Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)
1936-05-29 / 123. szám
4* 1936. május 29, Zalamegyei Újság Ötvenszázalékos utazási kedvezmény és két filléres vonat a Göcseji Héten. járatok igazoltatnák, mint amerikai újságírót, legalább is börtönbe vetették volna. A barlang élőit földre lapuit indiánőrszemek köszöntötték Orozco érseket, aki rejtett ösvényeken vezette el vendégét az országúba. Lóháton tették meg az utat Mexikó City külvárosáig. Ott bérautóba szálltak s hosszú utazás után érkeztek meg ütjük végcéljához, egy ódon, nagy épülethez, amelyet köröskörül magas, szinte áthatolhatatlan kőfal szegélyezett. Az izgalmas utat Orozco érsek csupán egyszer törte meg szavaival, amikor közölte vendégével, hogy a mártír katona hol szenvedett vártanuságot. A vád az volt ellene, hogy „összeesküvést szőtt...“ Sötét sikátorok után fékezett le az autó a rejtélyes öreg ház kapuja előtt. Az érsek titkos kopogtatására széttárult a nehéz vaskapu. Nagy kertbe jutottak, amelyben csak bokrok árnyékos körvonalát lehetett kivenni. A kert útjait vadfű nőtte be, ameiy minduntalan rácsavarodott a lábukra. Némán bukdácsolva az éjszaka sötétségében, érték ei az öreg épületet, amely mögött négy pislákoló gyertya világából sáros koporsó emelkedett ki. Mr. Williams megrázó erővel irta le ezt a képet. A gyertyák rőt világa egy fiatal indiánruhás férfi éles arcélét világította meg. Imát morzsolva állott a koporsó előtt, arcán első pillanatra fel lehetett ismerni a szerzetes élet áhítatát és bölcseségét. Az újságíró megrendült szivvel, némán helyezkedett el Orozco érsek mel • lett, akit a temetési szertartást végző fiatal szerzetes mély hódolattal üdvözölt. A sáros koporsó és a pirosán lobogó gyertyafények látványa olyan erővel ragadta meg az amerikai újságírót, hogy testének min- den izében remegés fogta el. Nem félt, de az éjszaka misztikumában lefolyt temetési szertartás, a hitnek mindenek fölött való nagy ereje teljesen magával ragadta. Dermedt révülete azonban akkor ért tetőfokára, amikor a pislákoló gyertyák széltől fúvóit lángjain túl a park sűrűjében emberi alakokat látott meg. Először egyet vett észre, akinek szemében visz- szatükrözött a gyertya fénye . . . azután még többet, végül százat és százat. Ahogy a szeme hozzászokott az éjszaka sötétségéhez, emberekkel telítve látta a. nagy kertet... A katona temetésére kétezer hivő gyűlt öisze ezen az éjszakán a Liga Nációnál titlos temetőjébe, ahova a vértanúhalált halt katolikus hívőket diókban hántolták el, egyházi s/ertartás- sal. Az imát morzsoló fiatal szerzetes szavaiba olykor, mint a tenger moraja, belesuttogott a kétezer hivő szava : — Viva Cristo Rey ... Viva Cristo Rey ... * Az újságíró mexikói riportja valósággal felkavarta az amerikai közvéleményt. Az Egyesült Álla mok kalolikus társadalma azonban újból és újból hasztalan követeli a beavatkozást, Mexikóban tovább folyik a vér. Szabó János. — A „Roberta" film bemutatóján ajándékozott ruhák varratáéi diját az ajándékozottaknak megtérítjük. SohUtz-Aruház. A kereskedelmi miniszter ma értesítette Zalaegerszeg város polgármesterét, hogy a Göcseji Hét alkalmából junius 29-re és julius 5-re két ünnepi vonalot engedélyezett Budapestről Zalaegerszegre s ezek a filléres vonatok díjszabásával közlekednek, de 60 filléres pótdíj mellett. Ezenkívül a Göcseji Hét látogatói részére lakóhelyükről Zalaegerszegre és vissza 50 százalékos vasúti kedvezményt engedélyezett menettérti A kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében szeptember 15-ig bezáróan az ország összes távbeszélő hivatalaitól és előfizetői állomásokról az alant felsorolt helyekkel 8—19 óra között 20 százalékos díjkedvezménnyel lehet távbeszélgetést folytatni: Akaii, Aszófő, Alsóörs, Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Baiatonakarattya, Balatonaliga, Balatonalmádi, Ba latonarács, Balatonberény, Baia- tonboglár, Balatonedcrics, Bala- tonfanyves, Balatonföldvár, Bala- tonfüred, Baiatonfüredfürdő, Baia- tonfüzfő, Balatongyörök, BaialonA közhivataloknál julius elsejével történő kinevezések és elő léptetések előkésztése során a MÁV-nál már nagyjában kialakult a várható helyzet. Eszerint, mi után az elmúlt év során, egyrészt teljes szolgálati évük beíö‘- tése, másrészt a 60 éves korhatár elérése folytán az előrő 1934— 35. évinél jóval többen mentek nyugdíjba, az idén az előléptetések száma a tavalyit elég jelentősen meg fogja haladni 8 ez alapon az idén mintegy 750— 800 MÁV tisztviselő előléptetése várható. jegy formájában. A kedvezmény junius 26-án hajnali 