért az utóbb említett összeget fel fogja emelni 120 000 tallérra. Cotta az 1795-től 1865 ig terjedő időszakban Goethének összesen 401.090 márkát, Goethe örököseinek pedig 464 474 márkát fizetett ki. Ezzel szemben Berlinben az „Egmont“, Torquato Tasso“ és „Ifígénia“ c. színdarabokat tantiémek nélkül adták elő, „mert ezek a müvek jóval előbb már megjelentek könyvalakban.“ Schillernek Cotta a „Wallensteinéért 2046 forintod fizetett, a második, harmadik és negyedik kiadásért 1100 forintot és ezenkívül egy 1100 forintos külön összeget. Mindent összefoglalva Schiller Cottától 33.000 forintot kapott, Schiller örököseinek pedig 74.000 birodalmi tallér jutott. Klopstock honorálása körül sajátos viszonyok alakultak ki. A „Messiás“ c. époszért Klopstock nyomdaivenként Hemmerde haliéi könyvkiadótól kezdetben csak két tallért kapott ugyan,| később egy dukátot. Ennek ellenében ez a kiadó más módon igen „gaval- léros“-nak bizonyult. A város egyik első szabójánál Klopstock részére egy cifra sallangokkal borított díszruhára vétetett mértéket és azt el is készíttette ; Klopstock- nak persze Hemmerde jelenlétében mindenütt ebben az öltözékben kellett mutatkoznia. Jean Paul (Friedr. Richter) nek sokáig kelteit küzdenie, mig müveihez sikerűit kiadót találnia. Később Dalberg wormsi kamarás és érsekkancellár ezer rajnai forintnyi évi fizetést juttatott neki. LesBing az ő „Náíhán“-ját csak aláírások gyűjtése utján tudta nyilvánosságra hozni. Fritz Reuter végül — kezdetben igen megszomoritó kiadói tapasztalatok után — 20.000 tailérnyi honorárium-ré- szeseoést kapott. Ebers müveinek minden eladott példánya után — egy-egy márkát kapott. Gustav Freytag „Die Ahnen“ (Az ősök) c. legnagyobb munkájáért 420.000 márka tiszieletdijat kapott. Á zenepoétáknái rosszabbul állottak és állanak a viszonyok, mint a költői müvek szerzőinél, mert a zenekompoziciók kiadásánál sokszorosan nagyobb kiadói költségek merülnek fel, mint a költői müvek kiadásánál. Beeiho- ven a bécsi kiadókkal meglehe-" tősen rneg tudott egyezni. Ellenben nyomorúságos Körülményekkel küzdőit Mozart, Schubert és Hugo Wolf. A Bruckner és kiadói között fennállott viszony sem mondható túlságosan örvendetesnek. Ezidőszerint a világ majdnem minden államának épenséggel nem rózsás gazdasági helyzete nyomasztó halast gyakorol a szellemi munkapiacra. Uj királysírokat találtak a fehérvári ásatásoknál A székesfehérvári püspökség kertjében a Kiss Dezső vezetésével folytatott ásatások során érdekes királysírokat tártak fel. A leletről nyomban értesítették Lux Kálmán műegyetemi tanárt, a Műemlékek Országos Bizottságának kiküldöttjét és Bartucz Lajos dr. egyetemi tanárt, az Antrpoló- gíai Intézet igazgatóját, akik azonnal az ősi koronázó városba utaztak, hogy megtekintsék az új leleteket. A szemle során megállapították, hogy a sírokban egymásra helyezett csontok vannak. A csontokon zöldes-patinás részek láthatók, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejeken ékszer, vagy korona, a lábszárak mellett pedig kardok voltak. Valószínűnek tartják az eddigi vizsgálat után, hogy a feltárt sírok azonosak Ulászló vagy Albert király sírjával, amelyikben 1878-ban Henszlmann már végzett kutatásokat. A Szent István-bazilika ásatási helyéről a tudósok Farkas Sándor h. polgármester és Kiss Dezső mérnök kíséretében kimentek az úgynevezett Szigetre, ahol Jé szemüveg, jó fényképezőgép, jé fényképkidolgozás BÁNFAI optika és fotó szaklizSetébeiu Pécs, Zalaegerszeg. ELA Mennyi honoráriumot kaptak a régi Írók?