0 órától július 7 én éjjel 24 óráig érvényes. Az utazási igazolvány L50 pengőbe kerül. A Göcseji Hét rendező bizottsága felkéri azokat az iparosokat és kereskedőket, akik a kiállításon részt akarnak venni, hogy a feltételeket és űrlapokat Kiosov- szky Ernő ipartestületi jegyzőnél vegyék át. kenese üdülőtelep, Balaionielle, Balatonmáriafürdő, Balatonszaba- di fürdőtelep, Balatonszárszó, Bi- latonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonujhely, Baiatonviíágos, Balalonzamárdi, Csopak, Fonyód fürdőtelep, Gyenesdiás, Hévizfür- dő, Hémszentandrás, Jankovich Iván fürdőtelep, Keszihely, Kőröshegy, Kővágóőrs, Nemestördemic, Révfülöp, Siófok, Siófok fürdő, Szántód, Siepezd, Szigüget, Tihany, Zánka, Mátraháza, Máira* füred, Kékestető. Galyatető, Párád, Parádfürdő, Lillafüred. Különösen nagy volt a nyugdíjazás a magasabb V. (tanácsos, felügyelő) és a IV. (főtanácsos, főfelügyelő) fizetési osztályokban, miután pedig fokozatosan, a rangsorban lefelé, termés?e!sze!s?erüen, mindig annál több állás üresedik meg, minél magasabbrangu megy nyugdíjba, ilymódon az idén a fokozatos előléptetések ezáma az egyes fizetési osz'ályok keretén belül is — nagyobb lesz s ez különösen a VI., VII. é3 Vili. fizetési osztályokra (főmérnök, főintéiő, mérnök, intéz ő, stb.) vonatkozik. A magasabb, igazgatóhelyettesi állásokba való különösebb előléptetések a hírek szerint aligha lesznek. De viszont az előléptetésekből rangsor-hátrány miatt kimaradó, kiváló érdemeket szerzett tisztviselők és főtisztviselők közül löbben fognak cim-, vagy cim- és jellegadományban részesülni. HÍREK Rótn. kát. és új görög Passi Magd Prot. Maxim Izr. Szivan 7. Napkelta 4 óra 10 perc. Nyugszik 19 óra 46 perckor. IDŐ : Lehűlés, élénkebb észak- nyugati szél, sok helyen ismét zivataros eső, egyes helyeken jégeső. — Egyházi hir. Grősz József püspök Kaltenecker Károly kőszegszerdahelyi pébánost pappá- szentelésének 35-ik évfordulója alkalmából érdemei elismeréséül tiszteletbeli esperessé nevezte ki. — P. Schrotty Pál Zalaegerszegen. P. Schrotty Pái, a ferences rend római vizitátora kedden délután 5 órakor Zalaegerszegre é kezelt a ferences rendház meglátogatására. Az ünnepélyes fogadtatás a girlandokkal és zászlókkal disziiett templomban folyt le szépszámú közönség és az összes rendlagok jelenlétében. A templomi fogadtatás után a rend- házban üdvözölték a vizitátort a rend agok P. Nagy Ernő házfőnök vezetésével. Szerdán P. Schrotty Pál látogatásokat tett az alispánnál, polgármesternél és az apátplébánosnát, s köszönetét mondott a római rendi generális nevében a rendház támogatásáért. A nap folyamán megvizsgálta a r e n d h á z a t és templomot. P. Schrotty Pál, aki a látottak feleit megelégedését fejezte ki, ma reg- rel u azott el Bucsuszentlászlóra. Onnét Nagykanizsára megy, majd pidig Litvániáb \ utazik a ferences rendilázak látogatására. — Papi koronák. A novai esperesi kerü!et papsága május 26-án tartotta tavaszi gyűlését Tófej Lórántházán. A gyűlés időszerű lelkipásztori kérdésekkel foglalkozott. — A zalaegerszegi esperesi kerület papsága ma tartotta tavaszi koronáját Zalaegerszegen Pehm József apálplébános elnökletével. Ezen a gyűlésen is időszerű lelkipásztori kérdéseket tárgyaltak. — Bírói eskü. Lengyel József di\, az új tapolcai járásbiró ma tette le az esküt a zalaegerszegi törvényszék teljes ülése eiőtt. — Az OTI vezérigazgatója Nagykanizsán, Weiss István dr., az OTI vezérigazgatója Nagykanizsán járt, ahol megvizsgálta a helyi pénztár ügyvitelét és tárgyalásokat foly atott a? új OTI- székbáz építése ügyében. Kijelentette, hogy az ősszel megkezdik a székház építését. — Tanítói szabadegyetem. A Vasvármegyei Általános Tanítóegyesület választmánya elhatározta, hogy a többi városok mintájára Srombaiheíyen is tervbeveszi a tanítóság továbbképzése céljából a szabadegyetem létesítését. A Máv-nál az idén több eiölépés lasz, mint a múlt évben. Cim- és jelfogadómé^ ozások is várhatók. FELHÍVJUK az iskolák, intézetek szives figyelmét, hogy az iskolakönyveket már a két hónapi szünetben adják át kötésre, hogy azokat pontosan szállítani tudjuk. A könyveket erős iskoiakötésse! ízléses kivitelben és olcsó áron készítjük Népkönyvtáraknak é s egyesületeknek erős könyvtár-kötéseinket ajánljuk. Elvállalunk mindennemű könyvkötést a legkényesebb Ízlést is kielégítően, Dobozok, irómappák és mindennemű diszmunkák szakszerű készítését. ZRÍNYI Rt. Könyvkötészete Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Telefon 128. Távbeszélő díjkedvezmény balatoni és a mátrai üdülő' helyekre.